Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-05 / 30. szám

W6S. február 5, péntek 5. oldal Az ifjú tanár „néni" Külseje valóban tanáros. Ko­moly, magas homlok, de mo­solygósán figyelő arc, ízléses konty: ez Kántor Kati „tanár­néni”. Fizikaórát tart éppen a szalkszentmártoni általános is­kola hatodik osztályában. mi a fény, miért látjuk a tes­teket nappal, és miért nem lát­juk éjszaka. Olyan lebilincse- lően tölti a kis agyakba a tu­dományt, hogy az embernek kedve volna kisdiákká válni, és beülni újra a padba. Ha pedig Kántor Kati minden órára lelkiismeretesen készül. Mielőtt kated­rára lépne, az óra anyagát kísérletileg is átveszi. Képünk: fizika­órára készül a fiatal tanárnő. dagogus, és mindössze szeptem­ber óta van katedrán. — Hogyan indult? Honnan in­dult? — kérdezem. — Pestről jöttem. Az Egressy Gábor általános gimnáziumban érettségiztem kitűnő eredmény­nyel. Kétszer jelentkeztem az egyetemre, sajnos, nem vettek fel. Pedig mindig arról álmo­doztam, hogy pedagógus leszek, fizikát és kémiát tanítok majd. De mindjárt az elején többször ért kudarc. Végül is — ahogy elmeséli —, az Elektroakusztikai Gyárba je­lentkezett laboránsnak. 1500 fo­rintot keresett, igaz, hogy jól is dolgozott. Fizikában -kém i ú ban, ahogy tervezte. Aztán közbejött valami. Dol­gozott a gyárban egy solti kis­lány, kolléga, aki többször em­lítette, hogy a dunavecsei járás szűkében van a pedagógusok­nak, több tanár kellene az isko­lában. Katiban felkavarodott a nyugalom. Ettől kezdve nem ta­lálta helyét a gyárban. Jelent­kezett a dunavecsei járási ta­nácsnál. És — teljesült a vá­gya. Pedagógus lett. — Kéthetes előképzésben vet­tem részt —, mondja. — Aztán megtartottam az első órát __fi­zi kából. Pontosabban: a fény­tanból. Hamarosan átkerültem de, Szalkszentmártonba. Azóta itt tanít. Osztályfőnöke a Vl/a osztálynak, összesen négy felső párhuzamos osztályban ta­nít fizikát, kémiát és — csak lányoknak — politechnikát, hor­golást, kötést, főzést. Behozza az optikai padot, fénytant magyaráz. Ma öröme van a gyerekeknek: nincs felel- tetés, csak az anyagot magya­rázza a tanár néni. Huszonkét gyerek figyeli fe­szülten a nagyon érdekes elő­adást arról, hogy mi a fénytan, * * • valamit ő kérdez, a gyerekek mindkét kezükkel döfködlk a levegőt, valamennyi kész a vá­lasszal azonnal. Az ember azt hihetné, hogy több éves gyakorlat áll a fiatal pedagógus mögött. Nem. Kán­tor Kati képesítés nélküli pe­Kántor Kati 1500 forintos ál­lást hagyott el azért, hogy egy kis vidéki faluban 850-ért tanít­hasson. És otthagyta a szülői házat. Most ötödmagával albér­letben lakik havi 135-ért. Jövő­re már főiskolán, vagy egyete­men tanul. Mert addig nem nyugszik — nem is nyugodhat —, amíg a diploma a kezében nem lesz. Nagyobb az érdeklődés Katit, mint képesítés nélkü­lit, Otrok Bandi bácsi patronál­A kecskeméti járásban az idén program szerint kezdődött a művelődési évad. Ennek tulajdoniiható, hogy novemberben és decemberben az egész évre tervezett 650 ismeretterjesztő elő­adásból összesen 170-et megtartottak. Hasonlóan tervszerűen in­dultak a népfront által szervezett jogi, családvédelmi előadá­sok. Az idén az előzőkhöz képest mindenekelőtt a szakköri és klubfoglalkozások iránt növekedett az érdeklődés, összesen 49 szakkör, klub és tanfolyam kezdte meg működését a járás községeiben. Munkájuk igen változatos, az ifjúsági és asszo­nyok klubján kívül nyelv szakkörök, foto, báb, ének, zene, mo­derntánc, kézimunka, még fafaragó szakkör is működik a já­rásban. ja. Mi a véleménye az idősebb kollégának róla? — Katika mintaszerű, nagyon lelkiismeretes pedagógus. Nála a tananyaggal nincs is baí, csak módszertani szempontból szorul gyámolításra. Sokat nyert vele az iskolánk. Ugyanez a véleménye Csősz István igazgatónak és vala­mennyi kollégájának. Balogh József élete, mert az ifjúság jobban kedveli a kockázatot, mint a véglegességet, pláne, ha ráadá­sul reménytelenül szürkének ígérkezik ez a véglegesség. Bár­milyen sikerrel gyakorolja az erkölcsi önfegyelmezést, mosta­nában le-lepottyan a mélypont­ra, aztán kétségbeesetten ka­paszkodik fölfelé, hogy megint hinni tudjon. Ez a nap, amelyet családja ünnepnek tekint, neki vajmi kevés örömet jelent, sőt borús alkalom arra, hogy két­ségei szabadabban tomboljanak. Bekapcsolja a rádiót, idege­sen csavargatja a kereső gomb­ját. Egymást hajszolva, egymást túlkiabálva jönnek be a hangok a világ minden tájáról. Az ide­gen szavak zavaros kaleidosz­kóppá változnak képzeletében, kusza össze-visszaságában rém­lenek fel előtte a távoli világ­városok panoráma-töredékei. • Dr. Zsupán külföldi és hazai folyóiratok között kotorászott a rendelő íróasztalán. Arcát a pá­nikhoz hasonló kifejezés szürkí- tette el. Az asztalon még ott he­vertek az életmentéshez hasz­nált eszközök, a megcsonkított kávéfőzővel. Kézbe vette, for­gatta, majd a sarokba hajította. Eléggé részeg volt, de tovább ivott. Valamikor, a vérmes ábrán­dok idején egyebet sem tett a fantáziája, mint hazugul hízel- gett neki. Minden nagy orvos­tudós, akiről tanult, felcsigázta szellemi kalandvágyát. Mindent lehetségesnek tartott, a meg nem értés kínszenvedését is. A semmi változással nem kecseg­tető holnapok azonban olyan vigasztalanul borultak föléje, mint valami koporsótető. Az ilyen elevenen való temetkezés iszonya valóságos dührohamo­kat váltott ki belőle, s csak pal­lérozott öntudata mentette meg attól, hogy lázongása ne lépje úl a betegség határát. — „Fiam, magából tudós lesz!...” — ismételte gúnyosan valakinek a hangját, amiközben félresöpörte a folyóiratokat. — Ne hozzon zavarba, kedves pro­fesszor úr. Megelégszem én any- nyival, is, hogy jó körorvos lesz belőlem! „És a mellékvese hor­monműködése? A nagyszerű anatómiai tanulmányok?!” Dörömböltek az ajtón. Oda­sandított, de nem törődött vele. — Maga az, drága professzor úr? Azért sem engedem be. In­nen nem vihet el. Szüksége van a hazának a becsületes barmok­ra is. Erősebben dörömböltek. — Menjen a szomszéd kollé­gához. Ott vasvillával forgatják a százasokat, hogy rájuk ne pe- nészedjék. Lássa csak, hogy mi­lyen drága a tudomány. A mel­lékvese hormonműködése? Ugyan kérem. Ne dörömböljön már. Ebben a laboratóriumban én vagyok az úr. Ez a szemét­domb az én katedrám. Azt csak én tudom, hogy mennyit ér itt a becsület... — Sándor!. .. Engedj be!... — kiabálta odakint az asszony, és rázta a kilincset. Zsupán felocsúdott a delirium- ból. Csendesség szállta meg. Lassan az ajtóhoz támolygott, kinyitotta. Az asszony visszafojtott fél- indultsággal botlott be. Körül­nézett, eltette a fiókba a pálin­kásüveget. — Sokat iszol mostanában. Az orvos egykedvűen vállat vont. — Vagy iszok, vagy megőrü­lök. — De hát mi bajod?!. Rólad beszél mindenki, csodát emle­getnek, te meg bezárkózol és iszol. — Egy gyilkosságot nem olyan könnyű elfelejteni. — Éppen most gyötrőd ma­gad?! Amikor egy életet men­tettél meg?! Kecskeméti eszperantisták A béke gondolata, a békés, biztonságos alkotó munka le­hetőségének biztosítása így vagy úgy mindannyiunkat fog­lalkoztat. K ülőn megkapó azonban, ahogyan az egyre na­gyobb teret hódító eszperantó nyelv tanulói és tudói lelkese­déssel és fáradhatatlanul mun­kálkodnak a maguk eszközével az emberiség jobbik felét mélységesen érintő béke gon­dolatának terjesztésén. Most például pár nap alatt négy kecskeméti eszperantistá- tól kapott levelet szerkesztő­ségünk. A Magyar Eszperantó Szövetség legújabb hírein, a kecskeméti csoport gondjain kívül nagy örömmel számol­nak be a világ különböző tá­jain élő barátaikkal folytatott levelezésükről. „Örömmel küldöm meg a „Paco" című, eszperantó nyel­vű lapunkat, mely átfogja az egész világ országos békemoz- galraait és minden hónapban azonos tartalommal más-más országban jelenik meg. A lap magyar kiadását — mint már a legutóbbi számot is — a jö­vőben Szegeden szerkesztik és nyomtatják a Csongrád Me­gyei Eszperantó Bizottság jó­voltából. A legközelebbi ma­gyar szám júliusban jelenik meg ünnepi tartalommal. A 20 éves megváltozott Magyaror­szágról ad hírt a világ béke- harcosainak" — írja például Bálint István. Leveléből arról is értesü­lünk, hogy az idén Tokióban rendezik meg az 50., jövőre pedig Magyarországon kerül sor az 51. Eszperantó Világ Kongresszus megrendezésére. A kecskeméti eszperantisták már az előkészületek jegyében végzik munkájukat, újabb és újabb barátokat vonnak be az eszperantó szakcsoportok mun­kájába. Van azonban egy kis gondjuk is. Nehezíti a mun­kájukat, hogy nem rendelkez­nek tanulásra alkalmas, állan­dó helyiséggel. Tóth Mihályról, a kecske­méti postahivatal dolgozójáról, megtudjuk, hogy huzamosabb ideje igen élénk levelezést folytat Japánban élő eszperan- tista barátjával, akinek kör­nyezetében már nagyon jól is­merik Kecskemétet. A japán levelező partner egyik levelé­ben például azt írta Tóth Mi­hálynak, hogy ő már nekünk, magyaroknak drukkolt az olimpián és nagy büszkeséggel mutogatja barátainak a Ma­gyarországról kapott képeket, — Éppen most. Soha jobbkor. A csodatevő doktort nem hagy­ja nyugodni a lelkiismeret. Zsupánné aggódva, korholva vitázott férjével, erélyes volt és mégis a sírással küszködött. — Máris őrült vagy!;.. Nem felelhetsz egy másik orvos ha­nyagságáért. Ne mérj minden­kit a magad mércéjével. — Nekem az a hiteles. — Féltelek.. s Sándor, ennek rossz vége lesz. — Érdekes. Akkor nem fél­tettél, amikor rábeszéltél, hogy jöjjünk falura. Csupa remény vélt minden szavad. Türelmet, nyugalmat, boldogságot ígértél. Most meg mást sem hallok tő­led, csak azt, hogy menjünk már, menjünk már!... — Igen. Most is azt mondom, hogy menjünk már. Addig, amíg nem késő. Könyörgöm, hallgass rám..-. A doktor gyanúsan csendes volt. — Igazad van... — Aztán minden átmenet nélkül kiabál­ni kezdett: A magad szempont­jából!.Ki vagy te?! Az élet­társam, vagy a menedzserem?! Mi vagyok én?! Divatos ver­senyló, akit kantáron fogva ve­zetnék egyik ügetőről a másik­ra?! Be akarsz futtatni a nagy­derbin?! (Folytatása következik.) prospektusokat. Szeretettel ír hazánkról, Kecskemétről és az élet valamennyi területén sok sikert kíván nekünk. Füzesi István kecskeméti esz- perantistát a „Paco” bulgáriai kiadásának egyik cikke kész­tette levélírásra. A cikket Di­mitri Jdrakov bolgár eszperan- tista írta a tavaly Kecskemé­ten tett feledhetetlen látoga­tásáról. (Vendéglátói a helyi eszperantisták voltak.) S Fü­zesi István mellékelte levelé­hez Dimitri Jdrakov cikkének magyar nyelvű szövegét is, amit ő fordított le. Így tudtuk meg, hogy az eszperantó folyó­irat jóvoltából a bolgár eszpe- rantista a világ sok országába vitte el a hírt Kecskemét ne­vezetességeiről, sajátosságairól, előrehaladásáról, s a magyar vendégszeretetről. íme, így ápolgatják a ba­rátságot, ébresztenek tisztele­tet, megbecsülést egymás ered­ményei iránt, egyszóval: ter­jesztik a béke gondolatát egy közös nyelven a kecskeméti eszperantisták és világszerte élő barátaik. P. I. A hétfői hangverseny elé Hétfőn este 7 órakor a század nagy zeneszerzőinek műveit hallhatja a kecskeméti közönség a Katona József Színházban tar­tandó nagyzenekari koncert mű­során. Honegger, Britten és Dvorzsák alkotásai a szó nemes értelmében vett zenei csemegé­nek számítanak a hangverseny­látogató közönség számára. A koncert külön érdekessége, hogy két fiatal művészt is meg­ismerhetnek ezúttal a kecske­métiek. A Budapesti MÁV szimfoni­kusokat Sándor János vezeti. A fiatal karmester 32 éves, 1951- ben végzett a Zeneművészeli Főiskolán, mint ütőhangszer­művész. Később kitüntetéssel kapta meg a karmesteri diplo­mát. Ezután több hosszabb kül­földi tanulmányutat tett, ahol csiszolta tudását. Evekig ő volt a Pécsi Balett zenei vezetője. Hazai pódiumokon kívül a Né­met Demokratikus Köztársaság­ban, Finnországban, Angliában, Luxemburgban, Csehszlovákiá­ban lépett fel mint hangver­senydirigens. Tarjáni Ferenc kürtművész. Ezúttal a Britten-mű szólistája­ként hallhatja a közönség. H. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom