Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-02 / 205. szám

1964. szeptember 2, szerda 5. oldal a. Özvegy menyasszonyok A komédia álarca mögött többnyire komoly társadalmi igazságok rejtőznek. Ezért is népszerű műfaj a vígjáték, ezért tudott például milliók szívéhez férkőzni Chaplin, a nagy nevet­tető. A közönség szeret nevetni, a jó vígjáték legalább úgy kell, mint kiszáradt földnek az eső. Frissebb lesz tőle az élet, ter­mékenyebb. Ez a szándék vezé­tott házassági ígéreteivel. Ennyi a történet, amelyet csendes, finom humoi'ral szólal­tat meg Gertler Viktor rende­ző. Kár, hogy a film vége felé kifogy az ötletekből és a pórul­járt, özvegy menyasszonyokat is elejti. Pedig milyen ragyogó öt­letté lehetne például kerekíteni azt, hogy a nyomozó rendőrtiszt maga is kipróbálja a nőcsábítás *IP1 Vay IIus és Garas Dezső a film egyik jelenetében. irelhette új filmünk készítőit is. Jót akartak. Harsány bohózat helyett finomabb, mélyebb hu­morral pellengére állítani a mai életünk talajába kapaszkodó kispolgári szemlélet fonákságait. Fedor Agnes novellájából Bencsik Imre, Borhy Anna és Kovács Nándor írta a forgató- könyvet. Szellemesen, jó érzék­kel. Magyar filmben rég hallot­tunk ilyen talpraesetten szöve- gezett párbeszédeket. Az ötlet is kitűnő. Kormos József, ez a mulatságosan esetlen, kajlafülű, modern, 'pesti „Casanova” ra­kásra szédíti a „szebb lelkű” hajadonokat, bőkezűen osztoga­ősi módszereit, szentimentális fogásait, Sajnos, mindez váz­latban marad. Ettől eltekintve a film kellemes, szórakoztató, különösen a színészi alakítások­ra érdemes odafigyelni. Garas Dezső bőhumorú házasságszé­delgőjére, Pécsi Sándor fino­man megformált rendőrtisztjére, Szakács Sándor nagyszerű ka­rakteralakítására és Rajz Já­nosra egy rövid, de mulatságos jelenetben. A menyasszonyokról is olyan kiváló művészek fes­tenek eleven, találó portrét, mint Mezey Mária, Máthé Er­zsi, Sütő Irén, Soós Edit, Bé­kés Itala és Vay Ilus. Szezon végi „leltárkészlet“ a kecskeméti strandról Érdekes gyűjtemény: két pa­pírzsákban sokféle használati tárgy vár gazdájára a kecske­méti rendőrkapitányságon. Meg­annyi a napokban, a strand­idény végén került elő a fürdő területéről, s a kabinokból. De nézzük csak a listát: gu­mimatrac, pokróc, úszótömlők, búvárszemüvegek, női pulóver, motorosszemüveg, egy halom törülköző, nylonkendő, kisebb- nagyoWb labdák, fürdőköpeny, fürdőnadrág, gyermeknapozó, egész fésűgyűjtemény, óra, fény­képezőgép, strandpapucs, háló (szatyor). Nem túlságosan gon­dos gazdák elhagyott tárgyai. Nehezen elképzelhető, hogy például a fényképezőgép, az óra, vagy éppen a gumimatrac tu­lajdonosa ne vette volna észre a hiányt. És mégsem kereste. Akárhogy is van, a bő vá­lasztékú holmi várja a gazdá­kat, akik a Kossuth tér 3. szám alatt, az első emelet 24-es szo­bájában jelentkezhetnek elve­szettnek hitt tulajdonuk birtok- bavételéért. Vége a játéknak E ste. Nyolc óra tájt még élt, pezsgett itt minden. A „nézőtér” fölött im­bolygó kupolába ha­joltak össze az ősfák. Olyan sötét volt, hogy a Hold se látszott az égen. Most mintha ezüstlámpát gyújtot­tak volna. Csend, te­metői nyugalom. Egy órával ezelőtt, lárma, nevetés har- sant. Fejek hajoltak össze a keskeny lécű padokon, párok fogták egymás vállát a vas­tag törzseknek támasz­kodva, gyerekfűzér csi- viielt a virágágyak kőperemén. A kör sé­tány szélén fekete ve­títőgép zümmögő 't Hosszú, legyező alakú fénypászma világitotta meg a „kastély” orom­zatán fehérlő vásznat. Ezen, mint ablakon át tritt bennünket a mű­vészet varázsa egy má­sik — képzelet szül­te, mégis jelenlevő vi­lágba. Itt civakodott előt­tünk, köztünk az a pamacs bajszú cári liszt és a tempera­mentumos úrnő. Mel­lettünk hadakoztak, játszadoztak az ócska m'—dályi kkal... Ott, annál a kőpillérnél szakaál le a pad a katonával... AA őst már üres a sétakert, hall­gat minden. Bántó jó­zansággal bámulja a Hold a sziklamellvérte- ket, csipkés pilléreket. Misztikus homály, bor­zongató sötétség les- kelődik a bolthajtások alól. A varázsablak — a fehér vetítővászon — megmozdul. Valami láthatalan erő vonja felfelé. Szaggatott ütemben halad feljebb feljebb a Bányai Jú­lia Gimnázium, a nem­rég még élő díszlet büszke bástyáin. Az­tán valaki behúzza. Az éles fekete ár­nyékokkal behintett parkon svájcisapkás férfi siet át. Bentről jött, az iskola kivilá­gított aulájából. Mint titokzatos éji jelenés tűnik fel a színen, tesz-vesz, szétszereli az alvó vetítőgépet. Hosszú kabátja bő, mint a malaclopó. Hű­vös van és a férfi ha­ja mintha fehéren csillanna. Az árnyékok szeszé­lyes labirintusából ki­mozdul a kamera szi­gorú mértani formá­jú négyszöge. Látha­tatlan „száránál” fog­va oson be vele a gé­pész az épületbe. Mintha bűvész pa­rancsolta volna oda, egy kabátos, egyszerű frizurájú nő terem a világos sétányon, ö is ott volt eddig az álom­ba borult színtéren, de az árnyékok fogva tartották. Az aranyló kavicsos sétaút szép hátteret ad nyugodt mozdulatainak... Se­gít elhordani a vetítés eszközeit. S iájcisapkás pár­ja megint meg­jelenik az iskola kapu­jában. /Imint távolo­dik a villanyfénytől, úgy válik alakja moz­gó árnyékká. Két kar­ja félig magasba emel­ve furcsa kanyarintá- sokat tesz. Mint két pókláb. A vezetéket csavarja fel. Mindketten gyorsan, némán dolgoznak. Per­cek alatt eltűnik min­den. A fák, virágok, bokrok megmereved­nek, mint fölöttük a robosztus épület kö­vei. Nemsokára egy em­berpár ballag kifelé a kis park sötétjéből a neonfényes, tágas fő­térre. Nagy táskát, több csomagot cipel­nek. Szótlanok, alak­juk kissé görnyedt, lépteik most már fárad­tak, de azonos ütemü- ek. Házaspár? Minden bizonnyal. A kultúra áldozatos napszámosai. Akiknek vidám történeteket, is­meretgazdagító érde­kességeket vetítettek, nemsokára alszanak már. Almukban talán mosolyogni is fognak. Reggel talán, az új nap kezdetén eszükbe jut pár pillanatra az a kellemes másfél-két óra, melyet a szabad­téri filmvetítésen töl­töttek. Gondolnak ar­ra a pár emberre is, aki — emlékezetükben „személytelenül” ma­radva — a szórakozást szellemi felüdülést szerezte. Akikre azon­ban olyan nagyon nem is figyeltek, hiszen mindig az a fontos, ami a fehér vásznon történik. A két ember egy- re távolodik. Hajuk mintha valóban fehér lenne. Vagy a neonfények simogat­ják őket? Tóth István Sikersorozat i Az elmúlt napokban emlékezetes élményben volt része Baja és a környékbeli községek la­kóinak. A tíznapos vendégszereplésre hazánkba érkező belgrádi „Vukica Mitrovity” ének- és táncegyüttes a bajai járási-városi pártbizottság meghívására a járásban több helyen tartott elő­adást. Kitűnő — eredeti délszláv táncokból, dal­mát népdalokból — összeállított műsorukat zsú­folásig telt nézőtér előtt mutatták be Katymá- ron, Bácsalmáson, Garán, Hercegszántón és a Ba­jai József Attila Művelődési Házban. Az együt­tes tagjai jelenleg a Balaton partján pihenik ki a szereplés fáradalmait, majd Budapestre men­nek és 30-án az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában mutatják be műsorukat a fővárosi közönség előtti 16. — Csak semmi idegeskedés! Hogy én ki vagyok, az nem fontos. De azt megmondhatom, hogy mit akarok. A Lefu-146-os gáz képletét. — Minek az magának? — Szenvedélyes képletgyűjtő vagyok. „Hiszen ez egy kém! Egy va­lódi kém!” — Itt a papír és a ceruza ..: Egy órát adok magának! Egy óra múlva visszajövök! „De sok ilyen filmet láttam már a televízióban, moziban — gondolta Zimányi. — Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer én is... De most mit tegyek? ...Semmit... A végén úgyis megmentenek ... Légy teljesen nyugodt! Az utolsó percben úgyis befut a rendőrség és megmentenek... A kémfilmek mindig így végződnek ...” Egy óra múlva a kém vissza­jött. A pisztoly most is ott volt a kezében. — Na megcsinálta? — Eszemben sincs! — vála­szolta fölényesen a kutató. — Űúgy? — Ügy. — Álljon a falhoz! — Kérem, ahogy parancsol­ja ... — Ebben a pisztolyban hat golyó van ... — Szabad megnéznem? Még sohasem láttam revolvert... „Jó idegzetű pasas — gon­dolta Mr. Varga. — Azt hittem, hogy egy begyulladt, nyamvadt tudóssal lesz dolgomé — Álljon a falhoz! — Így jó lesz? A kém lenyomta a ravaszt. Dörrenés. Füst. Zimányi érez­te, hogy a jobb füle mellett sü­vít el a golyó. Lehunyta a szemét. „Meg fognak menteni! Türelem! — biztatta magát. — Az utolsó pillanatban itt lesz a rendőrség. Ne idegeskedj!” — Még öt golyó van a pisz­tolyban. Nem gondolta meg magát? — Nem. — Oké. Bumm! Most a bal füle mel­lett süvített el a golyó. — Leírja nekem a képletet? — Nem. — Jól meggondolta? — Jól meggondoltam. Bumm! A golyó a feje fölött fúródott be a falba. Érezte, hogy vakolat hullik a fejére. „Ennek a fickónak drótkötél­ből vannak az idegei — mond­ta magában a kém. — Vagy egyáltalán nincsenek is idegei.” Eldördült a negyedik lövés, majd az ötödik. Bumm, bumm! Az egyik golyó Zimányi bal ci­pőjének orra előtt ment be a padlóba, a másik a jobb cipő előtt. — Már csak egy golyó van a pisztolyomban, de ez a szí­vébe megy, ha nem hajlandó leírni a képletet! — Nem írom le! „Ez az én formám — sirán­kozott Mr. Varga. — Pont egy ilyen pofával kellett találkoz­nom ... Ilyen pechem is csak nekem lehet...” — Harminc másodpercet adok..: „Mi lesz, ha nem mentenek meg az utolsó pillanatban? — gondolta ijedten a vegyész. — Á, az nem létezik..; Az telje­sen szabálytalan lenne.” — Huszonöt másodperc! —az ügynök idegesen rágta a szája szélét. — H úsz .. j tizenöt.. j tíz i .. „Még tíz másodperc. Igazán jöhetne már a rendőrség. Miért várnak mindig az utolsó pilla­natig?” — Nyolc... hét.: s hat. Zimányi a feleségére gondolt. „Szeretlek, Emmike, és bocsáss meg nekem!” — öt másodperc;;. három... kettő. „ „Még két másodperc, aztán mindennek vége...” A kém nagyokat nyelt. A ke­ze remegett, torka kiszáradt. — Egy másodperc! Felemelte a pisztolyt és cél­zott .. 5 Abban a pillanatban kitárult az ajtó és megjelent a rendőr­ség. Mr. Varga kiejtette kezé­ből a revolvert, és felemelte a karját, * A rendőrséget Emmike riasz­totta, aki az ablakból látta, ho­gyan cipelik el a férjét. — Szeretlek, drágám! — mondta Zimányi. — Nagyon szeretlek! — Remélem, nem a Lefu-156 beszél belőled? A vegyész nevetve szorította magához az asszonyt. * A tudósok talán még ma is vitatkoznak, talán még most sem döntötték el, hogy szükség vane a Lefu-gázra, vagy nincs szükség. Kérem, kdves olvasóim, dönt­sék el önök! VÉGE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom