Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-11 / 290. szám

Nemere Zoltán, Három Üjlakiné Rejtő Ildikó Bárány Árpád olimpiai bajnok a bemutató résztvevői közül. Mint azt már lapunk keddi számában hírül adtuk, a hét vé­gén a legjobb magyar sportolók, az olimpikonok egy csoportja látogat el Kiskunfélegyházára és Kecskemétre, hogy bemuta­tók keretében adjon ízelítőt tu­dásából. A kétszeres aranyér­mes, Rejtő IldikóvaT az élen hét olimpiai bajnok sportoló kapott helyet ebben a népes csapat­ban. Első bemutatkozásuk szom­baton este 7 órakor lesz Kis­kunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Háza nagytermében, majd vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Kecskeméten a szín­házban rendesük meg az olim­piai napot. A tömegsport a kalocsai Járási TS napirendjén A Kalocsai Járási Testnevelé­si és Sportszövetség tanácsa ki­bővített ülésén tárgyalta meg az MTS május 22-i határozatát, amely a testnevelés és a sport tömegmozgalommá fejlesztésé­nek feladatait határozta meg. Glonczlik Sándor, a JTS elnöke beszámolójában kitért a határo­zat legfontosabb feladataira. Részletesen ismertette azokat az intézkedéseket — amelyet a kö­vetkező évre munkatervben rög­zítettek. E munkaterv szerint a társtömegszervezetekkel, mint az MHS-el, a KISZ-el és szak- szervezettel együttműködési ter­vet dolgoznak ki, és együttesen fogják azt végrehajtani. A sport további tömegesítése biztosítása érdekében a JTS mellett tömegsport-bizottságot, a sportkörökben tömegsport-cso­portokat hoznak létre. Tervbe vették, hogy a tél folyamán va­lamennyi sportkörben előadáso­kat tartanak. Az előadó hangsúlyozta, hogy a sporttömegmozgalom fő for­mája a Kilián Testnevelési Moz­galom. El kell érni, hogy a kö­zépiskolákban és úttörőcsapa­tokban több tanuló kapcsolód­jon be a mozgalomba, és hogy a KISZ-szervezetek az Ifjúság a szocializmusért mozgalom sport követelményét a Kilián Testnevelési Mozgalomban tel­jesítsék. A tömegesítés másik bevált fonnája a falusi spartakiád. Cé­lul tűzték ki, hogy a községi, körzeti és járási versenyeken 20 százalékkal több fiatal vegyen részt mint az előző években. A természetjáró mozgalomnak leg­inkább iskolákban van hagyo­mánya. A szélesítés érdekében a közép- és általános iskolák­ban évenként legalább két al­kalommal rendeznek természet- járó túrákat. A városi bajnokságokat is a tömegsport célkitűzések szelle­mében szervezik meg. Az üze­mi, hivatali dolgozók részére labdarúgás, sakk, asztalitenisz és teke sportágakban rendeznek bajnokságokat., A felszabadulás 20. évfordulója alkalmából 4—5 sportágban meghívásos verse­nyekre, villámtornákra kerül sor. A következő évben hat sportágban járási csapatbajnok­ságot rendeznek mintegy 50 fér­fi és 10 női csapat részvételével. Sokkal több verseny lesz tehát Kalocsán a különböző sport­ágakban. A JTS elnöke részletesen be szélt az edzők és vezetők kine­A Kalocsai Honvéd birkózó­gárdája az idei évet sikeresen zárta. Felkerestük edzőjüket, Deák Ferencet —, az egykori ki­tűnő birkózót —, hogy röviden tájékoztassa lapunk olvasóit a Honvéd birkózóinak ez évi sze­repléséről és terveiről. Mint az eredmények bizonyít­ják, a Kalocsai Honvéd birkó­zói megyei, területi és orszá­gos versenyeken is figyelemre méltó szép sikereket, illetve eredményeket értek el. Leg­utóbb a Délterületi NB III-as bajnokságot megnyerték, és eb­ben a hónapban az NB II-be való feljutás jegyében folyik a felkészülés heti három edzéssel. Eddigi működésük nem volt zavartalan, amit Deák edző az­zal magyarázott, hogy a költ­ségvetésben biztosított fedezetet későn kapták meg, így a beter­vezett mérkőzésekre pem tud­tak elutazni. velősének fontosságáról. Szó esett a sportlétesítmények vár­ható fejlesztéséről, különösen a kispályák építéséről. Célul tűz­te ki a tanácskozás, hogy öt éven belüj. valamennyi sportkor rendelkezzék alapvető sportléte­sítménnyel, mint labdarúgó-, at­létika-, kézilabda-, röplabda- pálya. Elhatározták, hogy ván­dorzászlókat alapítanak a leg­jobb eredményt felmutató tsz-, községi, iskolai és honvédségi sportkör számára. A beszámolót élénk vita kö­vette, majd a résztvevők elfo­gadták a sport tömegesítésére vonatkozó éves tervet. Bálán Miklós A sikert az állandóan rendel­kezésre álló Tomolya, Fodor, Rácz, Katus, Kiss, Paletta, Nagy, Elek, Tamás, Furcsa, Risai és Nyúl versenyzők lelkiismeretes munkája hozta, amelyhez hozzá­járult Gábor Ferenc szakosz­tályvezető fáradságot nem isme­rő közreműködése és Deák Fe­renc edző szaktudása. Külön feladatot ró az edzőre és a versenyzőkre, hogy a had­seregen belüli bajnokságra is készült a csapat, így az edzési tervben fokozott munka várt a szakosztályra. A jelek szerint azonban nem kell félniük a Honvéd-birkózóknak, mert Orosz László őrnagy messzemenőkig támogatja a lelkes együttest. A Kalocsai Honvéd verseny­zőinek lelkiismeretes munkáját alapul véve, a megyei szövetség vezetői több segítséget nyújt­hatnának a szakosztály részére, mert úgy véljük, eredményeik után és a jövő célok elérése ér­dekében megérdemlik a támo­gatást. Tamás Ferenc ÖKÖL Ví VÁ S Bajai MTE—Chinoin 10:10 Területi bajnokságot nyertek a ÍCaiocsai Honvéd birkózói Dunaújváros, 300 néző, v.: Zádori, Beke. Győzött: Andó, Puskás és Ár­vái kiütéssel, Gozsity és Bíró döntő fölénnyel. Vesztett Szere- csen, akinél ugyan az orvos mélyütést állapított meg, de az eredményt mégsem módosítot­ták. Szilasit leléptették, Unyi és Nagy pontozással kapott ki, Klemm pedig sérülés miatt fel­adta. Így az NB II-be jutás a következő vasárnapi Győri Dó­zsa—Chinoin mérkőzéstől függ. Ha a győriek legalább 13:7 arányban győznek, akkor a ba­jai csapat kerül be. fl Megyei Tekeszövetség december 14-én, hétfőn du. 5 órakor a Bács-Kiskun megyei TS nagytermében tartja évi be­számoló aktívaértekezletét. Apróhir GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépírónőt felveszünk azonnali belépéssel adminisztratív munka­körbe. KISZ megyebizottság, Kecs­kemét. 5821 ELADÓ kedvezményesen szép dió háló, konyhabútorok, kétszemélyes rekamié, négyszemélyes rekamié, festett háló, ágyak, asztalok, fote­lok, sezlon. Kecskemét, Vak Boty- tyán u. 9. Városi mozinál. 5773 ELADÓ tanya 800 négyszögöl föld­del a Törökfái állomás mellett. Ér­tekezni lehet Kecskemét, Méntelek 6. sz. 9112 ELADÓ finom fekete férfitélikabát nyúlánk termetre. Kecskemét, Reisz- mann Sándor utca 7. (Törvényszék mellett.) 9125 HÍZOTT sertések eladók. Kecske­mét, Mathiász János u. 6. Honvéd­kórház mellett. 9141 37 ÉS FELES finom kivitelű, női cipő rászerelt műkorcsolyával, 4 darabból álló antik, kisméretű ba­rokkgarnitúra és olajfestmények el­adók. Kecskemét, III. kér. Ybl Mik­lós u. 6. (Irinyi utca elején, első köz.) 9144 HÁZTARTÁSOMBA komoly, meg­bízható bejárónőt azonnalra felve­szek, vagy január elejére. Vidéki részére bennlakással. Kecskemét, Villám István utca 8. 9145 ELADÓ fiatal mangalica hízó, 120 kg-os. Ballószög 177. sz. Beretvás megálló mellett, Amreinék. 9146 SZÉP, sötét hálószobabútor eladó. Kecskemét, Mikes u. 2vsz. alatt. 9149 REX-asztal eladó. Kecskemét, Csáky u. 6. 2. ajtó. 9150 ELADÓ vasgarázsajtó tokkal. — Kecskemét, Csáky u. 6. 9151 KECSKEMÉT, Alsószéktó 137. sz. alatt’ 135 kg-os hízott sertés eladó. Dárdai tanya. Szentgyörgyiék. 9152 ALSÓTAGOZATI tanuló korrepetá­lását délutánra vállalom. Kecske­mét. Berényi Pál u. 15. Ugyanott eladó Beirette fényképezőgép, fehér, kötött ágyterítő, 25 literes zsírosbö- dön, nyelves vasaló, kapucsengő. 9154 KÜLÖN bejáratú, szép, kétágyas utcai szoba két személy részére ki- adó, Kecskemét, Sétatér u. 19. 91o6 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Zsinór utca 33. 9157 ELADÓ 'hízott sertések, 200 kg— 250-ig. Kecskemét, Rendőrfalu, Po- zsonyi u. 2. ______________ 9159 EL ADÓ házrész. Egy szoba beköl­tözhető, a többi cserével elfoglal­ható. Kecskemét, Kádár u. 13. sz. _______9159 12 5-ÖS motorkerékpár eladó. Kecs- kemét, Szalag u. 22. sz. 9160 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Fürdő u. 15/b. 916I ELADÓK hízott sertések és egy bundakabát. Kecskemét, Rákóczi- város 3. Csáktornyái u. végénél. 9162 200 KG-OS hízott sertés eladó. Kecs- kemét, Zöldfa u. 98. 9163 ELADÓ alig használt hordozható cserépkályha. Kecskemét, Losonczi u- 2._______________________ 9164 SZ IKVlZKIHORDÓT felveszek. — Gacza, Kecskemét, Hunyadiváros 53. _________________________________9165 SZ ÓLÓ eladó Máriahegyben,’ egy hold jé gyümölcsössel. Érdeklődni Kecskemét, Bánffy u. 13. 9166 P 70-ES személygépkocsi, kifogás­talan, eladó. Kecskemét, Kölcsey u- 5. sz. 9167 ELADÓ kisméretű márkás zongora igényesnek, játékbabakocsi, bő­röndök. Kecskemét, Sarkantyú u. 11. _________________________________9168 EL ADÓ konyhaszekrény, vaságy matraccal, rádió. Kecskemét, Holló u- 16.______________ 9169 HÍ ZOTT sertések eladók. Kecske- mét, Csáktornyái u. 49. sz. 9170 HASZNÁLT konyhabútor és egy Schnabel gyártmányú zongora ol­csón eladó. Kecskemét. Budai De­zső fasor 4. Érdeklődni 13 órától 15 óráig. ______________ 5847 6 D B növendék bikaborjú, éves és másfélévesek eladók. — ifj. Kósa László, Helvécia, Köncsög, in. kér. 51- sz- ______________ 4748 BE KÖLTÖZHETŐ kétszobás házrész mellékhelyiségekkel eladó. ,.Otthon 36850” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5779 KÉT kisipari kályha eladó. Kecske- mét, Németh Imre u. 4. Rendőr­falu. 5781 JAWA Ideál kismotor eladó. Kecs- keémt, Csáky u. 4. £7ó3 EALDÓ sürgősen két szoba, össz­komfortos fél ház, mellékhelyiség­gel. Vétel esetén azonnal elfoglal­ható. Érdeklődni: Kecskemét, Ho- ro8_!Jl 14 • 5790 ÜJ KÉTSZEMÉLYES REKAMIÉ, 2 fotel, 4 szék fizetési kedvezmény­nyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2. sz. 5785 2 2 DB hízott sertés, 150 kg-osak, ki- sebb-nagyobb süldők eladók. He- tényegyháza, Belsőnyír 20. Tormási Mihály. _________________________J3787 EL ADÓK: szép, modern hálóbúto­rok, NDK konyhabútor, páros ágyak, szekrények. — Kecskemét, Kossuth krt. 23. Volt zsibpiacnál. _________________________________5788 GY ERMEKTELEN házaspár levá­lasztható házrészt vesz Kecskemé­ten. ..ötvenezer 36860” jeligére Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. 5789 d e t é s e k ELADÓ 125 köbcentis Csepel mo­torkerékpár. Kecskemét, Boldog u. 8/a.______________________________5784 FI ATAL, 160 kg körüli mangalica sertés eladó. Kecskemét, Körösi hegy 110, aluljáró végében, az első KISZ-ház mögött. 5793 ELADÓ 700-as szalagfűrész. Kecs­kemét, Jókai u. 43. 5794 A ZOMANCIPARI Művek Kecske­méti Gyáregysége felvételre keres géplakatosokat, műszerészeket és öntödei segédmunkásokat. Jelentke­zés a gyáregység munkaügyi osz­tályára___________________________5801 AL IG használt NDK hálóbútor el­adó. Érdeklődni: Kecskemét, Kossuth krt. 44. 5805 200 KG-OS príma sertés eladó. Ér­deklődni szombaton és vasárnap. Kecskemét, Zrínyi Ilona u. 3, volt zeneiskola mellett. 5806 HÍZOTT sertések eladó. Kecskemét, vm. kér., Csillag u. 1/b. 5807 PEST melletti szolgálati lakással rendelkező óvónő munkahelyet cse­rélne kecskeméti, lakás nélküli óvó­nővel. Kecskemét, Körösi hegy 2. Pető Lajos. 5806 KÉT dolgozó nő részére külön be­járatú, fűthető bútorozott szobát keresek, lehetőleg város központ­jában, vagy az aluljáró környékén. Kecskemét, Rigó u. 2. Telegdiné, este 5-től. 5814 MIELŐTT sertéshúsát füstöltetné, személyesen győződjön meg, tisz­tán, hideg füsttel, bükkfával, ol­csón végzi Kiingert. Kecskemét, Horváth Döme u. 18. 5815 ELADÓ 3 db 200 kg-os hússertés Tiszaugon. Érdeklődni: Kecskemét, Árok u. 16., délután 6 óra után, va­sárnap egész nap. 5816 FIATAL, 100 kg körüli sertés el­adó. Kecskemét, Nándorfehérvári u. 2. Szultán utcából az első kis köz. 5819 KÖLTSÉG MEG TÉRÍTÉSSEL szoba, konyhás lakást keresek. ,,KlK-házak előnyben 36872” jeligére a Kecske­méti Magyat Hirdetőbe. 5809 ELADÓ Hetény egyházán, az állo­más közelében szép lakóház 1 és fél hold szőlővel, tavasszal beköltöz­hető. Érdeklődni: Kecskemét, Sar­kantyú u. 7. 5810 MANGALICA hízott sertések el­adók. Kecskemét, Csongrádi út 37. __________5613 EL ADÓK hízott sertések 170 kg-tól. Kecskemét, Fürdő u. 29. 5830 145 KG körüli mangalica sertés el­adó. Kecskemét, Kossuth krt. 31. 5831 160—170 KG-OS hízott sertés eladó. Kecskemét, Czigány János u. 38. _________________ 5832 ELADÓ vagy elcserélhető házrész, igényesnek is megfelel és egy Sim­son moped. Érdeklődni vasárnap, hétköznap 16 óra után. Kecskemét, Csongrádi út 140. 5833 REKAMIÉ garnitúra olcsón eladó. Kecskemét, Máriaváros, Holló u. 17. 4 óra után. 5834 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Galamb u. 5. 5835 HÜSFÜSTÖLÖ — jól bevált — el­adó. Kecskemét, Bocskai u. 11. 2. lakás. 5837 HORDOZHATÓ cserépkályha eladó. Kecskemét, Zimay László u. 7. 5838 HETÉNYEGYHAZÁN kétszobás csa- ládi ház (volt posta) eladó. Érdek­lődni: Kecskemét, Klapka u. 33. 5839 FÉL ház eladó, egy része beköltöz­hető. Bálái utca 1. szám alatt. Ér­deklődni: Kecskemét, Szamos u. 2. Reáliskolával szemben, Bimbó ház. 5840 HÁZRÉSZ eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Bem u. 11. 5841 700-AS DKW személykocsi jó kar­ban eladó. Kecskemét, Úttörő u. 17. (volt Fráter utca). 5842 MANGALICA, 170 kg-os hízó eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Fehér ut 31/a. ________ 5843 EL ADÓ egy használt, üzemképes, 24 kalapácsos daráló Hofíher-traktor- ral. Ugyanott tehenészcsaládot fel­veszünk. Fülöpháza, Petőfi Tsz. 5844 EGY szoba, konyha, speizos lakás OTP-kölcsönnel eladó. „Szociális 42951” jeligére a Kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe. 5845 4 DB hízott sertés, 180—200 kg-osak eladók. Kecskemét, Csongrádi ut 118 sz. 5846 Aonnali belépéssel FELVESZÜNK ÜVEGES SZAK­MUNKÁSOKAT. Munkásszállást biztosítunk. Felvé­telre jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a BKKM. Építési es Szerelőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Kecskemét, Tatár sor 1/a sz._____________ 5822 AL BÉRLETI szoba, konyhás lakást keresek sürgősen, város bármely részén. Kecskemét. Törökfái 14. Kokovai József.___________5#u HÍ ZOTT sertés eladó. Kecskemét, Damjanich u. 13._______________9153 VI ZSGÁZOTT kazánfűtőt felve­szünk. Erkölcsi bizonyítvány szük­séges. FŰSZERT, Kecskemét, Kis­kőrösi u. 5. ______ 5792 KECSKEMÉTTŐL 7 km távolság­ban, vasútállomás és betonút mel­lett levő intézmény, bérelszámolás­ban jártas adminisztrátort keres. Fizetés megegyezés szerint, Levele­ket „Állami” jeligére a kiadóhiva- talba kérek. 9139 NÉMET fordítást vállalok. Baditz Pál Miskolc, Augusztus 20, u. 3. 9121 OLIMPIAI NAP szombaton Kiskunfélegyházán, vasárnap Kecskeméten

Next

/
Oldalképek
Tartalom