Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-18 / 270. szám
*964. november 18. szerda 5. oldal NYITÁS KÖZBEN EGY ÉLET Tudatformálás Űjra benépesülnek a párt tudatformáló esti tanfolyamai. Ez évben több mint nyolcezren tanulmányozzák ideológiánk alapkérdéseit. A propagandisták a kecskeméti járásban is jól felkészültek a különböző foglalkozások vezetésére. A járási tanácskozás újabb nagy feladatok teljesítésére szólította őket, hiszen a tömegesség szempontjából is lényegesen megnövekedett tanfolyamokon színvonalasabb és tartalmi vonatkozásokban is mélyebbre ható nevelőmunkát kell végezni. A marxizmus—leninizmus járási középfokú iskola propagandistái és a hallgatóság például már jól összekovácsolt kollektívában dolgozik, hiszen már harmadik hónapja megkezdték a munkát. Az iskolavezetőség: Papp József, Torma László, Herczeg Lászlóné és Ferenczi József gyakorlati tapasztalatokban gazdag propagandisták, több éves pártmunkások, akik ma is cselekvőén vesznek részt a napi politikai feladatok, a párt határozatainak végrehajtásában. Közüíük ketten párttitkárok, egy tanácsi vezető és a negyedik pedig iskolaigazgató. Esti egyetemet, egyéves pártiskolát és Torma elvtárs pedig pártfőiskolát végzett. A feldolgozásra kerülő mintegy húsz témakör előadói között ott találjuk a kecskeméti járás párt- és állami szerveinek vezetőit, az öthónapos pártiskola tanárait is. Az elmúlt évben 74-en végezték el ezt a káderképzésben járási vonatkozásban legmagasabb tudást nyújtó pártoktatá- si tanfolyamot. Ez évben a párt-végrehajtóbizottság 92 hallgató jelentkezését fogadta el, akiknek több mint 90 százaléka különböző vezető beosztásokban dolgozik. Legtöbben vannak gazdasági vezetők, 38- an; köztük több agronómus. Napjainkban még a későre húzódó őszi munkák jelentős akadályt jelentenek, de nem olyat, ami elfogadható indokot adhatna a foglalkozások elmaradására. Éppen ezért pártszervezeteink adjanak meg minden segítséget a propagandistáknak szocialista tudatra nevelő munkájuk megkezdéséhez. Beszélgessenek velük újólag és hívjanak meg személyesen minden oktatásra jelentkezőt az első foglalkozásokra. Horváth Ignác A jó előkészítés meghozza gyümölcsét Kiskunhalason a Kossuth utca 12. számú ház kapuján szerény, de annál figyelemreméltóbb tábla hirdeti: Wilhelmus Henry okleveles zongoraművész A mester húszéves korában, a nagy hangversenyek idején. Júniusban, tehát időben hozzákezdtek a dunavecsei járásban az idei pártoktatási évad előkészítéséhez. A járási párt- bizottság propaganda és művelődési osztályának irányításával folyó munkát gondos szervezés, a részletekre kiterjedő figyelem jellemezte. Segítséget jelentett a propagandisták számára, hogy a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályától időben megkapták a szükséges anyagokat. Az előadások hatékonyabbá tétele céljából szemléltető eszközöket is alkalmaznak, például szerződést kötöttek a megyei Moziüzemi Vállalattal filmek kölcsönzésére, ezenkívül tablókat, statisztikai adatokat stb. is felhasználnak. A járásban a lakosság 12 százaléka vesz részt a pártok- tatásban. Ez az arány az előző oktatási évben 8 százalék volt. A tanfolyamokon a párttagok 80 százaléka és 2282 pártonkí- vüli tanul. A 3—4 előadásból álló módszertani (bemutató) szemináriumra huszonöt propagandista jár, a marxizmus—leninizmus esti egyeteme kihelyezett tagozatának első-második évfolyamára pedig 44 hallgató. A mezőgazdaság és az ipar kérdéseit tárgyaló gazdaságpolitikai tanfolyamokon a részvevők száma 417. A marxizmus—leninizmus középiskolájának előadásai szeptember 15-e óta folynak, az időszerű kérdések tanfolyamai november végén kezdődnek. Négy tanfolyam nyílt meg, s decemberig még ugyanennyi kezd munkához. A tapasztalatok a látogatottságra vonatkozóan kedvezőek: A megjelenés százszázalékos. Ez figyelemre méltó eredmény. B. Gy. és zenetanár. Bekopogtatunk az ajtón. Bentről lenyűgöző muzsika árad: Chopin. A szoba falán oklevelek, festmények, fényképek. A helyiséget a zongora uralja. A muzsika egyeduralmát jelenti ez. A hangok birodalmának nagy szerelmese, kitűnő ismerője és megszólalta- tója él itt már közel harminc éve. Az idős mester most 76 éves, de töretlen lendülettel tanítja a halasi fiatalokat, s ujjai most is megbűvölik a hangszert, ha a fehér-fekete soron végigdübörög Beethoven zenéje, vagy átcikázik egy Mozart-téma. Ügy Késsülnek as olass filmhétre A Pannónia filmstúdióban három filmet készítenek elő a december 17-től megrendezendő olasz filmhét bemutatóira. Bánki Stella szövege nyomán Csákány Márta rendező vezetésével szinkronizálják az „Elcsábítva, elhagyatva” című alkotást. A világszerte nagy sikerrel bemutatott filmet a nálunk is játszott „Válás olasz módra” rendezője, Pietro Gémű forgatta. Az olasz filmhéten mutatják be „A maffia parancsára’’ című alkotást is. Alberto Lattuada rendező filmjének főszerepét a nálunk is jól ismert Alberto Sordi játssza. A filmhéten feliratozva mutatják be az „Elvtársak” című olasz filmet, amelynek főszerepében Marcello Mastroannit láthatja viszont a magyar közönség. (MTI) vagyona van. Más férfi, pláne ebben a korban, mint ez a nyápic, sápadt képű tanár is, boldogan kapna a lehetőség után, hogy igazi otthont és komplett családi örömöket nyerhet el egy csapásra. De ez, ez a sült hal, ez csak mereszti a szemét és hápog. Nincs egy kedves szava, egy figyelmes mozdulata Már igazán kezd unalmas lenni a viselkedése. No, még egy kis időt kivár, és ha nem változik, hát fel is út. le is út, elvégre nem kívánhatja ez a balga férfiú, hogy még szerelmet is valljon neki. M. Kopogtattak az ablakon. Halkan, csak úgy ébresztgetően. — Ki az? — riadt fel Karsai az első álmából. Ez az álom mindig a legmélyebb, a legédesebb. Alig tudott magához térni hirtelen. Még túlságosan friss volt a Csajáginé által tálalt történet a hazaérkezett fegyveres Vidhál fiúról. Most az első pillanatban arra gondolt, hogy talán az összeállt újsütetű bandából verte rá valaki az ablakot. Talán Czakó vagy Hézin- ger, csak úgy, bosszúból. De aztán nevetnie kellett ezen a gondolaton. Azok nyilván nem ilyen félénken kocogtatnák az ablakot. — Tanár úr, tanár úr, eresz- szen be! — hallatszott most kintről visszafojtott hangon. Megismerte, Romsicsnak a hangja volt. Félrehúzta a függönyt és kinézett az utcára. Meglepődött. Az éjszakai gyér villanyfénynél két alakott látott odakint. Az egyik Romsics Iván volt. rögtön felismerte, a másikról azonban nem tudta megállapítani, kicsoda. A fiúnál zömökebb, válla- lasabb férfi volt, az arca nem látszott, háttal állt az utcai fénynek. Kinyitotta az ablakot és kiszólt: — No, mi az, Iván? — de nem nyitotta ki csak egy tenyérnyire az ablakszárnyat. — Az édesapámmal vagyok itt, tanár úr kérem, ha lelhetne, szeretnénk pár percre igénybevenni a türelmét. Tudjuk, az időpont nem a legalkalmasabb, de... Iván olyan tónusban beszélt, ahogy az iskolában megszokta a kötelező tiszteletadást. De most már az apja is közelebb lépett. — Engedelmet, de valóban szeretnénk szót váltani a tanár úrral. Fontos lenne számunkra — mondta az apa is a fia modorában, de rövidebben. — Kérem, nem akarok kimenni ilyen öltözékben, itt a kulcs, nyissák ki a kaput és jöjjenek be. Az előszobában az első ajtó jobbra, az én szobám. Kiadta a kulcsot, s eszébe jutott, hogy a fiú már járt itt egyszer, a dolgozat füzeteket vitte el, no, legalább könnyebben betalálnak. Ügy, ahogy rendbehozta az öltözékét, s várta a késői látogatókat. El nem tudta találni, hogy mit akarhatnak ilyenkor. Az idősebb Romsics zavartan törülgette le a lábát az ajtó előtt, majd zavartan kopogott isj de aztán mégis a fiát engedte be előre. Parolázott és bemutatkozott, bár valami iskolai ünnepségen egyszer már találkoztak. Küszöb az éjszakai rendetlenség nyomait tüntetgette még most is, majd a díványra telepedett. Kint az ótemplom toronyórája elverte a tizenegyet, az országút városon átmenő forgalma, mint valami hullámzó, lökésszerű hadigépezet, hol elakadt, hol meg neki-nekiiramo- dott. Gépkocsik futottak át a = A HANGOK BIRODALMÁBAN érzem jogos a kérdés: Hogy került Kiskunhalasra, milyen volt életé, hogyan telnek öreg napjai? — Holland származású vagyok — mondja kicsit törve a magyart — Haarlemben születtem 1888-ban. Tizenkét éves voltam, amikor a nagynevű Johann Wijsman, Hollandia akkori legnagyobb zongoraművésze maga mellé vett. Nyolc évvel később Leipzigbem Wilhelm Eackhaus kurzusán mester- és művészdiplomát szereztem zongorára. Röviddel ezután európai hangversenykörútra indultam. Nézegetem a korabeli lapokat, olvasgatom az elismerő sorokat. A Pesti Hírlap 1911. február 11-én így ír róla: „.. .igazi művészi siker mégiscsak Wilhemus Henrynek jutott, a jeles németalföldi zongoraművésznek. Előadásával elsőrangú művésznek bizonyult.” A Kassai Újság ugyanez év november 7-i számában a következőket olvashatjuk: „Wilhelmus szédületes technikájával, a zenei művek átérzett interpretálásával nyerkezetünkben, mint rendkívüli finomságú és ízlésű művész.” London: Times. „... .A hangversenytermekben egy ifjú csillag tűnt fel. Henry Wilhelmus a fiatal, nagy tehetségű 'holland zongorista. Harold Bauer óta nem hallottuk Chopint így előadni.” A művész életét azonban nemcsak a valamikori hangversenyek, a dicsérő cikkek, oklevelek fémjelzik, teszik gazdaggá, tartalmassá. — Budapesten 1908-ban telepedtem le, s ott mint művész és pedagógus működtem. Több mint 27 évig neveltem, tanítottam a magyar fiatalokat, s szerénység nélkül mondhatom, hogy hamarosan nagy hírnevem lett a fővárosban — mondja. A fényes sikerek, nagy elismerések mellett mégis mi késztette arra a mestert, hogy elhagyja a hangversenydobogót, és az országnak egy olyan részére költözzön, ahol a muzsika nem volt több a cigányzenénél, s a slágereknél? Fáradhatatlanul dolgozik ma is Wilhelmus Henry. te meg a közönség tetszését és mint zeneszerzőnek is nagy sikere volt.” De hasonló elismeréssel írnak róla a muzsika fővárosában, Bécsben is. A Die Zeit 1914. február 6-án: „Henry Wilhelmus úgy maradt meg emlé— A kultuszminisztérium 1935-ben arra kért fel, hogy vegyek részt a vidék zenekultúrájának fejlesztésében. Szívesen vállaltam ezt, s így jöttem le Kiskunhalasra. Én hoztam létre zeneiskolát Kalocsán, Kiskőrösön, Jánoshalmán és Kiskunhalason is. Ezekben az iskolákban főtéren, néhány elkésett szekér is ballagott, majd nagy csörömpöléssel egy harckocsi farolt neki a tér déli oldalának. A tanár idegesen tekintgetett az ablak felé, de restellt volna az ablakhoz állni és kilesni, mint valami félős kamasz. Jól ismerte a Ihernyótalpak csattogását, bár a katonaságnál a háború alatt csak segédszolgálatosnak osztották be és a frontra sem került ki, de a hidak, utak őrzésénél sokat teljesített szolgálatot. Már messziről megismerte a jellegzetes dübörgést. — Páncélosok — mondta Romsics bácsi, aki talán csak néhány évvel lehetett idősebb a tanárnál, de mégis jóval többnek látszott. Hiába, a kemény fizikai munka megviseli az embert. S amióta párttitkár, függetlenített ember, azóta sem nyugszik, mindig barkácsol odahaza, vagy jön-megy, kapálgat a kis kertben, hogy este a gyűléseken tisztább tüdővel üldögélje le a három-négy óra hosszát. Utálta a dohányfüstöt, pedig hébe-hóba maga is elszívott egy-egy pipadohányt a kurta pipájában. De inkább csak gondűzőnek. vagy a mérgelődés el len. íFolytatása következik.) a tehetséges növendékek egész sora nevelkedett azóta, s nem egy került fel a főiskolára is — mondja Wilhelmus mester visszaemlékezve a szervezés küzdelmes éveire. Mert igaz, hogy a minisztérium küldte, de anyagi támogatást nem kapott. Egy-egy lelkes tanító, kántor járta ki a helyiséget a növendékeknek, s próbálták előre lendíteni a nagy ügyet. Wilhelmus Henry azóta Kiskunhalason él. Sajnos, semmiféle nyugdíjat, támogatást nem kap, pedig, hogy megérdemelné, úgy gondoljuk, egy percig sem lehet vitatni. Vállalkozása, munkája mindenképpen elismerésre késztet, különösen ha figyelembe vesszük, hogy hazájától távol, egész életét a magyar zenekultúra felvirágoztatásának szentelte. — A Halason létrehozott zeneiskola jelenti most a legnagyobb konkurenciát — mondja tréfálkozva. — Miatta kevés a tanítványom, de azok lelkesek, tehetségesek. Kopogtatnak az ajtón. Fiatal lány lép be, kezében Liszt egyik zongoradarabja. Néhány perc múlva felhangzik a lélekből fakadó muzsika a hatalmas zongorán. Gál Sándor
