Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-05 / 260. szám
S. oldal 1964. november 5, csütörtök Johnson elsöpri győzőimet aratott Díszünnepség, koszorúzások november 7. tiszteletére A várt „földindulás” bekövetkezett az Egyesült Államokban: a republikánus párti elnökjelölt a szélsőséges konzervatív elemeket képviselő Barry Goldwater döntő vereséget szenvedett, Johnson amerikai elnök pedig lenyűgöző győzelmet aratott, s ezzel biztosította újraválasztását. A leadott szavazatok 87 százalékának össze- számlálása után megállapítható: Johnson megszerezte a szavazatok csaknem 62 százalékát, és 13 és fél millió szavazattal kapott többet ellenfelénél. A nem végleges eredmények szerint Johnson 37 millió 466 ezer 673, Goldwater pedig 23 millió 775 ezer 406 szavazatot kapott. Johnson elnök negyvennégy államban, valamint a columbiai kerületben lett győztes,' és eddig 486 elektori szavazatot mondhat magáénak. Ezzel szemben Goldwater kénytelen megelégedni 52 elektori szavazattal (hat állam). Az elnök tehát már jóval több mint kétszáz elektori szavazattal túlszárnyalta azt a minimumot, amely győzelméhez szükséges, hiszen elnökké választásához elegendő lett volna 270 elektori szavazatot megszereznie. Johnson győzelme már a kora esti órákban világossá vált: elsöprő többséget szerzett, a keleti partvidék államaiban még a korábbi republikánus erősség Vermont állam szavazatainak többségét is megszerezte. Hasonlóan nagyszabású volt Johnson előretörése a Közép-Nyugaton, valamint a nyugati államokban is. Csupán a fajüldöző déli államok biztosították támogatásukról a republikánus elnökjelöltet. Itt viszont fordított folyamat következett be — a korábban demokrata déli államok közül Mississippi egyes részeiben Johnson mindössze a szavazatok öt százalékát nyerte el. A hírügynökségek rámutatnak, hogy Johnson győzelmét jelentősen előmozdították a színes bőrű választók is, akik csaknem kivétel nélkül rá szavaztak. A demokrata párt nagy vereséget mért a köztársasági pártra, a képviselőházi szenátori és kormányzóválasztásokon is. A képviselőházban 218 mandátumra van szükségük az abszolút többséghez, és már 231 képviselői helyet szereztek, s alapos reményük van arra, hogy győzelmi mérlegük az eredményük teljes nyilvánosságra hozásakor még kedvezőbb lesz. A szenátusban is sikerült biztosítaniuk! régebbi többségüket, sőt két/ hellyel itt is többet szereztek.! A szenátorjelöltek közül Ro-j bért Kennedy, volt igazságügy-) miniszter, a meggyilkolt elnök testvére győzött New York álr lamban, mintegy félmillió szar vazattal előzve meg republikánus ellenfelét. Goldwater politikájának visszautasítása számos republikánus politikust nehéz helyzetbe hozott. Egykdri ellenfele, Romney, Jichigan állam kormányzója csak nehezén tudta megvédeni pozícióját demokrata ellenfelével szembén. Nagy számú republikánus jelölt szenátor és képviselőjelölt viszont áldozatul esett a gold- wateri politikának. A kormányzó választásokon 16 demokrata és négv köztársaságpárti jelölt került ki győztesként, és még három demokratának, és két köztársaságDárti- nak van esélye a megválasztásra. Johnson elnök, aki farmján várta az első eredményeket, már a kora esti órákban helikopteren Austin városába érkezett. A texasi demokraták hatalmas ünnepélvben részesítették az elnököt, aki tanácskozást folytatott Conally kormányzóval, majd a késő esti órákban rövid televíziós nyilatkozatot adott. Az elnök köszönetét fejezte ki a szavazóknak támogatásukért, de nem nyilatkozott közelebbi terveiről. Ugyanakkor ellenfele, Goldwater szenátor egyelőre nem akarja elismerni vereségét, s csupán anynyit hozott az újságírók tudomására, hogy mielőtt nyilatkoznék, „elemezni akarja a szavazatokat”. Johnsonhoz hasonló győzelmet eddig csak két elnök tudott elérni az amerikai politika törtéLA PAZ. (MTI) Bolíviában győzött a katonai lázadás. Paz Estenssoro elnök szerdán délelőtt két órával a felkelőkkel előző este kötött fegyverszünet lejárta előtt, gépkocsin elhagyta az elnöki palotát, majd repülőgépen külföldre távozott. A lázadás vidéken tartózkodó vezetői előzőleg rádióüzenetben jelentették be, hogy amennyiben Paz Estenssoro a fegyverszünet lej áriáig nem netében. 1920-ban Harding, 1936-ban pedig Roosevelt tudta biztosítani politikájának a szavazók több mint 60 százalékos támogatását. Johnson eredménye azonban még ezt is túlszárnyalja. mond le, csapataikkal a főváros ellen vonulnak. Obando Candia tábornok rádióüzenetet intézett az ország lakosságához. Bejelentette, hogy a hatalmat katonai junta veszi át. A junta elnöke — a közlemény szerint — maga Obando Candia tábornok. A rádióüzenet megígérte, hogy új választásokat fognak kiírni és a választások után a katonai junta lemond a hatalom gyakorlásáról. November 7. tiszteletére ünnepi megemlékezéseket tartanak a fővárosban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar forradalmi munkás— paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója tiszteletére november 6-án 19 órakor díszünnepséget rendez az Erkel Színházban. A Szabadság MOSZKVA (MTI, Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány meghívására az októberi forradalom 47. évfordulójának ünnepségeire lengyel párt- és kormányküldöttség utazik Moszkvába. A küldöttséget Wladyslaw "o- mulka, a LEM P Központi Bizottságának első titkára vezeti. Részt vesz az ünnepségen a csehszlovák párt- és kormány- küldöttség is. A küldöttség vezetője Jiri Henörich, a CSKP elnökségi tagja és Központi Bizottságának titkára. Az ünnepségen résztvevő NDK küldöttségét Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke és Willi Stoph miniszterelnök vezeti. A bolgár párt- és kormány- küldöttség, Todor Z sivkoi, a Bolgár KP Központi Bizottsága MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy október ?0-án és 31-én, továbbá november 2-án az SZKP Központi Bizottságában találkozóra került sor a Szovjetunió Kommunista téri szovjet hősi emlékműnél november 7-én délelőtt 10 órakor koszorúzási ünnepség lesz. Az üzemekben, vállalatoknál és hivatalokban az MSZMP helyi bizottságai és a szakszervezetek rendeznek ünnepségeket, méltatják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, Lenin életművét, s kegyelettel adóznak a hazánk szabadságáért elesett szovjet harcosok emlékének. (MTI) első titkárának, a Minisztertanács elnökének vezetésével szerdán utazott el Moszkvába. Kínai küldöttség utazik a Szovjetunióba Az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak meghívására kínai párt- és kormányküldöttség utazik a Szovjetunióba, hogy részt vegyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségeken. A küldöttség vezetője Csou En-laj, a Kínai KP Központi Bizottságának alelnöke, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, helyettes vezetője Ho Lung marsall, KKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács alelnöke. Pártja és az Clasz Kommunista Párt képviselői között. A találkozón részt vett Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, Nyikolaj Podgornij, az SZKP elnökségi tagja, a Központi Bizottság titkára, Mihail Szuszlov, az SZKP elnökségi tagja, a Központi Bi. zottság titkára és Borisz Pono- marjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A megbeszéléseken az Clasz KP-t Enrico Berlinguer, az Olasz KP vezetőségi és titkársági tagja, valamint Paulo hufalini és Emilio Sereni, az Clasz KP vezetőségi tagja képviselte. A baráti és őszinte légkörben lefolytatott megbeszélések során véleménycserére és tájékoztatóra került sor a két párt tevékenységéről és a két párt előtt álló problémákról; megvizsgálták a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban és annak egységében a jelenlegi szakaszban felmerült kérdéseket. A megbeszélések során mindkét párt kifejezésre juttatta elhatározását, hogy folytatja a harcot a békéért és a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért, támogatja a népek imperialista-ellenes nemzeti felszabadító mozgalmát és küzd a demokráciáért és a szocializmusért. Szovjet küldöttség Pekingben PEKING (TASZSZ) Szerdán Pekingbe érkezett a Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatok Szovjet Társaságai Szövetségének küldöttsége, hogy részt vegyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A küldöttséget B. P. Bescsev, az SZKP Központi Bizottságának tagja, közlekedésügyi miniszter vezeti. Vihar az angol alsóházban Agresszív angol—amerikai tervek Adenauer párizsi útja előtt EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN AZ ANGOL parlamentarizmus történetében hétszáz év óta nem volt ______________________ pé lda arra az incidens re, ami kedden az alsóházban lejátszódott. Az (újonnan megválasztott parlament megnyitása papján hat konzervatív képviselő bizalmatlansági indítványt nyújtott be személy szerint Harold Wilson miniszterelnök ellen. Az indítvány beterjesztői valamennyien volt miniszterek, tekintélyes konzervatív személyiségek. Amiatt fejezték ki nemtetszésüket, hogy a munkáspárti miniszterelnök szűzbeszédében példátlanul éles kifejezésekkel illette az egyik választókerület konzervatív képviselőjét, aki végül is kibuktatta az angol alsóházból Goidon Walkert, a munkáspárti kormány külügyminiszterét. Wilson megállapításai egyébként nem voltak éppen oktalanok. Az érintett választókerületben ugyanis a konzervatív párt erős fajellenes uszítással próbált híveket szerezni egy olyan környezetben, ahol az utóbbi időben különböző nemzetközösségi országokból nagy számmal telepedtek meg színes bevándorlók. Ä konzervatív bizalmatlan- sági indítvány nagy vihart váltott ki az alsó- házban. Wilson, aki „parlamenti leprás”-nak nevezte a fajüldöző jelszavak hangoztatásával megválasztott képviselőt, végül felszólította Lord Home volt konzervatív miniszterelnököt, hogy határolja el magát ettől a súlyosan kifogásolható szemlélettől. A konzervatívok tehát, nem a legszalonképesebb eszközökkel igyekeznek megingatni Wilson tekintélyét, aki úgy látszik, nem mindig folyamodik a szokásos diplomáciai udvariasság szólamaihoz, ha őszinte véleményét meg akarja menteni. A GYARMATI kérdésekkel foglalkozó különleges ENSZ-bizottság keddi ülésén a Szovjetunió képviselője azokkal az angol—amerikai tervekkel foglalkozott, hogy az Indiai-óceán térségében Mauritius-szigetén és a Seychelles-szigete- ken katonai támaszpontokat létesítenek. Az értesülések szerint ebben a térségben titkos angol —amerikai tárgyalások eredményeképpen hadikikötőket, repülőtereket, híradóközpontokat létesítenek és különleges kiképzésű csapatokat ál- lomásoztatnak, melyek feladata a nemzeti felszabadító mozgalmak elleni harc. A Szovjetunió képviselője hangoztatta, hogy a támaszpontok létesítése ellentétben áll az ENSZ tagállamai részéről elfogadott azon nyilatkozattal, amelynek értelmében függetlenséget kell biztosítani a gyarmati országoknak. A szovjet kormány álláspontja egyébként e kérdésben teljes mértékben megegyezik az el nem kötelezett országokéval, melyek a kairói értekezlet záró közleményében elítélték az imperialista hatalmak terveit támaszpontok létesítésére az Indiai-óceán térségében; ERHARD nyugatnémet kancellár pártjának képviselőcsoportja előtt beszédet mondott, s ebben részletesen kifejtette nézeteit a francia— nyugatnémet kapcsolatokról. Közvetve bírálta de Gaulle-t és kijelentette: A közös nyugatnémet—francia politika alapjait nem a bonni kormány változtatta meg, hanem a másik fél. Az ülésen felszólalt Adenauer is. Szemére vetette Erhardnak, hogy túlságosan hideg fogadtatásban részesítették de Gaulle-t legutóbbi bonni látogatásakor. Ha ez nem úgy lett volna, nem lennének ma olyan nagyok a nehézségek a francia- nyugatnémet kapcsolatok terén. Űjabb találgatások láttak napvilágot Bonnban Adenauer küszöbön álló párizsi útjával kapcsolatban. A hírek szerint a francia fővárosban nagyszabású fogadtatást készítenek elő számára, , Johnson City, Texas, USA: Johnson elnök és felesége texasi otthonukban várták a választás eredményét. (Rádiótelefoto— MTI Külföldi képszolgálat.) Bolíviában katonai junta vette át a hatalmat Pártküldöttségek utaznak Moszkvába Az SZKP és az OKP képviselőinek megbeszéléseiről /