Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-27 / 49. szám
Két év alatt 230 millió forint értékű beruházás a közös gazdaságokban Több mint ötszáz létesítmény Húszezer négyzetméternyi gyümölcstároló Két járásban hét sertéstelep Dr. Gátay Ferencet, a Bács-Kisfcun megyed Beruházási Iroda vezetőjét kértük meg: nyilatkozzék lapunknak az elkövetkező időszak mezőgazdasági létesítményeiről, s a kivitelezéseikkel kapcsolatos tennivalókról. PN: Mostantól kezdve e beruházásokat két évre tervezik. Mire számíthatnak megyénk közös gazdaságai 1965-ben és 1966-ban? Dr. Gátay: Mintegy 230 millió forint értékű épületeket és berendezéseket tervezünk megvapermetlékeverő torony készül csaknem 9000 hold szőlő növényvédelmének a megalapozására. A vízellátást 55 új csókát és 94 ásott kút biztosítja. Hatvannyolc gyümölcstárolót, — csomagokét is építenek, majdnem 20 ezer négyzetméter alapterülettel. PN: Mi Indokolja a két évre szóló tervezést? Melyek a várható előnyei ? I lósítani. Ez egy-egy évre bontva is meghaladja az eddigi esztendők beruházásait. Két év alatt 518 létesítmény kerül kivitelezésre, s jellegük szerint 36 féle a beruházás — az ásott kúttól a tehénistállóig. Az utóbbiból például 54-et építenek a tsz-ek majorjaiban, több mint öt és fél ezer tehén részére. Épül továbbá 17 borjúnevelő, összesen 1800 férőhellyel. A korszerűbb tartási lehetőségeket segíti az összesen 220 férőhelyes, tíz elletőistálló is, A sertéstenyésztés 46 fiaztató- ra számíthat. amely csaknem másfél ezer anyakoca elhelyezését teszi lehetővé. Tizenötezer férőhellyel bővülnek a hizlalók. Érdemes megemlíteni, hogy 13 majorságban épül takarmánykeverő, összesen 27 ezer sertés ellátására. A juhok férőhelye 22 ezerrel gyarapodik; negyvenhét hodályt készítenek. A baromfitenyésztést tíz _ egyenként 3000 férőhelyes — pulykanevelő segíti. A felépítendő 23 magtár összesen csaknem ezer vagon szemes termény tárolására lesz majd alkalmas. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnék az állattenyésztő telepek járulékos beruházásairól. Gazdaságaink erre különös gondot fordítanak az elkövetkező években. A tervidőszakban 22 mélyfúrású kút készül és 28 telepen kerül lefektetésre a több mint 11 ezer méter hosz- szú vízvezeték. A vízellátást 18 új hidroglobus teszi korszerűbbé. A 48 állattenyésztő központ villamosítására megközelítőleg 30 kilométer hosszú vezetéket használnak fel. Gépszínt 31 gazdaság építtet, összesen majdnem kilencezer négyzetméter fedett területtel. Jövőre öt majorközpontban 5600 négyzetmétert látnak el „térburkolattal”, ami azt jelenti, hogy járdákat és utakat építenek. A Korábbiakhoz képest sza mottevő haladás mutatkozik az új szőlő- és gyümölcstelepítések járulékos beruházásainak megépítésében is. Két év alatt 177 Dr. Gátay: Elsősorban az, hogy az előkészítést a kellő időben el lehet végezni. A korábbi években ugyanis gyakorta előiordult, hogy — tervdokumentáció hiányában — a kivitelező csak a nyár köziepén foghatott az építkezéshez, s így azt a következő évben fejezte be, még akkor is, ha az anyagellátásban nem volt fennakadás. Az ilyen eseteket az idei. de főként a következő évre teljesen kiküszöböljük. A jövő évi terveket ugyanis már ez év augusztus végéig át kell adnunk a kivitelezőknek. Mód van arra, hogy a terveket alaposan megismerjék. az anyag igénylését megfelelő időben és sorrendben eszközöljék. Általában az egész évi munkát az eddiginél jobban ütemezhetik. A másik előny az, hogy átmenőre lehel tervezni a beruházásokat, főként az egy gazdaságban koncentrálódó, nagy jelentőségű létesítmény-komplexumokat. Ezek általában nem készültek el egy év alatt. Irodánk él a lehetőséggel, s 34 millió forint értékben kimondottan átmenőre tervezi a beruházásokat. Természetesen számunkra is előnyös a két évre szóló tervezés, minthogy elkerüljük általa az évenkénti elszámolásból és előkészítésből származó „munkacsúcsokat” Nem azt jelenti ez, hogy keve sebb lesz a munkánk, hanem azt. hogy egyenletesebbé válik. I PN: Sokat hallani manapság a koncentrált és a komplex beruházások szükségességéről. — Milyen lehetőség van ezek megvalósítására megyénk közös gazdaságaiban? Dr. Gátay: Egyre inkább törekedünk az összpontosított beruházások létrehozására. Bizonyítja ezt a sertéstelepek gyors ütemű szaporodása, amelyek zömmel tsz-köziek. A fiaz- tatót, hizlaldát, takarmányelőkészítőt és kanszállást magukba foglaló telepek az idén és jövőre a következő helyeken kerülnek felépítésre, illetve bővítésre: Bácsalmás, Hercegszántó, Nagybaracs'ka, Madaras, tataházi Petőfi Tsz, Jánoshalma, tompái Kossuth Tsz. E telepeket vízzel és villanyhálózattal is ellátjuk. — végső soron ezt jelenti a komplex kivitelezés. Hasonló célzattal korszerűsítjük a szarvasmarha-tenyésztő központokat is. A tehénistállókat tejszeparátorral, fejő- és tőgymosógépekkel szereljük fel. Elsősorban a dunavecsei Új Élet, a hartai Új Élet, a bátyai Piros Arany, a fajszi Dunagyöngye, a dusnoki Munkás-Paraszt, a miskei Aranykalász, a lászló- falvi Alkotmány, a tiszakécskeí Béke és a kiskunfélegyházi Dózsa Tsz tehenészetei részesednek az említett felszerelésekből Itt említem meg. hogy a kél év alatt felépítendő tehénistái lók közül hét, egyenként, 188 férőhelyes lesz. Koncentráltan kerülnek elosztásra a szőlő- és gy.ümölcstele- pitések járulékos beruházásai is. Az imrehegyi Új Élet Tszcs, a tabdi Szőlőskert és a kelebiai Rákóczi Csillaga Tsz, továbbá a jánoshalmi és a balotaszállá- si tsz-közi vállalkozás átlagon felül részesedik a létesítményeikből. Mindezeken kívül néhány, gazdaságilag még meg nem erősödött szövetkezetben, mint például a kiskunfélegyházi Bem, a kiskunhalasa Szabadság és Űj Élet Tsz-ben az állóeszközök általános fejlesztésére kerül sor. PN: Hol tartanak jelenleg az előkészítésben? Kik vesznek részt a kivitelezésben? Társadalmi összefogás a mezei pocok irtására i Dr. Gátay: Több mint 200 létesítmény terve készült el eddig. Ezeket átadtuk a kivitelezőknek. Kilenc gazdaságban már meg is kezdődött a munka. 15 helyen pedig folyamatban van az anyag helyszínre szállítása. Ami a kivitelezőket illeti, a létesítményeknek több mint a felét a Bács-K isikun megyei Építő és Szerelőipari Vállalat építi meg. A beruházások nem egészen egyharmada — zömmel kisebb létesítmények: gyümölcstárolók, gépszínek, górék, permetlétor- nyok — a szövetkezetek saját építőbrigádjaira vár. De marad építeni való a ktsz-eknek, továbbá a Dunavecsei Vegyesipari és a Pest megyei Építőanyagipari Vállalatnak is. A vízgazdálkodási társulatok végzik el csőkutak fúrását. A Kiskunhalason székelő Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat építi meg a majorságok vízhálózatát. Véleményünk szerint ezek a kivitelezők felkészültek arra, ho-gy a mezőgazdasági létesítményeket határidőre és a tervben előírt minőségben készítsék el. H. D. AZ ELMÚLT esztendőben a mezei pocok országos méretben tömegesen elszaporodott. Az enyhe tél következtében. a kártevő áttélelt és a fertőzés súlyosan veszélyezteti a vetéseket és a fiatal ültetvényeket. A veszély és a kártétel teljes felszámolása érdekében a földművelésügyi miniszter az ország egész területén társadalmi védekezést rendelt el. A miniszter rendeletét a Magyar Közlöny 14. száma közli. Eszerint a védekezést a mező- és erdőgazdasági termelő üzemekben, az egyéni gazdálkodók földterületén, a fertőzött erdőszegélyeken, a termények tárolását végző üzemeknél, a raktárak körül, valamint az utak, vasutak, csatornák, töltések, füves és fásított részein 'az időjárástól függően 1985. március 5-től legkésőbb április 15-ig kell végrehajtani. A védekezést a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai, a mezőgazdasági osztályok útján szervezik és irányítják a társadalmi szervek bevonásával. A Földművelésügyi Minisztérium növényvédelmi szolgálata a cinkfoszfid hatóanyag tartalmú Arvalint a megyei tanácsok útján díjtalanul bocsátja rendelkezésre. A VÉDEKEZÉS megkezdésének időpontját a legalkalmasabb kora tavaszi időjárás és a megfelelő talajállapot figyelem- bevételével a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai állapítják meg. A helybeli védekezés a munkák szervezése és végrehajtása a községi tanácsok feladata. A társadalmi védekezéshez a lakosságot a községi tanácsok nak a Munka Törvénykönyve 139—140. paragrafusai szerint kell bevonn.iok. Ennek értelmében a megvédendő területekhez szükséges számban a 14—50 éves korú nőket és a 14—60 éves korú férfiakat lehet pocok- irtás céljából közmunkára kirendelni. A méreg kiszórására csak 16 évén felüli személyek vehetők igénybe (mentesek a kötelezettség alól a terhes- és szoptatós anyák, azok akiknek 6 éven aluli gyermekük van és gyermeküknek más gondozójuk nincs, továbbá a rokkantak és a betegek). A védekezésre szervezett munkacsapatoknak az Arvalino- zást a számukra kijelölt határrészen csatárláncban haladva valamennyi útjukba eső területen (vetés, szántás, parlag, rét, legelő, gyümölcsös, dűlőút, part, árok, töltés stb.) el kell végezni. MIVEL az Arvalin erős méreg, kézzel érinteni, illetve kiszórni nem szabad, hanem az erre a célra fából, vagy nádból készített eszközökkel kell a járatokba elhelyezni, lyukanként 4—5 szemet. Utána a járatot betaposni nem szabad. Mivel a pocokiyukaknak csak 20—30 százaléka lakott, ezért — takarékosságból — célszerű az Ar- valinozást megelőzően 2—3 nappal a lyukakat betaposni. Az Arvalinozásnál a munka- védelmi és balesetelhárítási óvórendszabályokat szigorúan be kell tartani. A községi tanács feladata a tárolt szer gondos elraktározása száraz, nedvesség- mentes helyiségben, ahol sem élelmiszert, takarmányt, sem más anyagot nem tárolhatnak. A társadalmi munkában résztvevőknek az Arvalint csak megfelelő felirattal és „méreg”-jel- zéssel ellátott duplafaiú papírzacskóban szabad kiadni. Az arvalinozást végző.. dolgozók munka közben nem étkezhetnek és nem dohányozhatnak. A munka befejezése után meleg vízben szappannal gondosan kezet kell mosni. A megmaradt növényvédőszert minden alkalommal vissza kell szolgáltatni. A munka teljes befejezése után a papírzacskókat és az adagoló eszközöket el kell égetni. Az Arvalinozást a megkezdés előtt többször közhírré teszik. A vegyszer kimérését úgy kell megoldani,. hogy elkerülhető legyen a porképződés, illetve a por belélegzése. Ezért ajánlatos légzésvédőt használni. Itt is fokozatosan ügyelni kell, hogy a vegyszert nedvesség ne érje. AZ ARVALINT csak a lakott területen kívül szabad felhasználni, s az ilyen területekre a védekezéstől számított 14 napig 16 éven aluli gyermekek nem mehetnek. Ugyancsak gondoskodni kell, hogy a vegyszerezett területekre legelő állat, vagy baromfi ne kerüljön. A vegyszerezés ideje alatt elhullott háziállatok vagy vadak húsát fogyasztani veszélyes és tilos. ,Ki mit tud" a falujáról lyf int szerte az országban, Géderlakon is beszélgetési téma a felszabadulásunk óta eltelt húsz esztendő. A napokban például egy öttagú társaságba „cseppentem”, ahol szinte egymással vetélkedve sorolták, hogy mi valósult meg a községben az elmúlt két évtizedben. — 1948. — kigyulladt a villany a faluban. Az artézi kutat 1949-ben fúrtuk. Tíz évvel később kiépült a vízhálózat az egész községben. Az óvoda 1947- ben létesült. Az új iskola 1962- ben készült el négy tanteremmel. — No, és az óvodai, meg az iskolai napközi?! — vetette közbe csendesen az egyik fiatal- asszony. Éj' s folytatódott a helyi „Ki mit tud”. Azt mondja egy meglettebb korú férfi: ha már a napközit is említjük, akkor hogyan maradhatna ki a ktsz?! Hiszen nemcsak helyben, de a járás más községeiben is végez lakatos, kovács stb. munkát. Hát a tavalyi eredmények! Hosszú portalanított úttal lett gazdagabb a község, új üzlethíz épült, a kultúrház kétmillió kétszázezer forint értékű, s a sportpálya is tavaly készült el. A főútvonal egyrésze csatornázott. Több kilométernyi cement járda épült. A 98 házas Újtelep is a felszabadulás óta nőtt ki a jóidbői és ez a község legszebb része. Orvost is kaptunk! Bankunk sem volt azelőtt. 'W'ovább tartott még a kis M csoport eszmecseréje. S az ember joggal elcsodálkozott, hogy rövid, idő alatt mekkora listát állítottak össze egyetlen község húszesztendős fejlődéséről. Sz. J. PETŐFI ISEPE \ Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tana*» Laoia Főszerkesztő őr Weither Darnel. Kiadta a Bacs megyet Lapkiadó váUalat. releiös kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség Kecskemet, városi ranácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét Szaöadsag tér 11a Telefon: n-09 Teneszu a Magyai Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézoesltőknél Előfizetési i1- nónaora 13 forint. Bacs- Kiskun megyei Nyomda V. Kecskéméi — Tr.eton: 11-85. Index: 25 065. Összkomfort a tanyán K unsz állás határában, kétszer kétszoba. komfortos szolgálati lakást építtet — mintegy 400 ezer forintos költséggel — az Alkotmány Termelőszövetkezet. Az ikerház, a tsz egyik most kiépülő tanyaközpontjának második épülete, tavaszra készül el.