Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-22 / 248. szám

Világ proletárjai, egyesüljétek! / A MAGYAR. SíOCIALíSTA MWWKÁSPARJ BACS--I<»SKV»NJ megyei lapja XIX. ÉVFOLYAM, 248. SZÄM Ara 60 fillér 1964. OKT. 22, CSÜTÖRTÖK Űrhajós sajtóértekezlet;: a moszkvai egyetemen MOSZKVA (MTI) Szerdán délben szovjet és külföldi újságírók, akadémiku­sok, diplomaták, közéleti kivá­lóságok részvételével a moszk­vai egyetem 2000 személyes au­lájában a Voszhod utasai — Komarov, Feoktyisztov és Je- gorov tiszteletére sajtóértekez­letet rendeztek. Az elnökségi asztalnál ezúttal együtt láthattuk a kilenc szov­jet űrhajóst, középen Msztyisz- lav Keldis, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia elnöke foglalt helyet. Az asztal körül film­operatőrök és fotóriporterek nyüzsögtek, a terem két oldalán hatalmas fényszórócsokrok alatt sorakoztak a televízió- és filmfelvevőgépek. Keldis akadémikus megnyi­tójában elmondotta, hogy a Szovjetunióban 1960-ban kezd­ték meg a tervszerű előkészüle­teket az ember űrutazására. Is­mertette a Voszhod elé tűzött feladatokat, kiemelve az űrha­jósok könnyebb öltözékének je­lentőségét és az ezzel kapcsola­tos technikai problémák meg­oldását. Ö is és mind a három űrha­jós kitért a leereszkedés részle­teire. Elmondották, hogy kettős fékező rakétarendszer volt az űrhajón. Mintegy 5000 méter magasban nyíltak ki az ejtőer­nyők és közvetlen földközelben lé­pett működésbe a fékező ra­kétarendszer. Komarov ez­redes megjegyezte, hogy si­mább volt a leereszkedés, mint a ma használatos lif­teken. Felkészítették az űrhajót ar­ra, hogy esetleg „vízen ér föl­det”, s ezért biztosították úszó­képességét, egyensúlyának meg­őrzését viharzó tengeren is. A megnyitó után Komarov ezredes, a Voszhod parancsno­ka beszámolt az ürhajósbrigád fizikai és lélektani felkészülé­séről, vázolta a „parancsnoki” feladatkört. Dörgő taps fogadta az űrhajó parancsnokának azt a bejelenté­sét, hogy a Voszhod programjá­ban egyetlen olyan pont sem volt, amelyet katonai célokra, az emberiség ellen, a kultúra, a civilizáció ellen lehetne fel­használni. Fedktyisztov elmondotta, hogy a Déli-sark fölött sarki fényt látott, s hogy az űrhajó szom­szédságában ismét észlelte azo­kat a világító apró részecské­ket, amelyeket szovjet űrhajó­sok már korábban is leírtak. — „A föld körüli repülőúthoz, a súlytalansághoz hozzá le­het szokni, ilyen viszonyok között rendesen lehet élni és dolgozni” — mondotta többek között az űrkandidátus. Az „űrhármas” legfiatalabb tagja, Jegorov a világ első, koz­moszt járt orvosa közölte, hogy a fiziológiai adatok telemetri- kus és immár megszokott to­vábbítási módja mellett közvet­len vizsgálatokat is végzett. Nyilatkozata végén közölte, hogy amint az egész kísérleti anyag feldolgozása befejeződik, a Voszhod útjáról részletes be­számolót tesznek közzé a napi sajtóban és a szakfolyóiratok­ban. A nemzetközi újságíró gárda kolosszális feladat elé állította a három űrhajóst és Keldis aka­démikust, akiknek csaknem száz beérkezett kérdésre kellett vá- laszolniok. A magyar újságírók kérdésére válaszolva Komarov ezredes ki­jelentette, hogy a Voszhodot újból fel le­het használni űrutazásra „méghozzá nem is csak egyszer”. Elutazott hazánkból Jumzsagijn Cedenbal 1964. október 15—21 között] az MSZMP Központi Bizottsá­gának, és a Magyar Népköztár-j saság kormányának meghívásé-' ra baráti látogatást tett hazánk­ban Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztár­saság Minisztertanácsának elnö­ke és családja. Itt-tartózkodása során J. Ce­denbal találkozott Kádár Já­nossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával, a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnökével, Biszku Bélával, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával Fe­hér Lajossal és Fock Jenővel, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjaival, a kormány el­nökhelyetteseivel. E találkozá­sok alkalmával megbeszélése­ket folytattak a két ország test­véri kapcsolatainak továbbfej­lesztéséről, és megvitatták a kommunista mozgalom, vala­mint a nemzetközi helyzet két felet érdeklő kérdéseit. A megbeszélések szívélyes, elvtársi légkörben folytak le, és minden érintett kérdésben teljes nézetazonosság nyilvá­nult meg. A megbeszélések eredménye­ként a két ország tervhivatalá­nak képviselői megállapodást írtak alá a gazdasági együtt­működés bővítéséről. Jumzsagijn Cedenbal és csa­ládja búcsúztatására szerdán a Ferihegyi repülőtéren megje lent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, a kormány elnöke és fe lesége, Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának póttagja, az Országos Tervhivatal elnöke, dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Pé­ter János külügyminiszter, Sar­lós István, a Budapesti Fővá­rosi tanács V. B. elnöke, és Pú­ja Frigyes, az MSZMP KB osz­tályvezetője, Feoktyisztov bejelentette, hogy az űrhajó ablakán keresztül ké­szített felvételeket, amennyiben azok sikerültek, be fogja mu­tatni a televízió. Érdekes válaszokat hallhattak a sajtóértekezlet részvevői Je- gorovtól, aki többek közt kö­zölte, hogy a földre érve első észrevételük a szokatlan hideg volt, továbbá hogy a készenléti űrhármasba szintén egy pilótát, egy tudóst és egy orvost „de­legáltak”, s végül, hogy az al­koholnak az űrhajósra gyako­rolt hatását az újságírók is ki­találhatják ... Keldis akadémikus a mellette ülő Gagarinra bízta annak a kérdésnek eldöntését, hogy mi­kor indulhat űrutazásra először újságíró, és melyik lap vagy hírügynökség képviselője legyen illető. az Élénkség fogadta az MTI moszkvai tudósítójának kérdé­sét: .Milyen politikai feltételek mellett tartják lehetségesnek szovjet és amerikai űrhajósok együttes kozmikus útját egy szovjet gyártmányú társas űr­hajón?” Keldis akadémikus válaszá­ban azt mondotta, hogy ez a ozmikus nemzetközi együttmű- ödés fejlődésének kérdése. — Egyezményt kell kötni a szov­jet—amerikai kozmikus együtt­működésről, előzőleg azonban még számos kérdés vár rende­zésre a két ország kapcsolatai­ban. A Szovjet Tudományos Aka­démia elnöke, mint egyik ki­jelentéséből kitűnik, feltételezi, hogy a jövőben nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Államok, hanem más országok is részt vesz­nek majd a világűr meghó­dításában. Az utolsó kérdésre válaszolva Keldis akadémikus kijelentette, hogy a Voszhod hordozórakétá­ja egyedülálló teljesítményű ra­kéta volt, mindenesetre nagyobb teljesítményű, mint amilyen va­laha is embert és tudományos berendezést föld körüli pályára vitt. A „kozmikus sajtóértekezlet” a Voszhod személyzete által fel­vett televíziós film bemutatá­sával zárult. AZ ALKOTÓ IFJOSAO PARLAMENTJEI (E. Gy.) Megyénk ifjúságá­nak sokezres tábora lelkesen készül a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VI. kong­resszusára. Az ipar, a mező- gazdaság, a kereskedelem, az intézmények fiatal dolgozói, középiskolák és felsőfokú tan­intézetek diákjai szívós, len­dületes munkával kémek részt az éves tervfeladatok teljesí­téséből, politikai, szakmai tu­dásuk és általános műveltsé­gük fejlesztése is szerves ré- ■í^£e kongresszusi felajánlá- iknak. A különböző vállalások és az elért sikerek tovább növel­ték azt az elismerést és meg­becsülést, amely a KISZ-t, pártunk if j úsági szervezetét övezi megyénk társadalmi éle­tében. Kifejeződött ez abban a rendkívül lelkiismeretes, fe­lelősségteljes segítségadásban is, amelyben a pártbizottsá­gok és pártszervezetek része­sítették és részesítik az ifjú­sági alapszervezeteket — a KISZ-taggyűlések előkészíté­sében. Az alapszervezetek vezető­ség- és küldöttválasztó tag­gyűlésein megnyilvánuló ak­tivitás mutatja: a KISZ-tagok és vezetőik számára nagysze­rű politikai iskola is a kong­resszusi felkészülés időszaka. E tapasztalatokra és lendület­re gondolunk most a mai na­pon, amikor a KISZ bajai já­rási értekezletével megkezdő­dik megyénkben az ifjúsági szövetség járási és városi ér­tekezleteinek sorozata. Hét járási és öt városi küldött- és vezetőségválasztó tanácskozást rendeznek november 10-ig Bács-Kiskun megyében, ame­lyeken a KlSZ-aíapszerveze- tek küldöttei, az ifjúsági ve­zetők, a párt-, állami és tár­sadalmi szervezetek meghí­vott képviselői nemcsak a KISZ előző kongresszusa óta eltelt négyéves időszak ered­ményeit teszik mérlegre, ha­nem a KISZ KB kongresszusi téziseinek szellemében meg­határozzák pártunk ifjúsági szervezetének további felada­tait is. Sor kerül ezenkívül a járási, városi KlSZ-bizottsá- gok vezetőségének újjáválasz- tására és e tanácskozásokon szavaznak a résztvevők azok­ra, akik járásukat, városukat képviselik a KISZ megyei ve­zetőség- és kongresszusi kül­dött delegáló értekezletén. A beszámolók számot adnak a kongresszusi versenybe be­nevezett fiatalok eddigi mun­kasikereiről amelyekkel ez­úttal nem foglalkozunk rész­letesen, de megemlítjük a ba­jai üzemekben dolgozó ifjú­munkások, műszakiak nagy­szerű eredményeket hozó mi­nőségi mozgalmát, az ÉM Fémmunkás Kecskeméti Gyár­egysége KISZ-szervezetének megyénk valamennyi ifjúsági brigádját versenybe szólító felhívását, a kecskeméti, a kiskunfélegyházi gimnazisták segítségét az őszi mezőgazda- sági munkák és a vasúti csúcs- forgalom sikeres lebonyolítása érdekében. A járási és városi küldött- értekezletek jelentős állomá­sai fiataljaink életében, hi­szen az őket érdeklő, időszerű kérdések kerülnek napirend­re a tanácskozásokon. A sike­res taggyűlések példái nyo­mán bizonyára nem fukarkod­nak a beszámolók, a hozzá­szólók a bírálattal sem, őszin­tén feltárják azokat a gondo­kat, problémákat is, amelyek akadályozzák termelőszövet­kezetük, üzemük eredménye­sebb munkáját és szóba ke­rülnek azok az intézkedések is, amelyek éppen a fiatalok észrevételei nyomán szület­tek. Sok szó esik majd az ifjúság kulturális és érdekvé­delmi kérdéseiről is, s arról, hogy a járási-városi bizottsá­gok miként segítsék az újon­nan megválasztott alapszer­vezeti vezetőségeket munká­jukban. Egyszóval: a mai nappal kezdődő járási-városi küldött- értekezletek, az ezeken meg­vitatásra kerülő eredmények és feladatok, rendkívül jelen­tős hozzájárulást jelentenek a KISZ VI. kongresszusa jelsza­vának valóra váltásához: Jobb munkával, nagyobb tudással a szocializmus teljes felépíté­séért! E jelszó szellemében kívánunk eredményes munkát a küldöttértekezletek vala­mennyi résztvevőjének. Modern üzlet a tanyavilágban A felvételen látható üzletház nem Kecskeméten, nem is vala­melyik nagyobb községünkben épült — hanem Ágasegyházán, a még csak néhány éve formálódó falucskában. Az üzletház most pár hete nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. Az épület egyik hajójában élelmiszer-, a másikban iparcikkeket árusítanak, önki- szolgáló alapon, városi színvonalú választékban. A létesítmény kivitelezője, Kiskőrösi Vegyesipari Ktsz, az egyik fővárosi építőipari vállalat közreműködésével, 660 ezer fo­rintot költött rá. ami a tervezett beruházási összeghez képest, mintegy 80 ezer forintos megtakarítást jelent. A korszerűség jel­lemzéséhez még csak annyit, hogy az üzletházat távfűtéssel lát­ták el. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom