Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-09 / 288. szám

1964. december 9. szerda 5. oldal ESTE A MUNKÁSSZÁLLÁSON 1514 egv bajai művész tesiményén Az idén emlékeztünk meg az 1514-es parasztiháború, a közép­kori Magyarország legnagyobb forradalmi parasztmegmozdulá­sának. évfordulójáról. Ismeretes, hogy a feudális elnyomás ellen felkelt parasztokból és az alföl­di mezővárosok — közöttük Ka­locsa — nincstelenjeiből alakult seregek, Dózsa György vezérle­te alatt, kezdetben sikeresen harcoltak a főurak zsoldps csa­patai ellen. A Temesvárnál két tűz közé szorult felkelőket azonban végül is legyőzte a sokszoros túlerő. A főurak ke­gyetlen bosszút álltak. A pa­rasztseregek vezérét, Dózsa Györgyöt, tüzes vastrónuson el­égették, s ezrével gyilkolták le a forradalmi parasztmegmozdu­lásban résztvevőket. Dózsa Györgyről, a paraszt- háború hőséről és a felkelés eseményeiről több irodalmi, ze­nei, képzőművészeti alkotás szü­letett- Kun István baja; festő­művész kompozíciója — mely­nek színgazdagságát nem képes visszaadni reprodukció — azt a jelenetet ábrázolja, amikor a legyőzött és tüzes trónra ülte­tett Dózsa György emberi nagy­ságát, hősiességét még a győz­tes főúri seregek vezére, Sza- polyaj János is kénytelen cso­dálni. Kun István kompozíció­ja előkészülete a híres festőmű­vész későbbi, nagyobb alkotásá­nak. K. A. tanácselnököt. A többiek szét­szóródtak. nem találják őket, pedig keresték Romsics bácsit is. Jó, hogy elment. így talán még tud valamit segíteni. — Ugyan mit segíthet? — szólalt meg majdnem dühösen Karsai, aki az öregre, amióta el­távozott, nem tudott a régi meg­becsüléssel gondolni. — Én nem tudom, de Iván mondott valamit, hogy talán Péter bácsi a barátaihoz ment, és majd visszajönnek..: — Horváth Laciról nem tudsz valamit? Vele mi van? — Folyton együtt susmog a fiúkkal. Az ő ötlete volt. — A kiszabadítás? — Igen. — Balgaság. Forrófejűség. Ta­nítás persze, nincs. — Nincs. Senki sem tanul, csak csatangolnak a fiúk az ut­cán, főleg a harmadikosok. Meg gyakorlatoznak. — Mi? — Azt tanulják, hogyan kell benzines palackkal a tankot ki­lőni, megállítani. Az iskola ud­varán gyakorolnak. — És ki tanítja őket? — Hát ott van a Vichál Csa­ba, a Czakó, meg persze a Ko­vács is — így mondta: „Ko­vács”, a tanár úrra nem állt rá a nyelve. — Egy idegen ta­nítja őket. Azt mondják, hogy a háborúban is ilyesmit csinált, Hunyadi-páncélos vagy mi az ördög volt. — Katonák is vannak? — Nem sok. azok a laktanyá­ban veszekednek. — Hát azt honnét tudod? — Látjuk. Egymást fegyver­Olyan valóban, mint egy szál­loda. Valami azonban megkü­lönbözteti ettől: így estefelé sű­rű zaj, beszélgetés riasztja a nappal békésen szunnyadó csen­det. Különösen most, ahogy az utolsó szabad szombatra indul­nak haza az emberek. Az építőiparban ugyanis az idén — télidőben — mór nem lesz több szabad szombat­De nemcsak a törzslakók okozzák a szokásosnál nagyobb esteli lármát. Vendégek is gyü­lekeznek. hiszen itt, az ebédlő­ben most tartják Óllei András vállalati dolgozó kislányának névadó ünnepségét. Szépen se­reglenek a vendégek, megérke­zik az anyakönyvvezető is. Az­tán meg a munkásőrség zene­kara. A papa ugyanis munkás- őr, így hát tiszteletből és szere- tetből felvonul a zenekar, hogy altatókat játsszék a kicsinek. Azért igyekeztem ide, hogy megnézzem a vállalati könyv­tárban pezsgő életet. Ennek az egész megyében szerteágazó vál­lalatnak ugyanis itt van a törzs­könyvtára, amelynek gondozó­ja Primsz Ferencné­Munka után felüdülés A szoba, amelyben a könyv­tárat helyezték el, szalonra em­lékeztet. Asztalok, fotelek, ké­nyelem és rend mindenfelé. A szekrényekben kínálgatják ma­gukat a könyvek. zik le az utcán. Két járőr is van, az egyik a nemzetiszínű szalagos, a másik a vörös szala­gos. De most már a vörös sza­lagosokat teljesen lefegyverez­ték. Így hát csend van. — Szép kis nyugalom lehet — suttogta a tanár, és az éjjeli- szekrény fiókjában kotorászott, majd ceruzát és papírt vett elő, írni kezdett. Horváth Lacinak írt, hogy ne árulják el senkinek az ittlétét, mert a papírforma szerint „elszállították” innen. Csak Katicát küldjék, ők ne jöjjenek. S nehogy esztelensé- get tegyenek, Ivánt erőszakkal nem lehet kihozni a fogságból, legfeljebb valami furfanggal, mert esetleg a fiúra nézve is veszélyes lenne. Nem írta alá, úgyis tudják, ki küldi. A nővérke nyitotta meg az aj­tót és belesett. — Már azt hittem elment — mondotta a Katicának —, saj­nos, nem maradhat tovább. Nemsokára kezdődik a vizit. Baj lenne, ha ittj találná a fő­orvos. Két nap múlva, ha akar, megint eljöhet, de erről nem kell szólni senkinek. Tehát ahogy megbeszéltük! — Igen, hogyne, senkinek — rebegte Katica, és félénken, mint akiben ezek a mostani ál­lapotok valami nagy-nagy ku­szaságot teremtettek. A tanár, ahogy tudott a fe­szülő kötéstől, mosolygott. — Ég áldjon, kislány —, s a meleg kis kezet sokáig tartotta a tenyerében. — Hej, csak már az iskolapadban láthatnálak. Sóhajtott, s a szemével intett búcsút a távozó után. — Az állományunk 1500 kö­tet könyv — mondja Primszné — 350 állandó, szorgalmas ol­vasónk van. Nagyrészt a mun­kásszállás lakói közül- De jön­nek olvasnivalóért a kihelyezett szállások lakói is. Lassan megkezdődik a könyv­tári óra. Lemosakodott, tisztába öltözött emberek jönnek. — Nálunk az a rend — mond­ja Pavelka Máténé gondnoknő —, hogy ha valaki a munkából hazajön a szállásra, akkor első dolga, hogy „tisztába” tegye magát. A könyvtári és olvasószobá­ban közben letelepednek az ol­vasók. Találomra megszólítom az egyiket, azt tudakolom tőle. mit jelent számára munka után az olvasás. — Felüdülést, pihenést — vá­laszol tömören Pólyák Antal szocialista brigádvezető- Róla meg kell jegyezni kettőt. Elő­ször is: húsz főből álló vegyes brigádja már négyszer nyerte el a szocialista brigád címet. Emellett ő az egyik legszorgal­masabb olvasója a vállalati könyvtárnak. Elmondja, hogy nemcsak szépirodalmat olvas, hanem szakmájába vágó köny­veket, valamint történelmi és társadalompolitikai munkákat is. Primsz Ferencnétől tudom meg, hogy a vállalat évente 10 ezer forintot áldoz a könyvtár­ra. A könyvtár egyik sarkában húzódik meg Szabó Mihály fia­tal kőműves, mellette Rádi Ist­ván, ugyancsak kőműves- El- mélyülten olvasnak. Kissé ar­rébb szakkönyveket tanulmá­nyoz Szabó József művezető. Építőipari technikumot végez levelező tagozaton, azért ez a nagy szakmai elmélyedés. Kapós-e a lencsefőzelék ? Pavelkáné, a gondnoknő, fel­kalauzol az ipari tanulók biro­dalmába. 250 személyes a mun­kásszállás. de 400-an laknak benne. Szűk, kevés a hely- Már tervezik a bővítést. Ha minden sikerül, 1970-re 400 ágyas új szárnnyal bővül a jelenlegi szál­lás. Itt a felső emeleteken nagy a sürgés-forgás. Tisztálkodnak a gyerekek, fürdenek, mosákod­XXI. Az orvosi bánásmódra nem volt panasz, de amióta az öreg András bácsit hazaengedték, egyre rosszabb lett a közérzete: Sohasem volt társasági lény, most mégis nagyon vágyott az emberek közé. Szerette volna látni növendékeit, beszélgetni velük, tanácsot adni nekik, és inteni őket a tanulásra, most ezekben a zavaros, nehéz na­pokban is. Talán lehetetlent kí­vánna tőlük, de érezte, hogy ez így nem tarthat soká. Valami­nek jönnie kell, ami irányt szab az eredmények menetének, ami helyreigazítja a dolgokat, és ér­telmet ad az emberi életnek, a hétköznapok egyszerű mun­kájának. Mert olyan ez, mint a hegedű húrja, amit lehet feszí­teni egy ideig, de azután elpat­tan, s újat kell tenni a helyébe. Most már nagyon feszesek ezek a húrok, s akik feszítik, nem nagyon értenek a hangszerhez, az emberi lélekhez, amely nem tud sokáig fennhangon szólni, megkívánja a békés, lírai motí­vumokat is. Ivánnal is sokat foglalkozott gondolatban, különösen mióta Katica elszólta magát előtte. Nagyon is hihető, amit mon­dott, hogy Iván csak a végső elkeseredésében kezdett el lö­völdözni, amikor az osztályfő­nököt, második apját, aki olyan szívesen befogadta, elesni látta. ,,Ha akkor nem lépek fel oda...” — töprengett folyton, de a másik percben már hatá­rozottan érezte, hogy nem tehe­tett másképp. A benső énjére nak, borotválkoznak js egyesek. Vagy hazautaznak szombatra, vagy a városba mennek ki. mo­ziba, sétára. Sokan még arról is lemon­danak, hogy Kovács Gyuláné szakács néni kezéből elvegyék a vacsorát- Pedig jó a vacsora: lencsefőzelék debrecenivel. Kol­bászból egy pár, lencséből tet­szés szerint. — Hogy ízlik? — kérdezem Tóth Jóska tetőfedő tanulótól. — Nagyon ízlik. Kovács néni nagyon jól főz. A kultúra központja is Megkérdezem Virágh Bálint nevelőt: hogy van megelégedve a gyerekekkel. — Fiatalos csintalanság persze akad, de általában nincs pa­nasz- Persze, jobb megoldás len­ne, ha valamennyien iparita- nuló-otthonban laknának. De így is megférünk. Tanulóinkat jól ellátja a vállalat. Prepszent Aurél szb termelési felelős elmondja, hogy ez a munkásszállás egyelőre a nagy építővállalatnak a művelődési háza is. Az ebédlőt vállalati vagy más rendezvények esetére át tudják alakítani színházte­remmé. A munkásszállás megszabott rendjében élő dolgozók komoly és kulturált szórakozási lehető­séget kapnak a vállalattól és a társadalomtól. Ha a család me­lege nincs is a közvetlen köze­lükben, a kollektíva mégis sok olyasmit ad, ami némileg pó­tolni igyekszik a családot­Balogh József Száz gyermek anyja Kisújszálláson Kis Kálmán­ná hat édesgyermeket nevelt fel özvegyen, és amikor fiai, leányai felcseperedtek, szárny- rakeltek, állami gondozásban levő gyermekeket vett magához. Az elmúlt 40 esztendő alatt 94 leány és fiú töltött egy-két évet vagy hosszabb időt a gyer­mekeket rajongásig szerető, „pótmamánál”. Száz gyermek vallja pártfogójának, szólítja anyámnak a törékeny, idős asz- szonyt. A 78 esztendős özvegy Kis Kálmánnét kedden a Mun­ka Érdemrend bronz fokozatá­val tüntették ki. hallgatott, amely erősebben tud parancsolni mindennél. Így kel­lett történnie. „De Ivánnal mi lesz?” — fűz­te tovább a gondolatot, és ez járt a fejében másnap, sőt, har­madnap is. A legvadabb tervek fogantak meg a fejében. Felkel, kiszökik a kórházból, előkeríti valahol azt a rendőrtisztet, ha el nem tűnt innét, hátha ismer vala­mi titkos kijáratot. De azután kinevette saját ma­gát a képtelen gondolatokért, hiszen még a ruháját is elzár­ták, így pizsamában mégsem mehet végig az utcán. Titkos ki­járatok meg csak a Jókai és a Gárdonyi regényekben szereplő várakban vannak, s nem a mai egyszerű épületeken. Iván kiszabadítása tehát nem olyan könnyű. És csupán róla van-e szó? Ki tudja, hány em­ber került oda már azóta, kom­munisták, vezetőemberek, meg... ,,De hiszen ott volnék én is, ha nincs emberség ezekben az orvosakban” — gondolta kese­rűen és eszébe jutott, milyen sok kellemetlensége volt már amiatt, mert nem politizált. Ha a szaktudását nem ismerik el, még osztályfőnök se lehetne, mert mindig azt vetette az igazgató is a szemére: „Passzív vagy, Béla, így nem juthatsz előre.” — De hiszen engem nem is az előbbrejutás érdekel — vé­dekezett ilyenkor —. hanem az, hogy okos és művelt emberek legyenek a tanítványaim. (Folytatása következik.) Színpadon Göndör Klára: Maris néni Wf'ekete ruhás alakja szinte súlytalanul lépeget a fa­lusi Utcán. Csztönös félelemmel kerüli ki a transzformátorház bonyolult vezetékeit hordozó villanyoszlopokat, arcán riadt kérdés. Amikor a nagy kocsma előtt elsuhan, szemérmetesen lehajtja fejét. Nem illendő öreg­asszonynak a kocsma felé pil- lantgatni. Felrezzen, amikor az öreg kerékpárcsősz megszólítja, s néhányan az ismerősök közül ráköszönnek. Lábai el-elbotol- nak a hepehupás kövezeten, hi­szen gondolataival csatázik most. Nem ügyel a kátyúra, mint máskor szokott, ha vasár­naponként. ropogós ünneplő fe­ketében a templom felé igyek­szik- Lánykorára gondol, ami­kor a legszebb ruhájában lány­pajtásaival együtt hallgatta vé­gig a misét. Summások, sum- máslányok, kissé távolabb, hát­rább húzódva figyeltek az oltár felé, hiszen a nagygazdák lá­nyai közé még a templomban sem lehetett keveredni. /t rommá lett öreg tanya, 'ra' ahol életét töltötte. hall­gatag falaival várja. Mint aki vakon tévelyeg múltjának rég elfakult emlékei között, végig­tapogatja a mállott falakat, a szúette gerendákat, s ez a testi közelség újabb emlékeket éb­reszt. Képzeletben végigjárja élete országútját, amelynek — most már tudja a néző — im­már végére érkezett a tekinté­lyes, naggyá nőtt tsz-elnök tisz­telettel körülvett édesanyja. Ma­ris néni. A kezek játéka. a be­felé néző szemek hunyó para­zsa, az emlékei között hajlado­zó, éterien halvány, sír felé haj­ló öregasszony alakja — ahogy Göndör Klára éli ezt a csodá­latosan szép, igazságtól fénylő szerepet — el nem feledhető. S a szemekbe könny lopózik, ami­kor néhány pillanattal később a fia, a tsz-elnök visszahozza a tanyába a halott öregasszonyt. Keze élettelenül lóg le. Ott himbálózik pergamentfehér ujjai között az olvasó fekete gyöngy­sora. _______________Cs. L. Sze bb környezetben A szabadszállási művelődési ház a községi tanácstól 7000 fo­rintot kapott, hogy az elhasz­nálódott színpadi függönyt új­jal cserélje ki. Ugyancsak a községi tanácstól rendelkezésre bocsátott 29 000 forintért 200 da­rab új széket vásároltak Bu­dapesten. Az új szerzemények hozzájárulnak ahhoz, hogy a művelődési ház szebb környe­zetben tölthesse be hivatását.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom