Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-29 / 303. szám

Szép eredmények, nagy tervek Laiosmizsén mr ŐSZINTÉN MONDOM, öröm volt hallgatni Molnár János el­nök beszámolóját, amit a lajos- inizsei sportkör évzáró közgyű­lésén mondott el a sportkör ez évi munkájáról és a közeljövő nagy terveiről. Amíg beszélt, egy pillanatra eszembe jutott az a néhány esztendővel ezelőtt az egyik nagy napilapunkban meg­jelent újságcikk, amely így kez­dődött. „Lajosmizsén megszűnt a sportélet.” Szerencsére akkor elhamarkodottan temettük a la- josmizsei sportot, mert nézzük csak. miről is adhatott 6zámot a sportkör elnöke? A községi sportkör tagjainak száma ma meghaladja a 300 tőt. Hat szakosztályban (asztali- tenisz, birkózó, kézilabda, labda­rúgó, természetjáró és sakk) fo­lyik a munka. Bizony, jó néhány városi sportkör ennek felével is dicsekedne. LEG EBED MÉNT ES EBBEIK a labdarúgók voltak. Büszke is rá­juk az egész falu. 59:13-as gól­aránnyal és 44 ponttal nyerték a járási összevont bajnokságot és feljutottak a megyei I. osz­tályba. De mi lesz most? Hogy fognak a magasabb követelmé­nyeknek megfelelni? Elegendő-e a felkészültésgük? Molnár János a beszámolójá­ban adott választ a kérdezők­nek. — Nem várunk csodákat, csak becsületes helytállást, és reméljük, ez egyelőre elég lesz a megkapaszkodáshoz. Ehhez azonban még az eddiginél is több munkára, rendszeresebb felkészülésre és nem utolsósor­ban jobb csapatszellemre van szükség. Probléma persze akad bőven. Jövőre már edzője is lesz a labdarúgó-csapatnak, Sinkovics Ferenc személyében, de a téli felkészüléssel bajok vannak. Nincs lehetőség az alapozásra. Síükség lenne az iskola torna­termére, de eddig még nem kapták meg. Pedig a megyei bajnokság március 14-én kezdő­dik, nincs tehát idő a habo­zásra. A KÉZlLABDA-szakosztályról is csak jót lehet mondani. Mind a leány, mind a fiú csapat be­került a megyei !• osztályba. Barta Imre, a kézilabda-szak­osztály vezetője, versenyre hívta ki a labdarúgókat. Nemcsak a jobb eredmény elérése szerepel ebben a versenykihívásban, ha­nem a jobb, szervezettebb, kol­lektívabb szakosztályi munka is. A természetjáró szakosztály is szépen gyarapodik. Már 49 tagot számlálnak. Ez a sportág nemcsak megismerteti tagjaival hazánk természeti szépségeit, hanem egyben a legegészsége­sebb sportok egyike, amely szó­rakoztat, növeli az akaraterőt, az állóképességet és a határo­zottságot. Tervbe vették, hogy a szakosztály a jövőben nemcsak kirándulásokat szervez, hanem versenyszerűen is űzi a turisz­tikát. EGYEDÜL a birkózó-szakosz tálynál nincsen minden rend­ben. Milyen nagy lendülettel in­dultak? Sajnos, ezt a lelkesedést nem követte szorgalmas munka rendszeres felkészülés. Az utób­bi időben már versenyeken sem vettek részt. Pedig a lajosmizsei birkózókat kötelezi Pólyák Im­re olimpiai bajnoknak tett ígé­retük. Sok tehetséges birkózójuk van most is, akikkel érdemes foglalkozni. Ki tudja — néhány év múlva — nem lesz-e közülük újabb olimpiai bajnok? A sport­kör vezetői mindenesetre nem Január 23-án Dózsa Bál A Kecskeméti Dózsa Sport­kör január 23-án rendezi meg a hagyományos Dózsa-bált az Aranyhomok Szállóban. hagyják annyiban a dolgot. Nagy gondot fordítanak tovább­ra is a birkózószakosztályra. Hiszen ebben az évben is' több mint 8 ezer forintot fordítottak felszerelések vásárlására. Ha másként nem megy, a kecske­méti szakemberektől kémek se­gítséget. ISMERTETTE az elnök a jö­vő évi programot és a költség- vetést is. Ez utóbbi közel 80 ezer forintot tesz ki, melynek legnagyobb részét a községi ta­nács támogatásából és saját be­vételből fedezik. A szakosztá­lyok már ez évben is 28 ezer forint értékű felszereléssel gya­rapodtak. Jövőre is hasonló ér­tékben kívánják ellátni a szak­osztályokat, de gondolnak a lé­tesítmények gyarapítására is. Végül beszélt az új sportkombi­nát építéséről, amely előrelát­hatólag a következő évben in­dul meg és amelyhez a sport­kör tagjainak az áldozatkészsé­gén kívül a helyi tanács is 120 ezer forinttal járul hozzá. A terjedelmes beszámoló után egymás után emelkedtek szólás­ra a sportkör tagjai. Elmond­ták javaslataikat, bírálataikat. Valamennyien egyetértettek ab­ban, hogy a sportkör jó úton halad, de az elért eredményeket még fokozni kell. ELHATÁROZTA a közgyűlés, hogy tavasszal társadalmi ősz- szeíogással kézilabdapályát épí­tenek, csupán azt kérték: az illetékesek adjanak erre a cél­ra megfelelő területet. Helyes volt az is — ebben valamennyi szakosztály egyetér­tett —. hogy minél több tömeg­versenyt. tehetségkutatókat, be­mutatókat kell rendezni. Lajos­mizsén sok a tehetséges fiatal, akik majd a szakosztályok után­pótlását képezik. Elnézem a község sportveze­tőit. Zömében meglett férfiak, de akad köztük nem egy fiatal gyerek is. Valamennyien egyet akarnak. — Szebb, virágzóbb sportéletet a községük fiataljai­nak. És ha erről van szó, nem kímélnek időt, sem fáradságot. SZÉP UTAT tették meg La­josmizsén az utóbbi két évben, jövőre pedgi — biztos vagyok benne — még tovább lépnek. Ehhez adva van minden felté­tel. Dr. Havasi László Ünnepek sport nélkül Sportesemény nélküli kettős ünnep és hét vége volt megye- szerte. Hogy a karácsony két napját miért kell évről évre ki­hagyni a sportesemények nap­tárából — azon már sokszor vi­tatkoztunk — de azt, hogy eh­hez ezúttal még egy vasárna­pot is sikerült teljesen sport­mentessé tenni, ez egyenesen érthetetlen előttünk. Vasárnap végigjártuk a kecs­keméti sportpályákat és a tor­naterméket. Hátha, csak mi vol­tunk rosszul informálódva? A Belső városi pályán a kor­csolyaszezonhoz készülődnek a pálya dolgozói. A futópályát is felöntötték, de egyelőre hiába, mert a hideg még kevés a jég­sporthoz. A labdarúgópályák némán alusznak a vékony hó­réteg alatt. A Bányai Júlia Gimnázium tornaterme is csendes. A Pia­rista-teremben végre „életet” találtunk. Ha nem is mérkőzést, de a Petőfi-kosarasok tartottak jó kiadós edzést. Mi az ünnepek ideje alatt sem pihenhetünk, mert korán kezdődik a bajnokság. Már csak alig 42—43 napunk van a raj­tig. Az Országos Szövetség az EB miatt február 7-re hozta előre a kezdést, és addig még ' ... ...... A Kecskeméti Fémmunkások felnőtt ökölvívócsapata, mint megírtuk, megnyerte a te­rületi bajnokságot, majd as osztályozok során feljutott az NB II-be. — Nem kisebb siker­rel szerepelt a kecskeméti egyesületnek az ifjúsági csapata sem, amely a szegedieket, békés­csabaiakat, szentesieket és a na gykőrösicket legyőzve nyerte a területi bajnoki címet és jogot nyert az országos bajnoki címért való küzdelmekre. Itt is sikeresen mutatkoztak be, hiszen 14:6 arányban fölényesen győztek a Pécsi Bányász jó képességű együttese ellen. A visszavágón azonban súlyos csapatvezetői hiba miatt — nem tudtak kellő számú versenyzőt kiállítani — kiestek a további küzdelmekből,és a legalább harmadik helyezés helyett az 5. helyen végeztek. Képünkön a területi ifjúsági bajnoki címet nyert Kecskeméti Fémmunkás együttesét lát­hatjuk Hegedűs László edzővel. A totó hivatalos nyereményjegyzéke A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közli: 13 találatos szelvény egy akadt, s ezen a szelvényen a pályázó a 13 plusz 1 találatot is elérte, s így nyereménye a ju- talomalappaí együtt 442 252 fo­rint 50 fillér. A 12 találatos szelvények szá­ma 61 darab, nyeremény szelvé­nyenként 5247 forint 50 fillér. A 11 találatos szelvények szá­ma 509 darab, nyeremény szel­vényenként 422 forint 50 fillér. A 10 találatos szelvények szá­ma 4023 darab, nyereményszel­vényenként 80 forint. A 10 és 11 találatos nyeremé­nyek január 2-től, a 12 és a 13 plusz 1 találatos nyeremények január 7-től kerülnek kifizetés­Kosárlabda VAfl Közért—Bajai Bácska Posztó 70:68 (37:30) legalább 20 edzést szeretnénk tartani — mondta Guóth Iván edző. Ügy látszik a kosarasok a leg­szorgalmasabbak, mert a Kato­na József Gimnázium tornater­mében a Dózsa női ifjúsági csa­patát találtuk munkában. Mint mondták — ők abba sem hagy­ták, mert januárban már újabb feladatok következnék. A többi tornaterem azonban csendes volt a három nap alatt — és ahogy a jelek mutatják — csendes marad a jövő héten is. Sz. Z. Budapest Szentkirályi utca. Vezette: Dékei, Mercz. Az MNK -mérkőzések utolsó fordulója előtt a Bajai Bácska Posztó harmadik helyezése már biztos volt. Talán ez volt az oka, hogy a bajai fiúk egy ki­csit „kiengedtek” és a Budapes­ten sorra kerülő mérkőzésen az első félidőben a V. M. Közért vezetett. A szünet után már nagy akarással játszott a Bács­ka, de ahogy ilyenkor már len­ni szokott, semmi sem sikerült és végül szoros küzdelemben, 2 ponttal győzött a budapesti csa­pat. Ld.: Halmos 24. Kovács 23. Az MNK férfi mérkőzései ez­zel befejeződtek. A kupát a Budapesti Honvéd nyerte veret­lenül míg a Bajai Bácska Posz­tó az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A férfi MNK végeredménye: 1. Bp. Honvéd 7 7 — 760:478 14 2. MAFC 7 6 1 592:484 13 3. Baja 7 4 3 552:575 11 4. TFSE 7 3 4 546:585 10 5. Soproni MAFC 7 3 4 556:521 10 6. Ganz-MÁVAG 7 3 4 537:615 10 7. BM Dózsa 7 1 6 475:650 3 ‘8. V. M. Közét* 1 i 6 509:619 Sf ...a bajai ifjúsági röplabdázókró! Nagyon sok mindennek kell megtörténnie, sok labdának kell elkopnia addig, míg egy csapat magáénak vallhatja a büszke bajnoki címet. A tatai edzőtáborban a röplabda Or­szágos Ifjúsági Torna résztve­vői között a győzelmek öröme, a csalódások, kétség és re­ménykedés szinte óráról-órára váltogatták egymást. A meg­nyitó előtt a bajai csapatot bár az esélyesek egyike volt, nem „jegyezték” különösképpen. A bemutatkozás, az első játék után viszont más mindenki el­könyvelte a végső sikerüket is. A bajai fiúkat, itt senki sem tudja megverni — jelentette ki az első nap után az egyik szak­vezető — és igaza lett Nemcsak a végső győzelme* szerezték meg, de játszmát sem vesztettek. Míg folytak a küzdelmek, a röplabda sportág országos szak­vezetői sem tétlenkedtek. Apró­lékos munkával mérték fel a legjobb ifjúsági játékosok fizi­kai képességeit, technikai kép­zettségét. A bajai fiúk nem hiába dolgoztak szorgalmasan egész éven át — majd az utób­bi időben sokszor napi 2—3 ed­zéssel is. A felmérések során először a legrugalmasabb, majd a legképzettebb csapat címét nyerték el. Az egybegyűlt ed­zők egyöntetű véleménye volt, hogy ők játsszák a modern, á legkorszerűbb játékot. Bizony kevés olyan csapat van még a felnőtt mezőnyben is, ahol olyan támadó-játékosok van­nak mint Szalay, Bodrogi, és Petrekanics, vagy olyan me­zőnyjátékosok, mint Éber, Tüs­ke II. és Rizsányi. A válogatott edzője külön megemlítette Szalayt, akit a magyar röplabdasport egyik re­ménységének tart. Máris a leg­jobb ütőjátékosok egyike. Le­ütései szinte „lyukat” vágnak a padlóba. Mindezeken a pontokkal és számokkal mérhető sikereken kívül még arról is be kell szá­molnunk, hogy a bajai fiúk magatartása, fegyelme a tábor példaképe volt. Méltó a Bajai Honvédhez a III. Béla gimná­zium diákjaihoz. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgat.: Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont 26-19. 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1 'a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hőnapra 13 forint Báes-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: 25065.

Next

/
Oldalképek
Tartalom