Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-02 / 282. szám
IL Az asztalosok városa Vendéglátóim tanácsára először Poznan környékére látogattam el. — Nézzük meg Swarzedzt, az asztalosok városát — javasolta egyik lengyel újságíró kollegám. A város tíz kilométerre fekszik Poznantól. Nem hiába nevezik asztalosok városának, hiszen már évszázados tradíciói vannak a fafeldolgozásnak. Állandó kiállítása van itt a bútorgyárnak, a szövetkezeteknek és a mestereknek. Megnéztem lengyel kísérőmmel és egy német újságíróval a Wochenpost munkatársával a kiállított bútorokat. Kezembe nyomtak egy katalógust. Magyar szakemberek elismerő véleményével is találkoztam a kis füzetben. Valóban csodálatos bútorokat alkotnak a swarzedzi mesterek. Műremekeiket a világ minden tájára szállítják. Speciális hajóbútorokat is készítenek. Még az angol előkelőségek jachtjainak berendezése is innen kerül ki. Német kollegámmal nem győztünk csodálkozni a jobbnál jobb ötleteken, amelyek kényelmessé és könnyen kezelhetővé teszik ezeket a bútorokat Érdemes felsorolni néhány érdekes számot. Az asztalosok városának mintegy tízezer lakosa van. 219 mester tevékenykedik, 27 mesterjelöltet tartanak nyilván. Az itteni bútorgyárban, valamint a szövetkezetben összesen 2080 alkalmazott van, akik lényegében tanulják a mesterséget. Ahogy az emberek igényei növekednek, úgy mind nagyobb az értékesítési lehetőség belföldön és külföldön. Különösen stílbútorokat exportálnak mind nagyobb mennyiségben. Kissé irigykedve néztük, amint egymás után szállították el a szép és modern bútorokat. Gyorsan vevőre találnak ezek, hiszen Lengyelországban is rengeteg új lakás épül. Elbúcsúztunk az asztalosok városától, miközben arról beszélgettünk német kollegámmal, de jó lenne egy berendezést hazavinni ezekből a műremekekből. Egy-egy ára 16—18 ezer zloty. Folytattuk útunkat Gniezno felé. Ez a város több mint 300 esztendeig volt a lengyel állam PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: őr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István tgazgatr Szerkeszt őség; Kecskemét, Városi Tanácsból Szerkesztőségi telefonközpont: 26-lSj 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-88. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal! Kecskemét, Szabadság tér Utu Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előflzethetői a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13 forint. székhelye. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy Lengyelországnak Varsó nem az első, hanem a harmadik fővárosa. Az első Gniezno volt. Ez fészket jelent. Ősi földvárában fészkeltek a lengyel fejedelmek. A régi fészek a századok során várossá nőtt, jelenleg kb. annyi lakosa van, mint Kecskemétnek. Korabeli írásos bizonyítékok vannak arról, hogy már a X. század derekán fennállt. — Az ország székhelye a gnieznói földvár volt. 960-ban a Piast családból származó I. Mieszkó ült a fejedelmi trónon, fgy vált 1960. az ezred- évi ünnepségek esztendejévé. Ennek tiszteletére határozták el a lengyelek, hogy ezer iskolát építenek és egymillió milleniu- mi fát ültetnek. Gnieznóból tette át a székhelyét az egyik Piast király Krakkóba, majd 300 esztendő múlva Varsó lett az ország harmadik fővárosa. (Folytatjuk.) Kereskedő Sándor Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét — Telefoni 11-65. index: 25 065. Napirenden: a közétkeztetés Segíteni kell a* égető gondokon Egy évvel ezelőtt arról beszélgetett e sorok írója Molnár Jánossal, a Bács-Kiskun megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatójával, hogy a megyeszékhely elmaradott közétkeztetési körülményeiben rövid időn belül számottevő javulás várható. Az elmúlt években állandósult e jogos igény, s most egy esztendő után, mégis azt kell mondanunk: történt némi előrehaladás, de ezzel nem lehetünk elégedettek. A Reszelőgyár üzemi konyhája például több száz dolgozó részére biztosít ebédet, viszont az üzemi étkezésre jogosult kecskemétieknek még mindig csak kb. a fele élhet e lehetőséggel. A konyhák szűk kapacitása, a kisméretű felszolgáló terek miatt a vállalat csak 1500 előfizetéses ebédet tud kiszolgálni. S most kérjünk véleményt a napi menüről néhány jegytulajdonostól, akik a hétköznapok déli óráiban a Hírős és a Kisberetvás étteremben fogyasztják el ebédjüket. Ahol elégedettek... Kőrútunk első állomása a Hírős étterem volt. Kellemes környezet, tisztaság, gyors, udvarias kiszolgálás — ezek voltak az első, és később megerősödő benyomásaink. A friss, forró leves, a második fogás, a tészta percek alatt asztalra került; félóra alatt mindenki nyugodtan megebédelt. Horváth László üzletvezető így vélekedett: — A pontosság és a gyorsaság a helyesen szervezett munka eredménye. Gond? Sajnos, ez is bőven akad. Az utóbbi időben például nagyon kevés Ebben az épületben van a swarzedzi mesterek műremekeinek állandó kiállítása. zöldségfélét és igen rossz minőségű burgonyát kapunk. (A vállalat 6-os számú konyháján is találkoztunk ezzel a panasszal!) Mégis, az a célunk: Vendégeink semmit, vagy keveset erezzenek meg gondjainkból. Hiszen, ha kevés a zöldség, akad egyéb ízesítő, melyek alkalmazásában avatott mester Hajagos Gábor- né főszakács, Fekete Veronika és a többi szakácsunk. Egyébként naponta jönnek hozzánk a kéréssel új vendégek: Szeretnének nálunk étkezni. Mi, azonban tehetetlenek vagyunk, mert az egyébként helyes, indokolt tisztiorvosi előírás miatt konyhánkon naponta csak 300 ebédet főzhetünk, s természetesen, az étlap alapján fogyasztók részére is készítünk ételeket. ...és ahol panaszkodnak — Sajnos, gyakran hideg a leves, nehézkes a kiszolgálás. Sokszor piszkos az abrosz, s a burgonya — mint pl. a mai levesben is — részben ehetetlen. Hiányzik a fogpiszkáló, hosszú ideig „tárolják” az asztalon a piszkos edényeket, s időnként előfordul „csirízes” tészta is... Varga Lajos és Nagy Éva kereskedelmi dolgozók, Szűcs Endre nyomdai alkalmazott, Dobos Margit kereskedelmi tanuló, Varga József gumijavító szakmunkás és más törzsvendégek panaszolták mindezt a Kisberetvás étteremben. Szita János üzletvezető válasza: — Kevés a helyünk. 12—14 óráig rendkívül nagy a zsúfoltság, ez okozza a felszolgálás hibáit. Szombat kivételével több mint 500 ebédet adunk ki a szűk tálalóablakon, s a pincérek, a tanulók nehezen győzik a munkát. Viszont egyes, főként ifjabb korosztályú vendégeink nem vigyáznak az abroszokra. Előfordul az is, hogy egyesek a szelet kenyérért járó 30 fillért „elfelejtik” kiifzetni. A hideg levesről annyit: Ha valaki kéri, megmelegítjük az adagját, viszont a gázhiány és a kis térfogatú. tűzhelyek miatt az egész levesmennyiség utómelegítésére nem vállalkozhatunk. Az igazgató véleménye — Kétségtelen, hogy a Kisberetvás rosszabb adottságok között üzemel, mint a Hírős — mondotta Molnár János, a megyei vendéglátóipart vállalat igazgatója. — Az üzletvezetőnek, Szita kartársnak mégsem adhatok teljesen igazat. Neki ugyanis joga van szükség esetén felszólítani a vendéget átöltözésre, ha a ruhája bepisz- kolja az abroszt. Kiegészítő szalvétát is adhat, ha ez indokolt. Az ételek melegen tartására mód lesz nemsokára. Vállalatunk újabb gázpalackokat, gázrezsókat kap, amiből a Kisbe- retvásnak is juttatunk. Egyébként, ha jó a vendégekkel a kapcsolat, arra is van lehetőség, hogy udvarias, meggyőző módszerekkel neveljék őket a társadalmi tulajdon, a berendezés megóvására. — Egyszóval: Jobb munkaszervezéssel lényegesen lehet, és kell is javítani az ételek tálalásának és a felszolgálásának a színvonalán a Kisberetvásban. Mikor jut mindenkinek előfizetéses ebéd? Említettük már: a megyei vendéglátóipari vállalat konyháinak jelenlegi kapacitása az üzemi étkezésre igényt tartó kecskemétieknek csak mintegy felét elégíti ki. Éppen, ezért volt időszerű a kérdésünk a megyei tanács beruházási irodáján: Mikorra készül el Kecskeméten a Horváth Döme utcai 1500 adagos konyha és étterem, valamint a Leninvárosban épülő új, modern étterem és cukrászda? — Néhány nappal ezelőtt érkezett meg az Építésügyi Minisztérium döntése, amely szerint a jövő év szeptember 30-ra be kell fejezni a kivitelezőnek a Horváth Döme utcai építkezést — válaszolta dr. Gátay Ferenc, az iroda vezetője. — A Leninvárosban létesülő étterem, cukrászda és szupermarkett átadási határideje: 1966. június 30. A Hírős étterem rekonstrukciója — terveink szerint — 1966 végére készül el, ahol mintegy 600—700 személy étkezhet majd. Molnár János igazgató elmondotta: — A volt „Kedves” helyén előreláthatólag januárban nyílik meg az új gyorsbüfénk. Szükségesnek tartanánk azonban a Kisberetvás helyén is egy nagyobb kapacitású gyorsbüfé létrehozását, amihez jó mintául szolgálna például a kalocsai bisztró. A Csilléry-telepen tervezett kisvendéglő mielőbbi felépítését is halaszthatatlannak tartjuk. Ezek az új egységek, ha nem is jelentenének végső megoldást, mégté nagyban hozzájárulhatnának Kecskeméten a közétkeztetési nehézségek átmeneti enyhítéséhez. Bubor Gyula Smirgliztem Azt mondja az asz- szony a múlt hét szombatjára virradóra: — Hallod-e Lázár!? Holnap átadják az új kéglit, vegyél ki szabadságot. Első pillanatokban elengedtem a fülem mellett a ^pzavait. Ugyan, asszony beszéd ez csak! 1962-ben kezdték az emeletráépítést, ki van zárva, hogy már 1964 novemberére készen legyen. Nem is egy, hanem négy lakás. No, de addig-addig szurtyon- gatott, hogy már gyanússá vált az én hitetlen fejemnek is az átadási história. Egye fene, kivettem három teljes napot évi, úgynevezett - rendes szabadságom terhére. Akkor lepődtem meg igazándiból, midőn nejem bevezetett egy vadonatúj, szoba-konyhás lakosztályba, eme ünnepélyes szókkal: — Hát akkor ez lenne ezután a miénk, Lázár. — Mutasd a papírt Boris! — szólítottam fel, — Mutattam már tegnap — így ő —, hova tetted a határozatot? Akkor felhőztem meg. Csak nem az a papír volt az, amit a sarkam alá gyűrtem, mert szeg állt ki a cipőmben?! Az volt. — Most már elhiszed, hitetlen Tomi? — nyomott kedélyes barackot a kobakomra. Ha már így van, láthatod, hogy a parketta bizony elég fakó. Jobban kifényesítjük, ezért meg kell osztani a feladatot. Te fel- smírglized az egész szobát, én meg majd beeresztem. No, munkára fel! — Nem úgy van az Boris! — önérzetesked- tem. Én még nem voltam új lakástulajdonos, mit tudom én, hogyan kell parkettát smirglizni. — Ne szerencsétlen- kedj, Lázár. Itt ez a szép tűzpiros smirgli- papír, letépsz belőle egy jó tenyérnyit, aztán rajta! négykézlábra állsz! — Engem ugyan nem teszel lóvá, — kacagtam rá gúnyosan. Miért kellene ahhoz négykézlábra állni? De csak úgy lett, amiként ő akarta. Elkezdtem az ő technológiája szerint. Mindig csak szálára dörzsöltem a parkettát. Igen ám, de fél óra se telt bele, alig álltam már a térdemen. Furcsa. — morfondíroztam magamban — ez ideig mindig úgy tudtam, hogy a parkettanyagók puhák. Ez bitang kemény volt. Egyre keményedéit. Mikor már azt sem éreztem, hogy a csiszolópapírral saját bütykeimet reszelem, a térdeim is felmondták a szolgálatot. Pedig csak két csíkot smirgliztem még fel. Persze, kiálltottam fel örömmel, nem csináltam felmérést, hány csíkot is kell végigcsiszolni. Megszámoltam: Még tíz volt hátra. Ekkor már csak jobb felemen ülve tudtam termelni. Ráadásul megjött a sógor, aki lakatos és természetesen szaktanácsot adott. Ha nem haragszom, ne úgy smirglizzek, hanem először körbe-körbe, aztán ha meguntam, szálára. Mire ezt felértem ésszel, csak a bal csípőcsontom volt még valamire használható. v Szűköltem, szívtam a fogam, orrom, időnként szenvedőn vágtam magam hanyatt. Miután kisziszegtem magam, megpróbáltam ebben a helyzetben a dörzsölést. Így meg a könyököm ment tönkre idejekorán. Homlokom verejtéke keveredett már a parkettaporral, mikor éjféltájt, hason kúszva az utolsó simításokat végeztem. Feleségem, Boris most már igazán megsajnált. Finom matracokat helyezett egy sarokba, miután alájuk elhasznált selyemdolgait rakta, és engedélyt adott a lefekvésre. Hosszú-hosszú jajveszékelés után találtam csak magamon olyan alátámasztási felületeket, hogy ledőlhettem, így vettem fel életem első új lakásában a következő fekvő testhelyzetet. Először ráálltam a fejemre, majd lassan hídba ereszkedtem. Két, véresre dörzsölt kezemmel felváltva támaszkodtam, fogdostam égő térdemet és nem kevésbé — szúrólánggal — tüzelő sejhaj! de csípőmet. Ebben a helyzetben csókolt ébrenlétre a hajnali napsugár, amely pajkoson csúszkált a parkettán. Tudta az ördög, milyen örömökkel jár egy új lakás. Tóth István