Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-03 / 258. szám

í r S. oldal 1901. november 3, bedS Elnökválasztás Amerikában A dél-vietnami miniszterelnök-változás fejleményei Feszült a helyzet Bolíviában AZ EGYESÜLT Álla­mokban befejeződött a választási hadjárat. Hét­főn a szokásokhoz hí­vem „csendes nap” következett. Az elnökválasz­tásra, valamint a képviselőházi és részleges sze­nátusi s kormányzói választásokra kedden ke­rül sor. Szerdán — jelentik a hírszolgálati iro­dák — már közzé teszik a hatalmas apparátus­sal végrehajtott választások eredményeit, meg­tudja a világ ki vonult be győztesként a Fehér Házba. A köztársaságiak — jelenti az AFP — vasárnap még igyekeztek némi tőkét kovácsolni a Bien Hoa dél-vietnami amerikai támaszpontot ért támadásból. Goldwater kijelentette, hogy ezt ő már előre megjósolta. A színes bőrűek hala­dáséért küzdő országos bizottság közlése sze­rint mintegy 6 millió néger iratkozott fel a vá­lasztási listákra. Délen 2 millió a néger szava­zók száma, míg egy évvel ezelőtt mindössze egy­millió volt. A mostani választás egyébként — amint a kommentárok megállapították, nem a hagyományos forgatókönyv szerint folyik. A harc sokkal élesebb, mint eddig bármikor volt. En­nek okát a következőkben látják: nem annyira pártok, mint inkább programok harcáról vari szó; hosszú évek óta először választhatnak az amerikaiak két, egymástól meglehetősen eltérő politikai irányvonal között. Emellett a válasz­tási harcban olyan kérdések kerültek előtérbe, mint a háború és a béke kérdései, amelyek sen­kit nem hagynak közömbösen. Teljes súllyal be­kapcsolódtak a választási hadjáratba a szakszer­vezetek is. Övatos becslések szerint egyébként jelentősebb erők pártoltak át az utóbbi időben a republikánusok közül Johnsonhoz, miht ameny- nyi déli fajgyűlölő demokrata támogatja ma Goldwatert. Az angol sajtó megítélése szerint a választási harc példátlan hevessége, a szélsősé­ges szenvedélyek felkorbácsolása és a szemé­lyeskedés szennyhadjáraita minden bizonnyal hosszú időre megfertőzi az amerikai közéletet, bárki legyen is az elnökválasztás győztese. A PRAVDA hétfői száma kommentárt fűz Khanh tábornok volt dél-vietnami miniszterel­nök távozásához és Tran Van Huong új minisz­terelnök kinevezéséhez. Washingtonban — álla­pítja meg a kommentátor — úgy látszik azt sze­retnék elhitetni, hogy Saigonban a „rendszer de­mokratizálódása” ment végbe. A valódi okok, amelyek Washingtont erre az újabb átszervezés­re késztették egészen mások. Khanh és klikkje kalandorkodásaival még jobban leszűkítette a kilátástalan dél-vietnami katonai és politikai válságot, sőt számos korábbi hívét is elriasztotta magától. Washington most a „demokratizálás” látszatával azoknak a politikai csoportoknak a rokonszenvót szeretné megnyerni, melyek elége­detlenek voltak Khanh működésével. És folytat­ni akarja csődbe jutott politikáját, a háborút a dél-vietnami nép ellen. Khanh egyébként to­vábbra is kezében tartja a hatalmat. Az ame­rikai lapok erről nyíltan írnak. Kalandorpoliti­kája semmit sem változott. A következtetés eb­ből tehát minden körülmények között az, hogy az Egyesült Államokra és csatlósaira további válságok és kudarcok várnak Dél-Vietnamban. VÁLTOZATLANUL feszült a helyzet Bolíviá­ban. Mint az AP tudósítása közli az utcai har­cok során letartóztatott diákok, és más tüntetők közül még mindig több mint kétszázan börtön­ben vannak, a bányászszakszervezet sem szün­tette meg a csütörtökön indított általános sztráj­kot. Moszkvai forrásból származó hírek rámu- tattnak, hogy olyan események játszódnak le Bolíviában, melyek polgárháborúhoz vezethet­nek. A kormánycsapatok kíméletlenül lesújta­nak a demokratikus szabadságjogok biztosítá­sáért harcoló és az amerikai imperialisták bolí­viai garázdálkodása ellen küzdő bányászokra és diákokra. A mostani események visszanyúlnak az 1952. évi népi felkeléshez, amely annak ide­jén megdöntötte az ólombányák gazdáinak ural­mát, és általában a külföldi befolyás ellen irá­nyult. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Algéria ünnepe Kongói jelentés B Finn Knmmunista Párt küldöttsége Kádár elvtársnál Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fo­gadta a Finn Kommunista Párt hazánkban tartózkodó bizottsá­gát, amelyet Hertta Kuusinen, a Finn Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának tagja vezet. A meleg, baráti hangulatban lefolyt beszélgetésen jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Po- Itikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Crbán László, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályve­zetője. (MTI) Kádár János protestáns püspököket fogadott Kádár János, a magyar forra­dalmi munkás—paraszt kor­mány elnöke hétfőn fogadta dr. Bartha Tibor és Szamosközi István református, dr. Vető La­jos és dr. Káldy Zoltán evan­gélikus püspököket. A szívélyes légkörben folytatott beszélgetés során a protestáns püspökök átadták a kormány elnökének a 2. keresztyén békevilággyűlésnek a kormányokhoz, a parlamen­tekhez és a világ mértékadó sze­mélyiségeihez intézett felhívá­sát, amely síkra száll a békés egymás mellett élés, a teljes, el­lenőrzött leszerelés, minden nép függetlenségének megteremtése és az éhség felszámolása mel­lett. (MTI) Johnson elrendelte a Bien Hoaban elpusztult repülőgépek pótlását A washingtoni Fehér Házban Johnson amerikai elnök vasár­nap délután fogadta Rusk kül­ügyminisztert és McNamara hadügyminisztert, hogy — több szakértő jelenlétében — meg­vitassa az amerikai kormány teendőit a dél-vietnami szabad­ságharcosoknak a Bien Hoaban levő amerikai légitámaszpont ellen intézett villámrajtaütéssel összefüggésben. Mint ismeretes, a szabadságharcosok sikeres rajtaütése súlyos károkat oko­zott dél-vietnami kormánnyal együttműködő amerikai légierő- egységeknek. Johnson elnök utasítást adott a Bien Hoaban elpusztult ame­rikai bombázó- és más típusú repülőgépek haladéktalan pót­lására. Az AP jelentéséből kivilág­lik, hogy Washingtonban — bér elismerik, hogy jelentékeny veszteségek érték az amerikai fegyveres erőket — igyekeznek a vietnami szabadságharcosok legújabb sikerét olyan „közjá­téknak” minősíteni, amelyet „aligha lehet elkerülni egy hosz- szú iedig elhúzódó háború so­rán”. Adenauer hátba támadta Erhardot és Schrödert ALGÍR. (TASZSZ) Algéria népe vasárnap ün­nepli forradalmának 10. évfor­dulóját. Moszkvai TASZSZ-je- lentés szerint Brezsnyev, Miko- jan és Koszigin szívélyes hangú táviratban köszöntötte Ben Bel­la elnököt és az egész algériai népet. Ben Bella az algériai forra­dalom kitörésének 10. évfordu­lója alkalmából beszédet mon­dott. Vázolta az ország kül- és belpolitikai helyzetét. Algéria és Franciaország viszonyáról szólva az algériai államfő han­goztatta, hogy ez jobb, mint bármikor volt a múltban. Hang­súlyozta továbbá, hogy Algéria kész Tunéziával és Marokkóval együtt tanulmányozni a Magh- reb-országokban élő testvérek­kel megvalósítandó széles körű együttműködés lehetőségeit. Belpolitikai viszonylatban je­lentős eredményként méltatta a földreform végrehajtása során elért sikereket, amelyek jellem­zésére elmondotta, hogy jelenleg az algériai föld negyven száza­léka olyan gazdák tulajdonában van, akik maguk művelik föld­jüket végén vette át ismét a minisz­terelnöki tisztséget és a kül- ügyek irányítását. Az egyre gyakrabban betegeskedő Szaúd király helyett lényegében Fej- szal herceg irányította Szaúd- Arábia politikáját. Az arab or­szágokban már hosszabb ideje hírek keringtek arról, hogy a súlyosan beteg uralkodótól Fej- szal herceg rövidesen hivatalo­san is átveszi az államfői tiszt­séget. teremtették az előfeltételeket ahhoz, hogy a következő hetek­ben és hónapokban további fon­tos kérdésekre vonatkozó egyez­mények kerüljenek megtárgya­lásra. A külügyminiszter hangsú­lyozta: A delegációnak azok a tagjai is, akik gazdasági és kul­turális kérdésekkel foglalkoztak, fontos munkát végeztek. A kongói kormánycsapatok irápyító központjába, Kaminá- ba jelentős megerősítéseket küldtek a napokban, hír sze­rint azért, hogy innen indítsák meg a támadást a felkelők ke­zén levő Kindu és Stanleyville visszafoglalására. Gbenye, a kongói szabadság- harcosok vezetője táviratot in­tézett Ghana, Algéria, EAK és Guinea államfőihez. Ebben kérte, hogy nyújtsanak támo­gatást a felszabadító horcokhoz. Ezzel egyidejűleg táviratot kül­dött de Gaulle-nak is, felkérve őt, lépjen közbe, hogy szüntes­sék meg a kongói központi kormánynak nyújtott külföldi katonai segélyt. (MTI) A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa hétfőn délben a parlament kupolacsarnokában kitüntette a XVIII. nyári olim­piai játékokon eredményesen szerepelt magyar sportolókat és a szakvezetőket. Kisházi Édön, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke üdvözölte a XVIII. nyári olimpiai játékokon szép sikert elért magyar sportolókat és kö­szönetét fejezte ki teljesítmé­nyükért, az Elnöki Tanács és az egész magyar dolgozó nép ne­vében. Kisházi Édön tolmácsol­ta köszönetét az edzőknek, a szakvezetőknek, a- társadalmi munkásoknak és a sportegyese- letek vezetőinek is, akik min­den lehetőséget megteremtettek sportolóink olimpiai felkészíté­séhez. Végezetül Kisházi Édön arról szólt, hogy ilyen eredmé­nyeket nagyon nehéz elérni, de még nehezebb megtartani, s végső fokon ehhez kívánt to­vábbi sikert a magyar sport legjobbjainak. A következőkben kitüntetéseket nyújtott át a XVIII. nyári olimpiai játékokon eredményesen szerepelt sporto­lóknak és szakvezetőknek. A Munka Érdemrend arany­fokozata kitüntetést kapta: Pó­lyák Imre birkózó, dr. Török BONN. (MTI) Hétfőn délután összeült a Ke­resztény Demokrata Unió par­lamenti pártcsoportjának veze­tősége, hogy megvitassa Ade­nauer vasárnapi nyilatkozata után előállt helyzetet. Adenauer ugyanis a Bild am Sonntagnak adott nyilatkozatában megtá­madta Erhardot és Schrödert, s azt hangsúlyozta, hogy de Gaulle jelenlegi magatartásáért tulajdonképpen a bonni kor­mány felelős. Szerinte ugyanis azzal a hűvös fogadtatással, Ferenc öttusázó, Űjlaki Jenöné Rejtő Ildikó vívó, Matura Mi­hály és Sákovics József szak­vezető. A Munka Érdemrend ezüstfo­kozata kitüntetésben részesült: Pézsa Tibor kardvívó, Kozma István birkózó, Hammeri László sportlövő, dr. Kausz István pár­bajtőröző, Boros Ottó vízilab­dázó, Hegedűs Frigyes szakve­zető, Lakat Károly, Laky Ká­roly és Gurics György szak­vezető. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst és bronz fokozata kitüntetést kapta az olimpiai csapat 110 tagja. A kitüntetettek nevében dr. Török Ferenc öttusázó olimpiai bajnok mondott köszönetét, és tett fogadalmat arra, hogy jö­vőben is töretlen szorgalommal és akarással készülnek a nagy világversenyekre, segítik majd a feltörekvő fiatalokat. Az ünnepi esemény baráti fo­gadással zárult, amelynek során Kádár János az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke is megjelent a versenyzők között, és szívélyesen elbeszélgetett ve­lük a tokiói olimpia nagy nap­jairól, versenyeiről. amelyben a nyáron Bonnban de Gaulle-t részesítették, megsér­tették a francia elnököt. Ade­nauer azt a véleményét hangoz­tatta, hogy a nyugatnémet kül­politika még sohasem forgott akkora veszélyben, mint ma, mert „lehetséges, hogy de Gaul­le megváltoztatja majd maga­tartását az NSZK-val szemben, és kialakulhat a Párizs—Moszk- va-tengely Bonnal szemben”. Adenauer ezzel kapcsolatban azt sürgeti, hogy a külügymi­nisztérium azonnali kezdemé­nyezéssel javítsa meg a nyu­gatnémet—francia viszonyt, és szemére vetette a még betegsza­badságon levő Schröder külügy­miniszternek, hogy „ilyen moz­galmas időben” nincs a helyén. Közvetve Erhardot is bírálta a volt kancellár, aki a CDU leg­utóbbi választási kudarcainak fő okát abban látja, hogy az Erhard-kormány nem folytat „világos politikát” és hiányzik a „világos vezetés”. Erhard ugyanakkor hangsúlyozottan dicsérte Strausst. s azt a meg­győződését hangoztatta, hogy Strauss rendkívül tehetséges po­litikus, majd kijejelen tette: „Legutóbb több ízben is folytat­tam hosszas eszmecserét Strauss- szal, és e megbeszélésekkel rend­kívül meg voltam elégedve.” A nyugatnémet sajtó hétfőn egyöntetűen úgy kommentálta Adenauer nyilatkozatát, hogy a volt kancellár — a jelenlegi sú­lyos külpolitikai helyzetben — hátbatámadta Erhardot és Schrö­dert. A nyilatkozat zavart és megdöbbenést keltett kormány- párti körökben Is, ahol sokan úgy látják, hogy Adenauer a kormánykoalíció egységét ve­szélyeztető erőpróbát akar ki­kényszeríteni. Mások összefüg­gést sejtenek de Gaulle maga­tartása és Adenauer nyilatkoza­ta között, s azt gyanítják, hogy Adenauer és de Gaulle pontosan összehangolt összjátékot folytat. Fejszal herceget Szaúd-Arábia királyává kiáltották ki MEKKA (MTI) A mekkai rádió hétfőn kora délután bejelentette, hogy a minisztertanács és a tanácskozó törvényhozó gyűlés Szaúd király helyébe az uralkodó öccsét, Fej­szal herceget választotta Sza­úd-Arábia királyává. Szaúd király 1955. novembe­rében lépett trónra. 1953-ban Fejszal herceg lett az ország miniszterelnöke, két évvel ké­sőbb azonban Szaúd király le­váltotta őt, s Fejszal csak 1962 Kreisky külügyminiszter magyarországi látogatásáról BÉCS. (MTI) Dr. Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter vasárnap este magyarországi látogatásáról visszaérkezett Bécsbe. Az Oszt­rák Távirati Iroda tudósítójá­nak adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy elégedett látoga­tásának eredményeivel. — A budapesti megbeszélések józan és tárgyilagos légkörben folytak — mondotta — és meg­Olimpikonok kitüntetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom