Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-27 / 22. szám
1965. január 27, szerda 5. oldal I MÁI FIÚK a mai lányokról — MAI LÁNHOK a mai fiúkról WM étfő. Hideg téli reggel. Kecskemét és Lajosmizse között, a Budai úti megállónál apró iskolások húzzák szorosabbra magukon a kabátot. Havas esőt hord a szél, fedél sehol. Az autóbuszra várnak, amely a városi iskolába viszi őket. Talán egyik-másikuknak eszébe jut: nem volna-e jobb most is a Budai úti iskolában? Még ha együtt tanulnának is újra a felsősök, egy osztályban. Olt most lágyan duruzsol a kályha, kellemes meleget áraszt, nincs tél, nincs szél és eső. Aztán megérkezik végre a nagytestű autóbusz. Tömött belsejéből leszáll néhány ember, s indulna a gyereksereg is befelé az ajtón. Hanem ekkor emelt hangon szól valaki odabentről, a lépcsőt elállják a felnőttek, s nem mozdul senki, hogy engedjen. A gépkocsivezető közönyösen mondja: megtelt, nem veszek fel többet. A felnőttek, mintha nekik nem is volna gyerekük, dühös arccal néznek a még makacsul nyomakodó iskolásokra. Aztán az ajtó becsukódik és a kocsi megindul. A gyerekek elkeseredetten nézik. Némelyik mérgesen hadonászik, mások éppen nem a tankönyvből vett kifejezéseket szórnak a robogó busz után. Azt, amint igazán mondani kellene a közönyös felnőtteknek, rálta sebesen, mert a művezető mindig siet — falusi gyerek, a... a... a na hol is? — valamelyik technikumban végzett, nem látszik rossz gyereknek, csak kuka egy kicsit, na jó munkát elvtársak, majd visszajövök... És elment. — Jani pedig ott maradt. Félénken, izgatottan, kicsit valóban gyámoltalanul. — Szóval, falusi vagy? — szólt valaki. — Igen — felelte Jani. — Hát akkor — nevetett az a valaki —, tudsz hurkát esztergálni, mi? Meg páros kolbászt, mi? Mindenki nevetett. Jani megérezte az érdes tréfából előszüremlő barátságos szándékot, és ez jól is esett neki. Mégsem tudott feleim, és fölengedni sem tudott, csak állt az ajtóban, félszegen mosolyogva, sapkáját gyűrve. Tehet ő róla, hogy ilyen? Eleget csúfolták az iskolában is a lányos természete miatt... De ha egyszer ilyen! Sajnos. Elég az hozzá, hogy a műhelybeliek még kérdezték, ugratták, és próbálták szóra bírni: hanem ettől csak jobban izzadt, ők még aligha tudnák megfogalmazni. Áznak tovább, fáznak. De nem indulnak hazafelé, várják a következő autóbuszt. Wj'él óra múlva jön az is. ■* Megáll, leszállnak néhányan. Három-négy vacogó emberke feltolakszik, amikor becsukódik megint az ajtó és a többi ácsorog tovább. Végül is kilenc órára csak bevergödik mindenki Kecskemétre az iskolába. Ilyenkor reggel egymást követik a távolsági járatok. Csakhogy ennek a hétről-hétre egyszer-kétszer megismétlődő kalandnak szenvedő hősei — mintegy harminc Budai út környéki tanyai iskolás — másfélliét órát várakoztak a zord januári időben. Ez még annál is nagyobb baj, hogy elkéstek az iskolából. zámtalan panasz érkezett már a Lajosmizséről induló iskolabuszra. Különös, hogy csak ezzel az eggyel van baj. A másik két autóbusz, amely a környékbeli gyerekeket szállítja az iskolába, megelégedésre látja el a feladató,'. Miért veszi fel a lajosmizsei a felnőtteket? Piaci napokon a gyerekek többsége emiatt szorul ki a nekik rendszeresített járatról. Pedig hát az iskola mindennél fontosabb volna. Gondoljon erre a busz személyzete, ha már a szívük nem esik meg a didergő gyerekeken. Újvári Lajos és mélységesebben hallgatott. Végre is egy köpcös ember (később tudta meg, hogy Kurucznak hívják) lemondólag legyintett: á, nem Jani ez... csak égy kis mafla... Ez aztán rajtaragadt. Talán el is felejtették az igazi nevét! Kis mafla... ez ő. Nemcsak név szerint, valóságosan is. A műhely kis maflája. Semmire való, csak szalajtani lehet, de rábízni semmi komolyat, mert ez egy kis mafla... Ugorj, kis mafla! — ez az egész, ezért van itt, semmi másért. És ő ugrik. Fut a büfébe, és útközben fellázad. Kigondolja, hogy vissza jövet megáll a műhely közepén, és azt mondja fennszóval: szaktársak! — nem fagyok én kis mafla, tudok én esztergályozni, adjanak a kezembe valamit! — hát ezért tanultam én, hát meddig leszek én a műhely küldönce? De amire odanyújtja a cigarettát, és a vállára ütnek, hogy jól van, kis mafla... oda a lázongás, elgyengül és csak mosolyog szégyellősen. Egyedül az öreg Kátolyi nem szólítja őt kis maflának. Azt mondja neki: te. És Jani még Előrebocsátom, hogy nem vagyok elfogult, nem is mondok gyorsan ítéletet emberekről, s még nem tartozom az „idősebb korosztályhoz” sem. Mégis sokszor szemet szúr olyasmi szórakozóhelyen vagy az utcán, amire megcsóválom a fejem és önkéntelenül ismétlem a gyakran idézett mondatot: „Nahát, ezek a mai fiatalok!.. Mai fiatalok ... Mai 18 évesek ... Milyenek hát valójában? És milyennek látják önmagukat? ... Ezt kutattam, kérdeztem tőlük, a 18 éves fiúktól és lányoktól. — Elég váratlan kérdés, eddig eszembe se jutott, hogy mi a lányokról a véleményem. Nem gondolkodtam rajta. — Csinosak — mondja a másik. — Jópofák. — Jól öltözöttek. Hiszen van pénz otthon. Eddig jutottunk, öt 18 éves fiatalemberrel beszélgetek, s félő, hogy elszakad a fonál. De nem. Egyikük máris rátapint a lényegre: — Tetszett mondani a zöld harisnyát, meg a sárga sálat. Én megmondom őszintén, nekem tetszik, hogy a lányok túlnyomó többsége úgy öltözködik, mint a virág. Jó rájuk nézni. Üdék, csinosak. — Bejött valamelyik nap a suliba egy. lány — mondja a ezért is hálás. És százszor elhatározza, hogy megkéri Kátolyit: értse meg őt, segítsen rajta... és csak egyszer, egyetlen egyszer szólítsa szaktársnak... De ez a Kátolyi, ez olyan jó ember, csupa szív még a nézése is, hát ezt meg azért nem akarja háborgatni, mert olyan jó ember. Vagyis marad minden a régiben. Egy nap azonban a művelettervező irodába hívják Kátólyit. (Ő a legidősebb és legjobb munkás a műhelyben, őt szokták hívni,- ha valami nagy dologról van .szó.) Kátolyi féltengelyeket esztergál. Egy tengely éppen bent van a gépben. Az öreg elnyomja cigarettáját, zubbonya zsebébe süllyeszti a szemüvegét, és már nyúlna a kapcsolóhoz: de meggondolja magát, minek álljon a gép, "visszajön ő mindjárt: és int a ténfergő Janinak, te, ügyelj a gépre! — egy perc, és én itt vagyok! Jani el bámul. Jól hallotta? Jól kellett hallania, mert az öreg elmegy. Nincs más hátra, gyerünk a géphez. Ha csak egy percre is, mégis rábízták! — ha nem is nyúlhat másik —, fehér cipő, zöld harisnya, világoskék' szoknya, zöldkockás blúz, nyakán oldalt kötve egy cowboysál. Egy hétig szekáltuk, kinevettük. Lehet, hogy megsértődött. De csak van tükör otthon?! Miért nem nézett bele. — Az anyja is megnézhette volna! — A papagáj ritka köztük. — No de a viselkedésük! Hiszen a mai lányok, az iskolások és a keresők egyaránt sokkal szabadabbak, mint mondjuk 20—25 évvel ezelőtt — adok más irányt a beszélgetésnek. — Nekem volt egy esetem, Fűztem egy lányt. — Fűzted?! — Igen. Hát így mondjuk. Arról van szó, hogy sok köztük szereti, ha minél több sráccal mászkálhat. Mi meg magunkközt megbeszéljük, sorban „fűzzük őket”, aztán „dobjuk”. — Mást nem nagyon lehet velük kezdeni. Mert nézzük csak: Diákbál van. Az iskola udvara sötét. Kimegyünk, s máris hajlandó csókolózni. Csak velem? Ki hiszi ezt el? ... — Nehogy azt tessék hinni, hogy akik itt ülünk, valami lányozó társaság vagyunk. Mind diákok vagyunk, négyesnél rosszabb jegyünk nincs és fő gondunk az érettségi. — Azért egy kicsit csak felnőttünk már, van barátunk, aki kereső. — Hogy befejezzem, amit az előbb elkezdtem — szól közbe egyikük —, senkinek sem tetszenek ezek a könnyű lányok. Nem halt ám ki a nemes szép szerelem a mi korunkban sem. Csak az a lány érdekes, akiért küzdeni kell — mondja kicsit zavartan a nagy ' szó világából. —■ Egy pillanatra még az öltözködésről. Nekünk egyöntetű véleményünk az, hogy olyan szép lenne, ha a diáklányok egyenruhában járnának, s nem tartanának divatbemutatót az iskolában. Nekünk akarnak tetszeni? Nemcsak a ruha a fontos. — Milyen lány az ideálod? — Aki csinos, de nem feltűnő, akivel mindenről lehet beszélgetni, jól táncol, érdeklődik minden új iránt és ebben a korban még legkésőbb este 10-re otthon akar lenni. Nem akarok hozzátenni semmit az öt fiú mondókájához. Nevük sem fontos. Amint látom, nem ötük véleménye, hanem a 18 éves fiúk véleménye is mindaz amit elmondtak. Érdemes volna megszívlelniük a lányokhozzá. mégis ott van mellette. Nézi a vékonyan kunkorodó acélforgácsot. Hallja a sustorgó duruzsolást. Ráteszi a kezét a befogó fej re: érzi a gép gyenge remegését. Hányszor elgondolta, hogy majd itt áll, és most igazán itt áll. Neki forog a gép — jut eszébe, és egy pillanatra felfénylik a szeme —, neki dolgozik, az övé... Azt csinálhatna vele, amit akar, kikapcsolhatná, bekapcsolhatná, gyorsíthatná, új darabot foghatna bele... De, hogy is merészelné ő? A kis mafla? Pedig tudja, hogy mit kéne tenni. Kezébén érzi a mozdulatot, a befogást, a kés beállítását, a kapcsoló halk kattanását. .. ó, de tudná, de nagyon tudná! — és nem hibázna el semmit, jól megmérné a kész tengelyt, kétszer is, nagyon pontosan, és aztán fogná az anyagot, és... De nem. Nem lehet. Ezt nem bízták rá. Visszajő az öreg, és meglátja, hogy ő piszkálta a gépet, és jobb nem is gondolni rá, hogy akkor mi lenne. (Folytatása következik.) Dobozy Imre nak, még a lányos mamáknak is. S most lássuk — ugyancsak név nélkül — a lányok véleményét: — Nincs véleményem. Nem járok fiúk közé, nem foglalkozom velük. Jelesen akarok érettségizni. — Ezt ne mondd, mert nem igaz. A klubestre is eljössz, meg levelezel is egy fiúval — pirít rá egy másik. — Olyanok a mai fiúk, mint mi, mai lányok. — De milyenek? — kérdezem, mert okosabb nekem se jut az eszembe. — Egy fajtájuktól irtózom. Azok a fiúk nem kedveltek a lányok körében, akik számára a lány csak lányt jelent. Mi is teljes értékű emberek vagyunk, mi is tanulunk és küzdünk azért, hogy valakivé legyünk. Rosszul esik, ha a fiúk ezt semmibe veszik, vagy gúnyolják. — Nekem az a véleményem, hogy mi lányok határozzuk meg azt, hogyan bánnak velünk, hogyan viselkednek a társaságunkban a fiúk. — Két bátyám van. A kisebbik az ideálom. Komoly, okos, művelt, rengeteg könyvet elolvasott. A nagyobbik állandóan a lányok körül forog, dicsekszik a hódításaival, s ezen sokat veszekszünk. — De azért tudjon táncolni — szól közbe szinte indokolatlanul egyikük. — Hát az jó, az kell. Legyen a fiú jópofa. Milyen a jópofa? Beszédes, táncos, kedves, nem a legszebb, nem hord sem trapéz, sem cowboynadrágot, nem nagyképű, s tud jó barát lenni. — Mi hát a véleményük a mai fiatalemberekről? — Általában komolyak, meggondoltak, rendesek, udvariasak, ha kell vidámak, jókedvűek, többségük tudatosan készül az életre. Kevés köztük a huligán, a szemtelen — összegezi legnagyobb meglepetésemre az először titkolózó kislány. — Mai fiatalok, velünk együtt — zárja le a vitát egy csinos barna kislány. Mit tudnék mindezekhez hozzáfűzni? Még nem felnőttek, de megnőttek már. Nyári estén már andalogva sétálnak az árnyas parkban, kacagva nézik egymást egy havas sítúrán, önfeledten forognak a parketten, összebújnak a presszó apró asztala mellett... De ez a beszélgetés azt bizonyítja, hogy kutatják egymást, keresik egymásban az Igazit, aki majd életük társa lesz ... És még egyet: minden kor „mai fiatalját” csak kora fiatalsága érti meg igazán, s ez így van rendjén . .. Mándics Mihály Munkaidő-kedvezmény az egészségügyi középfokú szakoktatásban résztvevőknek Az egészségügyi miniszter intézkedése szerint az egészégügyi középfokú szakoktatásban résztvevő dolgozókat munkaidő-kedvezmény illeti meg, ha törvényes munkaidejük napi hat, hét, illetve nyolc óra. Ezért az elméleti oktatást lehetőleg munkaidőben kell megtartani. Ha azonban az egészségügyi intézményekben erre nincs mód, akkor felkészülésre az előadásokon eltöltött idővel azonos tartamú szabad időt kell biztosítani az oktatásban résztvevőknek. A munkaidő-kedvezmény természetesen nem haladhatja meg az oktatás tematikájában megbatározott óraszámot és legfeljebb heti 12 órát tehet ki. Nem szabad a munkaidő-kedvezményt összegyűjteni és egyszerre kiadni. Az intézkedés szerint nem szabad a munkaidő-kedvezmény miatt kiesett időt utólag ledolgoztatni, vagy miatta a bért csökkenteni. (MTI) Megyeszerte sikeresen zajlanak a téli politikai könyvnapok A megye pártszervezeted már az előző esztendőben is felelősségteljes munkát végeztek a politikai könyvnapok megszervezésével. Ennek köszönhető, hogy Bács-Kiskun megye tavaly országosan az első helyen végzett, s az idei évadban Jánoshalmán rendezték meg a téli politikai könyvnapok országos megnyitóját. Azóta a megye 72 pártszervezete dolgozik lelkesen és szervezetten a politikai irodalom eredményes terjesztésén. Bár az akció befejezésének határideje február végére esik, máris számos pártszervezet közölte, hogy a tervezett mennyiséget egy szálig eladták. Községenként több ezer. sőt több tízezer forint értékű könyv fogyott el úgyszólván mindenütt néhány nap alatt. Elsősorban kell itt megemlíteni az országos megnyitóval kitüntetett jánoshalmi községi pártszervezetet. Harmincezer forint értékű politikai kiadványt kértek az idén, s valamennyit eladták. Ezzel az eredménnyel valószínűleg az elsők lettek az országban, az idén. Jó néhány pártszervezetben befejezték már a politikai könyvnapokat másutt is. Az elsők között volt a Kalocsai Fémtömegcikkipari és a Textilfeldolgozó Vállalat pártszervezete, a hartai Béke Tsz, a Bajai Finomposztó Vállalat pártszervezete, a nemesnádudvari, lászlófalvi és az izsáki községi pártszervezet. Ahol pedig még nem fejezték be a politikai könyvnapokat, ott is teljes sikerre számíthatunk, hiszen rendelkezésre állnak már a múlt évi jó tapasztalatok is. Ezzel magyarázható, hogy sok helyen az idén lényegesen nagyobb mennyiséget vállaltak mint az előző esztendőben. A pártszervezetek alaposan felkészültek a könyvnapok megrendezésére. Körültekintő szervező munkát végeztek például Tiszakécskén, Bátyán, Fülöpszálláson és a Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalatnál. Ahol a könyvnapok még nem zárultak le, ott is látni lehet, hogy a teljes befejezés után mind a 72 pártszervezet jól végzett munkájáról számolhatunk majd be. Mészáros János Iskolabusz — felnőtteknek?
