Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-13 / 266. szám
Csak a régi színvonalon Az 1964. évi megyei röplabdabajnokság befejeződött, és — mint ahogy arról már beszámoltunk — a döntőket is lejátszották. A bajnokok az NB 11 -ért való osztályozó mérkőzéseken vesznek részt és november 28—29-én eldől, sikerül-e megyei bajnokaink közül valamelyiknek feljutnia az NE 11-be. A bajnokságot ez évben is két csoportban — északi és déli — bonyolították le. A csoportok első' helyezettjei a bajnoki címért, a második helyezettek a 3. helyért küzdöttek. Az Északi csoportban a férfiaknál sokáig úgy látszott, hogy a Kecskeméti Légierők — mint nevető harmadik — szerzi meg ismételten a csoportelsőséget a K. Szállítók és a K. Dózsa előtt. A sorsdöntő mérkőzéseken azonban a Szállítók nyújtotta a legtöbbet és jobb játszmaaránnyal megszerezte a csoportelsőséget és a megyei döntőben való részvételi jogot. — Sokkal nehezebben született meg az Északi csoportban a női bajnokság végeredménye, mivel ősszel két csapat nem áút ki bajnoki mérkőzésre. Végül is a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézet csapata lett az első, bár utolsó mérkőzésén kikapott a K. Medicinától. A Déli csoportban a férfiaknál — mint sok éven keresztül — most is a Bajai Ruhagyár együttese lett az első. Csapatuk fejlődik, azonban a bajnokságban kevés a hasonló képességű csapat, s így nem állítják őket nagyobb erőkifejtés elé. — A nőknél a csoport- elsőség az utolsó mérkőzésen dőlt el a már ismert és jó képességű mélykúti lányok és az évről évre mind többet nyújtó Kalocsai Gimnázium csapata között. Kalocsán jó kezekben van a női röplabdasport, kár hogy ezt a kalocsai sportkörök veszik legkevésbé figyelembe. A megyei bajnokság végső állása a következő: Északi csoport Férfiak 1. K. Szállítók 8 6 2 22:12 H 2. K. Légierők* 8 7 1 21:12 14 3. K. Dózsa 8 3 5 15:19 11 4. H. Honvéd 8 3 5 13:17 ll 5. Szsz. Honvéd 8 1 7 11:22 8 *1 pont ki nem állás miatt levonva! Nők í. K. F. Óvónőképző 8 7 1 23 : 2 >5 2. K. Medicina 8 7 1 21: 6 15 3. K. Építők 8 4 4 14:12 12 4. K. Konzervgyár** 8 17 3:19 5 5. K. F.mechanika* 8 — 8 1:21 5 6. K. Fémmunkás visszalépett *3 pont ki nem állás miatt levonva! **4 pont ki nem állás miatt levonva! Déli csoport Férfiak 1. B. Ruhaüzem 12 11 1 34 : 6 23 2. B. Honvéd n.* 12 9 3 29:13 20 3. III. Béla Gimn. 12 8 4 27:16 20 4. Bácsbokod 12 5 7 23:23 17 5. Kai. István G. 12 5 7 18:24 17 6. B. Honvéd, ifi 12 4 8 13:26 16 1. Kalocsai MG T 13 — 12 0:36 12 Közgyűlésekre készülnek megyénk sportkörei November és december hónapban megyénk valamennyi sportkörében közgyűléseket tartanak. Ezeken a közgyűléseken a sportkör egész tagsága vitatja meg a klub jövő évi programját, versenynaptárát és költségvetését. Ugyancsak a közgyűlések napirendjére kerül a sportkörök feladata a tömegszervezés, a tómegversenyek rendezése területén. Cél az, hogy minden sportkörbüa létrehozzák a tömegsport-bizottságot, mely bizottságok a jövőben a megyei és járási tömegsport csoportokkal együttműködve dolgoznak azért, bogy a testnevelés és sport hazánkban valóban a tömegek szórakozása és a szabad idő kulturált kihasználása legyen. Nők 1. Mélykúti Tsz 11 11 — 35 : 5 22 2. Kalocsai Gimn. 11 9 2 29: 7 20 3. Bácsbokod ll 7 4 23:14 18 4. B. Ruhaüzem* ll 5 6 16:22 15 5. Kai. István G. 11 3 8 12:25 14 6. B. Tóth K. G. 11 — 11 2:17 11 7. B. Német Gimn. visszalépett *1 pont ki nem állás miatt levonva! A bajnokságról meg kell állapítanunk, hogy a múlt évivel szemben nem sokat léptünk előre. A csapatok nem rendszeresen készültek fel a bajnokságra. Hozzájárult ehhez az is, hogy kevés a csapat, nincs elég mérkőzés, tehát nem tudnak a kívánt mértékben fejlődni. Feltétlenül nyereségnek kell elkönyvelnünk, hogy Kecskemét Dunszt Ferenc testnevelő tanár személyében röplabdaszakos Téli t KÖZELEDIK az év vége, a sportban is, mint mindenütt az értékelés ideje következik. Bár még néhány sportágban folynak a versenyek, máris megállapíthatjuk: ebben az évben Kecskemét város sportélete tovább fejlődött. Nagy szerepe van ebben a 4 éves sportfejlesztési tervnek, ami megszabja a további útat is. LÁSZLÓ JÓZSEFFEL, a városi TS elnökével beszélgettünk a téli sporteseményekről. — A tél folyamán rendezünk városi kosárlabda-bajnokságot, sakkbajnokságot és asztalitenisz-versenyeket. A szurkolók láthatnak ezenkívül ökölvívó- és birkózómérkőzéseket is. Rendezünk olimpiai élménybeszámolót. Városunkba látogat majd három olimpikon, egy vívó, egy labdarúgó, és egy úszó. Biztosan nagy lesz az érdeklődés az esemény iránt. Sajnos, versenysportra alkalmas tornatermünk nagyon kevés van. Ezért is korlátozottak a lehetőségeink. Sok egyesületnek még edzésre sem tudunk télen termet biztosítani. edzőt kapott. A Kecskeméti Szállítók bajnoksága már az ő munkájának a gyümölcse. A legörvendetesebb azonban mégis az, hogy rövid kéthónapos működése alatt megindult Kecskeméten a röplabda utánpótlás nevelése, és egy-két év múlva feltétlenül jótékonyan mutatkozik meg a várt ugrásszerű fejlődés, ami az utóbbi évtizedben Kecskeméten nem igen volt. A sportág többi szakemberének és társadalmi munkásának az összefogása is kell, hogy a jövő évben az ideinél sikerekben gazdagabb és eredményesebb munkát végezhessünk. Kollár Gyula 2 rve k A téli sportokkal hogy állunk? — Versenyszerűen ezt sem űzhetik nálunk, csak korcsolyázni lehet majd, ugyanúgy, mint tavaly a városi sporttelep salakpályáján körbe létesítünk jégpályát. A TÉLI FELKÉSZÜLÉS, az alapozás, nagyon fontos minden sportágban. Hogyan lehetne segíteni a létesítménygondokon? — Pillanatnyilag két tornaterem épül a városban. Ezek közül az egyik olyan méretű, hogy mindenféle teremsportra alkalmas lesz. Ezenkívül van egy tervünk, amit véleményem szerint közös összefogással a város sportegyesületei, a tanács és a TS kivitelezhetné. Szeretnénk a Petőfi bitumenes kosárlabdapályáját az ülőhelyekkel együtt befedetni. így egy kis sportcsarnokunk lenne és ezzel végre megoldódna a nagy teremprobléma. A városi sporttelepen egyébként épül még egy kézilabda és egy röplabdapálya is. Még ebben az évben be is kerítik őket — fejezte be László József. Népszerű sport a kézilabda Kiskunmajsán Kézilabda tornát rendezett november 7-e tiszteletére a kiskunmajsai általános iskola. A lányok versenyében 7 csapat vett részt, köztük a kiskunmaj- sai > csapatokon kívül Szánk, Petöfiszállás, Kömpöcz általános iskoláinak csapata. A fiúknál 5 volt a részt vevő csapatok száma. Itt is a szanki és kömpöci fiúk voltak a vendégek. Valamennyi csapatot dicséret illeti a lelkes és sportszerű játékáért. A versenyt a lányok csoportjában a Kiskunnwjsai Leányiskola I. csapata nyerte a szankiak előtt, míg a fiúk versenyében a Kiskunmajsai Gimnázium I. osztályosai lettek az elsők. A szankiak itt is a második helyet szerezték meg. EREDMÉNYEK: Lányok: 1. Kiskunmajsai Leányiskola I., 2. Szanki ált. iskola, 3. Kiskunmajsai Gimnázium I.o. Fiúk: 1. Kiskunmajsai Gimnázium 1. o., 2. Szanki ált. isk., 3. Kiskunmajsai Fiúiskola. Értékes győzelem a jugoszláv sakkozók ellen A sakkolimpia döntőjének második fordulójában — Tel- Avivban — a magyar csapat értékes győzelmet aratott a jugoszláv válogatott ellen. Magyarország—Jugoszlávia 2,5:1,5 Poetisch—Gligorics döntetlen. Ivkov—Pilek döntetlen. Lengyel—Matanovics 1:0. Parma—Forintos döntetlen. A magyar csapat a harmadik fordulóban Spanyolország ellen mérkőzik. Vasárnap is játszik a Dózsa A járási összevont labdarúgó-bajnokság eredményei Befejeződött a labdarúgó-bajnokság, de a Dózsa NB II-s csapata még nem tért pihenőre. Vasárnap du. még egy érdekes barátságos mérkőzést játszik a csapat Kecskeméten az NB 11. újonca, a most bekerült Martfű csapata ellen. A mérkőzés vasárnap du. 2 órakor lesz a Széktói Stadionban. Jánoshalma—Bácsborsód 5:0, Gara—Sükösd 1:0, Hercegszántó —Kunbaja 5:1, Vaskút—Madaras 6:0, Csávoly—Mélykút 4:6. — A Kelebia—Bajai Bácska Posztó II. mérkőzés két pontját Kelebia kapta, mert a bajaiak a mérkőzést lemondták. — A Tompa—K atymár találkozót szövetségi engedéllyel november 15-re halasztották. ZONGORA, bécsi, szép kivitelben, elköltözés miatt 6000 forintért eladó. Dr. Szabó Imre, Kerekegyháza, Ságvári utca 48.__________________11320 ELADÓ ház, Kecskemét, Zöldfa utca 76. szám alatt. Vétel esetén elfoglalható. 11854 ÖTHÖNAPOS süldők és kétéves üsző eladó. Kecskemét, Kőrösihegy 64. Bera Miklós. 11851 HÁZTARTÁSBAN jártas alkalmazottat felveszek. Kecskemét, Csáky u. 2._______________________________11852 KÉT ágybetétet keresek megvételre. Kozma Istvánné, Kerekegyháza, Rákóczi u. 73. 11858 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Czigány János u. 23. 11859 NÉGY dib sertés eladó, 9 hónaposak, kb. 100 kg. Megtekinthető: Kecskemét, Székely telep, H. u. 18. szám. _____________________ 11860 KÉ T darab gyemgefias tehén eladó. Méntelek, Antal Gábor. 11861 ELF O G LALHAT Ó kétszobás. mel- lékhelyi'séges családi ház " eladó. Kecskemét, Dárdaitelep, IV. u. 22. ___________________________________11862 KO NYHASZEKRÉNY, rekamié, éjjeliszekrények, rönkfa eladók. Kecskemét, Lehel utca 2. Vágó ut- cából nyílik.______________________11864 EGY jó állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, IV. kér., Kerkápoly u. 6. 11865 ÜJ állapotban levő fekete Pannónia eladó, 3300 km-t futott. Kecskemét, Cserép u. 13 /b. 11868 ELADÓ tanya, állomáshoz, iskolához közel. Érdeklődni jakabszállá- si állomással szemben, Tombáczék- nál.________________________ 11871 FÉ RFI fekete öltönyök, cserépkályha, 2 lóra való szerszám, szecskavágó eladók. Kecskemét, Jókai utca 34. 5295 JÓ állapotban levő 62-es Danuvia eladó. Nagy Mihály műszerész, La- josmizse^ Andrássy út. 5303 GYÖKERES szőlő vessző, Muscat Ottonel, Csabagyöngye, darabonként 3 forint, eladó. Székessy Gyu- la, Pirtó.___________________ 5315 FŰ TÉSI idényre az Ültetvényt érv Vállalat kisegítő fűtőt keres, napi 3 órai időtartamra. Jelentkezés helye: Kecskemét, Kada Elek u. 2l. szám.____________________________ 53i6 NAGYON szép kisipari háló, csőgarnitúra és kombinált szekrény eladó. Megtekinthető: vasárnap egész nap, hétköznap 18 óra után. Kecskemét. Vacsi u. 20 . 5317 IDŐSEBB férfit vagy nőt házért vagy nagyobb házrészért eltartok. Kecskemét, Árok u. 19. Németh. ____________________________________5319 EL ADÓ keveset használt gumdsko- csi — 50 q-t bíró — és egy ló. Kecskemét, IV., Martinovics u. 5. Cimbalmos utca mellett. 5320 KÖZELI jó termő szőlő kisebb épülettel eladó. Kecskemét, Cserép u. 8/a.________________________ 5323 EL ADÓ ház, Kecskemét, Miklovics- telep, III. u. 12. Érdeklődni 3 óra után._______________________________5327 NA GY ház igényesnek, rekamié, fotelágy eladó. Kecskemét, Körösi- hegy 110. Első KISZ-ház mögött. ________________ 5331 EL ADÓK hálók, páros ágyak, szekrények, konyhakredencek. Kecskemét, Kossuth krt. 23. Volt zsib- piacnál.___________________________5332 2, 3 ÉS 4 hektós hordó és cseresznye hálószobabútor eladó. Kecskemét, Károlyi u. 7. Városi mozi mellett. 5333 100 NÉGYSZÖGÖL telek beköltözhető lakással eladó. Kecskemét, Szécheny ivaros 13. Honvédkórház háta mögött. Bócsainé. 5334 TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK eh adásra kínál 15 vagon étkezési burgonyát, Amsei és Pirat fajtákat, közületek és magánosok részére is. Ar: 200 Ft mázsánként. Kelebia vasútállomáson. Érdeklődni lehet* Kelebia, Népfront Tsz. Telefon: 27. _____________________________________5335 EL ADÓ eredeti Szüle-festmény, 60x80-as méretben, ,,Merengő nő” a címe. Megtekinthető: Kiskunhalas Nefelejcs utca 7. 5341 MEGVÉTELRE keresünk jó állapot- ban levő 32-es Singer szabó-varró- gepet és kisméretű páncélszek- renyt Kecskeméti Vegyes Ktsz, Kecskemet, Kada Elek utca 3! szám* 5346 KÉT diáklánynak szállást adok. Kecskemet, Leninváros, Halasi út 11. Észt. 7. _______________ 5347 SZ ÉP festett háló, egy kályha és egy hold szőlő eladó. Kecskemét Kölcsey u. 3. ____________________5343 HÚSZEZER szál fajtiszta sárfehér sima szőlővessző eladó kisebb tételekben is. Bartuszek Imre, Orgo- vány, állomás mellett. 534g ELADÓ Budaihegyben 3 hold barackos szőlő épülettel, férfi bőrkabát, sublót, ablakszárnyak, 35 literes bődön, deszkafélék. Kecskemét, Mi- k€s u* 9- _________ 5350 EL ADÓ nyújtott rövidhullámú rádió. Kecskemét, Kupa u. 3. Szabó. ____________________________________5351 10 0 DB anyajuh eladó vagy kiadó, vágó birka és 2 hektoliteres hordó eladó. Kecskemét, Puskin u. 13. 5352 700-AS DKW személykocsi jó karban eladó. Kecskemét, Úttörő u. 17. (Volt Fráter utcaj 5364 403-AS Moszkvics eladó. Kecel, tele- fon: 18. Érdeklődni 16—18-ig. 5355 KIADÓ szőlősnek Kecskeméti Szarkás 105. számú birtok beköltözr hető lakással. Miklóstelep melílett. ___________________5356 NŐ I irha bunda, férfi szőrmebéléses félkabát, kisipari sportkocsi, tégla-, vörös bársony eladó. Kecskeméti Hargita u. 9. Honvédkórháznál. 5357 MEGISMERKEDNÉK becsületes, józan életű, egészséges, 50-es férfivel,- házasság céljából. „Informálható 36554” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5358 KISIPARI lábzsák igényesnek eladó. Kecskemét, Zsinór u. 31. 5359 SZOBA, konyha, speizos lakásom, nagy udvarral, elcserélem másfél vagy kétszobásért. Kecskemét, Székely-telep, n. u. 14. Kovács István.________________________________5361 EL ADÓ házrész, két nagy helyiségből álló, ami kis alakítással két szoba, egy konyhának megfelel. Érdeklődni: Kecskemét, Szamuely Tipor U. 3. Du. 3-tól. 5362 ELADÓ szőlő, Máriahegy 80. sz. Elfoglalható lakással. Érdeklődni Kecskemét, IV. kor., Árok u. 14. szám. 11879 ÜGYES fiút fűszerüzletbe felveszek. Kecskemét, Lugossy István U. 16. ______________________________11878 13 42 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó. Su- tusíalu mögött, Kecskemét, Széktó. Érdeklődni Kőhíd u. 23. 11877 SZOBA albérletbe kiadó férfiak részére. Kecskemét, Szabad u. 2. szám. 11876 BÚTOROZOTT szoba kiadó egy férfi részére. Kecskemét, Szeleiíalu, V. u. 13. sz. ______________________11874 KI FOGÁSTALAN B. 57-es Tátra személygépkocsi eladó. Kecskemét, Sörház u. 3. 11873 30 DB meleg ágy i a blak eladó. Kecskemét, Szolnoki út, Reszelőgyár után. Kovács Árpád. 11872 FELESBÉRLÖT keresek. Ballószög, III. kér. 137. sz. szőlőmbe, lakással. Cím: Kecskemét, Csongrádi út 65. Daráló._______ 11870 BÉRBEADÓ vagy eladó Felsőszék- tóban 2 és fél hold téli almás szőlő. Érdeklődni délutánonként, Kecskemét, Külső-Szabadság út 2. 11880 HÁZAT veszek részletfizetéssel vagy életjáradékkal. 25 ezer forintom van. Leveleket „Megegyezés” jeligére a kiadóhivatalba kérek. ___________________________________11875 EL ADÓ Felsőszéktó 162. számú ház, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Kecskemét, Felsőszéktó 161. Sutus- feíu._________________________ 5366 JA WA Ideál, kétszemélyes motor eladó, vagy Simsonért elcserélem. Kecskemét, Alsószéktó, Hl. u 14. Szeleiíalu.________________________‘ 5367 SK ODA sebességváltó, egy rugókö- teg és főlap eladó. Kecskemét, óz u* 2*________________ 5368 KE CSKEMÉT központjában 2—3 szoba, összkomfortos, földszintes, esetleg első emeleti társasházrészt, szövetkezeti lakást átveszek, vagy elcserélem Széchenyi körúti 2 lakásos, összkomfortos, kertes házam, esetleg eladom. ..Beköltözhető 36565’-’ jeligére a kecskeméti Magyar Hir- detőbe. _________ 5369 EL ADÓ sürgősen Ballószögben, ha- tárúti buszmegállónál, Bencsik-féle szőlőben, 26 m-es cserepes mellék- épület, bontási engedéllyel, 10 000 db nagyméretű tégla van benne. Érdeklődni; Kecskemét, Hetényegy- háza. Hunyadi u. 7. 5370 BOKORRÓZSÁK, szamócapalámták, eperfák, díszfák, díszcserjék, örökzöldek, virághagymák, évelőtövek kaphatók Szabó Sándor kertésznél. Kecskemét, Hunyadiváros, Czollner közön._____________ 5371 10 ÉVES nagyüzemi gyakorlattal rendelkező, mezőgazdasági technikumot végzett agronómus, dunántúli tsz-nél levő munkahelyét kecskeméti vagy annak környéki munkahelyre változtatná. Lakás szükséges. Ajánlatokat: „Agronómus 36568” jeligére a kecskeméti Ma- gyar Hirdetőbe kérem. 5372 ^CSERÉLNÉM központi kiskunfélegyházi lakásomat kecskemétiért. Érdeklődni Nagykőrösi utcai fényképész szövetkezetben, Évánál. ___________________________________11801 2 5 KATASZTRÁLIS hold zöldségest bérelek magas bérért, esetleg veszek. „Zöldséges 36454” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5229 HÍZOTT sertések eladók. Szurok János. Kecskemét, Vacsihegy 192. sz. Ceglédi úton, kereszt irányában, vasút mellett. 11846 KECSKEMÉT, Zöldfa u. 21. számú ház eladó. 11850 HETÉNYEGYHAZI Egyetértés Tszcs értesíti tagjait, hogy bor szerződést csak november 30-ig fogadhat el. Vezetőség. 5289 ELADÓK kedvezményesen modern hálóbútorok, szép konyhabútorok, rekamiégamitúra. sezlon, rekamié, kétszemélyes, tükör, ágyak, asztalok, szekrény. Kecskemét, Vak- Bottyán u. 9. Városi mozinál. 5309 ÜJ KÉTSZEMÉLYES REKAMIÉ, két fotel, négy szék, fizetési kedvezménnyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2. 5228 Dió hálószobabútor új állapotban igényesnek eladó. Kecskemét. Tal- fája u. 9. U24S Anróhirdetések