Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-02 / 205. szám

A Kulturális Szemle pályázatának eredményei A tavaly indult Kulturális Szemle Bács-Kiskun megyei operatív bizottsága — május elsejei határidővel — néprajzi, irodalmi, zenei, képzőművészeti és fotoművek alkotására pá­lyázatot hirdetett. Az egyes szakzsürik bírálata alapján a következő eredmények szület­tek: Fotopályázat I. díj (500 forint) Pap Géza (Kecskemét, MÉK fotoszakkör) „Nyikolajev kecskeméti látoga­tása” és „Fiatalok” című fotói­ért. II. díj (400 forint) Kolláth Mária (Bajai Türr István Tech­nikum) „Matematikus” című ké­péért. III. díj (300 forint) Bolla Sán­dor (Kiskunhalasi Petzvál Jó­zsef Fotoklub) „Sportolás” c. képéért. Néprajzi, honismereti pályázat I. díj (800 forint) Asztalos Éva (Kiskunhalas Szilády Áron Gimnázium tanulója) „Kiskun­halas gazdaságföldrajzi és tele­pülésföldrajzi fejlődésének jel­lemzése” című munkájáért. II. díj <600 forint) Kálmán Ágnes (kiskunhalasi tanuló) „Fejezetek iskolánk történeté­ből”. Harmadik díjat nem adtak ki. Az ÉM 25. számú Állami Építőipari Vállalat, Buda­pest és Pest megye terüle­tén levő munkahelyeire azonnal felvesz LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, BÁDOGOS, CSŐSZERELŐ, BURKOLÓ és FESTŐ szakmunkásokat, vala­mint azok mellé férfi segédmunkásokat. Egyes szakmák esetében külszolgálatos alapon. Szakmunkásvizsga letétele lehetséges. Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel) Rákóczi Ferenc u. 197. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. 3964 Hibás rádiófát, televízióját, magnóját, lemezjátszóját szakszerűen javítja a Ka­locsai Vas- és Fémipari Ktsz. István király út 56. Telefon: 236. Motortekercselés! r 7-antenna készítés, szerelés különleges vételi igények kielégítésére. Ist­ván király út 64. Telefon: 70. 206 Zenei pályázat A kevés számú mű igen prob­lematikussá tette a kiadható díjak kérdését, mert a bekül­dött pályaművek nem érték el a zenei produkciók színvonalát. A zsűri azért 200 forinttal ju­talmazza. Szabó Judit kecskeméti pá­lyázót ötletes ..Morgó maci” cí­mű zeneművéért és Lengyel Gyula kecskeméti pályázót szor­galmáért. („Ormánsági népdal­csokor”, „Fanfár nyitány”, „Pe­tőfi szvit” című művei alapján.) Képzőművészeti pályázat I. díj (800 forint) Soóky Mik­lós—Palkó Pál mozaik kompo­zíciója. II. díj (300—300 forint) meg­osztva Gálos Mariann „Anya gyermekével” c. kisplasztikája és Fejes M. Béla „Táborban” című linóleum metszete. III. díj (200—200 forint) meg­osztva Hegedűs Éva „Épül a szökőkút” akvarell és Kancz- ler István „Kötő néni” diófa­páccal festett portréja. Irodalmi pályázat I. díj (800 forint) „Hazám, te mindenem” jeligéjű pályázó. „Krónikás, mondd az éneked” szonett-koszorúja. II. díj (600 forint) „C’est la vie” jeligéjű „Kék szöcske” cí­mű novella. III. díj (200—200 forint) meg­osztva .,Optimizmus” és „1942— 1964” jeligéjű „Harc a létért” oratóriumszerű jelenet és „Az átok” elbeszélés. Az ünnepélyes eredményhir­detésre és díjkiosztásra szep­tember 8-án délután 3 órakor a megyei KIS?-bizottságon (Szabadság tér 1/a) kerül sor. P. Gy. Rádiót, televíziót és mindenféle háztartási kisgépet gyorsan és szak­szerűen. olcsón javít a Kis­kőrösi Vegyes Ktsz. Kos­suth Lajos u. 12., telefon: 7 Ugyanitt fenti készülékek­re és gépekre garanciális javítást is végeznek. Autó- és motorjavítást szakszerűen végez a Kiskőrösi Vegyes Ktsz Kiskőrös. Kossuth Lajos utca 23. 177 Az ÉM 25. Állami .Építő­ipari Vállalat Budapest és Pest megye területén levő munkahelyeire azonnal fel­vesz kőműves szakmunkásokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat, továbbá gyakorlott KUBIKOS BRIGÁDOKAT, akik önelszámolási alapon lesznek foglalkoztatva. Mun­kásszállás biztosított. Je­lentkezés: Budapest, XXI.. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. Vi­dékieknek tanácsi igazolás szükséges. _______ 3962 Figyelem ! Az új KRESZ szerint a kerékpárokat megváltozott méretű névtáblával kell felszerelni. Új méretű névtábla a szaküzletekben vásárolható! Szeptember 2-án, szerdán: Baja *Központi: Most és halá­lom óráján, Baja Uránia: A párduc I—II., Kalocsa: Halha­tatlan melódiák, Kecskemét Ár­pád: Szerelem kora, Kecskemét Városi: Özvegy menyasszo­nyok, Kiskőrös: —, Kiskunfél­egyháza: Szereti az embereket professzor úr? Kiskunhalas: Szereti az embereket profesz- szor úr? Közlemény 1944. OKTÓBER 10-ÉN, amikor a felszabadító szovjet hadsereg először közelítette meg Kecskemétet, Gyer- tyás Faragó János gyári munkás fegyverrel a kezében próbálkozott megzavarni a német hadsereg ellen­állását. Tudomásunk szerint Gyer- tyás Faragó Jánost a csendőrök el­fogták és kivégezték. Kérjük, hogy aki ismeri Gy. Faragó János ez idő­beni tevékenységét és tud a fegyve­res ellenállás és az azt követő ki­végzés körülményeiről, 1964. szep­tember 5-től jelentkezzék szerkesztő­ségünkben. (Városi Tanácsház, I. em. 13. szoba.) flz Ercsi Cikorgyár férfi segéd­munkásokat keres szeptember 4-i belépéssel. Felvétel szeptember 1-től. Ebédet és vacsorát 5,50 Ft- os térítésért, valamint munkásszállást biztosítunk. 3912 Az ÉM. Fémmunkás Épületlakatos és Tömegcikkipari Vállalat Vasszerkezeti Gyára (Kecs­kemét, Árpádváros 17) fel­vételre keres épületlakatos-, általános lakatos- és hegesztő- szakmunkásokat A felvételre kerülő szak­munkásokat a gyár telep­helyén, valamint külső sze­relési munkahelyeinken kívánjuk foglalkoztatni. Jelentkezés és bővebb fel­világosítás a gyár munka­ügyi osztályán. 3951 Gépész- vagy villamos- mérnököt, esetleg azonos képesítésű szakembert azonnali belé­pésre keresünk energeti- kusi és üzemmérnöki mun­kakörbe. Fizetés megegye­zés szerint. Lakást bizto­sítunk. „Vidéki vállalat 21.” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőben. 3914 Apróhirdetések ÚJSÁGÍRÓ a város belterületén * kü­lön bejáratú bútorozott szobát ke­res. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérjük leadni. MERCEDES 1700-as eladó üzemké­pes állapotban, tízezerért. Kecske­mét, Bethlenváros 19. 11117 SEZLON. tűzhely, bútorok eladók. Kecskemét, Hunyadiváros, Sallai I. u. 7. Délután. 1Í118 ELADÓ villatelek. Ugyanott 2 db épülettömb fenyő is. Kecskemét, Arany János u. 5. Törökék. 3830 FELSZABADULÁS Tsz, Szeged, rizs­aratókat vesz fel. Sarlós aratásért 1000 Ft-t, kaszás aratásért 500—800 Ft-t fizet kh-ként. Jelentkezés a rizstelepeken. 3959 ELADÓ egy db kétlépcsős Sihi szi­vattyú, új, egyfázisos, féllovas vil­lanymotorral, hidroformmal. Faddi Béla, Jánoshalma, Dózsa u. 44. 3960 ELADÓ 1102-es Skoda. Érdeklődni du. 4-től. Kecskemét, Csongrádi út 9. sz._______________________________3970 ELADÓ bontásbál kikerült faanyag. Érdeklődni: Kecskemét, Máriaváros 6. Czigány János u. végénél, 5 óra után, Hegedűséknél. 3977 RÓZSA szükségletét rendelje már most meg, őszi szállításra, 120 fajta bokor, futó, Polyentha, nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan ár­jegyzékemet. Szálkái rózsakertészet. Pusztaszabolcs. 3966 KEVESET használt Skoda Octavia Super gépkocsi eladó. Szeged, tele­fon: 53-49. 3943 FÉRFI munkaerőt minőségi ellenőr beosztásba és raktári segédmunká­sokat azonnali belépéssel felve­szünk. Jelentkezés a Gazdasági Ma lomban. 11095 KULSOBALLOSZÖG 57. számú lá­nya 800 négyszögöl gyümölcsössel a Kiskőrösi útban, 7—8 km között e - adó. Azonnal beköltözhető. Érd^. Lődni lehet: Tapodi Vendeine, Jo- kabszállás, katolikus templom u; - gött. _______________________________111.* MÁ V nyugdíjas ismerkedne 58 ' ; éves nővel. Házasság lehetséges. Le­veleket „800” jeligére a kiad.,., kérek. ti.. a földmunkát Gépesítő vái a 1964. október 1-től december 8 3 hónapos dömpervezetői tanfo mot indít 18—20 életévét betol. .. . vezetésre alkalmas dolgozók részév... írásbeli érdeklődésre részletes i ­világosítást ad a Földmunkát G ú­pesítő Vállalat központi munk,:.j .. i osztálya, Budapest, V., Vigyázó re ne u. 3. rí; :.J KÖLTSÉGMEGTÉRITÉSSEL sz . konyha, kamrás lakást keresek s.i - gősen. ,.Nyomda 3320” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 33'.4 PIROS Octavia Super 28 000 km-rei eladó. Kecskemét, Szegedi út 27 szám. 3973 Ba;ai apróhirdetések KETTŐ szobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Baja, Róka Utca 55. 255 JÓ állapotban levő zongora sürgősen eladó. Cím: Baja, Tinódi u. 8. szám. 251 ELCSERÉLNÉM szekszárdi két szo­ba, összkomfortos lakásomat bajai hasonlóra, esetleg egy szoba, össz­komfortosra. Érdeklődni: Horváth, Bajaszentistván, Mártonszállási út 39. sz. 256 KÉT SZOBA. meUékhelyiségű .aká- somat szoba konyha mellékhelyisé­gért térítéssel elcserélném. Bs.ia. Attila u. 16. 235 MELEGAGYI ablakkal rendelkező feles kertészt keresek. Makai István, Mórágy. 253 NAPI 3—4 órai irtunkéra felvennék lehetőleg vasalásban jártas egyént. Ajánlatot „Könnyű munka” jeligére a bajai Hirdetőbe. 254 Kiskunhalasi apróhirdetések KÖZÖLJÜK, hogy a Baromfiipari Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyáregységi az őszi baromfisze­zonra a munkaerő előjegyzést meg­kezdte. — Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál szombat ki­vételével mindennap 8—10 óráig. Jelentkezéskor munkakönyvét és egészségügyi könyvét hozza ma­gával. 3489 AZONNAL beköltözhető, két család­nak alkalmas lakóház, mellékhelyi­ségekkel eladó. Kiskunhalas, Kisfa­ludy utca 47. 3915 AGRONÓMUST keres a Napsugár Tsz. Zsana. 3879 KISKUNHALASON eladó Sereg ut­ca 1. számú, beköltözhető kertes lakóház. 203 ELADÓ egy 425 és egy 320 literes príma boroshordó. Kiskunhalas, Vö­rösmarty utca 48. 212 KISKUNHALASON, városhoz közel, kiváló területtel Alsóipartelep 6. szá­mú tanya eladó. Érdeklődni Bimbó utca 5. 213 ADLER személygépkocsi és 500-as Zündapp oldalkocsis motorkerékpár olcsón, eladó. Motort beszámítok. Kiskunhalas, Árpád utca 16. Kiss. 214 Többféle áru — nagyobb választék a Népművészeti és Háziipari Vállalat Kiskunhalas, Lenin tér 6. számú kiskunhalasi boltjában! 3961 A bajai kölcsönzőbolt értesíti a város és a környék lakossá­gát, hogy kibővített árucikkekkel áll továbbra is a lakos­ság rendelkezésére. A boltban bérelhetők: Háztartási gépek, falfestő hengerek, gyermekkocsik, gyer­mekmérlegek, táskarádiók, sátor, gumimatrac, kerékpár, bőrönd és sok más egyéb eszköz. 252 A Várpalotai Szén bányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, és katonakönyv. Jelentkezni lehet október 30-ig a Várpalotai Szénbányászat: Tröszt Munkaügyi Osztályán. 38->

Next

/
Oldalképek
Tartalom