Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-08 / 287. szám

Bravúros hajrával a legjobb B közöli Lokomotív Szófia—Ojőri Vasas ETO 4:3 (3:1) Szófiában 35 000 néző előtt a Vaszil Levszki stadionban ját­szották az Európa-kupa vissza­vágó mérkőzést. Játékvezető a csehszlovák Obtulovics volt. A két csapat az első perctől kezdve hatalmas küzdelmet és izgalmakban bővelkedő mérkő­zést vívott. A hazaiak nyom­ban a kezdés után minden ere­jük latbavetésével támadásba lendültek. A 10. percben Orbán hibájából meg is szerezte a ve­zetést a Lokomotív (1:0). Az ETO a 19. percben egyenlített. Keglovlch * átadását Győrfi mintegy 15 méterről a jobb sa­rokba küldte (1:1). A bolgár csapat nagy lendülettel táma­dott. A félidő végefélé kétszer is hibázott a győri védelem és a hazaiak ügyesen ki is használ­ták, így 3:l-es vezetéssel zárták a félidőt. A második félidő jól kezdő­dött a győriek számára. Pová- zsai mindjárt az első percben 3:2-re szépített. Nagy harc in­dult meg a pályán. A Lokomo­tív támadott többet, és néhány esetben csak a szerencse men­tette meg az ETO kapuját a góltól. Közben a 64. percben a győrieknek is volt egy nagy helyzete, de Korsós tiszta hely­zetből csak a kapufát találta el. A végén nagyon beszorultak a győriek, és 10 perccel a befeje­zés előtt góllá érett a hazai csa­pat nyomása. Milev közelről a jobb sarokba lőtt (4:2). Döntet­lenre állt tehát a két mérkő­zés összesített eredménye alap­ján a találkozó. Már-már úgy látszott, hogy valóban harma­dik mérkőzésre kerül sor, de a hazai csapat a nagy győzni aka­rásában megfeledkezett a szük­séges óvatosságról. Három perc­cel a befejezés előtt minden győri játékos a saját 16-osánál tartózkodott, csupán Keglovich maradt elől. Palotai előrevágott labdája őrizetlenül találta a jobbszélsőt, aki a félpályán túl­ról indulva kapura tört, és nagy nyugalommal a hálóba helyezte az ETO harmadik gólját, mely Sporleredménvek Súlyemelőink az év utolsó, orszá­gos méretű találkozóján nagyszerű eredményeket értek el. Pehelysúlyú nyomásban Földi Imre a negyedik kísérletre 127 kilogrammot teljesí­tett, és ez új világcsúcs. Földinek sorrendben ez volt a hetedik világ­csúcsa. Országos rekordjainak szá­ma pedig éppen ötven. A versenyen még egy világcsúcs­nak örvendezhetett a közönség. Fö- delevies, a Testvériség ifjúsági ver­senyzője, 106 kilogrammot szakított és ezzel megjavította a saját, alig néhány hete felállított ifjúsági vi­lágcsúcsát. Magyarország ez évi súlyemelő csapatbajnokságát a Testvériség csapata nyerte, 36 ponttal. Második a Tatabányai Bányász, harmadik pedig a Csepel együttese lett. * Kettős magyar siker született a montreuili nemzetközi kardvívó­versenyen. A döntőbe — 150 induló közül — a két magyar versenyző, Meszéna és Kovács Attila jutott. A döntő esörtét 10:8 arányban Me­széna Miklós nyerte, így ő lett a vándordíj védője. * Az év első gyorskorcsolyázó ver­senyén Ihászáé távollétében a női versenyszámokat a még ifjúsági korban levő Tamásai Piroska nyer­te, aki két ifjúsági csúcsot és egy felnőtt csúcsbeállítást ért el. A férfi versenyszámok győztese Mar­tos György volt. • Az Újpesti Dózsa ökölvívó csapata már megnyerte a bajnokságot, mert szombaton 12:8 arányban győzött a Vasas Dinamó ellen. Az utolsó for­duló előtt eldőlt az is, hogy a Honvéd Zalka SE a második és a Csepel együttese esik ki. * A lengyel nemzetközi asztalite­nisz bajnokságon Lukácsáé nyerte a női egyest, mert a döntőben 3:1 arányban győzött a csehszlovák Luzová eEen. Férfi egyesben Ha­rangi a csehszlovák Miko mögött második, a Lukáesné Papp-kettős, valamint férfi párosban a Harcsár Harangi-páros ugyancsak második lett. egyben a továbbjutást is jelen­tette a győri csapatnak. A Győri Vasas ETO bravúros teljesítményt hajtott végre, ami­kor 3:l-es és 4:2-s hazai vezetés után is ki tudta harcolni a to­vábbjutást. A 87. percben már mindenki azt találgatta, hogy hol lesz a harmadik mérkőzés, amikor pedig a hálóba jutott Keglovich labdája, a közönség és a Lokomotív-játékosok szinte ÉRDEKES kezdeményezés in­dult ki a Megyei Teke Szövet­ség részéről. Évenként megren­dezik Kecskemét és Szeged leg­jobb felnőtt férfi és ifjúsági, valamint női tekézői közötti vá­rosok közötti találkozót. A kez­dés vasárnap megtörtént, ami­kor Kecskeméten szerepeltek a kétt város legjobb felnőtt és ifjúsági férfi tekézői. A vissza­vágóra a jövő évben kerül spr. A FELNŐTTEK versenyét a Kecskeméti Petőfi Horog utcai pályáján rendezték meg. A ver­seny mindvégig izgalmas és színvonalas küzdelmet hozott. Az első négy pár mérkőzése után a szegediek vezettek 19 fá­val (párok aránya 2:2 volt). A két utolsó kecskeméti dobó — Mozsár József és Pintér Tibor — azonban minden hátrányt le­dolgozott és jelentős előnyt sze­rezve kiharcolta a 63 fás, 2517— 2454 arányú győzelmet. A kecs­keméti versenyzők eredményei: Pintér T. 441, Mozsár 437, Ben- de 430, Gyebrovszki 420, Dudás 411 és Pintér G. 378(1). A kecs­keméti csapat faátlaga: 420. — A legjobb szegedi dobó, Bálint 425 fát ért el. AZ IFJÚSÁGIAK már keve­sebb sikerrel szerepeltek és 2309—2282 arányú vereséget szenvedtek. A mérkőzést tulaj­Kézilabda Kecskeméti BRG — Ceglédi VSC 16:11 (7:5) Budapest, Tüzér utca. A Bp. III. kerületi TS terem­kézilabda tornáján újabb győ­zelmet szerzett a BRG férfi csapata és jelenleg a terem­bajnokságban veretlenül vezet. A kecskeméti csapatnak ez utóbbi volt a legnehezebb mér­kőzése. A csapat legjobb játé­kosa Szabó Miklós már az el­ső félidőben olyan súlyos sérü­lést szenvedett, hogy nem foly­tathatta a játékot, és így a BRG — mivel nem volt cserejátéko­sa — végig emberhátránnyal küzdve nyerte meg a rangadó jellegű mérkőzést. A csapat legjobbjai Sudár, Madár és Ökrös voltak. Fgy hónappal ezelőtt az egész világsajtót bejárta a hír — mi is megírtuk — hogy Abebe Bi- kilát Tokió után micsoda fényes ünnepséggel fogadták Addisz Abebában. Most újabb érdekes hír érkezett a kétszeres olim­piai maratoni futóbajnokról. Ugyanis Tokióban elvesztette azt a gyűrűt, amelyet Hailé Szelasszié császártól kapott a római sikere emlékére. Bikila dermedtem szemlélték a történ­teket. A győri csapat ezzel a Baj­nokcsapatok Európa Kupájában bekerült a legjobb nyolc csapat közé. Ez olyan siker, amelyhez ha­sonlóval mostanában magyar klubcsapat nemigen kényeztetett el bennünket. doniképpen az döntötte el, hogy a szegediek második dobója, Naschitz Péter egészen rendkí­vüli eredményt ért el, amikor kereken 450 fát dobott. A to­vábbiakban a szegediek közül senki sem dobott 400 fán felül, míg a kecskeméti fiatalok közül Vágó 423 és Orbán 402 fát ütött. A többiek eredményei: Kiss I. 373, Csikány 364, Kovács II. 361 és Nagy J. 359. A faátlag 385: 380 a szegediek javára. * A fiatalon elhunyt kecskeméti tekéző, Hideg Pál emlékére ala­pított kupát biztos fölénnyel a megyei bajnokcsapat, a Kecs­keméti Spartacus nyerte 2367 fás eredménnyel. Annál nagyobb küzdelem volt a második he­lyért, amelyet csekély előnnyel a Kecskeméti Vasas együttese szerzett meg, eredménye: 2260 fa. A további sorrend: 3. K. Barnevál 2241, 4. K. Petőfi 2231, 5. KTE 2220, 6. Kiskunhalasi MÁV 2198 fával. — Az egyes csapatokból a következők vol­tak a legjobbak: K. Spartacus: 414, Dudás S. 408, Bende 400, K. Vasas: Balogh Gy. 402, Kun 397, K. Barnevál: Kovács J. 385, F. Tóth Gy. 385, K. Petőfi: Munkácsi 395, KTE: Csikány 408, Kozma 403, Kiskunhalasi MEDOSZ: Sántha 381 fa. Törő András kenus és Bállá Gábor céllövő A Budapesti Honvéd Sport­egyesület sportinsitruktorai a magyar olimpiai sportküldött­ség tagjaiként részt vettek a Japánban megrendezésre került tizennyolcadik nyári olimpiai játékokon. E két sportoló az olimpiai játékok befejezése után nem tért vissza Magyarországra. A fővárosi ügyészség vád­emelése folytán a Fővárosi Bí­róság december 4-én a vádlot­tak távollétében megtartott nyil­vános tárgyaláson Törő Andrást és Bállá Gábort bűnösnek mon­dotta ki hazatérés megtagadá­sának bűntettében. Törő And­rás 1 év és 4 hónapi, Bállá Gá­bort 1 év és 6 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Mindkét vád­lottat a közügyeik gyakorlásától 3 évi időtartamra eltiltotta. A fővárosi főügyész képvise­lője az ítélet súlyosbításáért, a védelem pedig enyhítésért je­lentett be fellebbezést. emiatt nagyon bánkódott, de mivel becsületes megtalálók Ja­pánban is vannak, az értékes tárgy mégis megkerült. A taka­rítónő találta meg az olimpiai stadion zuhonyozójában és el­vitte az egyik újság szerkesz­tőségébe, hogy juttassák vissza tulajdonosának. így a kiváló sportember hamarosan ujjúra húzhatja a gyűrűt,,. A kecskeméti fekézők legyőzték a szegedieket A HIDEG PÁL KUPÁT A K. SPARTACUS NYERTE Bikila jó téma... Olimpiai nap Kecskeméten és Kiskunfélegyházán Nagyszabású sportünnepségre készülnek megyénkben. December közepén kezdődik meg szerte az országban az Olimpiai Napok sorozata, amelynek során Tokióban járt ver­senyzőink keresik fel a különböző városokat és tartanak be­mutatókat, élménybeszámolókat. December 12-én, szombaton Kiskunfélegyházára, 13-án, va­sárnap pedig Kecskemétre látogat az olimpikonok és kiváló sportolók egy csoportja. Az MTS már ki is jelölte kik alkotják a megyénkbe induló csapatot. Rejtő Ildikó és Juhász Kati olimpiai bajnok női tőrvívók, Bárány és Nemere olimpiai bajnokok, férfi párbajtőrvívók, Ko­vács Attila és Bakonyi Péter kardozók tartanak vívásban be­mutatót. Pólyák Imre olimpiai bajnok Gáspárral, Kozma olimpiai bajnok Reznákkal és Vataival birkózik. A csapatot még Földi, Huszka súlyemelők, Csányi, Varga férfi tornászok, Tresszer, Mák női tornászok alkotják. Eljön még Hammeri László is, aki ugyan nem tud lövésztudományából bemutatót tartani, de érde­kes élménybeszámolójával járul majd hozzá az Olimpiai Nap sikeréhez. Az olimpikonok műsorszámain kívül még az ÉTI öttagú gúlacsapata, a Sallai és Paloczka művészi tornásznők fellépése egészíti ki a műsort. Az olimpiai napot Kecskeméten vasárnap délelőtt a szín­házban, Kiskunfélegyházán szombaton délután a Móra Ferenc Művelődési Ház nagytermében rendezik. A jegyek árusítása már mindkét helyen megkezdődött. Úgy hallottuk, hogy a kecs­keméti bemutatóról a tv is készít felvételeket. Győzött a megyei ökölvívó válogatottunk BÁCS-KISKUN MEGYE—BÉKÉS MEGYE 13:9 Békéscsabán a KlOSZ-szék- ház nagytermében rendezték meg vasárnap a Bács-Kiskun megye—Békés megye ökölvívó válogatottjainak első találkozó­ját. A mérkőzés két ifjúsági és kilenc felnőtt pár küzdelméből állt. Válogatottunk zömét a félegyházi ökölvívók alkották, rajtuk kívül két kecskeméti ver­senyző kapott helyet a csapat­ban. Nehézsúlyban válogatot­tunk nem tudott versenyzőt in­dítani, mert a kijelölt ökölvívó a bajai csapat osztályozó mér­kőzésén vett részt, így termé­szetesen nem indulhatott Békés­csabán. A találkozó végig szoros küz­delmet és színvonalas versenyt hozott. Válogatottunkból külö­nösen Sági, Sikár és Csőké ök­lözött kitűnően. Eredmények (elől a Bács-Kis­kun megyei versenyzők): Ifjúsági légsúly: Orbán pon­tozással vesztett Lipcsei ellen. (0:2). Ifjúsági harmatsúly: Molnár pontozással győzött Zana ellen. (2:2). Légsúly: Gál pontozással győ­zött Obretzán ellen. (4:2). Harmatsúly: Major—Grubel mérkőzés döntetlen. (5:3). Pehelysúly: Sági ellen Gros- mann a harmadik menetben fel­adta. Ez a találkozó volt a nap legszebb mérkőzése. A békés­csabai versenyző két meneten át jól állta Sági kemény üté­seit, de a harmadik menetben már kénytelen volt feladni a küzdelmet. (7:3). Kisváltósúly: Mincsik ponto­zással vesztett Baranyival szem­ben. (7:5). Váltósúly: Molnár pontozás­sal győzött Pellei ellen. (9:5). Nagy váltósúly: Sikár ellen Kondor feladta. (11:5). Középsúly: Csőké ellen Stork a második menetben sérülés miatt feladta. (13:5). Félnehézsúly: Sári feladta a küzdelmet a 2. menetben Mé­száros ellen. (13:7). Nehézsúly: Bács-Kiskun me­gye nem állított versenyzőt. (13:9). Szerencse-sorsjeggyel — szerencséje lesz VEGYEN SZERENCSE­SORSJEGYET! Főbb nyeremények: 2 szobás családi ház garázzsal, gépkocsival Párizsi és fekete-tengeri utazás Hétvégi ház telekkel Személygépkocsik Motorkerékpárok Lakasberendezési és háztartás-gépesítési utalvány Campingfelszerelés Ezenkívül számos televízió, hűtőszekrény, magnetofon táskarádió, zsebrádió, karóra, fényképezőgép kerékpár. Szerencse-sorsjegy kapható a levélkézbesítőknél, az újságárusokriál, a házfelügyelőknél és az üzemi közönségszervezőknél. Ära: 4,— forint 5425

Next

/
Oldalképek
Tartalom