Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

I oMa! 1964. szeptember 1, bedé ' n. Ln PIÁR 1964. szeptember 1, kedd. Névnap: Egyed. Napkelte: 5 óra 2 perc. Napnyugta: 18 óra 25 perc. 1 J Hz első meghívó Meghívót kapott a fiam és vele együtt sok kisgyermek Kecskeméten, akik az I. számú ál­talános iskolában kezdik meg életük első nagy munkáját, a tanulást. Egy kis névjegykártya, borítékba téve, s azon a címzés: „X. Y. első osztályos kisfiúnak, Helyben...” S a karton­lapon: „Évnyitó ünnepélyünk 1964. szeptem­ber 1-én, délelőtt 9 órakor lesz. Szeretettel várunk!” S már el is érkezett a nap, s megyünk ké­zenfogva, hogy a sok kis emberpalánta eleget tehessen élete első komoly meghívásának — őszinte örömmel és nagy-nagy várakozással. (T—1) — Ülést tartott az SZMT munkásvédelmi akcióbizottsága. A teg­nap délelőtt lezajlott ülésen az 1964. évi munkásvédelmi hely­zetről. s a további fel­adatokról tanácskoz­tak. — Augusztus 5-i szá­munkban, a Hírek rovat­ban közöltük, hogy Kon­koly Béla, Izsák, Tompa Mihály utca 2. szám alat­ti lakos, agyonütötte Gabnai Gábor kerekegy­ház! lakos süldőjét, emiatt eljárás indult el­lene. Az ügyészségi nyo­mozás számos körülményt tisztázott. Kiderült, hogy Gabnai sertései rendsze­resen okoztak kárt Kon­kolyoknak. A sertést nem károkozási szándékkal ütötte meg, hanem azért, hogy a vetésről elzavarja. A kecskeméti városi és járási ügyészség a nyo­mozást a Be. 160. parag­rafus (1.) bek. e) pontja alapján az ügyben meg­szüntette és erről hatá­rozatot hozott. ffiniatűr Nyugtató nyilak Az Egyesült Államok­ban a rendőrség „tanul­mányozza” azt a kérdést, lehet-e veszett állattal, va­lamint őrjöngő, dühöngő személyekkel szemben olyan,, mérgezett nyila­kat” alkalmazni, amelyek nyugtatószereket juttat­nak a szervezetbe. E nyi­lakat pisztolyból lőnék ki. Embereken végzett kísér­letekkel különféle narko­tikumot, köztük morfiu­mot, dimedrolt stb. al­kalmaztak. A nyíl hegye annyi idegcslllapítót Jut­tat a szervezetbe, hogy felér egy kiadós injekció­val. Televízió az utasszállító repülőgépen Japánban a légi utasok kényelmét és szórakozá­sát televíziós készülékek­kel is növelik. A repülő­gép szalonjában négy­tranzisztoros televíziós ké­szüléket helyeznek el. Az adások a repülés idején több mint 4000 méter ma­gasságban is vehetők. Duna-torony Becsben az idén nem­zetközi kiállítást rendez­nek. Ebből az alkalomból 252 méter magas tornyot építenek, amelyet Duna- toronynak fognak nevez­ni. 150 méter magaeság- ban nagy kilátóterasza, 161 méter magasságban kávéháza, 1TO méter ma­gasságban vendéglője lesz. A kávéház és a vendéglő saját tengelye körül fo­rog, s igy teljes körkép bontakozik ki a vendégek szeme előtt. A tornyot, amelyben két gyorsliftet szerelnek fel. saját áram- fejlesztővel is ellátják. — Példamutatóan vették ki részűiket a nagy nyári mezőgazda- sági munkákból a bácsborsódi Üj Élet Termelőszövetkezet KlSZ-munkacsapatá- nak tagjai. A kiváló teljesítményt elért fia­talok közül Várnai Istvánt és Illés Sán­dort — az ifi csapat legszorgalmasabb tag­jait — ötnapos len­gyelországi kirándu­lásra küldik, a terme­lőszövetkezet költsé­gén. — A kalocsai ön­tözőrendszer mintá­jára elkészültek Har- ta vidékének öntözé­ses tervei. E szerint itt is mintegy nyolc­ezer holdas terüle­ten használják majd fel a Duna vizét a szántóföldek csapa­dékutánpótlására. — ELKÉSZÜLT a kecskeméti művész­klub szeptemberi prog­ramja. A nyári szünet után először szeptem­ber 7-én osztrák, olasz és jugoszláv útibeszá­molóra várja tagjait a klub, amely ezenkí­vül még hét előadást és vitát tervez szep­tember hónapra. Finn megrendelésre A Kalocsai Sütőipari Vállalat tésztakészítő­üzemében kézzel gyúrt, négytojásos tarhonyát készítenek exportra. Az első — mintegy 1 mázsa 80 kilónyi — szállítmányt polietilén csomagolásban a fin­neknek szállították, és még újabb tíz mázsát gyúrnak külföldi meg­rendelésre. — Lengyel újdonság az alumíniumból ké­szült söröshordó, amely a fahordónál sokkal könnyebb, tartósabb, praktikusabb és köny- nyebben szállítható. 125 éve, 1830. szeptember 1-én halt meg Guzmics Izidor László költő, mű­fordító és nyelvész. Sop­ron megyei molnár fia volt. Diákkorában kezdett verselni. Mint bencés ta­nár, tizenhét évig tanított Pannonhalmán, s ez idő­ben állandó és sűrű ba­ráti levélváltásban állt Kazinczy Ferenccel. Te­vékenységét főként a nemzeti műveltség emelé­se és a magyar nyelv szé­les körű elterjesztése ér­dekében fejtette ki. Lati­nos költeményedé vala­mint elbeszéléseit, drá­máit választékos előadás­móddal írta. Értékesek a dramaturgiai, költői és színművészeti nyelvről írt értekezései. Sokat fordí­tott az antik görög köl­tők : Szophoklész, FAiripi- dész, Aiszkhülosz, Theok- ritosz, Anakreon művei­ből. Tagja volt az Aka­démia alapszabályait ki­dolgozó bizottságnak, majd megalakulása után az Akadémia tagjává is választották. Szenvedé­lyes nyelvújítóként lelkes szerepet vitt az Akadémia szótári munkájában. A magyar művelődésnek ér­tékes, sokrétű munkása volt. — TOVÁBBRA is nagy sikere van a ha­lasi csipke országos vándorkiállításának. Az idén a többi között Sopronban és Nagy­kanizsán aratott sikert, jelenleg pedig Kapu­váron csodálhatja meg a nagyközönség a ha­lasi asszonyok világ­hírű művészetét. — A hírszolgálat nemzetközi biennálé- ját ez év október 19— 20, és 21. napján tart­ják meg a franciaor­szági Rouenban. A kongresszus vitatémái: „A helyi sajtó a rádió­televízió századában”, „A sajtótevékenység hatásköre, fejlődésének feltételei és szerepe modern országokban”. — AZ APOSTAGI Duna Termelőszövet­kezet 220 személy rész­vételével szeptember 2-ára csoportos láto­gatást szervez a mező- gazdasági kiállításra. A termelőszövetkezeti gazdák megtekintik a főváros nevezetessé­geit is, majd ezt köve­tően végignézik a Fő­városi Nagyciruksz elő­adását. Filmklubok a tsz-központokban Az őszi-téli idény­ben öt kecskeméti kö­zös gazdaság — a Mathiász, az Űj Ta­vasz, a Petőfi, az Aranykalász és az Al­kotmány Termelőszö­vetkezet — tanyaköz­pontjában, valamint a miklóstelepi általános iskolában ismét meg­rendezik a filmklubok előadássorozatait. A huszonnégy előadás­ból álló sorozat kere­tében régi és mai — magyar és külföldi — filmeket vetítenek, s filmismertető, illetve értékelő előadásokat tartanak a tanyasiak­nak. — Harmincötezer Vénus porszívót adott át a kereskede­lemnek a Villamos- sági Gépgyár bajai gyáregysége. Még az év végéig ugyaneny- nyi kerül legyártás­ra és értékesítésre. /ŐOfÁRÁS A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: Augusztus 3*-án a középhőmérséklct 21,4 (az ötvenéves átlag 20,1), a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 29.2 Cel- sius-fok, a napsütéses órák száma 12,3 volt. — 31-én a legalacsonyabb hőmérséklet 12,1, a reggel 7 órakor mért hőmérsék­let 13,6, a délután 2 óra­kor mért hőmérséklet 12,1 fok volt. Várható időjárás kedd estig: Felszaka­dozó felhőzet, szórvá­nyosan előforduló eső. Mérsékelt északi szél. A nappali felmelege­dés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. Tanyakutatás Kiskunhalas határában A felszabadulás előtt Kiskunhalas lakóinak mintegy a fele tanyákon élt. Az utóbbi évtized­ben errefelé is „bomlásnak indult” ez aa élet­forma, de még mindig egy nagyobb „falura va­ló” család él a városhatárban, távol a kulturál­tabb életkörülményektől. A kiskunhalasi tanya- világ embereinek hagyományos életmódját, a tanyák történetét most — Janó Ákosnak, a ha­lasi múzeum igazgatójának irányításával — fel­kutatják. A több száz tanya közül harminchetet a nyáron már felkerestek. Az összegyűjtött ada­tokból tanyamonográfiát állítanak majd össze. Egyebek között olyan kérdésekre keresnek vá­laszt, hogy az ősöket annak idején mi késztette a pusztai letelepedésre, hogyan éltek a tanya­siak a század első félében, s hogyan élnek most, s miért ragaszkodnak közülük annyian még ma is a tanyai élethez, összeírják a különböző ta­nyatípusokat, a házak és a gazdasági épületek fekvéseit, korát és felmérik a művelődési, szó­rakozási lehetőségeket is. Népfront elnökségi ülés Kecskeméten Tegnap délután ülést tartott a Hazafias Nép­front Kecskemét városi elnöksége. Az ülésen Búzás János, a dolgozók iskolájának igazgatója tájékoztatójában elmondotta, hogy az elmúlt tanévben 1040 hallgatója volt a dolgozók álta­lános iskolájának, s több mint kétezer felnőtt hallgatója az esti és levelező középiskoláknak. Az eddigi jelentkezések alapján az idén azon­ban még a tavalyinál is nagyobb számban ül­nek az iskolapadokba szeptember első hetében a felnőttek. Ugyancsak a tegnapi elnökségi ülés hozott határozatot a városi népfrontkörök és klubok megszervezéséről, illetve létrehozásáról, s egy­úttal megtárgyalták a népfront és tanács együtt­működésének kiszélesítését. Méltóképpen Ságvári Endre emlékéhez Zászlóavató ünnepség Dunavecsén Vasárnap délelőtt a dunave- csei Virágzó Tsz tagsága nevé­ben Kovács János tsz-párttitkár bensőséges ünnepség keretében zászlót adott át a szövetkezet KISZ-alapszervezetének. A zász­lóavató ünnepség alkalmával a KISZ-alapszervezet felvette Ságvári Endrének, a fasiszták által meggyilkolt ifjúkommu­nista mártírnak a nevét. Kovács János megnyitó sza­vai után Szabó Attila, a duna- vecsei járási KISZ-bizottság tit­kára felelevenítette Ságvári Endre küzdelmes életét, beszélt a KISZ-alapszervezet névadójá­nak vértanú haláláról. Utána kultúrműsor következett. Ezt követően a járási pártbi­zottság, a megyei és járási KISZ-bizottság, a nőtanács he­lyi szervezetének, a tsz párt- alapszervezetének képviselői kö­tötték rá szalagjaikat a zászló­ra. Király József, a megyei KISZ-bizottság politikai mun­katársa további jó munkára, helytállásra hívta fel a fiatalok figyelmét. A zászlóavató ünnepség Ko­vács Jánosnak, a pártalapszer- vezet titkárának zárszavával ért véget. Gáterősítés - űj módszerrel Számos helyen a megyében is szélesítik a Duna és a Tisza gátjait. A töltések erősítésének érde­kes, korszerű módszerével kí­sérleteznek most az Országos Vízügyi Főigazgatóság kutatói és folyamszabályozási szakem­berei. A Duna déli szakaszán, Úszód közelében két kilométer hosszú gátat szélesítettek ily módon. A kísérleti szakaszon mint­egy öt méter vastag és húsz méter széles homokréteggel tá­masztották meg a töltés men­tett oldalát. A munka érdekes­sége, hogy a folyam volt a gát­építés legfontosabb eszköze. Közvetlenül a Duna medréből emelték ki az építőanyagot, amelyet ugyancsak a folyó vi­ze szállított el egy csövön át a munkahelyre. Az új eljárás azért jelentős, mert a hazai folyók gátjai mellett már nem szabad meg­bolygatni a talajt, a töltések építőanyagát tehát csak távoli bányákból hozathatják. Az új módszer nemcsak az anyagbeszerzési gondokat eny­hítette, hanem megoldotta a gátépítés teljes gépesítését is. Így előreláthatóan a felére csökken a gátak erősítésének építési költsége. A kísérleteket most még Ba- latonmárián, a balatoni part­fal feltöltésével és a Duna fel­ső szakasza egyik gátjának meg­erősítésével folytatják, de év végére befejezik az új módszer végleges technológiájának ki­alakítását. NDK finommechanikai kiállítás Hétfőn a Budapesti Nemzet­közi Vásár területén a 25-ös számú pavilonban megnyílt as NDK finommechanikai és opti­kai külkereskedelmi vállalatá­nak kiállítása, ahol korszerű anyagvizsgáló gépeket és műsze­reket mutatnak be. A 80 éves múltra visszatekintő német anyagvizsgáló gépipar kiállítot­ta legújabb típusú húzó-nyomó gépeit, szilárdságvizsgáló be­rendezéseit, építőanyagpréseit, rezgésméró műszereit, A kiál­lítást szeptember 10-ig vasárnap kivételével, mindennap 10-től 17 óráig tartják nyitva. (MTI) Szomorú hét vége megyénk országút pain Egyetlen nap alatt öt súlyos kimenetelű baleset — négy a motorkerékpárosok hibájából Milyen sok figyelmeztető szó elhangzott, mennyi tragi­kus végű közúti baleset intett már a gondos előrelátásra, fe­gyelmezett közlekedésre, a sza­bályok pontos betartására! És mégis: megdöbbentő, milyen sokan akadnak még, akik a sze­rencsére bízva magukat szágul­danak, mitsem törődve az elő­relátással, a KRESZ előírásai­val, önmaguk és embertársaik életével, testi épségével. A vasárnap első balesete reg­gel hat órakor Kecskemét bel­területén történt, a Bem utca és a Bethlen körút keresztező­désében. Kara Pál kecskeméti (Kisfái 88. sz.) lakos motorke­rékpárjával nem adta meg az elhaladási elsőbbséget a vele szemben egyenes Irányban ugyancsak motorkerékpáron közlekedő Raffai Károly Kecs­kemét, Vacsihegy 101. szám alatti lakosnak és eléje kanya­rodott. Emiatt összeütköztek, s Raffai Károlyt ballábszártö- réssel szállították kórházba a mentők. Kara Pál ellen foglal­kozás körében elkövetett gon­datlan veszélyeztetés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt eljá­rás indult. Néhány perccel kilenc óra előtt Lajosmizséről jelentettek balesetet. Földházi István La- josmizse, Petőfi u. 10. szám alatti lakos motorkerékpárjá­val szabálytalanul balról akar­ta előzni az előtte haladó, bal­ra kanyarodó, és ezt a szándé­kát időben jelző CA 21—72 rendszámú személygépkocsit. Emiatt a személyautó bal olda­lának ütközött és kulcscsonttö­rést szenvedett. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel fizetett gondatlansá­gáért Kiss A. Sándor Jászszent- lászló, Rákóczi út 13. szám alatti lakos, aki a község bel­területén irányjelzés nélkül ka­nyarodott a vele azonos irány­ban haladó és már előzésben levő Kiss Miklós gyöngyösi mo­torkerékpáros elé. Az utóbbi járművezető a rövid távolság miatt megállni már nem tudott és az eléje kanyarodó Kiss A. Sándort elütötte. „A bekövetkezett balesetért Szűcs Jenő motorkerékpár-ve­zetőt terheli a felelősség” — hangzik a rendőrségi jelentés. De a 18 éves Szűcs Jenő már nem él. Vasárnap a déli órák­ban az 52-es műúton közleke­dett levizsgázatlan motorke­rékpárján. Eközben körültekin­tés és irányjelzés nélkül visz- szafordult az úttesten és ösz- szeütközött az ugyancsak mo­torkerékpáron haladó 20 éves testvérbátyjával Szűcs László- val, aki utast is szállított a járművén. Mindhárman súlyos sérülésekkel kerültek a kór­házba, s Szűcs Jenő vasárnap este belehalt sérülésébe. Vasárnap délben karambolo­zott Kiskőrös határában Vecs- kó Pál kiskőrösi lakos. Motor­jával lovas kocsit előzött egy kanyarban, de eközben, gyors­hajtás miatt lecsúszott az út- patkára, elvágódott, s életveszé­lyes sérüléssel került a kiskun- halasi kórházba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom