Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-29 / 254. szám
i. «Mal 1964. otctőbcr iS, éSfR8r!#lf . n L: A P T A R 1964. október 29, csütörtök Névnap: Nárcisz. Napkelte: 6 óra 23 perc. Napnyugta: 16 óra 33 perc. 1 _! — Űj, önkiszolgáló csemegebolt nyílt a napokban Baján, a Szabadság utcában. A városképet rontó, régi üzlethelyiségek közül bontottak le néhányat, hogy helyükbe főváro— Sikeres véradónap. Tegnap (szerdán) véradónapot rendeztek Bácsalmáson, összesen 430-an csatlakoztak az életmentők táborához, vagyis jelentkeztek véradásra. — MA DÉLUTÁN hat órai kezdettel rendezi meg a TIT irodalmi szakosztálya és a városi tanács művelődési osztálya Kecskeméten a József Attila Szabadegyetem irodalmi tagozatának első előadását. Ez alkalommal Kardos László egyetemi tanár „A XX. század első felének irodalma” címmel tart előadást. Tv-műsorkiegészítés — ALAPISMERETI TANFOLYAMOT indítanak a télen a ti- szakécskei művelődési házban. Az oktatáson több mint Jietven felnőtt résztvevő sajátítja el az írás—olvasás és a számolás alapelemeit. 75 éve, 1889. október 29-én halt meg Nylkolaj Gavrilovics Csernyisevsz- kij materialista filozófus, si színvonalú, modern bolt épüljön. A tetszetős, higiénikus berendezés 650 ezer forintba került, a benne levő árukészlet értéke körülbelül ugyanennyi. Az új bolt első félhó- napl forgalma meghaladta a 20 ezer forintot. (Váradi Gyula leveles».) Ünnepi tanácsülés Kalocsán Kalocsa felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából ünnepi tanácsülést rendeznek szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Házban, délelőtt 9 órai kezdettel. Este hat órakor — ugyancsak a művelődési házban — jubileumi díszünnepségre kerül sor. — A MAVAD kecskeméti telepére megérkezett az első nyúl- szállítmány a Békés és Csongrád megyei vadásztársaságoktól. A vadnyulakat — fagyasztott állapotban — több országba exportálják. Igazán kemény falat Az egyik chesterfield! étterem vendége képtelen volt egy nagy darab húst elrágni. Csupán kitartó rágás után állapította meg, hogy nem húsról; hanem a mosogatótál gumi dugójáról volt szó. Az étteremtulajdonost bíróság elé állították. Jóllehet a bíró tudomásul vette a védekezést, hogy az utóbbi hat év alatt felszolgált 750 000 adag közül ez az első eset, a következőképpen indokolta a döntést: Az étte- remtulajdonos azzail követett el vétséget.. hogy olyan ételeket szolgált fel, amelynek „az összetétele nem felelt meg a vendég által megrendelt összetételnek^. A vállalkozó szellemű jenki A Michigan állambeli Fred Owent a következőkért tartóztatták le és ítélték el: Először — ha- mis csekkel fizetett a negyedik felesége számára vásárolt jegygyűrűkért; másodszor elfelejtett” elválni két előző feleségétől; harmadszor pedig; mert ellopta harmadik felesége autóját; hogy azzal menjen nászúira negyedik feleségével... A tyúkok nyelve Erich Baemer német tin dós ötven esztendőn át figyelte a tyúkok viselkedését és arra a következtetésre jutottj hogy saját nyelvük van; sőt. valamennyi fajta egy nyelven „beszél”. A tudósnak tókerült megállapítani, hogy a tyúkok nyelvklncse 35 „mondatot** tartalmaz; amelyek a körülményektől függően a tyúkok legkülönbözőbb emócióit fe- iezák ki. — Üj postaházat kap Hetényegyháza és Nyárlőrinc község. Mindkét helyen november 7-én avatják fel az új létesítményeket. Csütörtökön, október 29-én reggel 9 óra 10 perckor: helyszíni közvetítés a tokiói olimpián részt vett magyar sportolók fogadásáról a Ferihegyi repülőtérről. Kádár elvtárs távirata a kiskőrösi Rákóczi Szakszövetkezethez A kiskőrösi Rákóczi Szakszövetkezet közös ültetvényén az idén szüretelt először. Ebből az alkalomból a szakszövetkezet vezetősége meghívást juttatott el Kádár János elvtárshoz, a Minisztertanács elnökéhez, hogy vegyen részt a szüretein. Kádár elvtárs számos elfoglaltsága miatt a meghívásnak nem tudott eleget tenni, és táviratban köszöntötte a szakszövetkezet vezetőségét és gazdáit, további jó eredményeket kívánva a közös munkához. 1944. október 29-én indult meg a „Buda pest- hadművelet”. Felszabadult Nyí rparaszny a, Papos, Ör. Jármi, Kántor Jánosi, Nyírderzs, Nyírgyula j, Máriapócs, Pócspetrij Kállósemjén. — Tíz holdon dug- gattak el vöröshagymát — magtermesztés céljából — a felső- szentiváni Üj Élet Tsz- ben. A munkában elsősorban az asszonyok tűntek ki szorgalmukkal. Opera Villon verseire Ezra Pound ismert amerikai költő librettót írt Francois Villon verseire. Ezra Pound, aki ma 78 éves, már évekkel ezelőtt Olaszországban telepedett le. — Kilenc tagú saját brigád dolgozik a du- navecsei Virágzó Tsz közös építkezésein. Az ács, kőműves, bognár és asztalos szakmunkásokból létrehozott brigád — többek között — egy nyolcvan és egy száz férőhelyes tehénistálló átalakítását fejezte be, az egykori uradalmi cselédlakásokból pedig tíz, korszerű szolgálati lakást készítettek. Hamvas Endre kalocsai érsek vezetésével szerdán a budapesti Szent István bazilikában ünnepélyesen felszentelték a nemrég kinevezett katolikus püspököket. Az ünnepségen megjelent Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. (MTI) forradalmi demokrata, irodalomkritikus, műve- szetteoretikus és író. a XIX. századbeli haladó orosz értelmiség egyik legjelentősebb alakja. Diákkorában, az európai forradalmak hatása alatt lett szocialista. 1849^ben a cári beavatkozással szemben a magyar forradalom mellett foglalt állást. Forradalmi tevékenységéért összesen 22 évet töltött börtönben és száműzetésben. Mint író, filozófus, történetíró, szociológus, esztéta és közgazdász egyaránt kimagaslót és íi- gyelémre méltót alkotott. A hatvanas években az oroszországi haladó erők vezető körének, a forradalmi demokraták csoportjának vezető egyénisége volt. „Kortárs” című folyóiratával irányította a haladó orosz társadalom gondolkodását. Ö vetette meg a realista esztétika alapjait. Forradalmi szellemben nagy hatású műveket irt a parasztkérdésről és a parasztságot tevékeny harcra hívta fel. a cári önkényuralom megdöntésére. Csernyi- sevszkij, a demokratikus orosz kultúrának egyik magvetője, mélyen hitt a forradalom bekövetkezésében és a szocializmus győzelmében. — Kibernetikus közlekedési világítótorony segítségével, megnégyszereződött Leningrád- ban a nagy forgalmú útkereszteződések átbocsátóképessége. Ismerkedés a Viharsarok népével Jól sikerült szakszervezeti kirándulásom vettek részt a Bács^Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat bajai dolgozói. Ütjük ez alkalommal a Viharsarok felé vezetett, hogy megismerkedjenek az itt élő emberek mintegy negyedszázad előtti életével, érdekes szokásaival, mai világával. Szeged. Hódmezővásárhely, Orosháza és Békéscsaba nevezetességeinek megtekintése után Gyulára látogattak. Itt is időztek hosszabb ideig. Felmentek a várba, ahol elgyönyörködtek a történelmi relikviumokban. A Várfürdő strandjának meleg vizében többször fürdőztek, kihasználva az utolsó,- verő fényes őszi napokat. Sok kellemes emlékkel, felejthetetlen élménnyel gazdagodva gondolnak vissza, különösen a két Körös menti, városra, s nem utolsósorban a Tisza-parti metropolisra, Szegedre. — A PETŐFI NÉPE cikke nyomán. Nemrégiben teljesült Kunpuszta lakóinak régi kérése, amivel a Petőfi Népe is foglalkozott: Postaládát kaptak a tanyasi emberek. A levélszekrényt az Előre Tsz irodájának falán helyezték el. Filmklubok a tanyaközpontokban A Kecskeméti Mat- hiász, Üj Tavasz, Petőfi és az Aranykalász Tsz központjában, valamint a miklóstelepi általános iskolában szervezett filmklubokban huszonnégy előadásból álló sorozatot indítanak. A kecskeméti Alkotmány és Törekvés Tsz-ben az idén először rendezik meg -a filmklubok előadásait, s ezeken a helyeken 12 előadást tartanak. öt alkalommal vitát is rendeznek a bemutatott filmekről, melyekre az alkotók és a szereplők közül is meghívnak egy-egy művészt. — A CSÁSZÁR- TÖLTÉSI filmszínházban november 3-án tartják az egészségügyi kérdésekkel foglalkozó téli előadássorozat első előadását. A nyitó előadás címe: Egészséget, életet adó vér. Minden érdeklődőt szívesen vár a Vörös- kereszt. — A rovarok Iránytűje. A legyek a Föld mágneses tere szerint tájékozódnak. Günther nyugatnémet tudós megállapította, hogy a legyek száz eset közül .90-ben vagy kelet— nyugat, vagy észak— déli irányban szállnak le vízszintes f“'ületre. [aisoű A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Október 27- én a középhőmérséklet 10,5 (az ötvenéves átlag 8,9), a legmagasabb nappali hőmérséklet 13,6 Cel- sius-fok, a napsütéses órák száma 1. Október 28- án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 7,9, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 15,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 7,1 fok, csapadék nem volt. Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb eső. Többfelé reggeli köd. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Apadnak a megáradt folyók és patakok Megszüntették a másodfokú árvízvédelmi készültséget Az elmúlt 24 órában az Ipoly vízgyűjtő területén és a Dunántúlon úgyszólván egy csepp eső sem volt, csupán a Dráva és a Mura környékén hullott egy-két milliméter csapadék. A vízutánpótlás tehát megszűnt és így már valamennyi megáradt folyó és patak felső szakaszán megkezdődött az apadás. A Pinka és a Gyöngyös patakon már levonult az árhullám. A Rép- cén is csökkent az áradás, ezért az árapasztó-csatorna mentén másodfokról első fokra mérsékelték az árvízvédelmi l*észült- séget. Ezeknek a mellékfolyóknak az apadása a Rábán is enyhítette az áradást és Körmendnél egy nap alatt 96 centiméterrel csökkent a folyó vízállása. Az elsőfokú készültséget viszont még biztonságból szerdán is fenntartották. A Vas megyei árvédelmi szakemberek tájékoztatása szerint a viz mintegy kétezer holdnyi szántót öntött el. A mélyebb területek lakóházaiból kiköltöztetett családok már visszatértek otthonukba. Az áradás épületekben, hidakban említésre méltó kárt nem okozott, csupán néhány helyen szorulnak némi javításra az utak. A megáradt Mura kedden délután Letenyénél tetőzött és estétől szerda reggelig 30 centiméterrel apadt. így nem volt szükség a letenyei Bunya-ma- jor kiürítésére és nem kellett kiköltöztetni Murakeresztúr mélyebb területein épült házak lakóit sem. A Mura mentén — bár kisebb mezőgazdasági területet elöntött a víz — csak Molnári községben került sor két család elköltöztetésére. A Dráva Grtilos községnél — a Mura torkolatánál — egy nap alatt újabb 28 centiméterrel apadt, de Barcsnál és Drávaszabolcs- nál még árad a folyó. Ezért a Dráva magyarországi szakaszán továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak. Az Ipoly Nógrádszakálnál tetőzött, viszont a csehszlovák szakaszon már apad a víz. Az Ipolytól, a Garamtól és a Vágtól kapott árhullámok a Duna vízállását is kissé megemelték. így Budapestnél szerdán 30 centiméterrel emelkedett a víz, de csütörtökre már csak 1—2 centiméteres áradás várható. (MTI) Helyzetjelentés a Száva vidékéről A szerdára virradó éjszaka Zágrábnál csökkent a Száva vízállása, és így kisebbedett az újabb kiöntés közvetlen veszélye. Szlovéniában viszont néhány helyen újból eleredt az eső. A Száva védőgátjai Zágrábnál erősen megrongálódtak és senki sem tudja biztosan, hogy meddig képesek ellenállni a víz meg-megújuló rohamainak. A vizzel folytatott hősi küzdelem Zágrábban kezdi éreztetni eredményeit. Kétnapos kemény harc árán sikerült szabaddá tenni a horvát főváros két fontos ütőerét, a Proletár Brigádok utcáját és a Száva partjával párhuzamosan futó autóutat. A város egyébként még mindig a pusztulás képét mutatja. A külvárosok utcáin szennyes áradat hömpölyög, és ahonnan elhúzódott a víz, ott törmeléket és iszapot hagyott maga után. A kár óriási. Hivatalos adatok szerint a víz 183 000 ember lakását öntötte el és a város területének egyharmad része került víz alá. Szerda délelőttig összesen 45 000 embert sikerült elszállítani az elöntött körzetekből, és ezek háromnegyed része rokonoknál, barátoknál és ismerősöknél talált szállásra. Tízezer lakás vált lakhatatlanná. Filmező szakkör alakult Kecskeméten Egyre több lesz azoknak a száma, akik nemcsak nézni szeretik a filmeket, hanem szívesen vállalkoznak a készítésére is. A filmezés azonban még az amatőröktől is (hozzáértést, széles körű ismereteket követel. Éppen ezért üdvözölhető örömmel a kecskeméti városi művelődési ház kezdeményezése. Filmező szakkört alakítottak az amatőr kisfilmek készítésének népszerűsítése érdekében. A szakkör célja: megismertetni az érdeklődőket a filmkészítés bonyolult folyamatával, ízelítőt nyújtani a filmes szakma „rejtelmeiből”. Időszerű feladat volt a szakkört életre- hívni, remélhetőleg ezt bizonyítják majd a későbbi eredmények is. Letartóztatták a csalót Többször került már összeütközésbe a törvénnyel Gazdag Zoltán 34 éves kerekegyházi lakos. Fiatal kora ellenére jó néhány hónapot eltöltött különböző zárt intézetekben. Ez év tavaszán Esztergomban csavargóit — ugyanis állást sohasem vállalt, s szakmája sem volt — s ott egy ittas embert kifosztott. A bűncselekmény elkövetése után Kecskemétre jött, majd Lajosmizsén kerékpárt lopott. Májusban a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Gazdagot Esztergomban elkövetett bűncselekménye miatt, s a nyomozás befejeztével szabadon bocsátották azzal, hogy vállaljon állást. Gazdag azonban továbbra is a léha, munka nélküli életet választotta, az ország különböző városaiban csavargott. Július 10-én éjjel Dunaújvárosból a 26. sz. Építőipari Vállalat telephelyéről egy Berva- mopedet lopott el. A járművel Orgoványra utazott. Délelőtt érkezett a községbe, ahol az utcán összetalálkozott Sz. Gy. és B. S. orgoványi lakosokkal. Nekik ajánlotta a Mopedet megvételre. Sz. Gy. bele is ment az „üzletbe”, s 2000 forintot kínált a járműért, amelyet 100 forinttal le is foglalózott. Gazdag azonban — miután meglátta a fiatalember kezén a 400 forint értékű karórát — azt mondta, a 2000 forintos vételárba beleszámítja a karórát is. Sz. Gy. át is adta karóráját, s elment, hogy a hiányzó pénzt megszerezze az „eladó” számára. Eközben Gazdag B. S.-től is elkérte a karóráját azzal, hogy meghallgassa, melyiknek jobb a ketyegése. Gazdag furfangosan rábízta Mopedjét B. S-re, majd autóbusszal Soltvad- kertre utazott, magával víve a két karórát. Az értéktárgyakat még azon a napon a vasútállomás melletti italboltban eladta 550 forintért, amelynek nagyobb részét elmulatta. A Kecskeméti Járási-Városi Rendőrkapitányság a bejelentés alapján elfogta Gazdag Zoltánt, s ellene lopás, valamint csalás miatt indított büntetőéig járást. A tolvaj csalót előzetes letartóztatásba helyezték. G. ®J