Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-29 / 24. szám
1965. január 29, péntek 3. oldal FELEMÁSAN NEM LEHET Igényesebben—szervezettebben — Hogyan megy végbe a termelés politikai elősegítése? Talán abban merül ki, hogy a pártvezetés a gazdasági vezetéssel párhuzamosan ugyanazt csinálja? Abból áll-e, hogy a párttitkár minden reggel „instruálja” az igazgatót, tsz-elnököt az aznapi gazdasági tennivalókról? A pari munka „anyaga44 — az ember Miként érvényesül a párt vezető szerepe egy adott közösségben, például egy termelőszövetkezetben? — Elvileg nem nehéz ezekre a direkt kérdésekre válaszolni — vélekedik Nagy János elvtárs, a kisszállási községi pártszervezet titkára —, a gyakorlati megvalósítás azonban nem mindig egyszerű. Mert azt sokszor elmondjuk, hogy például egy tsz-ben azonos a párt- és gazdasági vezetés célja: több, jobb, olcsóbb terményt, állatot produkálni a népgazdaságnak, s ez saját jólétünket is emeli. Minden alkalommal szó van arról, hogy a pártszervezet politikai munkája a tsz éves tervéhez idomulj de más a politikai irányítás, nevelés és megint más a gazdasági tevékenység. A pártmunka í,anyaga” — az ember. A párt vezető szerepe: a célok helyes megjelölése, a feladatok megvalósítására hozott jó határozatok végrehajtásának elősegítése. Csak mikor cselekedni kell, néha kiesik kezünkből a fonal. Nagy elvtárs élénk arcán enyhe elégedetlenség kifejezése fut át. Miközben állát fogva gyorsan fogalmazza az elvi tételeket, maga is érzi, hogy így csak a dolgok könnyebbik felét, formázgatjuk: általánosságokat mondunk. El is mosolyodik. — Így nem igen jutunk dűlőre. Gyakorlati példák nélkül csak szólamoknak hangzanak ezek az elvek. A határozat még nem minden Vegyük a helybeli Búzakalász Termelőszövetkezet esetét. Rövid háromnegyed éven belül igazolta az élet, mit jelent a kommunisták jó felkészítése, tájékoztatása, helyes határozatok hozása, végrehajtása. Arra is van érzékeny bizonyíték, mi a következménye, ha az egyetértéssel kitűzött feladatokat egyesek önkényesen megváltoztatják. A Búzakalász éveken át. a járás jóhírű tsz-ei közé tartozott. A múlt év nyarán azonban — persze nem máról holnapra történt —, ahogy mondani szokták, „lerobbant”. Nem volt fegyelem, egyik fele erre húzott a tagságnak, a másik arra. Aztán jött a pártalapszervezeti vezetőség-újjáválasztás előkészítése. A kommunisták elhatározták, hogy ennek gerincébe a helyzet megváltoztatását állítják, és az őszi munkákat a régi lelkesedéssel, idejében végzik el. A párttagok, vezetők beszélgetései a tsz-tagokkal arra a felismerésre vezettek, hogy a normák, premizálási, részesedési módszerek elavultsága is oka a rossz hangulatnak. Az emberek véleményei, meghallgatása alapján dolgozták ki a módosításokat, s pártvezetőségi, taggyűlési határozatok után a pártós gazdasági vezetők közös erőfeszítéssel tűzték ki a gyakorlati tenivalókat. Ezekkel a tagság is egyetértett. Az egységes cselekvés ereje A pártszervezet minden munkahelyen felelőssé tette a párttagokat, hogy a határozatok végrehajtása egyöntetű legyen. A jól megszervezett ellenőrzés — természetesen a helyesebb normák, premizálási elvek ösztönző hatása rpellett — az egységes cselekvést is biztosította. A legkritikusabb időben fordult meg a kocka. Még mintegy 50 hold cukorrépa, 20—30 hold burgonya várt akkor szedésre. Legkevesebb 50 vagonnyi répa és 10—15 vagonnyi burgonya sorsa forgott már veszélyben. A határozott nekilendülés, közösen elfogadott fegyelem azt eredményezte, hogy szinte egyik napról a másikra 140—160 tsztag dolgozott ott, ahol addig 15—20 ember lézengett csak. Ezzel a munkával a rossz idő beállta előtt végeztek. A határidőre el is felejtették. Mi történt azonban más területeken? Az volt a határozat, hogy ha a tagok nem győzik maguk a kukoricatörést, ugyanazért a díjért kívülállók segítségét is igénybe lehet venni. A brigádvezetők feladatául tűzték ki, hogy már a répa- és burgonyaszedés során szervezzék az embereket a kukoricatöréshez. Ment volna ez is símán, ha egyesek — vezetőktől is hallható volt ilyen — nem kezdenek ésszerűtlen mohóságukban „kalkulálni”. „Ha kívülállók is segítenek, akkor nem jut a tagságnak” — duruzsolták mind hangosabban. A kommunisták nem álltak a sarkukra ezeken a gócokon, s a vége az lett, hogy még karácsony előtt is törték a kukoricát. A legközelebbi taggyűlésen ezeket a tapasztalatokat fogják elemezni a Búzakalász kommunistái. Kézzelfogható a tanulság, mit jelent az egységes cselekvés, vagy más oldalról: egy hadsereg sosem győz különböző parancsokra. Tóth István Csaknem hárommillió forint nyereségrészesedés két hartai termelőszövetkezetben Készülnek az idei tervek Harta termelőszövetkezeteiben már évek óta havonként, készpénzrészesedés formájában történik a jövedelemelosztás. Zárszámadó közgyűléseiket, melyeken összességében értékelik az elmúlt esztendő eredményeit, mégis nagy várakozás előzi meg. A közgyűléseken ugyanis a tsz-gazdák megvitatják az idei terveket, s azt, hogy melyek azok az üzemágak, amelyek fejlesztésével érdemes foglalkozniuk. A Béke Tsz-ben máris elhatározták, hogy folytatják az öntözéses gazdálkodást, mivel — az elmúlt évek hozamait figyelembe véve — a mesterséges csapadékkal ellátott szántóföldi növények termésátlaga 20—25 százalékkal is növelhető. Az öntözött cukorrépából például tavaly a tervezett 200-zal szemben holdanként 300 mázsa átlagtermést értek el. A fűszerpaprika az előírt 40 helyett átlagosan 62 mázsa terméssel fizetett A fűszernövény termesztésének továbbfejesztése végett egyébként tavaly kísérleteket is végeztek. Hat különböző fajtát termesztettek abból a célból, hogy a helyi viszonyokra legalkalmasabbat kijelöljék. Közülük az E—15Lös kalocsai fajta — átlagosan 107 mázsa terméssel — bizonyult a legjobb hozamúnak. Kívüle még a kalocsai csüngő termesztésével is érdemes foglalkozni; ennek 95,12 mázsa volt a termésátlaga. Felülbírálták a kísérletképpen öntözött vöröshagyma termesztését is. és megállapították, hogy a mesterséges csapadékpótlás ennél a növénynél is jól bevált. A tervezettnél összesen 32 vagonnal többet termeltek a makói fajtákból, A dughagymát különben maguk állították elő. A tsz-ben — a háztáji gazdaság jövedelmén kívül — átlag 20 ezer forint a gazdák évi részesedése, s a növénytermesztés bevételéből most egymillió forintot osztanak szét nyereségrészesedés címén. A szomszédos Lenin Termelőszövetkezetben, ahol a tavalyi mérleg szerint a közös jövedelemből szintén 20 ezer forint jut minden tagra, az állattenyésztés biztosította a jövedelem nagyobbik részét. Az elmúlt évben valamennyi állatukat törzskönyvezték, s a tehenészetükben sikerült tbc-fertőzéstől mentes állományt kialakítaniuk. Az aprójószágtartás is jól jövedelmezett: 10 ezer gyöngyöst, több ezer rántanivaló csirkét neveltek a közfogyasztás céljára. Gyakorlatot szereztek az ezen a vidéken nem honos pulyka tenyésztésében is. Ötezer pulykát neveltek fel, s ezek takarmányozási költségei a legeltetésükkel lényegesen csökkentették. A pulykafalkákkal feletették a tarlót, s a cukorrépaföldeken, valamint a legelőkön bogarásztatták őket. A tsz-gazdái most összesen 1 miliő 800 ezer forint nyereségrészesedéshez jutnak. A két közös gazdaságban az elmúlt évek eredményeinek figyelembe vételével, s a gazdák körében gyűjtött javaslatok felhasználásával, rövidesen elkészülnek az idei tervek is. A Béke Tsz-ben, az öntözés sikerére alapozva, ebben az évben újabb 200 hold szántóterületre juttatnak mesterséges csapadékot, és ezzel összesen 75C holdon öntözik a növényeket. A Lenin Tsz-ben pedig — a többi közt — tovább fejlesztik az „asszonyok reszortját”, az aprójószágtartást. A gazdaság baromfinevelőibe már megérkeztek az első naposcsibék; ezekből az idén 80 ezret nevelnek fel. Ezenkívül gyöngytyúk és pulyka tenyésztésével is foglalkoznak. V. E. A skttt egyepes útija. Ismeretes, hogy második ötéves tervünk befejező esztendejének kulcsfeladata a termelékenység emelése: a termelésnövekedésnek 70 százalékát kell ily módon biztosítani. Hogyan lehet ilyen magas termelékenységi arányt elérni? — kérdezték az egyik üzeihban. — Hiszen nem kapunk beruházást, sőt a felújítási összeget is megnyirbálták. Kétségtelen, a beruházása összegeknek a félig kész nagy létesítményekre történő koncentrálásával átmenetileg a szükségesnél kevesebb pénz jut a meglevő üzemek korszerűsítésére, a termelékenységemelés technikai megalapozására; a gépesítés, a kemizálás, az automatizálás fejlesztésére. Ezért az idei termelékenységi eredményeink nem származhatnak a műszaki színvonal ugrásszerű emelkedéséből. Elsősorban a meglevő technika jobb hasznosításában, a munka- és üzemszervezés javításában rejlő nagy tartalékok feltárására van szükség. Az idei terv a gépiparban 21 millió normaóra megtakarítását írja elő. Nem kisebbek a feladatok más iparágakban sem. A sok milliós normaóra-mégtakarításhoz megvan a lehetőség, hiszen üzemeink tekintélyes részében a napi 430 perces munkaidőnek 20—25 százaléka, vagyis másfél-két óra veszendőbe megy. Az állásidők nagyobb hányada a munkástól független tényezőkből adódik. Szerszámra, rajzra, anyagra, TMK-lákatosra és beállitóra vár a dolgozó. A veszteségidők másik, kisebb részét okozza csupán a munkás hibája, fegyelmezetlensége. A fegyelmezetlenséget és a szervezetlenséget egyébként nehéz élesen szétválasztani. A rajz-, az anyag-, s a szerszámhiányt nemegyszer a raktáros, az anyagbeszerző, a diszpécser stb., fegyelmezetlensége okozza. Nyilvánvaló, a szervezetlenség is figyelmezetlenséget szül a termelőműhelyekben. Szinte lehetetlen pontos munkakezdést megkövetelni ott, ahol például a dolgozó eleve tudja, hogy délfelé elfogy a munkája. Ahol viszont a dogozóra és a gépre előre lebontják a havi programot, s megfelelően előkészítve, időben biztosítják a rajzot, a szerszámot stb. — ott a fegyelemmel aligha van baj, a munka serkenti az embert. Az elemző, s a műszaki szervezőmunka persze, nem szorítkozhat csupán a munkás állásidejére. Hiszen nála is többet áll a gép. Amíg a munkás szerszámot élez, gépet állít be, anyagot fog fel és így tovább, a gép „türelmesen vár”. A műszaki vezetők viszont nem lehetnek türelmesek a nagy előkészítési és egyéb mellékidőkkel szemben. Kisgépesítéssel, kéziemelőkkel, pneumatikus befogókkal, a központi szerszámélezés megteremtésével helyenként 10—15 százalékkal is növelhető a gépek üzemideje. És minden befektetés nélkül a töredékére szorítható a mellékidő jó szervezéssel: a műszakon belüli munkaátállások csökkentésével és a szérianagyság növelésével. Kiszámították például, hogy egy marógépen ha ugyan| azt az alkatrészt hat-tíz darabos ; tételekben munkálják meg, akkor az egy munkadarabra jutó átlagos időráfordítás 84 perc. Ha viszont a 300 darabos éves szükségletet egyetlen sorozatban legyártják, akkor egy db megmunkálási ideje három percre csökken. Megtörténik, hogy a magas termelékenység ű korszerű gépet nem használják ki megfelelően. I Főleg azért, nem győzik kiszol! gálni a berendezést és időnként leállítják, hogy a korszerű gép nagy étvágyát és az elavult l anyagmozgatássá módszereket össaeíhangoljáik. Máskor) meg, a korszerű szerszámok és a meglevő technológiai előírások hiányában úgy használják, mint valami régi, elavult masinát. A régi és az új termelőberendezéseik szinte minden üzemben egymás mellett dolgoznak. Pedig a régitől esetleg megszabadulhatnának, ha két vagy három műszakban használnák az újat. A műszakok ilyen racionális növelése nem kíván többletlétszámot, ellenkezőleg, munkaerő-megtakarítást jelenthet. íme, csupán néhány lehetőség, példa a munkatermelékenység emelésére, ami nagyobb beruházások és technikai rekonstrukció nélkül rövid idő alatt eredményt hozhat Ilyen tartalékok kiaknázásával egy időben nélkülözhetetlen, hogy a normákat mindenütt a ténylegesen kialakult műszaki és szervezési színvonalhoz igazítsák. A norma nem öncél, hanem eszköz. Csakis a reális teljesítményelőírások ösztönzik a dolgozókat arra, hogy hasznosítsák a termelékenységemélés adott eszközeit és felszámolják a saját hibáikból származó veszteségeket. A termelékenység emelkedésével a népgazdaság gyarapszik, aminek közvetve a munkás is haszonélvezője. A normakarbantartások és kiigazítások nem érintik a vállalat béralapját, s így a termelékenység emelkedésével a dolgozók keresete is rövid idő alatt elérheti az előző szintet. A szigorú gazdálkodási fegyelem, a normaügyekben is rendet, tervszerűséget igényel. Az utóbbi időben sok vállalatnál elhanyagolták a normák folyamatos karbantartását. Még azokban az üzemekben is, ahol a technológiai és műszaki változásokat rendszeresen követte a normák módosítása, az apróbb szervezeti intézkedések — a begyakorlottság növekedésével idővel lazultak a teljesítménykövetelmények. S mivel a dolgozók tevékeny részvételét a termelékenységi feladatok végrehajtásában csak az ösztönző normák biztosíthatják, mindenütt reális követelményekre van szükség. Nélkülözhetetlen, hogy a technológiai és munkaügyi szervek igen megfontoltan, körültekintően, a dolgozókkal és a szakszervezeti tisztségviselőkkel egyetértésben végezz*; a normák módosítását. Nem árt újból és újból hangsúlyozni: a bérezés alapja csak olyan norma lehet, amit az adott munkakör ellátására szakmailag alkalmas és a szükséges begyakorlottsággal rendelkező átlagos képességű dolgozó tartósan teljesíthet, az előírásoknak megfelelően biztosított műszaki, szervezési és egyéb feltételek mellett. Ha a norma reális, nem vezethet sem a technológiai fegyelem megsértésére, és a minőség romlására, sem a dolgozótól nem követel lehetetlent. A reális normák mellett a helyes tendenciák érvényesülését egyéb intézkedésekkel is (minőségi és technológiai ellenőrzés megszigorításával, bérszorzók és teljesítményplafonok alkalmazásával) segíteni kell. A termelékenység emelését nem a normák mechanikus rendezése, hanem a tartalékokat feltáró érdemi, műszaki, szervezési intézkedések biztosíthatják. A teljesítménykövetelmények helyes megszabása feltételezi tehát, a technológusok és a programozók, az üzemvezetők és az anyagbeszerzők „normájának módosítását is. Ilyen módon aegyetértő, összefogásra épük* közös cselekvés válik általánossá, a teljesítmények és követelmények újraértékelése találkozik majd mindenütt a dolgozók egyetértésével K. J.
