Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-04 / 207. szám

W61. szeptember 4, péntek 5. oldat

Új főiskola Baján

tJj, modern palota magasodik a Sugovica partján. Még csak a csupasz falak állnak, de már így is sejteni lehet, micsoda pompás építmény lesz. Teljes mellszélességgel tekint majd a Dunára, a Baja főteréről nézelődőknek pedig a legszebb oldalát mutatja. A város új főiskolája lesz, vízügyi felsőfokú technikum.

Még sok dolga lesz az épület sarkán álló darunak, mire beköltözhetnek ide a diákok. Pedig eredetileg szeptember elején nyitották volna meg a kapukat. Csakhát... anyaghiány, munkáshiány, s ki tudná elsorolni, mennyi ok miatt a határidő most is eltolódott. De októberben átadják — fogadkoznak az építők, az ÉM 31. sz Építőipari Vállalat dolgozói.

Megkérdeztük Maros János művezetőt, kik dolgoznak a legjobban.

— Németh János kőművesbrigádja — feleli tüstént. Ügy küldték ide őket segíteni, egy másik építkezésről, július közepén. Azóta többször 180 százalék körül is járt a teljesítményük. ök, és Garamszegi József brigádja itt az építkezés lelke — bizonykodott a művezető.

Németh Jánosékat a harmadik emeleten találtuk. A brigádvezető éppen egy ajtókeret beállításával foglalatoskodott, mögötte a brigád egyik tagja, Molnár István már a közfalat vakolta.

Milyen csodálatos innen a kilátás!. ..

— Igen — mondták, de csak

egy pillantást vetettek a tágas ablakon át persze, a Dunán is túlra. — Ilyenkor nincs időnk nézelődni. Bámészkodhat az ember a műszak végén, és a kelleténél is többet, amikor csak ácsorog, mert nincs anyag.

nyitotta a sarokban álló nagy, vasalt szekrényt, a felső polcról kivett hét vastag, világos rózsaszínű dossziét és mindegyiket gondosan átnézte.

— Nincs sehol. Sőt, az ügy utolsó kötete sincs itt. Biztosan azt is elzárta a vádirattal együtt az íróasztalába. Hiába, várni kell.

Jerzy Kur valamilyen más munkával próbálta magát elfoglalni, de állandóan idegesen tekintgetett az órájára. Amikor tíz óra elmúlt, megint a titkárnőjéhez fordult:

— Két óra múlva a főnöknél kell lennem. Nekem szükségem van a vádiratra. Nem várhatunk tovább.

Ebben a pillanatban megcsörrent az ügyész asztalán levő telefon. Kur gyorsan felkapta a kagylót.

— Igen, én vagyok. Tessék.., Tessék ... Köszönöm.

Lassan a villára akasztotta a telefonkagylót.

— A főnök titkárságáról telefonáltak. A mentőktől értesítést kaptak, hogy Kalinkowskit baleset érte. összeesett az utcán. A Hoza utcai kórházba vitték.

A joggyakomok fiókjaiban, melyeket az altiszt nyitott ki, csak egy kevés tiszta papírt, a „gyanúsított személyek kihallgatási jegyzőkönyveit” és a tanúk jegyzőkönyveinek nyomtatott űrlapjait találták.

— A vádirat nincs sehol — bosszankodott Kur.

— Sem a vádirat, sem a „fehér gengszterek” ügyének utolsó kötete — fűzte hozzá Wilska.

— Abban a kötetben voltak

a vádlottak utolsó vallomásai. Abban volt az a bizonyos bécsi levél is — az ügyészhelyettes teljesen magába roskadt. — Hol lehetnek azok az akták?

— Kalinkowski addig dolgozott itt, amíg be nem zárták az épületet. Biztosan nem fejezte be a munkát és az aktákat magával vitte.

— De mi jutott eszébe, hogy magával vigye a vádiratot és a dokumentumokat! — Az ügyész egyre dühösebb lett. — Hiszen ez tilos. Na, lesz itt nemulass, ha ezt a főnök megtudja. Mit csináljak most a dokumentumok nélkül? A bécsi levél nélkül? Még másolatunk sincs róla.

— Ne aggódj — nyugtatta meg Wilska az ügyészt —, ha Kalinkowski idejövet útközben lett rosszul, akkor a papírok nála vannak. Ha nincsenek nála, akkor holt biztos a lakásán vannak.

Jerzy Kurt megragadta ez a gondolat.

— Telefonálj a mentőknek —• kérte Wilskát. — A telefonszám 8-24-24.

A titkárnő felvette a kagylót.

— Itt a vajdasági ügyészség!' Kalinkowski joggyakomok iránt érdeklődöm. Ma reggel vitték be ...

— ... Igen, igen. Köszönöm. — Wilska letette a kagylót és az ügyészhez fordult.

— Nem volt jó a telefonszóm. Ez csak a mentők hívószáma. Azt mondták, hogy hívjam a balesetinformációt.

— Add ide — határozta el magát Jerzy Kur —, felhívom

Hivatástudat — közérdek

Olvastuk a Magyarország 1964. 31. számában, hogy a Budapesti Eötvös Lorónd Tudomány Egyetem bölcsészkarán 212 hallgatóból 74, a TTK-n pedig 163-ból 42 nem volt hajlandó Budapestet elhagyni (ahol nincs mód alkalmazásukra), illetve nevelői munkát vállalni. Pedig pedagógushiány van és a megyei tanácsok által meghirdetett pályázatokra kevesebb jelentkező akadt, mint amennyi állást felajánlottak.

Érdemes ennél a ténynél hosszabban elidőzni. Nem is olyan régen sz ltunk mi is az ifjúság szenvedélyes igazságigényéről. Tökéletesen egyet lehet ezzel érteni. Szenvedély nélkül még semmi nagyot nem vittek véghez a történelemben. Beszéljünk tehát szenvedélyesen mi is a hivatástudatról. A tények nyelvén — a szóban forgó 118 pedagógus magatartásából kiindulva.

Még mindig sokat kell ostoroznunk a maradiságot, rövidlátást, műveletlenséget. Hány fiatal pedagógus tud arról, hogy bár forradalmi változás történt népünk művelődésében a fel- szabadulás óta, mégsem lehetünk elégedettek. Igen sok — milliós számmal tudjuk még kifejezni, annyi — ember alap- műveltsége fogyatékos még az országban. 15—40 éves felnőttjeink, fiataljaink jelentős százaléka nem végezte, el az általános iskola nyolc osztályát.

A meglettebbek nagy részénél a régi világ bűne, hogy akkor kiszorultak az iskolából, de az már a mi mulasztásunk és az övéké, hogy 1945 óta nem végezték el. De vajon vesz-e ebből a felelősségből egy szemernyit is magára az említett 116 hallgató, aki nem akarózik vidéken állást vállalni? Hol van ezeknél a hivatástudat? Mert, hogy nem ismernék a népoktatás általános helyzetét, aligha hihető. Ne tudnának arról, hogy a vidéki iskolák némelyikében már-már összeroppannak a túlterheltségtől a pedagógusok, s ha energiával bírják is, idővel nem győzik a gyerekek tanítását?! A szóban forgó, elkényel- mesedétt fiatalok bizonyára többször szóltak már ajkbigy- gyeszrtve „gyorstalpaló tanfoaz igazgatót. — Feltárcsázta a telefonkönyvben talált számot.

— Kérem az igazgatót, doktor

Múl át.

— Hol van? Nem lehet a telefonhoz hívni? Itt Jerzy Kur ügyészhelyettes beszél. Nagyon fontos és sürgős ügyről van szó.

—ön doktor Mula titkárnője? A mentők ma bevitték a joggyakornokunkat, Zygmunt Kalinkowskit. Nagyon fontos ügyészi iratok voltak nála. Kérem, helyezze biztonságba ezeket az aktákat, azonnal megyünk értük.

— Igen. Várom a telefonértesítést! Kérem, hívja a központot és kérje a 483-as melléket. Az ügy valóban nagyon sürgős ... Nagyon! Igen! Várom...

Az irodában feszült csend volt. Az ügyész és a titkárnője szótlanul ült; megbabonázottan néztek az íróasztalon heverő kis fekete készülékre. De a makacs készülék sokáig hallgatott. Végre megcsörrent. Kur gyorsan felkapta a hallgatót.

— Igen! Hallom! Semmiféle papír nem volt nála? Jól megnézték? Biztosan nem volt? Mikor lehet vele beszélni? Rendben van, telefonálok. — A hallgatót tartó keze lassan lehanyatlott. Utolsó reménye is szertefoszlott.

— Elmegyek a lakására — ajánlotta Halina Wilska. — Talán otthon vannak az akták. Hol is lakik? — Ellenőrizte a címet a betűrendes mutatóban.

lyamokon” képzett, érettségizett tanítókról, akikkel — kényszerűségből — tanári státusokat kell betölteni. Pedig inkább piruljanak e szerencsések. — Mennyien vannak a gyorstalpalókon képzett tanárok között, akiket annak idején ők szorítottak ki az egyetemről, mert betelt a létszám, lehet, ők akkor kitűnően megállták helyüket a felvételi vizsgabizottság előtt, tüneményesein idézték Adyt, József Attilát, széles tájékozottságról tettek bizonyságot az irodalomból. Csak azt nem tapogatta náluk a bizottság, hogy a pedagógus pályára van-e bennük hivatásérzet?

A gyorstalpalósokban, az akkor — miattuk — kimaradottakban viszont olyan nagy volt a hivatásszeretet, hogy tűzönvízen át, kis fizetésért is katedrát vállalva törekedtek továbbképezni magukat. — És helytálltak; mindent elkövetnek azért, hogy a diplomát — hivatásuk gyakorlása közben, terhes munka mellett is — mint levelező hallgatók megszerezzék.

Milyen szépen elszavalta vizsgái alkalmával az a 116 egyetemi hallgató, hogy „öregapáink tudásával, a Horthy- idők néhány elemijével nem lehet szocializmust építeni, ehhez kiművelt emberfők sokaságára van szükség”. — De akarnak-e egyet is lépni, hogy például a dolgozók (iskolája gondjaiból, amúgy is túlterhelt kollégáik válláról levegyenek valamit, s hogy könnyítsenek a párt-, tanács-, népfront-funkcionáriusokon, nőbizottságokon, akik társadalmi ügyként gondozzák a dolgozók iskoláinak szervezését.

Mivelhogy afféle eladó legény vagyok, különös előszeretettel böngészgetem honi sajtónk házassági hirdetéseit, hátha akad számomra alkalmatos oldalborda, akivel megoszthatnám életem terhelt. így hat némi előjogot érzek magamban ahhoz, hogy a házassági hirdetésekben fellelhető ínyencségeket, furcsaságokat és esetleges elírásokat fitogtassam. Mert sok esetben a sajtóhiba ördöge ad értelmet vagy értelmetlenséget a hirdetésnek. . .

Megvallom őszintén, nekem a házassági hirdetések felől nincsen elítélően rossz véleményem. Megeshet,

— Ujazdow negyed, a „finn házak”. Már rohanok is!

— Én is veled megyek — mondta az ügyész.

— És mi lesz a főnökkel? Rögtön féltizenkettő, és a főnök nem szereti, ha az ügyészek késnek az értekezletről.

— Mit tehetek? Ha nincs meg a vádirat, minek menjek hozzá? Ha csak azért nem, hogy elmondjam: Elvesztek a vádlottak utolsó kihallgatásának jegyzőkönyvei és a fontos dokumentumok, többek között az a bécsi levél is. Nem, ilyen szívvidító újságokkal felesleges sietnem. Először menjünk az Ujazdow negyedbe.

A bíróság épülete előtt nem sikerült elcsípniük egy taxit. De szerencséjük volt: egy ügyvéd éppen kiszállt a Moszkvicsából és felajánlotta nekik: szívesen elviszi őket a Wiejska és a Piek- na utca sarkáig. Néhány perc múlva már a helyszínen voltak.

Egy asszony udvariasan segítségükre sietett, hogy megtalálják Kalinkowski lakását. Nem sokkal később egy idősebb, őszhajú asszony nyitott nekik ajtót.

— Kalinkowska asszony? — kérdezte az ügyész.

— Nem, Zygmunt Kalinkowski a nővérem fia. Milyen ügyben keresik?

— A Vajdasági Ügyészségről vagyunk, Zygmunt kollégái — mondta Wilska. — Jerzy Kur ügyész úr, én pedig a titkárnője vagyok. Halina Wilska —■ tette hozzá bemutatkozva.

Az idős hölgy szélesre tárta az ajtót.

(FolytatjukJ

Pedig ezek szívüket-lelküket adják azért is, hogy az ipar és a mezőgazdaság többtermeléssel tegye mind kényelmesebbé az egyetemi ifjúság tanulóéveit is. Pedig ezek az egyszerű aktívák nap nap után meleg szeretettel győzik meg az üzemek, termelőszövetkezetek, gépállomások dolgozóit, vezetőit, hogy milyen jó befektetés ingyenes oktatással, ösztöndíjjal taníttatni fiataljainkat szakemberekké, orvosokká, mezőgazdászokká — és pedagógusokká többek közt.

Mennyi reményt fűzött a vidék, a falu lakossága ezekhez a hivatástudatot felejtő, Budapestbe kapaszkodó fiatalokhoz

is.

Megnézhetjük az úgynevezett anyagi oldalát is a kérdésnek. Egy tanár képzésére 75 000 forintot fordít az állam (egy-két évvel ezelőtti statisztika szerint), mintegy 80 lakás építési költségeit fogadta el viszonozat- lanul az a 116 pedagógus, aki csak Pestre esküszik, holott ott nincs mód alkalmazásukra;

Alakítsanak ki a fiatal

pedagógusok olyan közvéleményt, hogy a bölcsészkarra vagy a TTK tanári szakjaira jelentkezők közül azokat vegyék fel elsősorban, akik hivatástudatot éreznek a pedagógiai munka iránt. Az egyetemi nevelés pedig alakítsa ki a hivatástudat — szocialista társadalmi-gazdasági rendünknek megfelelő normáját. Azt az erkölcsi követelményt, hogy a legjobb szaktudás is csak akkor ér valamit, ha az egész nép érdekeinek szolgálatával párosul.

Tóth Istvár

hogy valaki éppen a sok ismerős közül nem tudja kiválasztani azt, aki életének sava-borsa legyen. Talán az újságban megtalálja. Ez már szerencse dolga . . .

Persze, ez csak átlagos véleményem. Vannak esetek, amikor másként áll a dolgok szénája. Nem is olyan régen például kezembe került egy hirdetés, amelyben „Kiegyensúlyozott jellemű 22 éves fiatalember, elvált, keresi hasonló jótulajdonságokkal rendelkező özvegy vagy elvált asszony ismeretségét.” No, jól nézünk ki, ha ez a kiegyensúlyozott jellemű, 22 éves, elvált fiatalemberke megtalálja a maga foltját! Ugyan mi sül ki ebből?

Menjünk azonban tovább.

„Jó állapotban levő, 34 éves fiatalember, 16<> cm magas, barna, úszást, evezést kedvelő hölgy ismeretségét keresi házasság céljából.” Ez a felhívás elgondolkoztató. Nem a 34 év, és nem az, hogy barna. Egy- fenét. Hanem az, hogy jó állapotú. Miért kell erre a figyelmet külön felhívni? Hiszen az természetes, hogy ha valaki frigyre akar lépni, akkor minden tekintetben jó állapotúnak kell lennie. Másként mit sem ér az egész eljárás.

Hadd mondjam tovább. Vannak menyasszonyjelöltek, különösen az élemede^ebb korosztályból, akik — ha erősebb testalkattal rendelkeznek — szeretik a szilfid, kis termetű férjeket. Mit lehessen tudni, a férj nekik 'talán játékszernek, vagy mi a csudának kell? Vagy kicsi a bors. . . Mindenesetre a fenti kategóriába tartozó hölgyemények vágyait igyekezne csillapítani a következő hirdetés gazdája: „Élettársat keres alig látszó rokkant nyugdíjas, 54 éves férfi. ..” Gondolom, sok ajánlatot kapott és azóta találj már el is kelt a piacon.

Minden kommentár nélkül hadd iktatom ide a következő hirdetést: „Jó állásban levő, nemeslelkű húgom érettségizett dolgozó nő ismeretségét keresi házasság céljából...” Csak azon csodálkozom, hogy ezt a hirdetést leközölte az újság. Köztudomású, hogy a benne foglaltatott ajánlatot törvényeink szigorúan üldözik. ..

No, még a Jázminvirág ajánlatát hadd közöljem az érdeklődőkkel. Ez így szól: „Elvált asszony megismerkedne házasság céljából komoly férfivel. Egy kislányának apukája tudna lenni. Jázminvirág jeligére . . . ’ Hát ezt már nem értem. De valószínűleg rajtam túl még nagyon sokan nem értik. Éppen ezért megkérem azon jó állapotban levő szépnembelieket, akik meg tudják magyarázni Jázminvirág ajánlatának mibenlétét és környülállását, könyörgöm, adjanak kielégítő magyarázatot. Hálából megkapják a kezemet, ha éppen minden rendben van, ha minden kellék stimmel náluk. Jelige: „Fő a kiegyensúlyozottság !’*

Balogh József

Jázminvirág apuka tudna lenni...