Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-09 / 33. szám
1965. február 9. kedd 3. oldat Győzzön a Jobb... Ott áll mögöttem, a fal mellett a nagyképernyőjű tv-készü- lék. Szemben pedig, az asztal túlsó oldalán ül a házigazda: a hatvanhét éves Farkas István, aki 47 éve méhész KiskunfélegyházánNémán és süketéi áll most a készülék. Az ablak előtt elnyújtózkodó betonon teljes a délelőtti forgalom. Beszélgetésünkben mégis nagy szerepe van a „távolbalátónak”. — Nemrég láttam a Nehéz emberek című filmet — mondja Farkas István. — Nagyon felkavart. Saját helyzetemet véltem felismeri az ott ábrázolt sorsokban. És én eleget tettem a film végén elhangzott felhívásnak. Feláll, valahonnan elővesz két összetűzött gépírásos papírt. Másolata annak a levélnek, amelyet a Magyar Rádió és Televízió Propaganda Osztályához címzett. Könyv és kaptár — Az ötvenes évek elején írtam egy könyvet a gyakorlati méhészkedésről — kezdi. — Leírtam benne azokat a tapasztalataimat, amelyeket pár évtized alatt elsajátítottam. A kiadónál szívesen fogadták, szerződést is kötöttek velem, és dr. Örösy Zoltán, a méhészkedés elméleti szakembere, a gödöllői egyetem professzora, vállalta az előszó megírását. Csakhogy közben mi történt? Megismerkedtem a Ta- maskó-féle kaptárral, amelyet a kipróbálás után lényegesen jobbnak tartottam azoknál, amelyek nálunk is elterjedtek; nevezetesen a kétcsaládos fekvő kaptá- roknáh Erre visszakértem a könyvem kéziratát. Hozzáláttam az átdolgozáshoz, s miután újból a kiadóhoz küldtem — visz- szautasították. Azóta ez többször megismétlődött. Legutóbb tavaly decemberben kaptam elutasító levelet. Megmutatja a pár soros írást. „Hasonló témájú könyvek vannak forgalomban” — hangzik a lakonikus indokolás. Kézbe veszem a majdnem kétszáz gépelt oldalból álló kéziratot is. Beleolvasgatok. Laikus számára is könnyed, érthető olvasmány, telve a természet iránti rajongással. Farkas István minden nyáron bebarangolja az országot. Bugac, Tőserdő, Orosháza, a nógrádi hegyek —, e vidékek majd minden fája, bokra személyes ismerőse. Ám a dolgok mélye a Tamas- kó-féle kaptárnál kezdődik. Az új rendszerű kaptárt egy szabadkai méhész alkotta, róla nevezték el. Előnye, hogy kis helyen elfér, vándorkocsira szerelhető, s főképpen: sokkal inkább figyelembe veszi a méhek élettanát, mint a korábbiak. Lényege, hogy ketté van benne választva a fiasító és a mézgyűjtő tér. Azonkívül hulladékanyagból — farostlemez és műanyag hozzáadásával — is elkészíthető. Farkas István annyit módosított rajta, hogy alkalmassá tette a hazánkban használatos Boczonády-keretek befogadására. Holtpontra jutott pergető Nyilvánvaló előnyei ellenére — csaknem másfél évtized után — máig sem kapta meg a hivatalos elismerést a Tamaskó- kaptár. Gyanítható, hogy ezzel függ össze a könyv sorozatos elutasítása is- Az üggyel kapcsolatos nézeteltérések — amelyek Farkas István és az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ, valamint a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei között támadtak — immár személyes ellentétekké torzultak. Ezék pedig elegendők ahhoz, hogy a félegyházi méhész cikkeit a Méhészet nevű szakfolyóirat ne, vagy csak nagy ritkán közölje, akkor is mondandója elferdítésével. Ugyanakkor a Szabadkán megjelenő Méhészetünk majdnem minden számában publikál írást Farkas Istvántól. Mindenesetre a módosított Tamaskó-féle kaptár hazai sorozatgyártása várat magára. Pedig egyre több méhész készítteti el kisiparossal, vagy ktsz- szel- Olyanok is, akik korábban az ellenzők táborához tartoztak. Természetesen, a kisipari előállítás költséges, ha pedig olcsóbb, akkor nem éppen célszerű egyszerűsítéseket hajtanak végre í-ajta. Mit mond ezzel kapcsolatban Fuszkó Sándor, megyei méhészeti felügyelő? — A Tamaskó-féle kaptárt, amely minden tekintetben korszerűbb a nálunk elterjedt Nagy—Boczonády—Hunor és íészekmézkamrás kaptároknál, Feltalálta: az apa Továbbfejleszti: a fia — Bizonyára a kísérleti műhelyben van Kiss elvtárs — igazít útba a gyárudvaron egy barátságos fiatal munkás. — Erre tessék. Neve után ítélve nagyobbnak képzeltem ezt a munkatermet. Talán nyolc-tíz méter hosszú lehet, szélességével pedig egy éléskamra sem dicsekedhetne. Kiss Bálintot, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat műszaki fejlesztési előadóját valóban itt találom. Beszélgetni kezdünk és én egyre nagyobb tisztelettel nézegetek körül az apró helyiségben. Az előadó ugyanis arról tájékoztat, hogy lassan befejezéshez közelednek a műanyagtartályos háti permetezőgépgyártás kísérletei. A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységének segítségével a múlt év decemberében elkészítették a ballonok fúvósához szükséges szerszámot és elküldték a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnak. Az új típusú készüléket a budapesti üzemmel együttműködve gyártják majd. Idén elkészítik a null-szériát és ha jó minősítést kap a készülék, akkor 1966-ban megkezdik a sorozatgyártást. Az egyik sarokban érdekes formájú gép áll. — Mi terveztük és ügyes kezű munkásaink készítették el ezt a műanyagbevonó berendezést — magyarázza Kiss Bálint. A furcsa masina — mint megtudom — egy másik kísérlet végrehajtását segíti. Az üzem nemcsak a háti permetezőgépek továbbfejlesztését tűzte ki célul, hanem a nagy nyomású készülékekét is. Céljuk az, hogy sárgaréz helyett a jövőben műanyaggal bevont acéllemezből készítették el a battériák tartályát. Az előállítási költség így körülbelül 30 számlákkal csökken majd és jelentős devizamegtakarítást érnek el, a színesfémet ugyanis külföldről vásároljuk. Érdekessége ennek a kísérletnek az is, hogy a nagy nyomású permetezőgép a műszaki fejlesztési előadó — időközben elhunyt — édesapjának a szabadalma. Tiszakécskén készült az első készülék 1947-ben, idősebb Kiss Bálint magánkisiparos műhelyében. Azóta a megye egyik legjelentősebb ipari üzemévé fejlődött a kis műhely és az apa szakmaszeretetét, találékonyságát öröklő fiú most azon fáradozik, hogy tovább tökéletesítse az országszerte használt,- jól bevált battériát. B. D. Tehát menynem védi szabadalom, bárki tetszés szerinti nyiségben elkészítheti, s rozatgyártásnak sincs jogi akadálya. Tény azonban, hogy az országos illetékesek részéről évek óta makacs tartózkodás tapasztalható a kaptárkérdést illetően. De térjünk vissza Farkasék- hoz. Ifjabb Farkas István, aki szintén méhész, több mint tíz évvel ezelőtt egy 25 keretes, szétszedhető, ládába csomagolható, nagy teljesítményű sugaras mézpergetőt szerkesztett. A prototípust a Kiskunfélegyházi Gépgyárban készítették el. A kétéves próbaüzemelés alatt kitűnően bevált. Ekkor az üzem igazgatója visszarendelte a gépet, és a gyártását nem engedélyezte. A pergetőbői ócskavas lett. Más vállalkozónak sem engedte át a gyártási jogot az üzem. Végül is Farkasék tavaly újból elkészíttették a pergetőt, ugyanazokkal a munkásokkal, mint korábban, de ekkor azok már a ktsz-ben dolgoztak. A gépet bemutatták ,az Országos Mezőgazdasági Kiállításon is, ám díjat nem kapott, mondván, hogy egy szegedi méhész már korábban készített egy 16 keretes pergetőt. — Csakhogy az a miénknél kisebb teljesítményű és a konstrukciója is gyengébb — véleke dik Farkas István. A Tamaskó-féle kaptárból hármasával, négyesével szedhetők ki a keretek. Farkasék, saját gépükkel két nap alatt 500 család kereteiből pergetik ki a mézet. Ügy véljük, az összefüggés nemcsak a méhészek számára érthető: az új rendszerű kaptár és a gép a nagyüzemi méztermelést vannak hivatva segíteni. A hagyományos, háromkeretes pergetővei naponta legfeljebb 40 család fosztható meg a méztől. Előadások a hangszalagon Túlzás lenne azt állítani, hogy Farkas István Kiskunfélegyházán teljesen elszigetelődik. Másfél évtizede rendszeresen tart előadásokat az ország minden valamirevaló méhészeti központjában — Mosonmagyaróvártól Orosházáig. Több előadását hangszalagra vették. A ház jókora előszobájának falán alig férnek el az oklevelek. Ez azonban nem elégíti ki őt. S ebben neki van igaza. — Országos szempontból nyilván nem elsőrendű kérdés a méhészet gondja — meditál. — De az állam kasszáját mégis csak gyarapította valamivel az a 470 vagonnyi méz, amelyet tavaly a szövetkezeti központunk exportált S hogy keresett cikk a magyar méz, talán bizonyítja, hogy mostanában emelték fel az átvételi árát, s szállítási kedvezményeket is nyújtanak. S ezzel négy szakcikket helyez borítékba, hogy elküldje Szabadkára. Az egyik mottójául Boszonády Szabó Imre, a két háború közötti híres félegyházi méhész mondását adta: „A tudást ne rejtsük véka alá, ne vigyük a sírba, mert ezzel senkinek sem használunk.” Hozzátehetnénk: Senkit se kényszerítsünk a tudás véka alá fejtésére. Hatvani Dániel Nem lesz hiánycikk Sok bosszúságot okozott az elmúlt hónapkoban a vásárlóknak és a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat boltjaiban dolgozó eladóknak egyaránt, hogy a csővázas mosdóállvány is a hiánycikkek listájára került. — Vajon miért nem lehet kapni ezt az igen fontos használati tárgyat? — erre a kérdésre kerestünk választ az áru gyártására kijelölt Bajai Vegyesipari Szolgáltató és Javító Vállalat bácsalmási telepén. Róka István telepvezető elmondta, hogy múlt évre 13 819 mosdóállványt igényelt tőlük a kereskedelem. December 31-ig azonban mindössze 3910-et tudtak gyártani — anyaghiány miatt. A nyár vége felé a megyei pártbizottság és a tanács foglalkozott a hiánycikkekkel. Ennek eredménye képpen a belkereskedelem árualapjából a bácsalmási vállalat majdnem 18 tonna szalagacélt kapott — sajnos, elég későn — decemberben. Ez a mennyiség körülbelül 6500 mosdóállvány gyártására elegendő. Jelenleg —- mint képünk is mutatja — a vállalat már teljes kapacitással gyártja a cikket és az első negyedév vége felé már jelentős mennyiséget tud a megyei kereskedelem rendelkezésére bocsátani. Két közös gazdaság eredményes zárszámadása Képriportban már beszámoltunk a bajai Lenin Tsz zárszámadásáról. A közös gazdaság jó eredményeket ért el az elmúlt évben. Elsősorban a zöldségkertészetében volt kiemelkedő a terméshozam. Zöldborsóból például a tervezett 15 helyett 26, fűszerpaprikából 30 helyett 53, zöldpaprikából az előirányzott 40-nel szemben 112, paradicsomból pedig 80 helyett 110 mázsát takarítottak be egy-egy holdról. Jó bevételre tettek szert az állattenyésztés révén is. A tervezett 680-nal szemben 853 hektoliter tejet értékesítették, s a baromfitenyésztés is az előirányzottnál 130 ezer forinttal több bevételhez juttatta őket. Egyszersmind egy vagon baromfihússal segítették a város lakosságának ellátását is. A jó gazdálkodásnak köszönhetően a tsz állóeszközeinek értéke egy év alatt több mint 2 millió forinttal növekedett, s meghaladja a 9 millió forintot. Ésszerű tartalékolás eredményeként az idei gazdasági évre már több mint 1 millió forint értékű takarmány, s csaknem A szezon végi kiárusítás első napja Egész napos, lankadatlan érdeklődés közepette zajlott le az idei első szezon végi kiárusítás premierje”. A Kecskeméti Állami Áruházban — de a többi ruházati boltban is — nyitástól zárásig rendkívül nagy volt a forgalom. A szezon végi kiárusítás legkeresettebb árucikkei az első napon a bundacipők, női szövetruhák, gyermek- és női télikabátok és a nylonharisnyák voltak. A méteráruk között leértékelt szövetek is méltán vonzották a vásárlók érdeklődését, hiszen jelentős mennyiségű és kitűnő minőségű ánit tudtak kínálni az eladók. A vásár első napja tehát jól sikerült, s hogy a továbbiakban se legyen panasz, érdeklődésünkre az Állami Áruházban elmondották, lesz elegendő ára- cikk továbbra is. , 300 ezer forint értékű vetőmag áll rendelkezésükre, összes ta- talékalapjuk az egy évvel korábbi három millióval szemben most jóval több mint négy millió forintot ér. Tiszta vagyonuk értéke felül van a 8 millió forinton. s növekedésének mértéke az előző évihez képest csaknem százszázalékos. A közös vagyon összes értéke 14 millió forintot tesz ki. A tervezett 48 helyett 53 fo* rint a munkaegység értéke, egy dolgozó szövetkezeti gazda átlagos évi részesedése pedig meg-t közelíti a 18 és fél ezej* forintot. Az izsáki Petőfi Tsz gazdái is megtartották zárszámadó közgyűlésüket. Szövetkezetük fő üzemága a szőlőtermesztés. A közös szőlő több mint 300 holdján az elmúlt évben 37 mázsa volt az átlagtermés. Az év folyamán ültetvényeik területét 41 hold szőlővel és 50 hold kajszibarackossal növelték. Saját erejükből mintegy 300 ezer forint értékben gépeket is vásároltak. Jelentősen növelték a pénzügyi alapok összegét is. Üzemviteli célra például tavaly csaknem háromengyed millió forintot sikerült megtakarítaniok s így most több mint 2 millió forint üzemviteli tartalék áll rendelkezésükre. A telepítést nem számítva, nem szorulnak állami hitelre. Szociális és kulturáli célokra 120 ezer forintot tartó lékolnak. Ebből az összegből tsz az eddiginél nagyobb juttr. tásbon részesíti idős, nyugdíja gazdáit. A dolgozó szövetkezeti gazdák közösből származó jövedelme meghaladja a 15 ezer forintot, lőbai ÍSber—Szabó Emma
