Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-09 / 237. szám
Vi. A MACyAft SZOCIALISTA MUN.HA5PART Világ proletárjai, egyesüljetek! [X. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM 0ÁCS - KISKUN MEGYPI LAPJA Ara 60 fillér IMTF7F~, 1964. OKTÓBER 9, PÉNTEK Vw/Za l\ n . Versenyben a fiatalok Megyeszerte újabb lendületet vittek a KISZ-fiatalok munkaversenyébe a kongresszusi vállalások. A Barnevál Kiskunhalasi Gyáregységének ifjúmunkásai versenyre hívták ki a város összes KISZ-szervezetet, és a felhívás nyomán egymás után érkeztek a járási-városi KISZ-bizottsághoz az üzemek küldöttei a hírrel: csatlakozunk. Először a bameváli fiatalok háza táját kerestük fel hogy meggyőződjünk róla, van-e „fedezet” a büszke felhívás mögött. A Zrínyi Ilona munkacsapat három fiataljával: Lajtai Benő- nével, Tóth Máriával és Körösi Etelkával a csomagolóban beszélgettünk. Elmondták, hogy idén harmadszor is szeretnék elnyerni a Szocialista brigád címet, és azt remélik, hogy üzemük fiataljai teljesítik a kongresszusi vállalást is. Az elsők között csatlakoztak a felhíváshoz a MÁV Fűtőház fiataljai. Itt sem akármilyen „harcosok” vezetik a munkacsatát. Darányi István KISZ-titkár kiváló dolgozó, „szárnysegédje’” Je- novai Károly pedig kétszer nyerte el a Szakma ifjú mestere jelvény aranyfokozatát. Kettőjüket egy mozdony tetején kaptuk lencsevégre. Äz öreg masina légszivattyúját javították. Darányi Pista az éjszaka egy részét is munkahelyén töltötte. Az őszi csúcsforgalom sikeres lebonyolítása nem kis mértékben múlik az ő áldozat- vállalásukon is, »»Vvy* ♦ -v» - Az 1964—65. évi Kulturális Szemléről tanácskoztak Kecskeméten A Művelődésügyi Minisztérium, a KISZ, SZOT, SZÖVOSZ és Hazafias Népfront által meghirdetett Kulturális Szemle az idén ötödik évébe lépett. Azóta évről évre emelkedett azoknak a fiataloknak a száma, akik a Kulturális Szemle valamelyik ágába bekapcsolódva növelték tudásukat, általános műveltségüket. A Kulturális Szemle jelentősége, valamint az elmúlt években tapasztalható hiányosságok tartalmasabb, szervezettebb munkát kívánnak a versenyek rendezőitől. A hibák kijavítása, a Kulturális Szemle eredményesebbé tétele érdekében tartotta meg évadnyitó és előkészítő ülését csütörtökön délelőtt Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei operatív bizottság. Az ülésen megbeszélték a középiskolás kulturális szemle keretében megrendezésre kerülő gyulai Erkel-napok előkészülteinek feladatait. Majd megvitatták az 1964—65. évi Kulturális Szemle szervezési kérdéseit. Az operatív bizottság tagjai meghaCsütörtökön délelőtt a megyei pártbizottság propaganda!- és művelődési osztálya megbeszélésre hívta össze a járási és városi osztályvezetőket. Megjelent a tanácskozáson Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese. A jelenlevők megvitatták a kecskeméti járási pártbizottság jelentését az általános iskolák körzetesítéséről, majd valatározták a december 1-én kezdődő helyi, majd körzeti, járásivárosi és megyei bemutatók helyét, időpontját, a propaganda- munka feladatait. Mivel a megyei bemutatókat külön-külön szakáganként rendezik meg, a bizottság határozatot hozott, hogy egy-egy megyei bemutató rendezéséért a szemlét meghirdető va’amelyik szerv felelős. így a MÉSZÖV az irodalmi színpadok, az SZMT a Három megye népfronttitkárságának munkatársai tartottak tegnap tapasztalatcsere jellegű tanácskozást Kecskeméten, a népfrontszék házban. A tanácskozás napirendjén a békemozgalmi munka időszerű kérdései szerepeltek, s a mozgalom Csongrád, Szolnok és Bács-Kiskun megyei munkatársain kívül mennyi járás képviselője beszámolt a körzetesítés helyzetéről a saját munkaterületén. Ezután meghallgatták a felnőttoktatás időszerű feladatairól tartott beszámolót, majd Szabó Lajos, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályának vezetője tájékoztatta az osztályvezetőket a pártoktatási és a népművelési évad indulásának előkészítéséről. színjátszók, a Hazafias Népfront a kiállítások, a KISZ a modern táncklub és a zenekarok, a megyei tanács művelődési osztálya a néptánc és kórusok, a megyei népművelési tanácsadó pedig a bábosok fesztiválját patronálja. Az operatív bizottság tagjai végül megbeszélték a KISZ és a tv közös rendezésében induló „Ki mit tud?” — versenyek időpontját és rendszerét. részt vett a megbeszélésen 2 a- vagyi Lajos, a Hazafias Népfront országos titkársága nemzetközi és bókemozgalmi osztályának helyettes vezetője, s az osztály főelőadója: Sándor István. A megyénkben folyó békemozgalmi munka eredményeit Farkas József, a megyei népfrontbizottság titkára ismertette. A részletes beszámoló után a vendégmegyék képviselői is elmondották tapasztalataikat, majd 2 avagyi Lajos tartott tájékoztatót az időszerű nemzetközi békemozgalmi kérdésekről, az őszi-téli feladatokról, továbbá ismertette az Országos Béketanács 1965. év munkaprogramját. A tapasztalatcsere résztvevői az esti órákban E elsőnyírbe látogattak, ahol a tanyai népfrontcsoport tagjaival találkoztak és hosszasan elbeszélgettek a csoport tevékenységéről, eredményedről és terveiről. A propaganda és művelődési osztályvezetők megbeszélése Tapasztalatcsere — a békemozgalmi munkáról A Bács-Kiskun megyei B’aipari Vállalat Kiskunhalasi Gyáregységében Takács Zsigmond KISZ- brigádja dugja össze fejét az előző napi teljesítményértékelésfölött. A mosolygós arcokon is látszik, hogy az eredmény biztató. Rábel Imre neve mellett 123 százalék szerepel, de nem sokkal maradnak el mögötte a többiek sem, - - - v (Pásztor Zoltán felvételei.)