Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

A gondaflanság ára Még a múlt évben kötött szer­ződést a kelebiai Vörös Csillag Termelőszövetkezet a Déi-ma- gyarországi Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalattal, amely sze­rint a vállalat 1963. novemberé­ben 814 mázsa vetőmagburgo­nyát szállít a tsz-nek. A jelen­tős tétel meg is érkezett Kele- biára a felsőszentiváni Új Élet Tsz-től, amelynek termelési szerződése volt a fent említett vállalattal. A vetőmag szabály­szerűen: papírzsákokban, lezár­va érkezett. Azonban a burgo­nya között romlott is akadt. A tsz észrevételeit többször jelez­te a termeltetőnek, majd közö­sen abban állapodtak meg, hogy az Országos Vetőmag Felügyelő­ségre bízzák a vita eldöntését. Az megállapította, hogy a mennyiségnek mintegy 10 szá­zaléka romlott, vetésre nem al­kalmas. Ezt leszámlázták és az ügy — legalábbis egyelőre — befejezést nyert. A Vörrös 'Csillag Termelőszö­vetkezet 1964. június 3-án kere­setet nyújtott be a kiskunhala­si járásbírósághoz, amelyben kérte, hogy a magtermeltető vállalatot kötelezzék 48 ezer forint kár megfizetésére, mert amikor tavasszal felbontották a burgonyaprizmákat, a benne levő vetőmagból közel 400 má­zsa megromlott. Ez — mondta a tsz — annak a következmé­nye, hogy a vállalat nem jó ve­tőmagot szállított. A vállalat hivatkozott a romlott mennyi­ség árának leszállítására, és ar­ra, hogy a tsz-nek ki kelleti volna válogatnia a romlott bur­gonyát. A pert első fokon a tsz nyerte meg, a felperesként sze­replő magtermeltető azonban fellebbezett. A másodfokon eljáró megyei bíróság végül is elutasította a termelőszövetkezet követelését, ítéletének indokolásában hivat­kozik az Országos Vetőmag Fel­ügyelőség szakértőjének a meg­állapítására, mely szerint a rom­lást nem a vetőmag minősége, hanem a tárolás szakszerűtlen­sége okozta. Kiderült az is, hogy a tsz csak nagyjából végezte el a válogatást a vetés előtt. De a szakértő véleményétől függet­lenül is el kellett volna utasí­tani a tsz keresetét, mert azt a hiba észlelésétől számított hat hónap eltelte után nyújtotta be, ami a törvény szerint jogvesz­téssel jár. Nem véletlenül írtunk a cím­ben gondatlanságról, amely igen nagy árat követelt a kelebiai Vörös Csillag Termelőszövetke­zettől. Ez természetesen nem­csak azt a 48 ezer forintot je­lenti, hanem benne van egy csomó munka értéke is. Sajnos, az ilyenformán meg­nyilvánuló gondatlanság nem egyedülálló jelenség. Megyénk termelőszövetkezetei közül töb­bet lehetne említeni, ahol sok­ezer forintos károkat okoz a felületesség. Igaz, hogy a magtermelő vál­lalat jogszerűen járt el, mégsem hagyhatjuk szó nélkül azt a körülményt, hogy a leszállított vetőmagnak közel tíz százaléka romlott volt, s ebből később a termelőszövetkezetnek súlyos kára keletkezett. Reméljük, hogy az eset nemcsak a Vörös Csil­lagnak, hanem a vetőmagter­meltetőnek is tanulságokkal szol­gál a jövőre vonatkozóan. G. S. •• Otezerhatszáz vagon táptakarmány készül jövőre A SZÖVETKEZETI gazdasá­gokban már jó ideje a télire tárolt takarmányt fogyasztja az állatállomány. Érdemes számba venni: Mekkora és milyen kész­letről gondoskodtak, az állatál­lomány fejlesztése arányban áll-e a hozamok növekedésével. Közös gazdaságainkban mint­egy 15 ezer tehénről, s ezek szaporulatáról, továbbá 18 ezer kocáról és utódaikról, valamint 50 ezer hízónakvaló téli takar­mányozásáról, továbbá számot­tevő baromfi- és juhállomány ellátásáról kell gondoskodni. A szálas és tömegtakarmá­nyokat illetően jól állnak a szö­vetkezetek. Mintegy 350 ezer köbméter a silótakarmány mennyisége. Ehhez nagymérték­ben kihasználták a másodvetés adta lehetőségeket is. A TAVALYIHOZ KÉPEST a közös gazdaságokban valame­lyest növekedett a lucernater­mő terület. Az abraktakarmányokkal kap­csolatban nem ilyen jó a hely­zet. A fentebb említett állatál­lomány átteleltetéséhez, illetve meghizlalásához 15 és fél ezer vagon abrakra lenne szükség. E mennyiségből valamivel több mint kétezer vagon hiányzik. Csekély hányada pótolható lesz a központi készletekből, a közős gazdaságok azonban többnyire csak a szabadpiacról való vá­sárlással és az abrak takarékos adagolásával teremthetik meg a szükséges egyensúlyt. EGYEBEK KÖZÖTT a taka­rékosságot szolgálja, ha szerző­déses hízóikat az átadási súly alsó határán értékesítik. A mos­taninál sokkal nagyobb mérték­ben alkalmazhatják az egyedi takarmányozást, vagyis az álla­tokat a hozamuknak megfele­lően lássák el abrakkal. A GABONAFELVÄSARLÖ és Feldolgozó Vállalat S keverőüzemei jövő­re 5600 vagon tápot állítanak elő, s ez a mennyiség valami­vel több mint fele részben elégíti ki a szövetkezetek igé­nyeit. Az elosztás oly módon történik, hogy azok­nak a gazdaságoknak amelyek­ben jól (hasznosítják a keverék­takarmányokat, teljes ellátást biztosítanak. Közlemények EZ ÜT ON mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősök­nek, akik szeretett apánk, nagy­apánk, iű. Katona Mihály temeté­sén való részvételükkel, koszorú vagy virág küldésével fájdalmunk­ban enyhülést igyekeztek nyújtani. A gyászoló család. 9239 felhívás Általános jövedelemadót köteles fizetni — és a PM 3/1063 (in. 3.) sz. 1. paragrafusa értelmében az el­ért tiszta jövedelméről 1965. január hó 15-éig bevallást köteles adni min­den személy, akinek a mezőgazda- sági lakosság általános jövedelem- adója alá nem eső tevékenységből, foglalkozásból jövedelme van. Ilyenek: a kisipari tevékenységből származó jövedelem (áruelőállító, szolgáltató és javítóipari tevékeny­ség, a föld felszínén vagy a fel­szín alatt található anyagok, kő, ka­vics, murva, agyag stb. kitermelése); a magánkereskedelmi tevékenység, azaz a vásárolt áru értékesítése, üvegházi, melegágyi kertészet, fa­iskola (facsemete, szőlővessző, dísz­növény, virág stb.) termelvényeinek bármily módon való értékesítése, földterület terményeiből el nem lát­ható, földterület hiányában pedig a háztartási szükségletet meghaladó állattartásból, állathizlalásból szár­mazó állatok és állati termékek ér­tékesítése, üzletszerűen folytatott ét­keztetés, fizetővendég-elszállásolás, kísérleti és díszállatok tenyésztése és értékesítése, felvásárlói, gyűjtői tevékenység; az önálló szellemi foglalkozásból származó jövedelem (munkaviszo­nyon kívül végzett tudományos, ku­tató jellegű, irodalmi, fordítói, mű­vészi, előadói, oktatói, tervezői, szakértői tevékenységből származó jövedelem.) Továbbá magánoktatás, a tanfolyamok előadóinak esti vagy levelező tagozaton, valamint a dol­gozók iskoláiban előadó pedagógu­soknak a tevékenysége, ha azt mun­kaviszonyon kívül végzik; ingatlanvagyon bérbeadásából vagy ingóvagyon használatából származó jövedelem, és egyéb, ke­resetszerű tevékenységből, illetőleg jövedelemforrásból származó jöve­delem. A bevallási ívek átvétele és bő­vebb felvilágosításadás a városi ta­nács vb pénzügyi osztálya, I. eme- iet 37. számú szobájában. A beval­lások elmulasztása bírságolást von maga után. Az 1964. évben adóátalánnyal adóztatott személyek csak akkor kötelesek bevallást adni, ha átalá­nyukat a pénzügyi osztály fel­mondja. 6007 Csillaqok útián VÍZSZINTES: L A történelem el­ső űrhajósa, 1961. április 12-én re­pülte körül a Földet, 175 és 300 kilométer közötti magasságban. 7. Köztársaság a Guineai-öböi mellett, fővárosa Librevilla. 12. Szabályta­lankodó labdarúgóra mondják. 13. Hajadon, névelővel. 14. Egy időben született testvérek. 15. MLE. 16. író betűi, keverve. 17. Szomszédos be­tűk az ábécében. 18. Régen ruhát mostak benne. 19. A játszmában nem szereplő, ideiglenesen félretett kártyák. 23. Rengeteg. 25. Sinclair, amerikai író (Danny Budd) »személy­neve. 27. Kettő« nádnyelvű fafú- vóshangszer. ékezetfelesleggel. 28. A macskafélék családjának büszkesé­ge. 30. Eldönti a vitát. 32. Ezeröt, római számmal. 33. Vissza: szintén nem. 34. önthető, de nem ková­csolható vas. 37. Konyhakerti nö­vény, más néven ugorkafű. 38. Az­előtt zsebben hordták, ma karon viselik. 39 Heringféle, apró tengeri hal. 4-1. Cséplésnél összehúzott, pely­Apr 407-ES Moszkvics jó állapotban el­adó. Kecskemét. Árok u. 13. 9287 A KALOCSA VIDÉKI Fűszer paprika- és Konzervipari Vállalat női segéd­munkásokat keres konzervipari munkára. Az érdeklődők jelentkez­zenek munkakönyvvel, orvosi iga­zolásokkal és tanácsi igazolással a vállalat munkaügyi osztályán. 5931 SZABADSZÁLLÁSI Lenin Tsz szak­képzett juhászokat keres. 6026 ELADÓ ház. Pesterzsébet XX. kér. Abrahám Géza u. 40. (volt Almos u.) 31-es villamos végállomásánál. Kecs­keméti lakáscserével elfoglalható. Markó Károly. 9205 EGY 700 köbcentis Meister CLasse DKW autó eladó. Fülöpszállás, Bá­rány Albert mészárszék. ______5860 40 DB-IG melegágyi rámát veszek. Kecskemét, Kőrösihegy 92. Daróczi köz végén. Vágóék._______________5994 JÓ KARBAN levő, lánctokozott, pi­ros Pannónia eladó, Simson Bébire átszámítom. Kecskemét, Bem u. 10. 9252 BÁCSALMÁSON a Kardos-féle ház eladó, fele beköltözhető. Eladással megbízott Halmos János. Damjanich u. 57 ____________5993 18 SOROS vetőgép. 16 kalapácsos új daráló, üzemi répavágó, szőlő­takaró és nyitó ekék, különböző gazdasági felszerelések eladók. Kecskemét, Kossuth körút 13. Ha- jagos. 9292 A 9. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépésre keres autómotor-szerelőket, autóvillamossági szerelőket és rakodómunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. 5991 vávai kevert szalma. 42. Juttatott. 43. Táplákozhat. 44. A függőleges 35, sz. latin megfelelője. 45. Ismert svájci üdülőhely. 46. Hegy Belgrád mellett. 47. Vissza: szövetek meny- nyiségi egysége. 48. ... eszköz. 49. Nem valódi. 50. Szalagszerű képződ­mény, izmok végét köti a cson­tokhoz. 51. Belgium, Franciaország, Svájc pénzegysége. 53. Idegcsilla- pító. 55. A világ első női űrrepülője, több időt töltött fenn és nagyobb távolságot repült be az űrben, mint az amerikai férfiak. 1963. júniusá­ban szállt fel. 56. Személyes név­más. FÜGGŐLEGES: 1. A második amerikai űrrepülő volt, 1963. jú­lius 21-én, parabola alakú pályán repült. 2. Szerző, író. ismert latin szóval. 3. A vízszintes 1. első há­rom mássalhangzója. 4. Brit véd­nökség az Arab-félszigeten. 5. He­lyez. 6. Olasz névelő. 7. Az első olyan amerikai űrrepülő, aki a Földet is megkerülte. Három kört óhirdetó FIATAL, két mázsán felüli hízott sertés eladó. Esetleg félbehasítva is. Kecskemét, Külső-Szabadság út 15. szám, 9288 HETÉNYEGYHAZAN kétszobás csa­ládi ház (volt posta) eladó. Érdek­lődni: Kecskemét, Klapka u. 33. 5839 SUBÁT veszek, használtat, jót, le- vélhívásira helyszínre megyek. Kecs­kemét, Közép u. 9. Szűcs György. 9284 WELOREX 350 köbcentis kocsit vennék. Cím: Dekner, Baja, Vörös­marty u. 10. 6034 250-ES Jawa, lL00-as Skoda és ka­rambolozott Opel Caravan autó el­adó. Izsák. Katona József út 73. özv. Baráth Jánosné. 6033 120-AS harmonika eladó. Kecske­mét, Alsószéktó 59/b. Kiskőrösi út- ban. ________________________________6030 KI ADÓ két hold jó gyümölcsös sző­lő város mellett, 6-os autóbuszmeg­állóhoz néhány percre. Kecskemét, Cserép u. 14. 9277 NYUGDÍJAS lakatost vagy kovács­segédet állandó munkára alkalma­zunk. Kecskemét, Dankó u. 7. 9279 ELADÓ egy és háromnegyed hold szőlő elfoglalható lakással. Mária- hegy 80. alatt. Érdeklődni: Kecske­mét, IV. kér. Bánffy u. 14. 9280 A KECSKEMÉTI Téglagyár mun­kára vesz fel villanyszerelő szak­munkást állandóra. Fizetés meg­egyezés szerint. Érdeklődni lehet a Téglagyár irodahelyiségében. 9282 BOKOR és futó rózsatőújdonságok, Rosa Canina, kapható. Árjegyzék válaszbélyeg ellenében. Németh Fe­renc, Orosháza, Szent István u. 8/a. 6008 ELADÓ két tanya Városföldön. Tal- fájában Kecskemét, Budai Dezső fasor 5. 5924 GÉPÍRÁST ANITAS rövid idő alatt. Baja, Szamuely utca 4-9. 5721 ORVOSHÁZASPÁR megbízható, középkorú házvezetőnőt keres. ,»Be­csületes 43084” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe. 5987 ELADÓ beköltözhető családi ház, Barneváltól második köz. Kecske­mét. Kőrösihegy 3/a. 6004 tett meg 1962. február 20-án. 8. Klasszikus kettősbetű. 9. Éjszakai mulató. 10. Kellemetlen csapadék jelzője. 11. Az első páros űrrepülés egyik résztvevője. 64-szer kerülte körül a Földet 1962 augusztusában. 13. Lenyugvó Nap jelzője. 15. Mo­csárgáz. levegővel a bányaléget al­kotja. 18. TPL. 20. Vissza: helyrag. 21. Épület maradványa. 22. Perspek­tívája. 24. Az idei októberi ^űr- trojka” pilótája és parancsnoka volt. 25. Község á Kárpátokban, a hasonló nevű szorosnál. 26. „Sőt1? betűi. 29. Takarít. 30. Okmánya. 31. Női név. 35. A szerelem istene az ókori görög mitológiában. 36. Sem­mikor. 37. Ernyős virágú növény,’ termése csípős ízű fűszer. 40. Fő­zeléknövény. 41. Bővít. 42. Levágott fatörzs, névelővel. 45. Miskolci ma­gaslat. 46. Istállóbeli szalma. 46. Fa levelének is van. 49. Cipész dol­gozik vele. 51. A vízszintes 51. sz. röv. 52. Vissza: indítéka. 53. Hely­rag. 54. Római ezeregyes. sok HÁZTARTÁSI munkára fiatal lányt alkalmazok. Kecskemét, Villám Ist­ván u. l. C&eri. 9290 SKODA 445-ös eladó Tiszáké cske, Tisza sor 25 . 9293 180-AS Mercedes kitűnő állapotban, szép kivitelben eladó. Kiskőrös, Thököly u. 37. Tel.; 114 . 9294 KETTŐ darab fiatal hízott sertés eladó. Kecskemét, Belső-Szegedi út 18. Sándor József. _______________9295 HÍ ZOTT sertés. 220 kg-os eladó. Kecskemét, Csongrádi út 104. 9296 MAGÁNJÁRÓ szalagfűrészgép eladó. Tiszakécske. Felszabadulás út 11. szám. 9297 ELADÓ kisebb ház központon. El­foglalható. Értekezés: Budai Dezső fasor 12. 9298 ADMINISZTRATÍV munkában jár­tas, perfekt gépírni tudó munkavál­lalót állandó munkakör betöltésére felveszünk. Jelentkezés f. hó 29-én és 30-án. Üvegnagyker. Vállalat, Kecskemét, Széchenyi tér 15. 9291 HÁZHELY eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Vak-Bottyán u. 6 Bagiék. _________________________ 6037 FÜ RÉSZPOR eladó és húsfüstölést vállalok. Kecskemét, Budai Dezső fasor 11. 6038 KÉT db hízott hússertés eladó, 120 —150 kg-osak. Kecskemét. Szűcs La- josné u. 2. (Volt Del lő utca.) 6039 EGY darab rekamié sürgősen el­adó. Érdeklődni: du. 3-tól. Kecske­mét, Leninváros Halasi út 3. I. 12. ____________________________________6041 11 00 NÉGYSZÖGÖL szőlő dado Fe*- sőszéktóban, kunyhóul, kúttal. Ér­deklődni: Kecskemét, Cserép u. 32. szám. 6042 FELES szőlő kiadó. Éves munkást keresek. Lakást biztosítok. Érdek­lődni: Kecskemét, Damjanich u. 7. Id. Pólyák. ___________ 6043 GY ORS- és gépírónő — kezdő — állást vállal. Földváriné, Kecskemét, Cserép u .11. 6044 700-AS DKW személykocsi jó kar­ban eladó. Kecskemét, Úttörő u. 17. (Volt Fráter utca.) 6045 20 MAZSA alomszaimát eicsere.ek trágyáért vagy almozásra adok. Kecskemét, Mária krt. 18. 6046 EGY hálószoba, egy konyhaszekrény eladó. Kecskemét Zsinór u. 50. ____________________________________6047 HÁ Z Kunbaján, 600 négyszögöl kert­tel, azonnal beköltözhetően eladó. Domonkoc István. 6047 FEJNI tudó juhászt — lakással, el­látással — Dunántúlra felveszek. Csak nőtlen vagy elvált jelentkez­zen. Érdeklődni: Kecskemét. Budai­hegy 77. özv. Nagy Jánosnénál, az ünnepek alatt. 6031 ELADÓ Bercsényi u. 16. sz ház és egy perzsabunda. Érdeklődni: Kecs­kemét, Klapka u. 6. 5997 4 FORINTÉRT családi házat garázzsal, személyautóval és számos nagy ér­tékű nyereményt, külföldi utazást stb., stb., stb. nyerhet Szerencse sorsjeggyel l!l!llllllll!llllllllllllllllll!ll!llllllllll!lll!!ll!!ll!!lllllllll!ll!l!lllll!llll!llllllllllllllllll!l>!lllllll!lll!l!lll!l!llllll!lll!lllllllllll!llllllllli

Next

/
Oldalképek
Tartalom