Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
Aki elébe ment a szabadságnak „Műalkotás“ minden mennyiségben IJlünk a szeremled kis ház verandáján. Körülöttünk az ősz vegyes gyümölcsillata terjengj s a kapuig vezető út két oldalún tömör élőfalat alkot a fürtökkel dúsan rakott szőlősor. Takacs Feri bácsi dóznit vesz elő, es cigarettára gyújt. A füst szeszélyesen bodrozódva inog felettünk. Feri bácsi gondolkodó tekintettel néz a kukoricatáblák fölé hajló égnek az oszlopok négyszögébe zárt darabjára. Nem azért gondolkodik, mintha törni kellene a fejét, inkább mert nagyon is elevenen él benne mindaz, ami akkor ezen a környéken történt. 1944 októberéről beszélgetünk, Szeretnie felszabadulásáról, a szabadság születéséről. __ 1944. október 21-én felszabadult Baja, a környező községekkel együtt. Szeretnie valahogy kimaradt a szovjet csapatok hadmozdulataiból. Másnap, 22-én hatodmagammal bementünk a bajai szovjet katonai parancsnokságra, ami a Róka utcában volt, és kértük, hogy a mi községünket is szabadítsák fel — mondja Feri bácsi. — A németek ugyanis még itt voltak Szeretnie határában, és fosztogatták a Duna-parti tanyákat; teheneket, tyúkokat vittek el. Amikor látták, hogy a községben még nincsenek oroszok, bátorságot kaptak, és 29-én egy 41 főből álló csoport bejött a faluba. A posta előtt leállították a gépfegyvert, baltával összetörték a postai távbeszélő készüléket. A házaknál tyúkokat, lisztet, zsírt raboltak, s azt kocsira rakva a dunai komához vitették. Az egyik kocsi lovait Dión Lajos, a másikat pedig Verbán Mátyás hajtotta, akik ma is élnek. Persze a német fegyverrel kísérte őket... M i ntha megelevenedne a 20 év előtti történet, kukoricával megrakott szekér kocog el az utcán. A lovak horkannak a portól, s a jellegzetes hangot messze görgeti a délelőtti csönd. Feri bácsi üdvözlésképpen int a kocsisnak, s tovább folytatja az emlékezést. — Mivel még akkor sem jöttek ki hozzánk Bajáról, elhatároztam, hogy átmegyek Bátmo- nostorra. ahol már bent voltak a szovjet csapatok. Az öt kilométeres utat félig gyalog, félig Orján Lajos kocsiján tettem meg. A község ekkor már szabad volt, de szovjet katonákkal nem találkoztam. A postáról telefonálni akartam Bajára, a parancsnokságra, de a postamester azt mondta, hogy a vonal már a szovjet hadseregé, s polgári személy nem telefonálhat rajta. Én ettől függetlenül felvettem a kagylót, de — minl- ahogy később megtudtam, tévedésből nem Baját, hanem Nemesnádudvart kapcsolták. Egy tábornokkal beszéltem, s elmondtam neki a szeremlei állapotokat. Mielőtt véleményt mondott Volna, röviden csak annyit válaszolt, hogy azonnal menjek hozzá. Amikor letettem a kagylót, akkor döbbentem meg, hogy nem tudom, kivel beszéltem, és hova menjek. A 73 éves ember jól beszéli az orosz nyelvet, most is, hogy újra átéli a valamikori eseményeket, többször közbeszúr egy-egy ropogós parancsszót, mondatot. Bőven volt alkalma elsajátítani, hiszen 1917- ben fegyveresen vett részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcaiban, s 1920-ban felvették a pártba. Ezt követően Bőgőtől városban a Területi és Forgalmi Rendkívüli Forradalmi Törvényszék kirendeltségén teljesített szolgálatot. Mindezt az előttem fekvő papírról, az Irkutszki Területi Állami Levéltár hivatalos, orosz nyelvű igazolásából olvasom. Rajta pecsét és aláírás: Mes- cseszkij igazgató. — Elindultam Bajára — folytatja pillanatnyi szünet után. — Az országúira kiálltam, hogy valami járművet szerezzek. Hamarosan jött is két szovjet tiszt egy lovas hintón. Felvettek, kezembe adták a gyeplőt, s hajtottam Bajára a Róka utcába. Elmondtam a parancsnoknak, hogy mi járatban vagyok, rögtön gépkocsiba ültünk, s először Érsekcsanádra, majd Nemesnádudvarra hajtottunk. Este 10 óra lehetett már, amikor egy alacsony, de igen erős termetű tábornok elé kísértek. Alighogy magyarázni kezdtem a szeremlei helyzetet, a tábornok homlokát ráncolva hallgatásra intett, s egy térképet vett elő, amelynek egyik sarkára a nevem volt felírva-. __ Ferenc Takács? — kérdezte a tábornok. Itt derült ki, hogy vele beszéltem, amikor Bátmonostorról telefonáltam. Sokáig kérdezgetett, majd vacsorát kaptam, és az éjszakát is ott töltöttem, a főhadiszálláson. Má snap reggel egy századossal, erre jól emlékszem, Panov elvtárssal jöttem haza Szeremlére, Baján keresztül. Ekkor tudtam meg, hogy a községet hajnali 3 órakor már elfoglalták a szovjet csapatok. Persze a Duna-parton meghúzódó németek erről semmit sem tudtak, és másnap, október 30- án ismét be akartak jönni a faluba fosztogatni. Ebből nem lett semmi, néhány lövés után fejvesztetten menekültek. Az oroszok öt foglyot ejtettek, akiknek kihallgatásánál én voltam a tolmács. Mindezeket olyan természetes egyszerűséggel mondta el Feri bácsi, mintha teljesen veszélytelen utakon és körülmények között ment volna elébe a kis község, Szeremle szabadságának. Azóta húsz esztendő telt el, s rakódott rá súlyával az idős ember vállára. — Utána rendes kerékvágásba billent az élet nálunk is. 1944. november 14-én, vagyis két héttel Szeremle felszabadulása után Aranyos Ferenccel megalakítottuk a községi párt- szervezetet, majd a földosztás következett, amelynek során 267 nincstelen ember jutott az életet, munkát jelentő földhöz. lljabb cigarettára gyújt, amelynek tüze fölparázsdik, mint az emlékek, füstje pedig kavarogva elszáll, mint az idő, amelynek 73 évéből gazdag életet épített fel Takács Feri bácsi. Sorsa, helytállása legyen mdndannyiunk számára példa. Gál Sándor Laticel, derék orvos műgyűjtő szenvedélyét ismerték széles e környéken. Szerette elbűvölni ismerőseit képritkaságaival. Azzal is dicsekedett, hogy ha alkalma van, bagóért vásárolja a hallatlan értékű alkotásokat. Délutáni pihenője alatt — szokása szerint — terebélyes párnázott karosszékébe ereszkedett és műértően hunyorított szemmel gyönyörködött új szerzeményeiben. Csöngettek. Furugla bácsi, az öreg képügynök látogatta meg, aki arról volt nevezetes, hogy vásárlóit sorra letegezte. Ez is a szakmában való rendkívüli jártasságára mutatott. Nagyméretű, aranyozott rámájú, egyiptomi tájon egy nőt kígyóval ábrázoló képet szorongatott. — Bizony, édes fiam, ilyen történelmi vászna — mutatott a festményre — senkinek sincs a világon. Pora se lesz már a föld alatt az ■ öreg Furugla bácsinak, amikor a te Kleopátrád kacérkodni fog a kígyóval és felbecsülhetetlen vagyont jelent majd a családodnak. A doktor nem alkudozott, mert rendkívül tetszett neki a festmény. Megvette kettő darab ezresért. Másnap egy közeli községbe karikázott, s mivel ideje volt, betért a fodrászhoz borotválkozni. A szőrspecialista — régi ismerőse — közvetlenséggel kezdte pamacsolás közben: — Vettem egy szép festményt, nézze meg a doktor úr A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között október 12-én tárgyalások kezdődtek a közúti fuvarozásról. A tárgyalások október 17-én államközi egyezmény kötésével zárultak. Az egyezmény az első kormányszintű megállapodás, mely a két ország közötti autóbusz- és teherkocsiforgalom szabályozása érdekében jött létre. A fokozódó gazdasági együttműködés és az egyre növekvő idegenforgalmi kapcsolatok szükségessé tették a gépjárműforgais. Maga aztán igazán szakember ebben a dologban. — És mit ábrázol? — Valami régi királynét, félig pucéran, remek az a kép — és csettintett a nyelvével. Laticel, mint akit vipera csípett meg, szappanhabosan felugrott. — Mutassa öregem. Igazán kíváncsi lennék az ízlésére. Majd összerogyot a csodálkozástól, amikor ráismert a* egyiptomi királynőre, markában a kígyóval, amint éppen a túlvilágra mereszti tekintetét. Alig tudta kínyögni: — Az öreg Furuglától vette? — Pontosan őtőle. Egyetlen darab a világon. Tízezreket fog érni, mire festője olajra lép ebből az árnyékvilágból. — És mennyiért vette? — Ezerhatszázért. Bizonyisten, ezernyolcra tartotta a vén gazember, de én már ismerem a szokását, nála azután lehet alkudni. Laticel nem válaszolt. Ügy félig borotváltan kirohant. Rálépett a pedálra. A postánál állt meg. Feleségét akarta értesíteni a szerencsétlenségről. A postamester jókedvűen fogadta az orvost: — Vettem egy eredeti Kleopátrát, doktorkám, megnézheti. Cukor egy nő! Oda nem adnám semmi pénzért, hiába is kérné! Ez is az ő Kleopátrája volt, harmadik kiadásban. De ezen a képen a kígyó már valósággal sziszegett feléje. H. I. lomból adódó közlekedési és gazdasági kérdéseknek államközi egyezményben történő rendezését. Ez lehetővé teszi a gépjárműforgalom további zavartalan fejlődését és gazdaságos lebonyolítását. Megszűntet egy sor adminisztratív formaságot. Az egyezmény kimondja a fuvarozások viszonosságon alapuló teljes adó- és illetékmentességét, s minimumra csökkenti a nemzetközi közúti fuvarozásokkal együttjáró vámügyi formaságokat. (MTI) államközi egyezmény Magyarország és Csehszlovákia között a közúti fuvarozásról 38. Nem telt el még egy negyedóra sem, mikor Jerzy Kur visz- szatért. Wilska kérdően nézett rá, de hallgatott. Az ügyész leült az asztal mellé és a lehető legközönyösebb hangon így szólt: — A főnök elolvasta a kérvényemet, eltépte, engem pedig kidobott. Búcsúzóul még „vén szamárnak” is nevezett. — Milyen kedves! — kiáltott lelkesen a titkárnő. — Én? — Dehogy! A főnök. Igazán találóan értékelte önt! Az ügyész úgy tett, mintha haragudnék, de Wilska látta rajta: nagyon is elégedett, hogy felettese így reagált elbocsátási kérelmére... Néhány órával később az őrnagy telefonált. Tájékoztatta' az ügyészt, hogy a joggyakomok lakásán nem találtak semmi gyanúsat. Ellenben a finn házacska kis udvarán a házkutatást végző egyik rendőr a szemétládából kivett, egy sárga, erősen összegyűrt papírdarabot. Amikor kibontották, kiderült róla, egy negyedrésze egy sárga aktatartónak, amilyenben az ügyészségi aktákat tartják. A további kutatás során megtalálták az aktatartó többi részét is. Borítólapján ez állt: „fehér gengszterek” VII. kötet. Tehát ugyanaz a kötet, amelyet valószínűleg elraboltak Kalinkowskitól az ellene elkövetett merényletkor. A csekket azonban semmiképpen sem sikerült megtalálni. Az ügyész, amikor elmesélte Wilskának a házkutatás eredményét, szomorúan állapította meg: Sajnos, nehéz elhinni, de a joggyakomok bűnösségéhez nem fér kétség. — Ez valóban rettenetes — mondta Wilska megilletődöt- ten. — A fiú tönkretette jövőjét. Ezt csinálja a pénz az emberből? Telefonálnom kell Zo- sia Samaszkównának, és értesítenem minderről. Bár vőlegénye van, mégis úgy gondolom: tetszett neki Zygmunt. Emlékszik? Elájult itt, amikor meghallotta, hogy Zygmuntot megtámadták. — Én kaptam el az utolsó pillanatban. Jól megüthette volna magát, mert egyenesen az íróasztalomra esett. Zosia azonban, akinek Wilska azonnal telefonált, a rossz hírt minden megjegyzés nélkül hallgatta végig. Száraz hangon megköszönte és letette a kagylót. A következő néhány napon az őrnagy esetről esetre kihallgatta Kalinkowskit, aki mindent tagadott. Azt állította: semmit sem tud az ellene elkövetett merénylet előzményeiről és nem érti: hogyan kerülhetett a „fehér gengszterek” aktáinak dosz- sziéja a házuk szemétládájába. Azzal a levéllel sem tud —úgymond — mit kezdeni, amit egy számára ismeretlen embertől kapott Bécsből. Az ellen is tiltakozott, hogy a támadás előtti napon a „Sejmowa” kávéházban volt. De amikor Kabátujjal szembesítették, beismerte: valóban néhány percre beült a kávéházba, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét, és megigyon egy kávét, mert még sok munka várt rá. Azt azonban határozottan tagadta továbbra is, miszerint ott valakivel találkozót beszélt volna meg, tagadta, hogy ismeri a „sápadt Nikót”, aki akkor este Kabátujj társaságában volt. Általában azt állította, hogy nem is nézett körül a kávéházban, kiitta a kávéját, kissé elüldögélt, aztán elment. Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, hogy a volt bírósági gyakornokból vá- lamivel többet szedjenek ki. Az őrnagy, akinek nagy tapasztalata volt a legkülönbözőbb ügyek vezetésében, érezte, hogy ezúttal egy láthatatlan fal előtt áll. Minden logikusan fonódott össze, mégis elégedetlen volt az eredménnyel. Kalin- kowski bűnösségéhez nem fért kétség. A bizonyítékok elegendőek voltak ahhoz, hogy azonnal átadja az ügyet az ügyészségnek a vádirat elkészítése végett. Az őrnagy mégsem tudott ellenállni annak a meggyőződésének, hogy az ügyben valami nincs rendjén. Érezte, hogy ez -az ügy kezd számára gyötrelmessé lenni. Már régen megszűnt a sablonos nyomozás. Komoly problémává nőtt^becsületbeli ügye és szakmai ambíciója lett annak a tisztnek, akit eddig mindenki magasztalt a tehetségéért és a munkában elért eredményeiért. És most egy „ostobának” látszó ügyben ez a „tehetséges, karriert csináló tiszt” reménytelen módon megtorpant. • Teltek a napok. Az őrnagy felismerte: sietnie kell; a csekket minden pillanatban kivihetik Bécsbe, s akkor már mindennek vége. Kalinkowski értékes zsákmányt jelentett, de ebben az esetben kevésbé érdekelte az ember: sokkal inkább a csekk, az a kis darabka papír. Az őrnagy ezen az éjszakán, mint általában az utóbbi időben, rosszul aludt. Egyenesen álmatlanságban szenvedett. Még, ha olykor el is szendergett, az álom nem hozott neki megnyugvást. Agya nem tudott megpihenni, tovább működött, bár a test már teljesen tehetetlen volt. Az éjszakát követően már hét óra előtt felkelt. Csendben, hogy fel ne ébressze a feleségét és a gyerekeit, a fürdőszobába ment, megmosakodott, és borotválkozni kezdett. Hirtelen önkéntelenül felkiáltott. — Mi történt? — rémüldözött Mária, a felesége, aki még nem ébredt fel teljesen az álmából. — Milyen ostoba is vagyok! — az őrnagy kijött a fürdőszobából. fél arca beszappanozva, a másik már sima. — Üristen de hülve vagyok! Minden világos volt mint a tenyerem. Tízszer is elolvastam és mégis semmi. De most megvan, megvan!. .; — Mi van meg? Mi történt? — Mária nyugtalanul figyelte férjét Kiugrott ágyából és magára kapta pongyoláját. — Hetek óta gyötrődöm ezzel a csekküggyel. Neked is beszéltem róla nemegyszer. Már úgy látszott, minden megállt, minden mozdulatlan. Fogalmad sincs róla, mennyit kínlódtam, aludni sem tudtam az ügytől. Pedig milyen egyszerű volt! Milyen világos, kezdettől fogva Ö, én ostoba, én meg semmire se jöttem rá. Csak most borotválkozás közben... — Ha ilyen jó gondolataid vannak borotválkozás közben, akkor hagyd ott a rendőrséget, és írj karcolatokat az irodalmi lapokba — nevetett Mária, végre megnyugodva férje lelkiállapota felől. — Rendben van! De azzal a feltétellel, ha te viszont énekelni fogsz! Mindketten felnevettek. — Te bolond, fejezd be a borotválkozást, én meg rögtön elkészítem a reeeelit — vezényelt Mária, a fürdőszoba felé taszi- gálva férjét. — Ne csinálj most semmit. Azonnal rohanok a hivatalba! — Nem engedlek el reggeli nélkül. Már adom is! Az őrnagy gyorsan meglttn a kávéját, de a vajaskenyérből csak egy falatot evett, és máris rohant. Hivatali szobáiéban azonnal elővette az ügy aktáit. Lázasan átlapozta és elégedett volt. Szolgálati kocsit kért. (Folytatása következik.) \
