Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

FELSZABADULT MEGYE ' <w. D.) Két évtizeddel előbb, i » Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulóján, 1944. november 7-én a ne­gyedszázados ellenforradalmi leigázástól és a német meg­szállástól felszabadult az egész megye. Egy hónap sem telt el az első község megtisztítá­sától a magyar és német csa­patok északi és nyugati irány­ba fejvesztetten menekültek a mai Bács-Kiskun területé­ről. Földrajzi fekvésünk lehe- i tővé tette, hogy az ország tel­jes felszabadulása előtt öt hó­nappal hozzákezdhessünk az új rend formálásához. S ezzel együtt tengernyi szenvedéstől szabadult meg megyénk népe, amiből az ország más részei­nek később még bőven kiju­tott. A Malinovszkij vezette 2. ukrán front balszárnyának ti­szai átkelése kezdte meg, s egyben meg is pecsételte a megye községei és városai fel- szabadulását. Bár, a hadije­lentések, a Magyar Távirati Iroda híradásai és a haditu­dósítók nem ismertek határt a szemérmetlen hazudozásban, de a közvéleményt már nem lehetett megtéveszteni. Az arc­vonal hazánk területére húzó­dása, a sokszor olvasott „terv­szerű” visszavonulás szerte- foszlatta a győzelemről hir­detett göbbelsi illúziókat, és a közeljövőbe hozta a teljes ka­tonai vereséget. De a csodafegyverekben bí­zó, az .ellenforradalmi rend­szernek teljesen lekötelezett horthysta vezetők nem adták fel a reményt. Bíztak ember­telen rendszerük elpusztítha- tatlanságában, és elvakultsá- gukban még olyan intézkedé­sekhez is vetemedtek, mint Kecskemét húsz év előtti to­tális kiürítése, amelynek so­rán 80 ezer ember vált haj­léktalanná. Nyolcvanezer em­ber otthona, kis vagyonkája ment jórészt veszendőbe és került a majdnem minden há­zat megdézsmáló német rab­lók kezére. Pedig ezekben a napokban a Duna—Tisza kö­zének déli része már teljes egészében a szovjet csapatok kezén volt és a 46. szovjet hadsereg felszabadította Ba­ját. A német hadvezetés azon ban megpróbálta a lehetetlent, és Kecskemétnél akarta fel tartóztatni a hatalmas áradás­sal hömpölygő szovjet erőket Kecskemétnek kulcshelyzetet szántak Budapest kapujában, és úgy hitték, hogy a főváros elfoglalására megindult fron­tális támadást el lehet odázni Nagy sebtében erre a front­szakaszra küldték a 24. német páncélos hadosztályt és ugyan­itt volt már a 23. és a 15. ma­gyar gyaloghadosztály és a 8. tartalékhadosztály. Friessner német vezérezredes, hadsereg­parancsnok nyomatékosan fel­hívta Fretter Pico tábornok figyelmét, hogy a szovjet csa­patok támadását „.. .Szilárdan fel kell tartóztatni Kecskemét­től a Duna—Tisza közén Du- napataj, Üjkécske általános vonalban, és ezután Szegedig kell előre törni.” Az utasítást Fretter tábornok nem válthat­ta be: az összpontosított tá­madás következtében Kecske­mét elveszett a fasiszták szá­mára. S a hatalmas erejű áradás október végétől no­vember első napjaiig csaknem 3C0 község és város felszaba­dulását hozta meg. Megyénk népe a szabadság­nak csak az első óráit élte, amikor beköszöntött az ün­nep: az Októberi Forradalom évfordulója. Nehéz körülmé­nyek között, de mindenütt ün­nepeltek. Gyönyörű napsütés volt ezen a napon. A szovjet katonák a barátkczás első gesztusaként a szabad ég alatt terített asztalokhoz magyar vendégeket hívtak, hogy együtt töltsék az ünneplés akkor bi­zony még nem zavartalan óráit. Az ágyuk a közelben morajlottak, de az elhangzott beszédek a magyar szocialista jövőről szóltak, valóságos lá­tomásként. Szabad földön most csendültek össze először a po­harak a két nép barátságára, és annak a küzdelemnek a vállalására, amely célul a szo­cialista építést tűzte zászlajá­ra. A Gavrilov együttes a bajai járásban November 8-tói lh-ig a bajai járás községeiben vendégszere­pei a Gavrilov szovjet énele- és táncegyüttes. Ez idő alatt a já­rás hét községében — Garán, * III. Hercegszántón, Katymáron, Vas- kúton, Nemesnádudvaron, Ma­darason és Dávodon — mutat­ják be műsorukat. MJMA§®I MJFJ- lési mutatóját betartotta. Ä- megválasztásra kerülő új veze­- tőséget arra kérem, hogy a . most távozó vezetőség eredmé­- nyeiből vonja le a megfelelő . tanulságokat. Hosszú csend követte a veze- t tőség beszámolóját. A felszólalásra készü- 1 lök alaposan fontolgatták mon- " danivalójukat, hogy az minden ‘ tekintetben építő módon járul- jon hozzá a pártszervezet to­vábbi munkájához. Végül is Cékány József KISZ-titkár vál­lalkozott első felszólalónak. — A párttagok a fiatalok példaképei — mondotta. — Azt várjuk, hogy foglalkozzanak ve­lünk, neveljenek bennünket. : Tanulni szeretnénk tőlük, l ugyanakkor bízzanak meg ben- • nünket pártfeladatokkal. i A következő felszólaló egy , szenvedélyes hangú fiatalem­ber, Lengyel József, az Ápri­lis 4-e vágóbrigád tagja volt. i — Lelkesedéssel veszünk részt a munkaversenyben — hangoztatta. — Ám a verseny­nek a feltételeit is még kell teremteni, mégpedig a termelés jó megszervezésével. E téren pe­dig sűrűn adódnak hibák. El­fogy az anyag, az elromlott gé­peket lassan javítják ki, vagy a másik műhellyel való együtt­működés szervezetlen. Ilyenkor a verseny lendülete megtörik. Lépjenek fel keményebben a munkafegyelem lazítói ellen is, mert akadályozza a brigád ta­gok munkáját. Ezután már nem állt be szü­net a felszólalások között, — Ez az első esztendő, hogy önállóan működik a kecskeméti gyáregység — mondta Sz'csi István főkönyvelő. — Most a negyedik negyedéves terv tel­jesítésével is bizonyítanunk kell, hogy megérdemeltük ezt a bizal­mat. — A köszörűs műhelyben fo­lyamatosabbá kell tenni a mun­kát, hogy ne gátolja a vágó­műhely termelését — javasolta Rendez István. , A jegyzőkönyvvezető egy pil­lanatra sem pihent. — Szép adatokat sorolt fel a beszámoló a politikai oktatás­ról. Ügyelnünk kell azonban, nehogy megfogyatkozzon év vé­gére a létszám, úgy mint az elő­ző években. A művezetők po­litikai képzésére nagyobb gon­dot fordítsunk, hogy nevelni tudják a hozzájuk beosztotta­kat. A szakszervezet a télre való felkészülésről se feled­kezzen meg, mert a sok kitört műbelyablakon beáramlik a hideg. A dolgozók is jobban gondozzák gépeiket, akkor ke­vesebb romlik el belőlük, s egyébként nemcsak a TMK fel­adata a karbantartás. Dolgoz­zunk folyamatosan, hogy ne legyen „izzadtság szaga” a terv- teljesítésneki. Tájékoztassák rendszeresebben a párttagságot, a termelés, valamint a kül- és belpolitika kérdéseiről. Kötetnyi felszólalás, javas­lat hangzott el. Néhány szóban mindenki örömét fejezte ki az elért eredmények felett, ám — mint az egyik párttag ennek hangot is adott — elsősorban a még megtalálható hiányossá­gokról beszéltek mint egy útra- valóul az új vezetőségnek, hogy ; hol kell majd javítani a párt- j szervezet tevékenységén, irá- i nyitásán. Jól meghányták-vetették, kik legyenek az új vezetőség tag­jai. Ügyeltek arra, hogy az egész üzemet átfogóan a politikailag és szakmailag legképzettebbek vezessék a pártszerveztet. Vé­gül is öt új elvtárs került a vezető testületbe. A taggyűlés befejezését 'jelző 1 nternacionálé hangjai lelkesen szárnyaltak, mintha azt jeleznék, hogy a tagság és a vezetőség, az üzem munkás kollektívájának élén a jövőben még szorosabban együttműköd­ve harcol majd a nagyszerű célkitűzések megvalósításáért. Nagy Ottó — Három évvel ezelőtt - mondotta —, ami kór a jelenle gi vezetőséget választottuk, ti zenheten ültünk itt. Azóta üze mi pártalapszervezetünk meg izmosodott, a termelésben élen járó fiatal kommunistákkal erő södött, s jelenleg 42 >párttago számlál. Egészségesen fejlődőt a pártélet, s a határozatai végrehajtásában az egész tag ság részt vett. Régebben csal 25—30 tagú KISZ-szervezet vol az üzemben, s jóformán csat papíron. Több párttag azt i megbízatást kapta, foglalkoz­zon a fiatalokkal. Ma már 8( tagú ifjúsági szervezetünk van amely mozgósítja az ifiket í termelési tervek végrehajtásá­ra, ezenkívül élénk kulturális életet teremtett az üzemben Művészeti csoportjuk a közel­múltban az Új Tavasz Termelő- szövetkezet tagságát szórakoz­tatta színvonalas műsorral. A K ISZ-élet fellendítésében kü­lönösen Gombos Aladámé elv­társnő szerzett érdemeket. A szakszervezet is több segít­séget kapott pártszervezetünk­től, mint a megelőző időszak­ban, ám meg kell mondanunk, e téren még sok a tennivaló. Pártoktatásra 48-an, K ISZ-ok- tatásra 54-en, szakszervezeti szemináriumira 2G-an járnak. Gyáregységünk dolgozói közül 44-en tanulnak a különböző is­kolákon, szép számmal techni­kumokban bővítik szakmai is­mereteiket. — Ügy vélem — mondta ez­után a párttitkár —, a párt­szervezet tevékenységének ered­ménye a termelési tervek vég­rehajtásában is világosan tük­röződik. Gyárunk — amely az országban egyedül készít resze- íőt — az idén másfél millióval magasabb tervet kapott, mint amennyit tavaly termelt. Há­romnegyedévi tervünket 101,5 százalékra teljesítettük, amel­lett hogy munkásllétszámunk több mint 10 százalékkal csök­kent. Ugyanakkor 25 százalék­sai kevesebb túlórát használ­tunk fel, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. Üzemünk valamennyi előirányzott terme­. De — elvtársaim! — ez az a munkásság, ’> mely osztályharcban vasba öltözött.- Kiállunk érte, mint a kémény: . lássák! 6s búvunk érte, mint az fiidőzött. ■ A történelem futószalagára t szerelve igyen készfii a világ, j hol a munkásság majd a sötét gyárra * szegzi az Ember vörös csillagát! Hosszú másodpercekig csend ■ támadt. József Attila Munká­t sok című versét tolmácsoló ■ KISZ-fiataL Molnár Péter is meredten állt még a költemény hatása alatt. Aztán felcsattant a taps. A terem nem volt fel­díszítve, mégis az arcokról ün­nepélyesség áradt. A szemben levő falon Marx, Engels, Le­nin képe. A lány is — aki a taps elhalkulásakor előre lé­pett — vadonatúj fekete kosz­tümöt viselt, fehér blúza vakí­tóan világított, s vérpiros szeg­fűcsokrot tartott a kezében. Az elnökség asztalához ment, a vi­rágot egy kehelybe helyezve így szólt: — A Kéziszerszámgyár Kecs­keméti Reszelő Gyáregységének KISZ-szervezete szeretettel üd­vözli az üzem pártszervezetének vezetőségválasztó taggyűlését, és eredményes munkát kíván. Ezután pergőbbé vált a párt­rendezvény. Gulyás Kiss Ott\ a taggyűlés elnöke vette át a szót. Sorjában megválasztották a jelölő, a mandátumvizsgáló és szavazatszedó bizottságokat, majd ismét csend lett a terem­ben. Gémes István, a pártszer­vezet titkára kezdte meg a ve­zetőség beszámolójának elő­terjesztését. A szemek mind rá- szegeződtek, az arcokon mély figyelem tükröződött. A beszámoló elején a párt politikájáról, korunk fő kérdé­seiről — a szocialista építő­munkáról, a béke megőrzésé­nek fontosságáról beszélt. Az előterjesztés határozottan állást foglalt az MSZMP Vili. kong­resszusának, az 195 7-es és 1960-as moszkvai nyilatkozat, az SZKP XX. és XXII. kong­resszusának határozatai mellett. Ezek — mint a vezetőség be­számolója rámutatott — a ma­gyar nép legsajátosabb nemzeti érdekeit fejezik ki. A helyeslés a szemekben tükröződött, mint ahogy az öröm lángocskáit is ki lehetett olvasni belőlük, amikor a párt- szervezet eredményeiről szólt Gémes elvtárs,----------------------— ho gy Heléna néni, a leánykol­légium vezetője, majd kibújt a bőréből, folyton pukkadozott. Igaz, valami pikáns viccet mond­tak neki a fiatalabbak még az értekezlet előtt, amin akkor nem mert nevetni, s örült, hcfey valami ürüggyel kinevetgérez- heti magát. De Küszöb mindezt szavai si­kerének, ironikus hangsúlyának tudta be és megelégedetten ereszkedett vissza székébe. Ezzel vége is volt a tanári gyűlésnek. Az igazgató sietve távozott, ma még — mint mon­dotta — a pártbizottságra kell mennie valami értekezletre, s a többiek is szedelőzködtek. — Csak az ablak mellett támadt kisebb csoportosulás, ahol Ko­vács beszélt elmaradhatatlan élénk taglejtésekkel, s a körü­lötte állók egy része helyeslőén bólogatott. IV. Aznap este Küszöb tanár úr háziasszonya, aki nemcsak szép bútorozott szobát adott neki, i hanem időnként finom házi koszttal, vacsorával, vasárnapi ebéddel is ellátta — nagyon íz­letes, jó szaftos lében főtt gom­bát főzött vacsorára. Mosolygó arccal hozta be a párolgó ételt szolid és kedvelt, s talán túlon­túl is tisztelt lakójának. Göm­bölyű/ arca ragyogott az öröm­től és az előzékenységtől, sze­méből rajongó szeretet áradt a komoly és még mindig egyenes tartású, vonzó külsejű férfiúra. (Folytatása következik.) i jam, merészen, sőt, néha fur­csán fejtik ki a véleményüket. Én, véletlenül olvastam néhány ellenzéki lapot a múltban, de mondhatom, azok se mertek olyasmit leírni, ami a fennálló társadalmi rendet olyan nyíltan és élesen bírálta volna, mint manapság. Most, hogy ide jöt­tem, láttam a faliújságon kité­ve egy újságból kivágott cik­ket, amelynek egy sora pl. így hangzik, idézem: „A személyi önkény törvénytipró tébolyá­ban .ja másik: „Az önkény korszakának...”, a harmadik: „A lezáródóban levő korszak minden bűne..stb., stb... Kérem, én feljegyeztem ezeket és kérdem, kitől tanulja a fia­talságunk a renitenskedést, ha nem az ilyen szabadelvű tollno- koktól. Mélyen csodálkozom, hogy ilyesmi is megjelenhet új­ságban. Lehet, hogy én tájéko­zatlan vagyok a napi politika kérdéseiben, vagy ahogy mond­ják, nem értem meg az idők szavát, de kérem, a rendet és fegyelmet mindenekelőtt valónak tartam. Mindig is annak tartot­tam. -Aztán a faliújságra is lehetne kitenni okosabbat, nem­de? ... Köszönöm, befejeztem. Enyhe derültség kísérte Kar­sai tanár úr, komoly, megfon­tolt, de most az egyszer mégis áthevült szavait. Talán, mert nem szoktak hozzá a kollégák, hogy ő is mégszólaljon mint po­litizáló ember, vagy mert köz­ben néhány fiatalabb kartárs furcsa grimaszokat vágott, tény, egy-két dolgot. Először is: nem hiszem, hogy az ehhez hasonló jelenségek használnának a ta­nulmányi fegyelemnek és elő­menetelnek. Másodszor: a leg­határozottabban kérem a tisz­telt tanári kart, hogy ne adjon tápot a fiúk szabados viselkedé­sének. Vannak jelenségek, ame­lyek arra mutatnak, hogy egyes kollégák nemhogy rendreutasí- tanák a rendbontókat, még táp­lálják is a hamis illúziókat, igaz, Kovács kartárs? — és me­reven nézett a fiatal tornata­nárra, aki az előbb olyan heve­sen védte a fiúkat. — Azt hi­szem, nem a mi feladatunk hol­mi „országos ügyek” bolygatá­sa. Mindezekről lehet vélemé­nyünk, vitatkozhatunk is róla, de kérem, ne felejtsék, az isko­la nem politikai aréna, ahol ezt tárgyalnunk kellene. Befejez­tem. Kíván valaki szólni? Nem nagyon tolakodtak. Az igazgató erélyes fellépése belé­jük fojtotta a szót. Kovács, a tornatanár is nekivörösödve hallgatott, látszott, hogy fojto­gatja az indulat, de ha nehezen is, fékezi magát. Legnagyobb meglepetésére Karsad tanár úr kért szót. — Kérem szépen — kezdte mentegetőzve —, én nagyon saj­nálom, ami az osztályomban történt. Remélem, nem fog meg­ismétlődni a dolog, mindeneset­re én igyekszem megakadályoz­ni. De legyen szabad megje­gyezni, hogy mostanában az új­ságok is eléggé, hogy úgymond­és szégyellte volna, ha előfor­dul. Sietve ütötte fel az osztály­könyvet és elsőnek a mindvé­gig csendesen és kissé riadtan figyelő Szabó Katicát szólította fel. S az olyan lelkesen beszélt a magyar szabadságharc bukása utáni állapotokról, 1867-ről, mintha legalábbis 1848-ról vol­na szó, vagy az osztály csorbát szenvedett becsületét akarná kireperálnl. S mikor a csengő megszólalt, tanár és tanítványai olyan siet­ve hagyták el az osztálytermet, mintha valami riasztó emléktől, egy kellemetlen esemény szín­helyéről kellene menekülniük. III. A tanári szobában már vágni lehetett a füstöt. Zsongott, zsi­bongott a gyülekező tanári kar. Egy pirospozsgás, kissé kopaszo­dó, harminc év körüli, fiatal tanár vitte a prímet. Idegesen, gesztikulálva beszélt. — Nem lehet elítélni a fiú­kat. Ma, amikor a vitáktól han­gos az ország, s elsősorban ró­lunk, az értelmiségről van szó, a jövendő értelmiségnek, az if­júságnak is meg kell adni a jo­got. .! — Csendet kérnék! — szakí­totta félbe a szóáradatot az igazgató. — Azt hiszem, meg­kezdhetjük. Rövid leszek. A mai iskolai rendzavarásokról lesz szó. Javaslom,' hogy erről most ne nyissunk vitát, csupán azt szeretném, ha leszögeznénk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom