Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-08 / 236. szám

1964. október 8, csütörtök 5. oldal A három város Beváltára r Évadnyitó nagyzenekari hangverseny „KLASSZIKUS zene” — ez a fogalom úgy élt sokáig a köztudatban, mint valami ezo­terikus, a valóságtól teljesen elvonatkoztatott, „l’art pour l art” művészet. Ezt az elavult és mindenestől hamis szemléié tét — mely néhány polgári esz téta nyomán került a sznob kő zönség tudatába — elevenen megcáfolják azok az élettel te li, az adott társadalom általá nos közérzetét kifejező művek, melyeket a zenetörténet klasszi­cizmus néven számon tartott-kor­szakai hoztak létre. Az európai zene utolsó három évszázada két ilyen klasszikus kiteljesedést mutathat fel: a barokk és az ún. „bécsi” klasszicizmus ko­rát. Mindkettőben közös, hogy — más eszközökkel bár — vala­mi egyetemességre törekedett, évszázadok műhelyében kikris­tályosodott formákban össze­gezve, végső alakba öntve és lezárva a művészet örök tár­gyáról, az emberről szóló val­lomását. Ez a zene — éppen egyete­mességénél fogva — sokarcú is: a szenvedélyek viharzásától az idillig, az áhítattól a jókedvig, a fájdalomtól a megdicsőülésig az emberi érzések széles skálá­ját hordja magában. Ebből a gazdag anyagból a hétfői hang­verseny művészei három olyan művet választottak ki, melyek­nek alaphangja egyértelműen — a derű, amely hol kacag, hol elérzékenyül, de mindvégig tisz­ta és felemelő marad. A három kompozíció — Bach: III. bran­denburgi verseny, Mozart: A- dur zongoraverseny és Beetho­ven: IV. szimfónia — megszó- laltatói ezzel nem kis felada­tot vállaltak; a műsor igényes, megszólaltatásához a biztos technikai tudáson kívül rutin­nal nem pótolható muzsikáló kedv szükséges. HIÁNYÉRZETÜNK a hang­verseny után — sajnos — éppen ezen a területen volt. Bach mu­zsikája ezúttal múzeumi tárgy­nak tűnt inkább, mint ma is eleven zenének, s a ritkán hall­ható Beethoven-szimfóniából is leginkább az hiányzott, ami a | „titáni” mester életművének oly ritka és megragadó pillana­tává teszi: a felszabadult, szinte a rokokó hangját ujjáéleiztő öröm. A szimfónia ennek eile nőre nagy sikert aratott, méltán, hiszen részleteiben sok szép és élménytadó megoldást hallot­tunk. Annál érthetetlenebb volt a Mozart-versenymű (valameny nyi közi egyike a legszebbek­nek!) aránylag hűvös fogadta­tása. Pedig ebben az interpretá­cióban hiteles mozarti atmoszfé­rát éreztünk. Az EST karmesteréről, Lu­kács Miklósról ismét megállapít­hattuk, hogy biztos tudású, jó ízlésű, nagy tapasztalattal ren­delkező dirigens. Ez alkalommal azonban nem sikerült neki a produkciót olyan fokra fűteni, mint legutóbbi találkozásunk kor, a két év előtti emlékezetes Kodály-hangversenyen. A parti­túra pontos és stílusos megszó­laltatása sajnos, olyan akadály­ba ütközött, mint a zenekar sok helyen pontatlan és színtelen játéka. Sem a hegedűk, sem a fafúvók nem álltak ezen az es­tén tudásuk magaslatán, s így a Budapesti MÁV Szimfonikusok Zenekara nem tudta igazolni a legutóbbi franciaországi turnéja alkalmával kapott kedvező kri tikákat. Zongorista vendégünk, Bacher Mihály otthonosan mozog Mo zart világában. A stílushoz jól választott lágy, éneklő tónusa, az egyes frázisok klasszikusan kerek formálása, lényegében az egész műhöz való hozzállása (az eddig inkább romantikus beál­lítottságúnak ismert Bdchernél!) — nagyon tetszett. Feledtetni tudta a zenekar és zongorista nem tökéletes eggyéforrottságá- ból eredő kisebb bizonytalansá­gokat is. Mellesleg a zenekar is egy fokkal felszabadultabban játszott, különösen a csodálato­san szép lassú tételben. A HANGVERSENY műsor­közlője, a művek ismertetője: Lukin László mindenkor szíve­sen látott vendég városunk kon­certdobogóin. Körber Tivadar Politikai könyvnapok Kiskőrösön A kiskőrösi pártszervezetek többsége az idén októberben is­mét megrendezi a politikai könyvnapokat. A szervezésben és a végrehajtásban jelentős szerepet kaptak a KISZ-szervezetek is. A terv szerint a könyvnapok alkalmával kiállításokat rendez­nek, ismertető előadásokat tartanak a munkahelyeken. Emellett számos helyi kezdeményezés várható. A szolgáltató vállalatnál például becsületasztalra állítják ki a könyveket, s így az árusí­tás nem köt le külön embert. A kiskőrösi kultúrházban szomba­ton délben kiállítást rendeznek. A kiállítást vásárral kötik egybe. M. J. a Niko, „diós” a bank előtt? A „diósokkal” a Mostowsk Palo­tában foglalkoznak. Legtöbb esetben letartóztatják őket, a végén mégis szabadulnak, mert csak abban az esetben lehet el­járást indítani ellenük, ha va­lutavásárlás, vagy eladás köz­ben érték őket tetten. Ha a „diósnál” nincs semmi, szemte­lenül kijelentheti: a Lengyel Al­kotmány nem tiltja meg, hogy egy állampolgár ne sétálhasson nyugodtan a Traugutta utcá­ban. A priuszosok jegyzékén és azok között, akik körözés alatt állnak, sem „diós”, sem késelő huligán nem szerepelt ilyen gúnynévvel. Az őrnagy átment a fővárosi rendőrparancsnokságra. Itt egy másik sikertelenség érte. A dol­lárral üzérkedés specialistái ha­tározottan állították: egyetlen kliensük sem visel „Niko” gúny­nevet, A legkülönbözőbb ál- és gúnyneveket sorolták fel, álta­lában angol eredetűeket, mint­hogy a valutaüzérkedéssel fog­lalkozó fiatalok között, amíg egy-egy komolyabb bűntény mtett rács mögé nem kerülnek, a jazz és az anglicizmus ural­kodik — de ilyen nevűre senki sem emlékezett. Sőt, az erkölcsrendészetiek (az őrnagy lement a második eme­letre is, mert tudta, hogy a dol­lár és prostitúció a bűnözők vi­lágában nagyon közelálló szak­mák) sem tudtak felelni kérdé­seire. Igaz, emlékeztek egy „Ni­ko” nevű fiatal stricire, aki kis­korúakat rontott meg, és áldo­zatait a prostitúcióra kénysze­rítette. Az ipse ezért két évvel ezelőtt súlyos börtönbüntetést kapott, aminek még a felét sem töltötte ki. De biztosnak látszott, hogy ez a Niko, nem azonos a sápadt Nikoval. Krzyzewski őrnagy, hogy ki­aknázzon minden lehetőséget, meglátogatta az ügyészek főnö­keit, akik a Swierczewski utcai bíróság épületében dolgoztak. Mindegyiktől elkérte a munka­társak teljes listáját, a feltün­tetett születési időponttal és a lakóhellyel. Természetesen na­gyon rosszkedvűen fogadták ké­rését. A kerületi ügyészek pe­dig egyenesen tiltakoztak ellene. Minthogy azonban az ügyész­ségnek és a rendőrségnek jó vi­szonyban kell lennie egymás­sá, 3 feözös munka eredményes-. „A három város” kifejezés Kecskemétre, Nagykőrösre és Ceglédre vonatkozik. Az írott forrásoké m már 1368 óta együtt szerepelne*. A török hódoltság alatt sem pusztultak el, s Pest­től Dorozsmáig használták az elárvult községek területét le­gelőül, kaszálóul, szántóul. A környékbeli homokon szőlőt és gyümölcsöst telepítettek már a középkorban. Amikor a török tartotta meg­szállva ezt az országrészt, az átvonuló hadseregeket és Buda várát kellett ellátniuk élelem­mel, pénzzel, fával és még mun­kaerővel is. A budai lőporgyár­ba salétromot szállítottak. Emel­lett nemcsak a töröknek adóz­tak, hanem gyakran portyáztak erre a végvári vitézek, és az er­délyi hajdúk is. Á felszabadító háború idején ismét csak e három városra várt a hadak élelmezése. A kuruc— labanc háborúkban Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc katonái­nak ez a vidék volt az élelem­tára. Itt ruházták fel Rákóczi palotásait, a szolnoki vár kato­náit és Bottyán generális egész seregét. A kuruc hadaknak sok katonát is adott a három Du­na—Tisza közi város. A mindenkori hatalom a maga rendeletéit közösen intézte Kecs­keméthez, Nagykőröshöz és Ceg­lédhez. Volt olyan idő, hogy a Pest megyére kivetett egész ter­het e városok viselték. A terhe­ket egyszerre rótták ki rájuk, és azokat közös egyetértésben teljesítették. Együtt indították a városok robotba a kocsikat, és együtt mentek a követek Kon- stantinápolyba, Bécsbe, Budára vagy Fülekre, ha közös érdek­ről volt szó. Népük foglalkozá­sa is azonos volt ebben az idő­ben. Szoros rokoni kapcsolatok szövődtek, s ezáltal is afféle zárt kört alkotott Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd. Nemcsak területi, hanem történeti és gaz­dasági egységet is képeztek mindvégig a múltban és a kap­csolataik ma sem jelentéktele­nek. Ezeh után érthető, hogy a három város levéltárában levő iratanyag úgyszólván csupa ösz- szefonódó tényt tartalmaz. A testvéri kapcsolatok — és az el­lentétek is — csupán az egyik város iratanyagából a másik is­merete nélkül nem tisztázhatók. A Duna—Tisza köze XVII— XVIII. századi története ezek­nek az iratoknak ismerete nél­kül meg sem írható. Kézenfekvő tehát az a javas­lat, hogy a három város levél­tárát együtt kellene elhelyezni, egy helyen tartani. A Pest és Nógrád megyei állami levéltár azonban — a területi elv alap­sége érdekében, végül is az őr­nagy elérte célját. Megígérték, hogy két-három nap múlva megkapja a listákat. Később Wielawski, a fővárosi ügyészség főnöke keserű szem­rehányást tett a vajdasági ügyésznek, akivel kávézás köz­ben a büfében találkozott. — Kolléga úr, a szabadságo­lások legviharosabb időszakát éljük. Mostanában két hétig várnak gépelésre a vádiratok, sőt „őrizetbe vételek” is, és ak­kor jön hozzám ez az őrnagy a főkapitányságról azzal a kíván­sággal, hogy mindent tegyek félre, és csináljak a munkatár­sakról egy kimutatást, mert ne­ki kell a nyomozáshoz! És még magukra hivatkozik, mondván: „feltétlenül szükséges a nyomo­zás érdekében, az ügyészség fő­nökeinek különösen fontos ez”. De minek neki a lista? Mintha az ügyészségen csak tolvajok dolgoznának, és az ügyészek a Mokotowon ülnének. Az ügyész nagy nehezen kien­gesztelte barátját. Vajon jól tettem-e, hogy b .'leegyeztem Kur kérésébe — gondolta az ügyész — és inter­veniáltam Wlochowicz ezredes­ján — Nagykőrös levéltárát Bu­dapestre akarja szállíttatni. En­nek következtében a természe­ténél és történeténél fogva ösz- szetartozó iratanyag szétbom- lana. A legalkalmasabb hely az iratanyag együttes tárolására Kecskemét volna. Főképpen azért, mert Kecskemét és Nagy­kőrös levéltára már együtt van Kecskeméten. Csupán a ceglédi anyagot kellene még ide szállí­tani. Az a megoldás azonban, hogy a már együtt levő anya­A CSALÓD ÁS mindig fájdal­mas, ha hamis utánzatot kapunk valódi érték helyett. Be egy ügyes másolat még mindig elvi­selhető. Sokkal kegyetlenebb csalás az, amikor meghamisítják az eredeti remekművet. Ez tör­got is külön válasszák, semmi­képpen sem helyeselhető. Javasoljuk, hogy az ille­tékes minisztérium vegye fonto­lóra a levéltárak elhelyezésének ügyét, s a már itt levő anyag­hoz csatolja a ceglédit is. Ez­után kiemelkedő és könnyen ér­tékesíthető részét képezhetné a Kecskeméti Állami Levéltárnak a három város levéltára. Ha in­dokolt egy külön kun és egy jász levéltár létrehozása, akkor indokolt ez a javaslat is. P. Gy. a megmásíthatatlan tragédiát: „Nem kérek maguktól irgalmat, csak megértést. Még azt sem. Be legalább ismerjenek fel engem önmagukban és azt a tigrist, az időt, mindnyájunkban. NOS, CHANCE kérését irgtti* Geraldine Page és Paul Newman. tént Tennessee Williams drámá­jával is, amelyet Richard Brooks amerikai rendező ültetett át a film nyelvére. Aki a drámát olvasta, megren­dülhetett a film láttán. Nem az élménytől, hanem attól, hogyan nyomja el harsány rikoltozás a nagy mű költészetét. Tennessee Williams drámája kíméletlen, mégis liraian árnyalt alkotás Szókimondó nyíltsággal vizsgál emberi és társadalmi viszonyla­tokat, ugyanakkor megrázó sza­vakkal sírrtja a múltat, az el­vesztett szépséget, a soha vissza nem térő, eltékozolt ifjúságot. A drámában minden elpusztul, Heavenly és Chance szerelme is, és a főhős szavai így zárják le nél, bízza ezt az ügyet Krzy- zewskire. — Nem látom benne a mi Sher­lock Holmesünket. Lassan eltelt három hét, és a nyomozásnak semmi eredménye. Ha így megy tovább, kérnem kell, hogy egy energikusabb nyomozónak ad­ják át az ügyet. Időközben Krzyzewski őrnagy nem is sejtette, hogy borús fel­hők gyülekeznek a feje fölött, meglátogatta a járási bíróság, a varsói vajdasági bíróság, a varsói bíróság és a legfelsőbb bíróság elnökét, sőt a prusz- kowi járási és városi bíróság elnökét is. Végül csak arra kapott enge­délyt, hogy átnézheti a bírósá­gon a dolgozók személyi! lapjait és kijegyezheti azt, ami érdekli. A kerületi ügyészségek némi huzavona után, de eljuttatták hozzá a listákat. Az őrnagy egy egész sereg nevet jegyzett fel noteszébe. Aztán megszámolta a neveket, egészen szép eredményt ért el. Száznyolcvanhét személy dol­gozott a bíróságon és az ügyész­ségen. folytatása következik^ matlanul meghamisították a fil­mesek. A halálnak nekivágó sorsát vállaló fiatalember eg% váratlan happy-endes fordulat­tal, szerelmesének oldalán me­nekül el önmaga és az írói mon­danivaló érvényre juttatása elöl. A gonosz apát elküldik a po­kolba és a néző, aki netalán a film elején úgy vette észre, hogy még sincs minden rendben a nagy „lehetőségek” világában, megnyugodhat. „Győzött az igaz­ság,” vagyis ebben az esetben az érzelgős szentimentaizmus, az élet valóságán áttipró olcsó illúzió. A nagy amerikai iró ebben a művében, mint tükörben mu­tatja meg a déli államok igazi politikai, erköcsi arculatát és ez a téma napjainkban — ami­kor javában folynak Ameriká­ban a választási küzdelmek — kücnbsen időszerű. A film tor­zító tükrében azonban minden a visszájára fordul. A kímélet­len igazságokat hazug és naí'i romantika édesíti meg, brutális jelenetek, bántóan naturalista környezeiáorázolás tépi dara­bokra a dráma vibráló han­gulatát. A színpadon minden csak jelzett — a szoba falai sem valóságosak. A filmen min­den hatásvadászóan gs kiábrán­dítóan valóságos, csak a társa­dalom és az emberábrázolás nem az. Rikító tollakat kapott az ifjúság édes madara. Díszes, de erőtlen szárnyai nem tudták az emberi lélek mély szakadékain átrepiteni. AZ EGYETLEN élmény Ge­raldine Page játéka. Ű valóban az az Alexandra Del Lago, aki­nek Tennessee Williams meg­álmodta. Csodálatos érzékeny­séggel éli át szerepének min­den szavát, mozdulatát, han­gulati váltásait. Hu valamiért érdemes megnézni a filmet — érte, miatta kell. y. zt. Az ifjúság édes madara

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom