Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-07 / 184. szám
1964. augusztus 7, péntek 5. oTÖa! A mozgóárus Kiskőrösön találkoztunk vele. Jött fehér köpenyben, sapkában, tolta kis gumikerekű kocsiját és rögtön eladott nekünk cgy-egy pogácsát. Azonnal megállapítottuk, hogy ebből a rokonszenves fiatalemberből jó kereskedő lesz. den reggel Kiskörösre. A mozgóbolt a földművesszövetkezet 30-as számú önkiszolgáló boltjának tulajdona. Az ötlet is itt született. Már harmadik éve, hogy a nyári szünidőben délelőttönként megjelenik a kiskőrösi hivatalokban a mozgó„Ez nagyon finom savanyú cukorka, melegben különösen jó.” Nagyon udvariasan, de határozottan hívta fel figyelmünket többi árucikkére is. Volt ott minden, ami egy ilyen kis mozgóüzletben lehet. Cigeretta, konzervek, péksütemény és persze kávé, őröltén és őröletlenül. — „A kávénak van a legnagyobb sikere, az mindig elfogy, igaz, hogy a hivatalokat járom” — mondja. Ezután már gyorsan megismerkedtünk Szomor Lászlóval, a Bajai Bányai Júlia Közgazdasági Technikum III. osztályos tanulójával. Természetesen kereskedelmi tagozatra jár. — „Gyermekkori álmom, hogy kereskedő legyek. Édesapámnak is ez a foglalkozása.” Soltvadkertről jár be minárus, helybe hozza a reggelit, vagy a cigarettát, kávét. Harmadik éve annak is, hogy Szomor Laci így tölti a szünidejét. Igaz, hogy ebből egy hónap kötelező gyakorlat, de a többi már igazi munka. — Mindenütt ismernek, megvannak az állandó vevőim. A napi forgalmam eléri az 1000 forintot. Még nem volt egyetlen fillér hiányom se. — mondja büszkén és elbúcsúzik. Nyakába akasztja kosarát, a kiskocsi ajtaját gondosan bezárja és bemegy a földművesszövetkezetek járási központjába. A nyitott ablakon kihallat- szik, amint áruit kínálja: Hoztam friss tejfelt ahogy tegnap megígértem... Válaszol az illetékes „Már itt tartunk” című július 11—i számunkban megjelent cikkünkre — amelyben javasoltuk, hogy a megyei könyvtárak kapjanak egy-egy példányt minden megjelent kiadványból — a Kiadói Főigazgatóság az alábbi választ küldte: A köteles- és tiszteletpéldányokra jogosult szenek körét kormányrendelet szabályozza. Amennyiben minden megyei könyvtár kapna valamennyi megjelenő kiadványból 1—1 példányt, ez mintegy évi másfél millió forintos többletköltséget jelentene. Művelődésügyi kormányzatunk ma már megfelelő összegeket tud a könyvVörös Felhő parancsot ad Képes regény 18 részben. Irta: KUCZKA PÉTER Rajzolta: CSANÁDI ANDRÁS 17. rész. tárak rendelkezésére bocsátani, és azok a szükséges könyveket megszerezhetik. A könyvtáraknak a könyvkereskedelem elsőbbséget biztosit a vásárlásban. Véleményünk szerint nagyon mechanikus állománygyarapításhoz vezetne, ha a megyei könyvtárak minden könyvből automatikusan egy példányt szereznének be. Tapasztalatunk szerint még az olyan nagy könyvtáraknak, mint a megyei könyvtárak, sincs szükségük arra, hogy minden megjelenő kiadványból beszerezzenek akár csak egy példányt is, ugyanakkor egyes kiadványokból egynél több példányra van szükségük. Egyébként könyvtárközi kölcsönzés biztosítja, hogy az érdeklődők azokhoz a könyvekhez is hozzájussanak, amelyek a megyei könyvtárban nem állnak rendelkezésre. Pálos Endre osztályvezető Ha mindenki teaue valamit ? Két gyerek szalad az úttesten, aztán eltűnik a Duna felé vezető úton. Egy teremtett lelket sem látni, aki utánuk szólna, megálljt kiáltana. Mintha szünetet tartana az élet Faj- szon, ahol pedig nem is olyan régen szunnyadó indulatok zsilipjeit nyitotta meg egy tragikus esemény. Három gyerek és a mentésükre siető felnőtt életét követelte a Duna. „Véletlen szerencsétlenség” — tett pontot az ügyre a vizsgálat. Valóban az. Akkor hát érdemes újból felkavarni a viharból már szélcsenddé ülepedett eseményeket? Igen, mert ha leoldozzuk a szerencsétlenség köré tapadó szálakat, itt is, ott is a véletlen kezére játszó hibás szemlélet béklyóiba ütközünk. A változtatni nem akarásba, a szülők egyéni és a község kollektív felelősség vállalásának hiányába, vagy áthárításába egymásra, még kényelmesebben a véletlenre. Vajon ki törődik a gyerekekkel, ki foglalkozik velük szünidőben ? — kérdeztük meg Mészáros Jánost, a községi tanács vb titkárát. — Van-e napközi, szer- veznek-e közös kirándulásokat, foglalkozásokat, egyáltalán a szerencsétlenség óta történt-e a gyerekek felügyeletére intézkedés? A válasz lehangoló: „Nincs semmi, csak egy idénynapközi a kicsiknek, változás nem történt, minden maradt a régiben. Különben sincs napközi otthonra alkalmas helyiség és ki irányítaná a foglalkozásokat?” Fogas kérdés, de csak azt bizonyítja, hogy Fajszon beérik ennyivel: Ha nincs, akkor nincs. De miért nem fogtak össze, kezdeményeztek bátran a szülők, a társadalmi szervek, a helyi tsz-ek, hogy legyen? Ha más nem egy napközis tábor, de hiszen ott van a művelődési otthon is. Egész nap zárva. Máshol kinyitják, itt miért tartják csukva a gyerekek előtt? — Művelődési otthon! Helyben vagyunk — komorodik el Mészáros János. — Mint réten a fűszál, annyi bajunk van vele. Először is iskolát kellett volna építeni. De a falu népe két táborra szakadt. Az egyik rész amellett kardoskodott, hogy ez állami feladat. Dusnok is kapott, nekünk is adjanak. Így hát művelődési otthont építettünk, mint utólag kiderült — eléggé meggondolatlanul. ..! Erre az utólagos kifakadásra nem került volna sor, ha a döntést körültekintő vizsgálódás előzi meg, ha a művelődési otthon igénye valóban ésszerű, társadalmilag megalapozott szükségletként jelentkezik. Egyetlen — és főleg operetteket játszó — seínjátszó csoport érdeke nem eshet latba ott, ahol bizony mostoha körülmények között tanítanak. Az. iskola öt helyein működik. A tanítók száguldoznak egyik helyről a másikra, ráadásul a jelenlegi tantermek állapota sem megfelelő. Kettő közülük régebben kocsma volt. Célszerűbb lett volna elsőnek iskolát, napközi otthont, esetleg mozit építeni, hiszen az utóbbi is siralmasan elhanyagolt. A baj nem jár egyedül ám, ha már megvan a művelődési otthon, lehetne belőle hasznot húzni. Akkor, ha a tárgyi feltételek hiánya mellé — kevés a helyiség, az épület pénzigényes, egyetlen zárszámadási közgyűlés 1000 forint villanyszámlát eredményezett — nem sorakoznának a személyi problémák is. A művelődési otthon igazgatója Raffai Mihály, háromszor adta be lemondását, de a járási tanács úgy döntött: „Amíg nincs helyettes, maradjon.” Hogy Raffai Mihályt mi késztette lemondásra, arról lehetne vitatkozni. Lényegesebb ennél, hogy függő helyzetében keveset törődik a munkájával, érettségizett helyettest találni pedig lehetetlen havi 300 forint tiszteletdíjért. — Gyengén áll nálunk a művelődés ügye — borong Mészáros János. — Mióta a művelődési otthon megépült mást nem jelentett, mint néhány színházi, vagy ORI-előadást. Azt is ráfizetéssel. Előre megállapított összeget kér a színház, az ŐRI is — 3—4000 forintot — a bevétel pedig — telt ház esetén is — ennél jóval kevesebb. Csoda, hogy fél év alatt teljesen kimerítették a 10 000 forint állami támogatást? Az ORI-rendezvény valóban nem a legolcsóbb mulatságok közé tartozik. „Kultúrmonopó- lium” — legyint a titkár — a múltkor Dusnokon és nálunk rendeztek „Fónay-estet”, az útiköltséget ott is felvették, meg itt is el akarták számolni. Hát szabad ezt? Nem. De akkor miért ragaszkodnak hozzá? 3—4 évig spórolgatták művelődési otthonra a KÖFA-pénzt és az eredmény? Csökkent az ismeretterjesztő előadások száma, megszűnt a kézimunka- és a foto- szakkör — a művelődési otthont esténként nyitják csak ki és akkor is tv-nézés szerepel a műsoron. Színjátszó csoport, irodalmi színpad? Régebben volt, de a tagok mgsértődtek, mert operettek játszására nem kaptak engedélyt. Vajon ki próbálkozott meggyőzni őket helytelen álláspontjukról, tett-e valamit a tanács azért, hogy Fajszon egészséges mederbe lehessen terelni a művelődési életet? — A vb többször tárgyalt erről. De csak azt tudtuk megállapítani: Máma sem volt semmi, holnap sem lesz semmi. Talán, ha a pedagógusok többet segítenének, rátermett, ügyszerető ember állna a művelődési otthon élén, többre mehetnénk. Jobban menne a művelődési munka és meg lehetne szervezni a gyerekek nyári foglalkoztatását is. Bűnbakot találni könnyű, de hogyan vélekednek erről a pedagógusok, helyesebben egy a 19 közül? — Elsősorban iskolát kellett volna építeni — mondja Várszegi Béla. — Ez nem „hazabe- szélés” részemről, tény. Csakhogy itt virágzott az „operettkultusz”, az előadásokra dőlt a nép, a régi épület kicsinek bizonyult. Hát építettünk művelődési otthont. A lakosság egy része akarta így. Hogy érdemes volt-e? Mindenesetre van jó oldala is. Nézze, én végeztem népművelési munkát, tudom, hogy azért a pénzért, amit a művelődési otthon vezetője kap, nem lehet csodát várni. A pedagógusok pedig? Töprengve kavargatja a feke téjét. Örök probléma — sóhajt — ha valami nem megy akkor a pedagógusok a hibásak, de ki törődik azzal, hogy nekik is vannak gondjaik? Sorolja, hogy mit tették eddig: ismeretterjesztő előadásokat tartottak, az iskola énekkara, kultúrcsoportja rendszeresen fellép a művelődési otthon rendezvényein. Aztán újból ott mered előttünk a megmászhatatlannak tűnő hegy, a gyerekek nyári foglalkoztatása. — Való igaz, hogy a napközi otthon nyáron leáll, anyagi okok miatt. Otvenszemélyes napközink van és 360 gyereket kellene elhelyezni. Mi lenne akkor, ha a nyáron kihasználatlan művelődési otthonban szerveznének foglalkozást, és a pedagógusok felváltva — esetleg a szünidejüket itthon töltő középiskolásokkal együtt — tartanának egy-egy hetes felügyeletet? — Az ötlet nem rossz. Kérdés, megoldható-e? Gondolom egyetlen kollégám sem zárkózna el a munkától, de elférünk-e a művelődési otthonban? Már a gondolat is felvillanyozza. Tervez, tűnődik, lelkesedik. Még nem talált megoldást, de hiszen ez nem is egyetlen ember feladata. Ha mindenki tenne valamit, egy részfeladatot magára vállalna, a szülők — akiknek elsősorban érdeke — a művelődési otthon, ahol már tavasszal el kellett volna készíteni a gyermekfoglalkoztatások nyári terveit, a tanács, a társadalmi szervek, a tsz-ek, melyek pedig biztosíthatnák a tervek megvalósításának anyagi feltételeit — akkor a fejlődés kerekeit mégiscsak előbbre lehetne lendíteni. Búcsúzáskor Várszeginé csendesen megjegyzi: „Tegnap három gyereket láttam a Duna- parton játszani. Teljesen őrizetlenül, éppen ott, ahol a szerencsétlenség történt. A látvány szíven ütött.” Ha mindenki tenne itt valamit!. ;. Mindjárt nem tűnne elhamarkodottnak a művelődési otthon felépítése és a mozdulatlanságban, a szélcsendben nem ólálkodna a gyerekek felett — mint könnyen bekövetkezhető eshetőség — egy újabb tragédia. .. Vadas Zsuzsa Vitte a távíró a hirt Fetterman csapatának pusztulásáról. Izgatott emberek olvasták s vitatták az eseményeket. A közvélemény a hadügyminisztérium ellen fordult. „Ki kell vonulnunk a Kearny-erőd- ből” — mondta az Indiánhivatal ve- , zctöje a hadügyminiszternek. „Nem védhetjuk a mohtanai utat.'*
