Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
3. oldal W64. november 1, vasárnap HÁRFA ÉS GÉ Mintha csak kitalálná gondolataimat, így folytatja: — Ne higgye, hogy pályatévesztett ember vagyok. A műszaki dolgok nagyon érdekelnek. Igaz ugyan, hogy konzervatóriumba készültem, és hogy megváltoztattam elképzelésemet, abban közrejátszott az is, hogy nem kaptam volna diákotthoni hé- lyet. A felvételin megfeleltem. «De a zenével, mint élethivatással, már régen szakítottam. Elektroműszerészként dolgoztam, mielőtt idejöttem volna. Kint erősen alkonyodik, a szobában egyre jobban elmosódik a tárgyak kontúrja. Kniz- ner Pista nagyapjáról mesél, aki a bányában testet-lelket ölő munka után, esténként kezébe vette a csellót. És a kis tatabányai ház ablaka alá odatelepedtek a bányásznegyed lakói. Aztán apjáról szól, a ma már idős borbélymesterről, aki zenészként kezdte életét és még mindig, szívesen muzsikál, ha összejön a család. Óriás szőlőfürtök A Szőlészeti Kutató Intézet munkatársai az itthoni gyűjteményekben és külföldön is sok különleges szőlőt láttak már, de őket is meglepte az az ajándék, amit Gridi Papp László nyugdíjas, műkedvelő szőlész hozott nekik a minap ráckevei kertjéből. „Csekélyke kóstoló” volt az egész, mindössze hat fürt szőlő — együttes súlyuk azonban megközelítette a tíz kilogrammot. Az óriásszőlő termelője elmondotta, hogy a szaporítóanyagot még 1940-ben kapta a kutató intézettől, azzal a megbízással, hogy számoljon majd be termelési tapasztalatairól. A beszámolóra — a „jobb későn, mint soha” jegyében — most került sor. A kutatók számára ez különösen érdekes volt, mivel az intézet gyűjteményéből a háború alatt teljesen kipusztult Tíz vagon spenót PÉK Én sem mondtam le végleg a zenéről — fűzi tovább gondolatait. Ha a tanulás engedi, gyakorolok és a kecskeméti munkásőrség zenekarában is játszom. A technikum elvégzése után szeretnék a Szénbányászati Trösztnél dolgozni. Annál is inkább, mert kitűnő szimfonikus zenekara van a bányászoknak. Ott még talán régi álma is megvalósul Pistának és kap egy hárfát. Mert mint mondja, az az ő hangszere, azt szereti legjobban. — Hárfa és gépek, összeegyeztethető ez a kettő? — kérdezem a búcsúzásnál. — Igen — válaszol meggyőződéssel. Rövid gondolkodás után még utána teszi: Tudja, munkaközben a gépek is muzsikálnak. Csak ezt nem mindenki hallja. Kizárólag azoknak a füle képes erre, akik szeretik ezt a zenét. Békés Dezső ez a kisázsiai mazsolaszőlő-fajta. A bemutatott fürtök átlagos hosszúsága csaknem félméter, „vállszélességük” — 20 centi, s egyenkénti súlyuk meghaladja az egy kilót. A kékes pirosas színű, cséppalakú bogyók 2 centiméter hosszúak, középátmérőjük 1,5 centiméter, s nincs bennük egyetlen mag sem! A mi klímánk mellett igazi mazsola- szőlővé ugyan nem érik be ez a fajta, de kemény húsa, kellemes, édes íze kiválóan alkalmassá teszi a friss fogyasztásra. A műkedvelő szőlész kedvező tapasztalatai alapján elhatározták a Szőlészeti Kutató Intézetben, hogy kipróbálják a mag nélküli óriásszőlő üzemi méretű termesztését. Ha a kísérletek sikerrel járnak, előbb-utóbb talán még vásárolhatunk is belőle. .. Cikkünk nyomán Eredményes együttműködés Október 27-i számunkban „Mi kerül a hiánycikklistára” címmel megjelent írásunkra Szalai Károly, a Eács—Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat igazgatója levélben válaszolt. Az alábbiakban közüljük a számos érdekes gondolatot tartalmazó levelet. „A lakosság áruellátásában nagy szerepe van a helyi ipari termelésnek, hiszen számos apróbb használati cikket nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk beszerezni a központi árualapból. Évről évre visszatérő gondot jelentett vállalatunknak, hogy a helyi árualap termelése elé anyag- és kapacitáshiány emelt szinte áttőrhetetlen gátat. Nehezítette dolgunkat az is, hogy a kis értékű apróbb cikkek termelésével helyi iparunk nem szívesen foglalkozott. Ez év tavaszán felkészültünk arra, hogy a korábbinál lényegesen több árut rendeljünk a megye tanácsi vállalataitól, ktsz-eitól. Bebizonyítottuk, hogy a lakosság számos olyan cikkel nincs ellátva, amelyet a helyi ipar is tudna termelni. A párt megyei bizottsága is jogosnak Ítélte kérésünket és segített megteremteni a továbbhaladás feltételeit. Gondosan felmértük és kigyűjtöttük azokat a cikkeket, amelyek gyártásához megítélésünk szerint szerszámmal és anyaggal egyaránt rendelkezik a tanácsi és a szövetkezeti ipar. Az eredmény nem maradt el. Az igények alapján konkrét termelési vállalások, megállapodások születtek. Igen célravezetőén támogatta erőfeszitéseinket a megyei lap is. Az eredményről röviden eny- nyit: Mintegy hat és fél millió forint értékű árut kaptunk a megye iparától. A termeléshez szükséges anyagot közcsen biztosítottuk. Kedvezően halad az 1965. évi helyi ipari termelés és beszerzés előkészítése is. Számításunk szerint a tavalyi helyi ipari tény- számokat mintegy 20—25 százalékkal sikerül majd túlszárnyalni. Ügy látjuk sikerült megtalálni azt a módszert, mellyel eredményesen szolgálhatjuk a pártunk Politikai Bizottságának június 2-i határozatában foglaltakat, eredményes lépést tehetünk a helyi árualapnövelés, a lakosság ellátása érdekében. Amikor utoljára itt jártam j a Kecskeméti Felsőfokú Gépipari Technikumban, még kőművesek, ácsok dolgoztak mindenfelé. A hajdani kaszárnya szürke mundérja mögött alig- alig lehetett felfedezni az új iskolát. A falak azóta pasztell színekbe öltöztek, tompafényű műanyag borítja a folyosók kőkockáit és fiatal arcokkal találkozom mindenfelé. A társalgó apró asztalkái fölött néhány fiú dugja össze a fejét. — „Holnap zárthelyi ábrázolóból ...” — kapom el a mondatot, amikor elhaladok mellettük. A folyosó végén kicsapódik az egyik hálószoba ajtaja és méltatlankodva dörmö- gi egy mutáló bariton: — Valamelyik gazember megint „megfújta” a partvisunkat. Hónuk alatt rajzpapírtekercs- csel lányok sietnek el mellettem. A kultúrotthon előtt megtorpannak néhány másodpercre és féloldalra billent fejjel fülelnek. A falon túl valaki a zongora húrjait vallatja. Ujjai végigfutnak a billentyűkön, keresgélnek a hangok között. Néhány tétova akkord után egyetlen sima lendülettel szárnyra kel a muzsika. Beethoven: Für Elise. — A Knizner Pista játszik — súgja csendre intve az egyik lány, amikor melléjük lépek. A pianinó előtt ülő fiú észre sem veszi, hogy nincs egyedül. A puha szőnyegen nesztelenül óvakodhatok oda mellé. Örülünk, hogy nem kell félbeszakítanom az áhitat perceit. Keze még egyszer végigsiklik a billentyűkön — szinte csak úgy, simogatásképpen — aztán felemeli a fejét. — Szép — mondom sután, köszönés helyett. — Igen, szép ... szeretem — bólint és lassan lecsukja a hangszer fedelét. Talán az iménti közös élmény segített áthidalni az ismerkedés egyébként elkerülhetetlenül hűvös, félszeg perceit. Szinte ismerősként beszélgetünk, kezdettől fogva. — Játéka nem műkedvelő muzsikusra vall. Hol tanult zongorázni? — Zenei gimnáziumot végeztem, de most már mégis csak műkedvelő vagyok és az maradok. A technikumban nem tanítanak zenét — válaszol, és úgy érzem, hogy a szavakat szomorúság árnyalja. Máris variálni kezdek: félrecsúszott élet... a zenésznek készülő és a gépek közé csapódott fiú... Az enyhe őszi napoik és a kiadós esők kedveztek a paraj termesztésnek. A Kecskeméti Hűtőház dolgozói elmondták, hogy idén — és ez évek óta nem fordult elő — őszi termésű parajt is dolgozhatnak fel. Főleg Szabadszállás környékéről érkezik a vitaminban gazdag zöldségféle, amelyből a következő napokban mintegy 8—10 vagonra tehető mennyiséget tartósítanak és csomagolnak fél és öt kilogrammos dobozokba. A téli hónapokban már a megye boltjaiba kerül az áru — a legifjabb generáció „örömére”. Mérfoldkg Hz áru bizonyítványa Anyám annak idején így küldött a sarki fűszereshez: „Hozz fiam, egy negyed kiló Frankot és egy fekete Schmollt”. A világért se mondta volna, hogy cikóriakávét és cipőpasztát. Hiszen mind a vásárlók körében, mind a boltokban tudták az említett két — meg több más — márkáról, milyen árucikkekről van szó. Egy-egy árucikk sikerét az jelezte, ha a vevő így, „márka szerint szólította” a kívánt cikket. Ha például valaki a cukorüzletben tíz deka Ger- beaud-t kért, tudta az elárusító, hogy nem a magyarrá vált francia cukrászmesterből kíván tíz dekát, hanem a nevével jelzett bonbonból. De, vajon van-e ma olyan vevő, aki azzal állít be — mondjuk a fehérneműboltba: „Egy 39-es fehér férfiinget kérek, de békéscsabai legyen ám!” Van, sőt vannak szép számmal, mégis mintha egy időben valahogy megkopott volna a márka fogalma. Ennek fő oka nyilván az volt, hogy az árucikkeknek nem állandóan volt egyforma kiváló a minősége. A napokban közölte egy újsághír, hogy — tovább folytatva azt a helyes iparés kereskedelempolitikát, amely néhány éve egyes árucikkek márkázásával kezdődött — az árucikkek egy további csoportja minőségi bizonyítványt kap, ha ... Ha szigorúan a szabványok és a technológiai előírások szerint készül, ha a gyári és a kereskedelmi ellenőrzés körültekintő, s véletlenül sem enged se- lejtet a kereskedelembe. Az ilyen minősítésű árut, az egyébként szokásos nyolc napon túl is, a vevő — meg nem felelés esetén — visszaadhatja, kívánhatja a kicserélését. Üdvözölni kell ezt az elhatározást, mert arra mutat: a gyárakban és az üzletekben nőnek a követelmények, a vevők pedig messzemenően helyeslik. Sz. J. Barna Dezső ügye Kiskunfélegyházán, az állomás közeli 40 lakásos építkezésen beszélgettem a munkásokkal. Mélyépítőkkel, akik munkaidőn túl, este háromnegyed hatkor is dolgoztak. A derítő terelőfalának betonozását végezték, s az olyan feladat, amit nem lehetett felében otthagyni. — Erősen sötétedett már, mikor elnéptelenedett az építkezés. Ekkor lépett hozzám egy középkorú munkás. Lehalkított hangon tudakolta. — Valami „szajré-ügy”? Mondtam, újságíró vagyok. Megkönynyebbülten jegyezte meg. — Már azt hittem... Tudniillik én vagyok az éjjeliőr. Barna Dezső a nevem. Meglepődve néztem végig. Egészen jó erőben levőnek látszott a sötétben. Megértette pillantásomat, mert sietett tájékoztatni. — Harmincöt százalékos rokkant vagyok. Itt, az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál történt velem a baleset. 1961 júniusában a kecskeméti ZIM-nél építettünk. Nyolc méter magasról szakadt le a födém. Négy halott, három sebesült lett, az utóbbiak közt voltam én is. Jobb combcsontzúzódást, nyilt álkapocstörést, arccsontrepedést szenvedtem... Háö^SB foS^ca is kitört. Ó, írt akkor róla az újság, a rádió is bemondta. Ha egy kicsit előbb történik, egy csomó zománcipari munkást is maga alá temet a födém. Nem sokkal előbb alatta ebédeltek a hűvösre húzódva ... Éppen csak kezdtük a munkát a déli szünet után. Odafent engem éppen malterért küldtek. Leszóltam, s rövid időn beiül már nyúltam a daru kampójához, hogy leakasszam a vödröt, amikor ... megindult alattunk, s velünk a födém... Nem is jó rágondolni... Ügy kellett kikaparni halott társainkat. Bennünket a mentő vitt... Tizenegy hónapig voltam betegállományban ... Most már csak éjjeliőr vagyok. Nehezebb munkát nem bírok. A lábam így is bedagad ... De, ha már újságíró az elvtárs, hadd mondjam el a gondomat. Három gyerekünk van, 15—10—8 évesek. Nehezen élünk, hiszen ruha, cipő, iskolaszerek is keljenek, s az én mostani éjjeliőri fizetésem 1040 forint. A feleségem bedolgozik a háziipari szövetkezetbe. 500 forint körül keres. A vállalatnál 1959 óta dolgozom. Tudom, ebben az évben jelent meg a rendelet, amely szerint, mivel önhibámon kívül jártam szerencsétlenül, a sérelem előtti év havi átlagkéresetét kellene kapnom. Az pedig valamivel több mint 1400 forint volt. — Kérte már a különböze tét? — Az igazgató ejvt&rs is elismerte) hogy valóban az 1400 forint fizetés járna nekem. Meg is kapom visszamenőleg, mondotta, csak előbb be kell fejeződnie az ügynek... Az viszont még most is „folyamatban van” a bíróságon. Évente 5000 forinttal rövidül azóta a család, ötödmagammal nem olyan egyszerű 1500 forintból — ez kettőnk jövedelme — megélni... Miért kell éveket várni, ha egyrészt törvény szerint jár a balesetet megelőző átlagkeresetem, másrészt azt sem kell bizonyítani, hogy nem mi munkások voltunk vétkesek a födémszakadásban ? — Beleuntam már az itteni keresésbe. Ki tudja, meddig húzódik még a bírósági eljárás, míg kiderítik, ki a bűnös? Gondoltam, írok a minisztériumba ... Ha valamit megtudhatnának az elvtársak ... Hova forduljak? Barna Dezső ügyében kérdést intéztünk Balogh Györgyné elvtársnőhöz, a területi egyeztető bizottság elnökéhez. Készségesen kereste elő a munkaügyi miniszter 2/1964. (IV. 3.) MŰM. számú rendeletét. Eszerint: — „A dolgozó életének, testi épségének vagy egészségének a munkaviszony keretében történt megsértése (a továbbiakban: sérelem) esetén...” — Elmaradt jövedelemként azt a kárt kell megtéríteni, amely a dolgozót az által éri, hogy a sérelemből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképesség-csökkenése miatt elesik keresetitől, Metőleg a séretem előtti ke: resetét nem éri el...” (2. § 1. bek.) A 12. § szerint „(1) A vállalat — ha a sérelemért felelős — a dolgozó bejelentése alapján köteles a kárt megtéríteni. A vállalat köteles a bejelentés megtételére a dolgozó figyelmét felhívni, éspedig a baleset bekövetkezését, illetőleg munkaképtelenné válás esetén legkésőbb a felgyógyulást, a körülményekben bekövetkezett lényeges változás esetén pedig legkésőbb a változást követő 30 napon belül. (2.) A dolgozó bejelentése alapján a vállalatnak 30 napon belül kell a kártérítést a dolgozó részére kifizetnie, illetőleg ha az igénnyel, vagy annak mértékével nem ért egyet, erről e határidőn belül köteles a dolgozót értesíteni...” A TEB elnökének tájékoztatása alapján közöljük tehát, Barna Dezsővel: Igényét a kártérítésre jelentse be, 1. a vállalat igazgatójánál, ha annak válasza nem elégíti ki; 2. az egyeztető bizottságnál, s amennyiben ott sem nyerne; 3. a bíróságnál keressen orvoslást panaszára. De mi lesz akkor, ha ismét olyan feleletet kap Barna Dezső: Megkapja a különbözeiét, ha a födémszakadás ügye a bíróságnál befejeződik? Éppen ez a kérdéses: Miért kell esetleg még további éveket várni bírósági ítéletre, mikor már most tisztázott, hogy az a bizonyos baleset előtti átlagkereset megilleti a munkgst? , István
