Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-27 / 227. szám

Muwelfaües

1/ áplár András még java- ** korában van, túl már a harmincon, de még jóval innen a negyvenen. Megy az utcán, kezében a görbebot, szeme er- re-arra jár, mintha azt vizsgálná, hogy mi változott meg az udvarokon, kerteken tegnap óta. Na lám. Bittóéknál nagymosás lehetett, mert szárítókötélen teméntelen ruha leng, lobog fától-fáig az udvaron. Kis Gáspár most sem egyengette el a gödröket az utcán, úgy maradt, ahogyan a vontató felvágta a múltkori esőben ... igen, ezt az embert be kell hivatni a Tanácshoz. Botját a levegőbe csapja, át akar menni a túlsó oldalra, mert a kisvendéglő előtt egy szekér áll két lóval, de nincs levetve az istráng.

Valahányszor, ha valami hanyagságot, vagy mulasztást talál a faluban, nagyobbat dobban a szíve. Különösen mostanában, mért elég izgalmas napjai vannak. Kútfúrókat várnak, az első artézi kutat hozzák a kis falunak és az most a nagy kérdés, hogy hova is fúrják a kútat? Majd ő ezt kijelöli. ..

Amolyan- benső ember. Csak „belül” dolgozik a faluban, raktáros és felvásárló a szövetkezetben, tagja a községi tanácsnak, felügyelő bizottsági tagja a termelőszövetkezetnek, és szőlősgazda.

Egyszóval, van neki gondja, abban hiba nincs.

A gyerekek már visszamentek az iskolába, az asszony kint terített neki a kertben, a szőlőn innenfelől, ahol rózsák is vannak.

S a szőlő fölött olyan derűs, olyan békességes a délutáni nap. Mert ennek a szőlőnek híre van. Mindössze is háromszázhúsz négyszögöl, s az el- múlt évben tizenhét hektoliter bor termett rajta.

Ez annyira hihetetlen, hogy még a finánc se akarta elhinni a szentnek se.

— Nem lesz ez annyi, hájjá, elvtárs! — okoskodott, amikor a bevallás alatt benyitott az elmúlt év őszén.

— Vakuljak meg, ha nincs tizenhét hektó — érvelt a gazda.

— Hát, ha maga ennyire állítja — nyugodott meg a finánc, de elég az hozzá, hogy csak úgy este nyolc óra tájban ment el. s ült fel a biciklire. Nem volt különösebb baj, csak tón annyi, hogy a saját biciklijét egész útón, amíg csak haza nem ért. folyton-folyvást Csillagnak, gyermekkorában az édesapja kedvenc lovának nevén szólította.

— Jönnek ezek a kútfúrok, vagy nem jönnek? — ült le ezen szókkal az asszony a kerti asztal mellé, amikor a rakott palacsintát férje elé tette.

— Tán ... jönnek. Az előleget felvették, a szerződést aláírták.

— Azért kérdem mert... az egész falu azt mondja, hogy lesz is itt artézi kút? Hörbölhetünk továbbra is az itatókútból..

— Ne féljen a falu, amíg engem lát, mondja Káplár András. Kicsit gondolkozik, aztán mondja tovább: — Te csak arra ügyelj, hogy legyék kéznél óros,! terítő, szalonna, kenyér, meg! poharak, mert... itt lesz az ar-' tézi kút, ni — s fejével a szőlők ] fölött az utca felé int.

— Hol?

— Hol? Hát itt ni. Mi előttünk. A sarkon. — Villáján jó fél túrós palacsinta, s vele egyet kavarint, s befalja. így léz az asszonyra.

Az asszony, Hajdú Sári csak aéz. ö is mint az ura, együtt nőttek embernyi emberré a faluval, amely negyvenöt előtt egy több ezer holdas birtoknak volt a birkatenyésztő központja, három nagy hodállyal, juhászházakkal, cselédistállókkal, s kö- zelebb-távolabb vagy három

SZABÓ PÁL:

A BENSŐ EMBER

mély kúttal. A férje faragóbéresnek a fia, ő valamivel több: a magtáros és éjjeliőrnek a lánya ... és most artézi kút... meg ... a néhány lézengő juhász helyett íjégyszáz lélekből van a környezet!

— Ö, kedves... — mondja meghatódva, és mást mit tehetne? Minthogy a férje kezére teszi a kezét. Ott, ahol most a tizenhét hektó bor termett, a cselédházak tyúkketrecei álltak, s ahol a ház van ... igen, minduntalan felvillan a lélekben a múlt.

Egy férfikalap bukkan fel a szőlősarkon túl. Aztán bicikli csörren, utcaajtó nyílik, fiatalabb ember jön. Serfőző János, brigádvezető.

— Jó napot kívánok!

— Szerbusz! Mi szél hozott erre? Ülj le, na — s odább húzódik a lócán.

— Csak úgy ... jöttem ... — Leül s nagyot fú inkább, mint sóhajt.

— Ahá! A kútfúrás ... gondolja, de tán inkább tudja, Káplár András a szemével a feleségének int. Ami azt jelenti, hogy hozzál csak egy órossal.

Az asszony szó nélkül megy. Serfőző rágyújt, s utána erre- arra nyújtogatja a nyakát:

— Nem jöttek még? — kérdezi.

— Kik?

— Hát a kútfúrók.

— Szóval téged is nagyon érdekel?

REGGEL

Gerd Heyse német költő verse

Az ébredező utcán tarka ruhában indul útjára az új hajnal.

• Jókedvűen figyelem kecses járását, és így indul el véle útjára az én új, , szép napom is.

A paraszt

Dimitr Dublev bolgár költő verse

Fehér kendőt terít a földre, kenyeret rak rá, túrót, hagymát, felvágja az érett, piros napsütött paradicsomot, a kést megtörli kenyerébe, földre ül, keresztbe tett lábbal,

minek kellene néki asztal, hisz előtte van az egész Föld ...

Antalfy István fordításai

Áranysípok

Sípok, arany sípok, nádon, szóló szellő, feketedő lombok, bodzabokor-ernyő.

Zöld négyszögek, 'lovaik* orgonasíp-fasor, porfelhőben gulya, széna, vödör, akol.

Törzs szúrkálta talpak, göncöl toronygömbje, lugasban vacsora, apám négy hold földje.

V arj ú fészek-álom, alkony, Tisza, erdő, sípok, aranysípok, bodzabokor-ernyő.

Sorsom huzalain

Görbült ujjakkal, mint a kacsok, sorsom huzalaira kapaszkodom; naponkénti milliméterekkel kúszom a rozsdás drótokon.

Megszenvedek minden moccanásért, növésemben nincs éjszaka, sem ünnep — végül is a csillagsugárba fogódzom, zöld indáim a világra terülnek.

Hatvani Dániel

— Hót persze. Mert az úgy van, András bátyám, hogy... mégis csak ott lenne az a kút jó helyt, mielőttünk. Onnan erre is vezet az utca, aztán, ha négy vagy öt házzal feljebb megyünk, szinte központon vaa, hát nem igaz? — Kezével mutogatta az irányt, de a kéz most megáll az asztalon, mintha rajzolna.

— Jó, jó, majd meglátjuk, de most vedd fel csak. Kóstold meg — s tele önti poharát. Koccintanak.

Serfőző felhajtja a bort, utána kissé derűsebben néz belé a délutánba, s kezdené megint a saját házuk előtti bizonyga- tást, amikor most nem kalap, hanem egy hajadonfej bukkant által a szőlők felett. Ö is biciklivel jött: az állami gazdaságban dolgozik, fejőjuhász.

— Aha! — gondolja megint a beiteő ember, vagyis Káplár András, mit is akarhat? A kutat. Ez is a kutat! Baj lesz itten, ha ő nem áll erősen a talpán... S szeme megint a feleségének int. Ami azt jelenti, hogy bort, poharat. Mert a bor jó. A bor nagyon jó. A bor árkokat temet bé, haragosokat békít ki. sírt ás, de lakodalmakat is csinál, ó, a bor annyi mindenre jó. Miért ne lenne arra is jó. hogy kijelölje, hova is fúrják azt a kutat?

Igen ám, de ... ha Káplár András bort iszik, nem tehet róla, de mindég balra, vagyis az igazság felé iszik, és mennél

Hazatérés

Esténként, mikor hazatérek, megcsókolod a poros arcom; forró bőrömről lemosod az utak szennyét, verejtékét, és otthont mondó vacsora vár a megtérített asztalunkon.

Rubin-bor hűl a telt üvegben, s mint akik nagyon régen találkoztak, úgy újságoljuk a nap gondjait, élményeinket, terveinket; mert perceink egymással osztva válnak csak értelmessé.

Vetett ágyunkra szelíden szórja halvány fényét az ernyös lámpa.

Csak általunk értett szavakkal úgy készülődünk nyugovóra, hogy kívül reked minden bánat: a szemünkbe zárt boldogságot engedjük csak be kis szobánkba.

E pár négyzetméternyi világmindenségben szótlan szám köszönhetetlen hálát cirógat hevült vállaidra.

Egész napomon velem voltál, most éjszakám leszel, s az életem maradsz...

Jóba Tibor

Qiin (jenek ellenséqeim

Nincsenek ellenségeim ezen a földön, bár kihívó szegénységben élek;

Nem jönnek hozzám vendégek soha, és én sem megyek máshoz,

Nem is hívnak.

Még nem vettem el senki kenyerét, de nem is voltam túl jó senkihez.

Dolgozom. Úgy vélem ez a hasznos.

Lepihenek — jogom van ehhez is.

Ha szeretetről fecsegnek körülöttem Tudom, hogy magukat szeretik ők is jobban. Az éhség egyszerű törvényét észbe vettem s hiszem — nem leszek mohó sohasem,

Nem késztethet a sors hazudozásra, míg tiszta szavak vannak birtokomban, mert tudom

— eljön egyszer az az évad, amelyben egyszerű életem számon kérik.

S akkor, majd akkor

— nyitott sorsomat látva

eltűnődöm — íme, hiszen harc volt az élet. Barátkoztam, szerettem, munkában forgolódtam.

Tépett a kín, örültem, kenyerem odaadtam, s a legigazabb eszményt mondhattam magaménak: Ó, ha beteljesülne még a halálon innen!

Deménj Ottó

többet, annál inkább közeleb ama ... „végső igazsághoz”. Most is az történt. Amikor már lehettek úgy hatan vagy heten, és mindenki próbálta megmagyarázni a. maga igazát, felállt, s valameddig szótlanul forgatta erre-arra a poharát. Csend lett.

— pgyszóval — mondja —, az iskola előtt lesz az artézi kút, a gyerekeknek is jó, meg úgy :s illik. — Az emberek meghökkennek. S csak pislognak.

— Hiszen az... kint van a műút mellett és ... ott vágjanak a kölykök pocsolyát?

— Tényleg, a pocsolya ... meg a műút... gondolkozik Káplár András, és szinte hallja, hogy a gyermekek lármája közt szelíden, vígan ragyogóan ömlik le az árokba a víz.

— Községfejlesztési adóból gyűlt a kút ára össze, legyen csak ott, a falu legközepén — zengi egy ember, Csiklód Sándor érthetően. Hiszen az ő háza van pontosan a falu legközepén.

— Ami ma közepe, holnap már széle lesz — emeli fel más ember a hangját.

— Igaz! Már is kezd a falu amarra, keletre nyúlni...

— Jobb is, mert hamarabb feljön a nap! — kiáltja valaki.

Káplár Andfás röviden szeretné végre tisztázni a helyzetet.

— A tanácselnök háza előtt legyen — mondja ki megfellebbezhetetlenül.

— Na de miért? — kérdezik szinte mindannyian.

— Azért., mert... valahol csak lennie kell, és a tanácselnök se rossz ember éppen, meg aztán ...

— De hát még egyszer választás lesz és ő bukik, de ott marad a kút!...

— Tényleg — rebegi letérten és leül. Törölgeti a nyakát, homlokát. Egyszerűen beleizzadt már.

Motorzúgós robban bele a hirtelen támadt csendbe. Fék reccsen, nyereg nyekken, két ember jö be. Egyik a tanácselnök, a másik az ipari osztály előadója a járástól. Az elnök már jöttében lebegteti a papírt:

— Megvan a falu távlati terve. András!

— Igen? Hót most mégis . 11 az artézi kútról lenne szó... —< lép elébe bizonytalanul.

— Hát az is itt van. Ide nézz! Itt megyen le mellettetek az utca, itt van előttetek ez a gidres-gödrös hely jobb felölj eszerint... ezt a helyet parkosítani, a kút meg aztán vagy ide kerülne ti elébetek, vagy pediglen egy kicsit • lentebb és túlfelől, ahol mi lakunk... —> s kérdőn, némi szorongással néz Káplárra.

Káplár Andrásban felvillan még egyszer régebbi vágya, ábrándja hogy itt lenne a ház előtt a kút, de aztán mindent éli borít a víz csobogása, csattogásai ás a faluját látja, messzebbről, fénylőn, kémények füstölögnek, esti villanyégők égnek, és nyárfák nőnek belé az égbe és estébe. Valami nagyot szeretne mondani az embereknek;

— Nem minden prófétának hajlik maga felé a keze. és éppen ezért a kút nem itt leáz, hanem itt ni! Ahol kezdődik a libalegelő. De miért? Azért, mert egy év vagy tíz év, de törpe vízmű viszi bé a vizet minden konyhába, házba, udvarra, aztán meg ... csinálhatnánk fürdőt. Tíz vagy tizenkét kádas fürdő elég. nagy, szabad medence. vagy tó, egyrészt az artézi víz, másrészt az Ér vize... — ahogyan beszél, ujjai matatnak a papír ábráin, vonalain.

Az emberek néznek, hallgatnak, aztán szinte egyszerre nyúlnak a pohárért, hát így is jó, persze. Dehát... ha már le kell mondani a házuk előtti artézi kútról, legalább igyanak egy fcjs jó bortj (hát nem igaz?