Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-29 / 202. szám
3. oiciaí Í964. augmmtus 29, szombat MÁSFÉL ÉVTIZED Egy vállalat tegnap és ma Az új irodaházban kerestem Fehér Pált, az igazgatót. Mióta a telep sarkában álló szűk, néhány szobás régi épületből átköltöztek, még nem jártam nála. Érezni, az új helyen, hogy csak pár napja rendezkedtek be, még friss festékszagot árasztanak a falak. A hosszú, tágas végein üvegfalú folyosókról két oldalt szellős, világos irodák nyílnak Hangulatos színek teszik kellemesebbé az itt-tartóz- kodást. Ilyen környezetben a munka is jobban halad. A „Tatar“ születése A lépcsőnél T. Nagy József termelési osztályvezetővel és Hidegkúti János anyagellenőrrel találkoztam. — Szép ez az épület — szólítottam meg őket. — Szép bizony. Emlékszel, másfél évtizeddel ezelőtt hogy kezdtük? — nevetett rá T. Nagy József az anyagellenőrre. — Ugyan, ennyi idő már történelemnek számít — mosolyo- dott el Hidegkúti János. — Hát bizony annak — mondtam én is, és kértem őket, hogy ha már szó esett róla, mondják el a vállalat történetét. — ötvenben alakultunk. Akkor a Bács-Kiskun megyei Építési és Tatarozási Vállalat nevet kaptuk — kezdte az osztályvezető. — Sokáig csak úgy emlegettek bennünket, hogy a „Tatar”. Igaz, nem is csináltunk mást csak javítottuk az épületeket. — Másra nem is lettünk volna képesek — szólt közbe az anyagellenőr —, hiszen felszerelésünk sem volt másra alkalmas. Olyan maszekoktól átvett szerszámaink voltak csak, amelyek a minisztériumi vállalatnak nem kellettek. Ennek ellenére építésvezetőséget állítottunk fel Kecskeméten kívül Karc a szikesek ellen Az Alföldön jelentős területeket foglaltak el a szikesek. Ez a természeti csapás „ősidők óta” orvosolhatatlan betegsége volt az alföldi táj altnak. Csak a felszabadulás után vált lehetségessé, hogy a szikesek ellen rendszeresen hadjárat folyjék. Ennek a küzdelemnek módszerei és eredményei határainkon túl is felkeltették a szakemberek figyelmét. A Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO által közösen megrendezett „szódás— szikes nemzetközi tudományos konferencia” résztvevői nemrég ellátogattak az ország egyik legnagyobb szikes területére, a Szolnok mellett levő Palotási Állami Gazdaságba és megtekintették a talajjavító munkálatokat. Képünk a hatalmas talajjavító földgyaluk egyikét ábrázolja munka közben. (—) Fülöpszálláson, Bácsalmáson, Baján, Kalocsán, Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason. Nézzük meg azonban az akkori iratokat, azokból minden kiderül. Király Imréné, a számviteli osztály vezetője készségesen rakta elénk a régi, megsárgult aktacsomókat. Az első évben mindössze 456 dolgozója volt a vállalatnak, de több voit az építő szakmunkás közöttük, mint most. 862 munkahelyre vonultak fel akkor, s 21 millió forintos éves tervükből 12 millió értékű munkát végeztek el. Beleolvad a MEGYEVILL — Először 1952-ben bízták meg a „Tatart” új épületek kivitelezésével — emlékszik visz- sza T. Nagy József. — A helyi tanácsok részére szolgálati lakásokat, a tsz-eknek juhhodá- lyokat, borjúnevelőket, sertés- fiaztatókat építettünk. Ekkor már 780-an dolgoztak nálunk és 19 millió forint értékű munkát végeztünk. A munkakörülmények azonban még mindig a kisipari szintnek feleltek csak meg. A munkások szükségmegoldásként bérelt szállásokon laktak. Üzemi konyhánk Kecskeméten volt. Amolyan „fordulat évének” számított a vállalat életében az 1954-es esztendő. Megkaptuk az első kisebb építőipari gépeket, persze olyanokat, amelyeket a nagyobb vállalatok már kiselejteztek. Ebben az évben helyezték a Tatar irányítása alá a Tervező Irodát, amely nagy fejlődésnek számított. Két évvel később 1956-ban beolvadt a MEGYEVILL, s ekkor vettük fel a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat elnevezést. Ettől kezdve az épületek villany-, vízszerelési, sőt a bádogos és lakatos munkáit is el tudták már végezni. Hatvanszemélyes munkásszállás épült Kecskeméten. Munkagépeket kaptunk, többek között szállítószalagot, darut. 1959-ben kezdtük nagyobb- arányban a szakemberképzést. Ebben az évben hatvan ipari tanulót vettünk fel. Négy évvel előbbre — A hatvanas években me- gyeszerte elkezdődött nagyarányú fejlődéssel ránk is egyre nagyobb feladatok hárultak — kapcsolódott a társalgásba Fehér Pál igazgató, aki egy idő óta figyelmesen hallgatta beszélgetésünket. — Néhány számadat jól érzékelteti, milyen ugrásszerűen növekedtek velünk szemben a követelmények. Míg 1958-ban 37 milliós, 1962-ben már 72,5 millió forintos volt az éves tervünk. Két évvel ezelőtt elkészült vállalatunk távlati fejlesztése, mely szerint 1970-ben 146 millió forint értékű tervet kell megvalósítanunk. Ez azonban máris elavultnak tekinthető, hiszen az idén 135,5 milliós termelési előirányzattal dolgozunk, ami az említett távlati terv szerint csak 1968-ban lett volna esedékes. Ilyen nagyarányú munkához csak úgy foghatunk hozzá, ha vállalatunkat is fejlesztik. Tavaly 13 millió beruházási hitelt kaptunk, amelyből Kecskeméten munkásszállást, üzemi konyhát, étkezdét, fürdőt, központi irodaházat, a járási székhelyeken, étkezdéket, irodákat építettünk. Több millió forint értékű építőipari gépet is beszereztünk. — Nézzünk körül az irodaházban — kértem az igazgatót. — Jöjjön, mutatok érdekesebbet — hívott magával. Átmentünk egy másik, ugyancsak új épületbe. Éppen műszakvége volt. Belül csempés, hatalmas teremben sok-sok zuhany alatt munkások fürödtek. Fehér elvtárs az egyik zuhany alá tartotta kezét, ellenőrizte, elég meleg-e a víz, majd így szólt: — Erről írjon, ezt is most építettük. Nagy Ottó Budapestre érkezett a csehszlovák antifasiszták békevonata Pénteken reggel 600 utasával Budapestre érkezett az a békevonat, amelyet a Csehszlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetségének Északcseh Kerületi Eizottsága indította hazánkba a szlovák nemzeti felkelés 20. évfordulója alkalmából. A vendégek néhány napot a Balaton mellett töltöttek, s onnan futott be a szerelvény a Déli pályaudvarra, ahol az antifasiszta harcosokat ünnepélyesen fogadták. SZÉPEN FEJLŐDIK a hosz- szan húzódó jászlak mellett a kiskunhalasi Vörös Október Tsz hetven hízó marhája. A jószágok külleme, egészségi állapota kifogástalan, szállásukon példás a rend, a tisztaság. Nem mindig dicsekedhettek hízóállományukkal a szövetkezeti gazdák. Még nem is olyan régen éppen fordított volt a helyzet, olyannyira, hogy még az év végi hízómarha-leadás is veszélyben forgott. A vezetőség radikális eszközökhöz volt kénytelen nyúlni: a felelőtlen, hanyag gondozókat ez év tavaszán leváltották, s helyükbe lelkiismeretes szövetkezeti gazdákat állítottak. Azóta — hogy csak egy példával szolgáljunk — a jószágonként havi átlagos súlygyarapodás megkétszereződött, s most közel jár a fél mázsához. Az augusztus végén leadásra kerülő másfél éves bikák átlagsúlya hat mázsán felül van. A HIGIÉNIKUS, lelkiismeretes gondozás és a pontos etetési idő betartása mellett kellő mennyiségű fehérjét is kapnak a növendék bikák. Az elválasztást követően bizonyos időn át borjútáp és lucernaszéna, a tartás későbbi szakaszában pedig kizárólag ez utóbbi takarmányféle a táplálékuk. ÉRDEKES ELJÁRÁST alkalmaznak az állattenyésztés más ágazataiban is. Nemcsak a sertéstelepen — erről régebben már lapunk is hírt adott —, hanem a szarvasmarhák részére is jó hatással adagolják az általában baromfitáp gyanánt használt Tikofuránt, valamint az Erra—6. elnevezésű tápszert. Ezek etetésével főként az átmeneti megbetegedések gyors felszámolásában értek el meglepő eredményeket. A biztonságos hizlalás egyik záloga az, hogy háromszori, sőt több helyütt négyszeri kaszálással igen jó minőségű lucerKorszerű állattenyésztés — kiváló eredmények naszénát takarítottak be az idén. Szántóterületüknek az egy- hatod részén folytatnak lucernatermesztést, s a hold an k Ír i átlaghozam meghaladta a 21 mázsát. Ami a termés szárít í- sának a módját illeti, ebben ez évben mind a háromféle eljárást — a renden, állványokon és a hideg levegős eljárással való szárítást — alkalmazták. Jövőre viszont renden már egyáltalán nem szárítanak, s a lucerna kétharmad részét hideglevegős berendezéssel tartósítják majd. VÉGEZETÜL, de nem utolsó sorban, említésre méltó az is, hogy a közös gazdaság vezetősége a hízómarha-gondozókat jelentősen érdekeltté teszi mind a minőség, mind pedig a súly- gyarapodás fokozásában. Gyenge tsz-ről lévén szó, annál inkább figyelemre méltó, hogy az elsőosztályú minőségben átadott hízó marhák mindegyike után száz, az extrém minősítésűek után pedig 200 forint prémium jár a gondozóknak. Ezenkívül, ha a bika másfél éves kora előtt öt mázsán felüli súlyban kerül átadásra, darabonként még 100 forint üti a gondozó nfarkát. AZ ELMÚLT hónapokban elért súlygyarapodást figyelembe véve, a két jószággondozó ösz- szesen mintegy 15 ezer forint prémiumot kap, a három ta- karmányos között pedig 2000 forint jutalom oszlik majd meg egyenlő arányban. A közös gazdaság viszont, az előbbiek jó munkájának is köszönhetően, 130 ezer forint körüli többlet- bevételhez jut. J. T. Egif délelőtt, halországban . • . Forr, zubog, sisteregve porzik a tó vize. Egymás mögött „libasorban” úsznak az anyahalak a csatorna bejárata felé. Kilenc van belőlük ebben az úgynevezett 3. számú raktártóban. Abban a pillanatban, amint észre- vesznek bennünket, akik a töltés peremén figyeljük a vizet, szinte vezényszóra fordulnak meg 180 fokos szögben és ficánkolva, ijedten menekülnek a túlsó part irányába. — Menjünk távolabb, elvtárs — mondja Ébert Ferenc, a bajai Új Élet Halászati Tsz elnökhelyettese —, nagyon éberek a halak. Ha megzavarjuk őket, nehéz lesz ismét becsalogatni a „társaságot” a külső halágyba! Ez a kis epizód a halgazdaság harkakötönyi halastavánál játszódott le, ahol kezdetét vette a „lehalászás”. Három tóegység, összesen 287 boldnyi területén — ebből áll a halgazdaság. Most a tavak legkisebbiké- ből, a hármasból terelik át a benne levő mintegy 46 mázsa halat a szomszédos tóba. Seiben István és Lengyel István már lezárta az átereszeket, nehogy a fürge jószágok rajtuk keresztül kiszökjenek. — Már regei 4-kor „húztunk” egyet — mondják. — Nézze meg az eddigi zsákmányt. Átsétálunk a töltésen, s az egyik féreeső tórészhez jutunk. Az elnökhelyettes a vízbe nyúl és megemeli a lerögzített hálót, amelyből most csapkodva dobják fel magukat a kisebb-na- gyobb pontyok, keszegek. — A kiemelt halakat osztályozzuk, válogatjuk. Tulajdonkép gén ez a munka neheze. Itt, mint látja, három rekeszben vannak elhelyezve. A legnagyobbak — az 50—55 dekásak — piacra kerülnek, illetve a htsz bajai és nagybaracskai halászcsárdáiban készül majd belőlük jóféle halászlé. A másik hálórekesz azokat az ivadékokat őrzi, amelyek innen a teleltetőbe jutnak, s a jövő évben helyezzük ki őket. Az 1. és a 2. számú tóból a legszerényebb számítás szerint is, mintegy 37 mázsa ivadékra van kilátás. Megemeli a harmadik hálószakaszt is, ahol a legapróbb, s halászszemmel nézve a legértéktelenebb, az úgynevezett szeméthalak nyüzsögnek. — Azért ne vegye készpénznek az elnevezést — mosolyog Ebert. — Ez csak viszonylagos jelző. Hiszen a nyílt vizeken a szeméthal adja a zsákmánynak több mint a felét. Fogyasztásra ez is alkalmas, belőle készül a jó ropogós sülthal. Talán onnan származik a nem éppen hízelgő gyűjtőnév, hogy ezek a takarmányt nem értékesítik úgy, mint például a pontyfélék. Takarmány? Ügy bizony. A hal sem a levegőből, illetve a vízből él. Az állományt rendszeresen etetik. Ez a két tó, amelyekben a lehalászására csak később, augusztus végén és szeptember közepén kerül sor, naponta 18 mázsa szemes kukoricát és darát nyel el. — Sok a szárcsa, fölfalják az eleséget — panaszkodik Ébert, amíg a csónakmotor begyújtásával foglalatoskodik. Aztán a propeller fehér habbarázdát húz a vizen, a a nádasban vágott nyílegyenes ösvényen a csónak kikanyarodik a tóra. Kitárul előttünk a panoráma. A szélkorbácsolta hullámok hátán ezernyi madár hancurozik: koromfekete szárcsák buknak le időnként. zsákmányért a víz alá, sirályok végzik ugyancsak ele- ségszerző kőrútjukat, majd vad- kacsaraj rebben fel közeledtünk- re. Hirtelen leáll a motor. A helyettes elnök zsebkést ránt és zsörtölődve tisztítja meg a propellert a rárakódott vastag hínárrétegtől. — Ez sem sokáig akadékoskodik már. A lehalászás után a tavakat. kitisztítjuk, minden csá- dét, zsombékot lekaszálunk. Itt-ott karók meredek ki a vízből. Ezek mellett szórják ki reggelente az eleséget a halaknak. A közelben most fegyver dörren. A motorcsónak orra a hang irányába fordul. A másfél száz holdas tó szélén, a vízben gázol fölgyűrt nadrágszárral a szárcsa- vadász, Seiben Sándor. Amint odaérünk, két elejtett madarat dob a ladik orrába, aztán folytatja a kártevők irtását. —. Jó pörkölt lesz belőlük — kiálltja a motorzajban Ébert. — A halászok sem mindig halpaprikást ebédelnek! A csónak fenekén utolsókat vergődik az egyik, hályogosodó szemű vadmadár. Alattunk a mélyben pedig hat vagon vízilakó úszkál. Egy hét múlva ezt az „ármádiát” is erős halászmarkok osztályozzák majd ... , Jóba Tibor l
