Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-06 / 4. szám
W65. január 8, szerda 5. oldal cl LIMONÁDÉ JOE A mai ifjú nézőnek bizonyára sokkal kevesebbet mond ez a kitűnő, mulatságos csehszlovák filmparódia, mint annak a gáti lovag szembeszáll a gonoszokkal, száz halállal, egész városra való fenegyerekkel. Egymaga. Ssegitője nincs, csak generációnak, amely zsenge éveiben vadnyugati hősök képtelen történetein nevelkedett. A cowboy-ponyva ideje nálunk végkép lejárt. De a Limonádé Joe még igy is kellemes, szórakoztató film. A csehszlovák filmgyártásban már akadt néhány hasonló kísérlet és született néhány hasonló siker. Emlékezzünk a minduntalan visszatérő és újra meg újra friss Senki nem tud semmit, vagy a Limonádé Joe-hoz jobban hasonlító Milliomos úr szerelmes című filmekre. Az alkotók szándéka nagyjából egy tőről fakadt, mindegyikben a nemes szándékhoz illő az eredmény is. A film meséje? Önmagában vérszegény, semmi kis történet volna. Limonádé Joe, a félelem és gáncs nélküli vadnyucsodálói vannak. Természetesen győz. legyőzi, sőt megtéríti a gonoszokat, s elnyeri a nyakába hulló boldogságot is. Ami ezen túl történik a filmben — a csodálatos feltámadás, s ..valószerűség” látszatát is elhagyó trükkök — az már kívülesik a paródia határán; csupán az alkotók játékos kedvének túlburjánzása. A jó és nekünk kedves mondanivaló mellett az ötletek gazdag áradása teszi olyan kellemessé ezt a filmet. S talán kicsit hosszúvá, talán már-már fárasztóvá is. Az alkotók nem tudták idejében abbahagyni. Nem a film laposodik el a második felében, a néző figyelme, érdeklődése lankad. Mégis érdemes megnézni. Németül, angolul, franciául, eszperantóul és oroszul összesen több mint százan tanulnak a Bajai József Attila Művelődési Házban a TIT nyelvtanfolyamain. Nyolc csoport működik ősz óta, egy pedig most indul januárban. Kik, miért tanulnak idegen nyelvet? Hétfőn este hat órakor az egyik német tanfolyam hallgatóit találtuk benn. Vezetőjük Szepes Lajos, a tanítóképző tanára. — Hány éve tanulják a nyelvet? — Ez vegyes csoport, úgynevezett kezdő-haladó. Aki emlékszik még valamire a középiskolából, vagy beszél más idegen nyelven és vállalja, hogy pótolja a hátrányt, azt felvesszük. De olyan is akad, aki már évek óta ide jár. M Ötödik éve A legrégibb hallgatók egyike Egyed Sándor. A bajai postán dolgozik, a telefonközpontban. — Mióta tanul? — Már ötödik éve.. . — Nehezen halad talán? — Dehogy — neveti el magát Szepes elvtárs. — Nőtlen ember, van ideje. — Miért tanul? — Szeretek utazni, illetve ezután szeretnék. Tavaly már voltam Berlinben, az idén Ausztriába készülök. — Na és, hogy vette hasznát a német tudásának? Csendesen mosolyog: — Másnap már mertem beszélni... — Aztán felvillanyozódva teszi hozzá: — Sikerült tájékozódnom, ha egyedül lettem volna, akkor sem esek kétségbe. Ez pedig bizony nagy szó. — A pénzemet mindenesetre már fennakadás nélkül el tudtam költeni... Vele nevet a többi is. Hiszen ők is szeretnének majd utazni. Jó érzés tudni, hogy nem járnak ide hiába. Aki sokat áldoz — és aki a legtöbbet kapta Egészen rendkívüli akaraterő és tudásvágy van Petrity Dánielben. Második esztendeje jár a tanfolyamra. „Fejest ugrott”, a haladókkal kezdte. Érsekcsanádról jár be, otthon négy gyerek, most várják az ötödiket. deményezte? Te és a fiúk. — Na jó, hagyjuk ezt. Talán te köszönetét vársz azért, amit most csinálsz? — Ugyan, hogy képzelsz ilyet! — Na, látod! Ez is kötelesség, s a miénk is az volt. Különben vedd tudomásul, hogy csak virtusból csináltuk. — Nem értem. — Pedig úgy van. Meg akartam mutatni Kovács Emőóknek, hogy mi is tudunk valamit. Fegyverek nélkül is. Meg aztán, hogy a fiúkat hajlítani lehet a jó irányba is. Ha láttad volna, hogy tüzeltek, hatott rájuk a nagyszerű feladat. Hidd el, ez is kell még a nagy negyedikeseknek is. Különben elszürkülnek, kiégnek, ha nincs valami közeli érdekes és önként vállalt célkitűzés előttük. Nem lehet mindig tanulással, meg valami távoli jövővel biztatni őket. Kell valami más, valami közelebbi, lelkesítő feladat is. Egy kis kaland, vagy romantika. Hát én ezt próbáltam nekik megmutatni. A helyüket ebben a furcsa, zavaros időkben. Enynyi az egész. — Csak ennyi volna? — Meg egy Ms jó barátság — hajtotta le a fejét a fiatal tanár és belerúgott egy eléje kerülő kavicsba. Karsai szerette volna megölelni ezt a nagy gyereket, aki ágy együtt lélegzett a tanítványaival ezekben a napokban. Nélküle most nagyon nehéz lenne megtenni az első lépéseket. — Te Laci — szólalt meg Ms idő múltán —, elvállalod a harmadik osztályt? Kovácsra most már nem számíthatunk. Amit eddig rontott a gyerekek közt, a következményeivel együtt, a mi nyakunkba szakadt. Egyelőre még azt se mondhatjuk, hogy „Tedd jóvá, amit vétettél”, mert nem is hallgatna ránk, meg aztán... — Vállalnia is kell sok mindenért a felelősséget. Habár a felelősség megoszlik. Nagyon sok emberre kell azt most ráruházni. Bűnösökre és kevésbé bűnösökre egyaránt. Hogy fajulhatott ez idáig? — töprengett Horváth. — Ezen már én is sokat gondolkoztam. Még nem láthatunk mindent tisztán. Ködös napok voltak ezek, de most már lassan eloszlik a köd. A friss szél eloszlatja, szétfújja mindenünnen. Talán a mi diákjaink is helyretalálnak lassan. Tudod, Laci, szeretném végigkísérni már ezeket a gyerekeket, Velük kezdtem az elsőben, és most már az érettségi előtt állnak. Ilyenkor a legszebbek. Tele izgalommal, reményekkel, nagy tervekkel. Aztán az érettségi, a fiúk a sötét ruhában, felnőtten, komoly arccal, a lányok Mcsit hegyesen, Mcsit kókadtan, elsápadva és Mpirulva. Sokért nem adnám ezeket a perceket. — A harmadik most a legnehezebb — folytatta Karsai egy Ms gondolkodás után. — Ott lesz a legnagyobb ellenállás. De a mag, aMre számítani lehet, azt hiszem, ott is megvan, csak meg kell keresni valaMnek. AM ért a nyelvükön, aM velük érez, és jóra akarja nevelni őket. — Pedig már nagyon össze szoktam a fiaiddal — nézett rá oldalvást, kicsit huncutul Laci —, s bevallom, szövetséget is kötöttünk, hogy nem hagyjuk el egymást se jóban, se rosszban. Akkor még nem tudtuk, hogy alakul. Rosszabbul is végződhetett volna. Most már legalább annyira vagyunk, hogy elkezdhetjük. Szóval és tettel Ahogy SziM mondaná — vállalom! S nyújtotta a kezét. Karsai úgy megszorongatta a baráti jobbot, mint néhány napja az öreg párttitkár az övét. Talán az is valami hasonlót érezhetett akkor. XXXIII. Csajáginé azt sem tudta, hova tegye örömében az ismét bekopogtató Kársait. A múltkori ijedelme már teljesen elmúlt, Petrity Dániel foglalkozása kazánfűtő. Felnőtt fejjel még a nyolc általánosa se volt meg. Egyszer csak hozzáfogott — s elvégezte. Aztán beiratkozott a gimnáziumba, levelező tagozatra. Jelesre érettségizett. Még gimnáziumba járt, amikor nekilátott németül tanulni. Most pedig villamosgépipari felsőfokú technikumba jár. — Szeretek tanulni — mondja. — Eddig még bírom a technikum mellett ezt is. Itt különben se úgy kell készülni, mint az iskolában... Már levelezek németekkel, az idén szeretném meglátogatni őket. Ortai István ősszel jelentkezett. .. — Valamikor gyerekkoromban beszéltem „svábul”, de már szinte elfelejtettem. Ügy gondoltam, érdemes rászánni néhány évet. A foglalkozása: áruátvevő a Déltex Textilnagykereskedelmi Vállalatnál. Célja: mint a többinek. Tanulni, aztán egy M- csit külföldet látni. Rédei László viszont ennél többet is nyert. Itt ismerkedett meg a menyasszonyával. — ö is itt van? Megint csak Szepes elvtársra vár a válasz: — Nincs. Lemorzsolódott. Viszolygott a nyilvános szerepléstől. Ha kiigazítottuk, belepirult. .. Talán éppen a vőlegény miatt? K övetkeztetések ... Végül is, nagyra törő tervei a nyelvtanulással itt senkinek sincsenek. — Néhányan gondolnak rá, hogy később nyelvvizsgát tegyenek — bólint a tanfolyamvezető. — De a rendelet szerint azok jelentkezhetnek, aMket a munkahely javasol. Javaslatot pedig csak az kaphat, akinek a nyelvtudására szüksége van a munkahelynek. Feleslegesen nem akarnak nyelvpótlékot fizetni, ez érthető... Szerintem viszont az volna a helyes, ha minél többen beszélnének nálunk idegen nyelveket. Tavaly kalauzoltam egy külföldi csoportot. Szinte kínos volt látni, hogy az üzemekben, ahol jártunk, a helybeliek jobban ragaszkodtak hozzám, mint a vendégek. Mert nélkülem meg se tudtak mukkanni... Növekszik az ország idegenforgalma. Nem várhatjuk, hogy a külföldiek a mi kedvünkért megtanulnak magyarul. Nekünk kell megtanulnunk az ő nyelvüket. AM pedig külföldre vágyik egyszer-egyszer, a határokon túl aligha lehet meg legalább egy idegen nyelv ismerete nélkül. Mester László r Égni és gyújtani... Földes Mihály 60 éves Mivé lehetett a dolgozó kisemberek gyermeke a nehezen megszerzett középiskolai érettségivel a húszas években, amikor a diplomások ezrei is hiába kilincseltek munka után? Mint annyian mások, legfeljebb alkalmi munkából tengethette éveit, s ha netán valami köze volt a munkásmozgalomhoz, ebből a lehetőségből is kirekesztették. Az ifjú Földes Mihály is ilyen sorsra jutott. Alig tizenkilenc évesen elkötelezte magát a harcra övéiért, a kisemmizett kisemberekért: csatlakozott a forradalmárok csapatához. A húszas-harmincas évek tőkés társadalmát leleplező hoszszabb írásait még csak illegálisan terjeszthette a gyárak kapuin kiözönlő munkások közt, s a tőle telhető legédesebb mosollyal fogadta a kis csomagjával visszaérkező tanárt. — Csakhogy megjött aranyos tanár úr, már úgy aggódtam. Annyi borzalmas dolgot hall mostanában az ember. Mutassa magát! Istenem, hogy lefogyott, tán még enni sem kapott? Borzasztó! Mesélje már, hol járt, merre járt? A múltkor olyan szűkszavú volt. De akkor nem is faggattam, hiszen olyan időket éltünk, mit tudhattam hova megy. Azt hittem, csak el akar tűnni a városból. Mert jól tette. Tudja, hogy még aznap este keresték. A nemzetőrök, vagy mi a csudák, azok a karszalagosok. De semmit sem mondtak, hiába kérdeztem őket. Csak borzasztóan mérgesek voltak. Nem sok jót néztem M a szemükből! Hálát adtam annak a magasságos istennek, hogy nincsen idehaza. Képzelje el, mi történt volna. Még rágondolni is borzasztó. Felforgatták az egész lakást, a pincétől a padlásig. A parancsnokuk pedig nem szegyeit piszkos ajánlatokat tenni nekem, amíg a többiek a padláson, meg az udvaron voltak. No, de kiadtam az útját becsületesen. Azóta nem is voltak a háznál, elhiheti. (Folytatása következik.) röviddel később (1936-ban) azonban mint a Népszava rovatvezetője az újság hasábjain szólhatott hozzájuk: közéleti kérdésekről, társadalmi, közgazdasági problémákról. Számtalan rövidebb cikke mellett, mintegy két kötetre való osztályharcos elbeszélést, novellát publikált és csaknem harminc egyfelvonásos színdarabot írt a legális és illegális munkás színjátszócsoportok számára. A felszabadulást követően különféle felelős posztokon (Budapesti Pártbizottság, Írószövetség) és országgyűlési képviselőként ugyancsak a vállalt célokért küzdött. A legnemesebb értelemben mozgósított. Hivatali elfoglaltsága, majd később szerkesztői megbízatása mellett, az irodalomnak, az újságírásnak úgyszólván minden műfajában tevékenykedett. írt színműveket (Mélyszántás), amelyet 1950-ben József Attila-díjjal tüntettek ki. Regényeket, többek közt: Felszállt a köd (1959.), Hazatérés (1962.), Viharos tavasz (1963.). Több ezerre tehető kisebb-nagyobb cikkeinek, humoreszjeinek, tárcáinak, novelláinak, publicisztikáinak száma, amelyeket a fővárosi és vidéki napilapok, irodalmi és művészeti lapok közöltek. Irodalmi munkásságát 1954-ben másodszor jutalmazták József Attila-díjjal. Az élet izgalmas valósága iránti fáradhatatlan érdeklődés süt át az írásain. Szóban és írásban a közösségi emberért munkálkodott és munkálkodik „korunk dúvadja, a magányos ember” ellen, aki „nem velünk él, csak közöttünk”. Nem tudja odaadni szívét a világnak, s körülfalazza magát az önzésével. Egyénisége csak annak van, aki cselekszik és vállalja a néptömegek törekvéseit.” Hatvanadik születésnapja alkalmából kívánjuk: miként eddig, folytassa a harcot, erőben és egészségben. (- tt —1 MTEL VEKET TAMULMI
