Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-16 / 192. szám
Sxegedi Szabadtéri Játékok 1964. Csúcsforgalom (Szegedi tudósítónktól.) A szállodai, éttermi előjegyzések, valamint a péntek-szombati látogató létszám arra enged következtetni, hogy a hét végét annyi ember tölti a Tisza parti városban, amennyire a legmutatósabb statisztikai nyilvántartásban sem lehet példát találni. Nyilvánvalóan ez a szabadtéri játékok történetének eddigi csúcsa. Mi hozta ezt a hatalmas tömeget Szegedre? — kérdezhetné az ember. Azután a játékok produkcióiról — különösen az Aidáról — megjelent kritikákra gondol, s arra a visszhangra, amit a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai a jugoszláv sajtóban keltettek. A Politika megállapítja: „A művészetek kedvelői a legnagyobb elismeréssel adózhatnak a szabadtéri szinházrutk, amely nem kevesebb, mint 7000 néző bej 'í- sára alkalmas ... Szegeden van Európa egyik legjobb akusztikai berendezésű színháza.” A Borba így ír: „Egyik állampolgárunk „A fából faragott királyfi” előadásán elragadtatásában így kiáltott fel: Ezt mindenkinek látni kell! És igaza van, minden előadáson sok a látnivaló, de mégis a Szegedi Szabadtéri Játékokat egészében kell látni, hogy valódi képet kapjunk arról, ami a Dóm téren történik ...” Ezek után nem csodálható, hogy a többi magyar és szerb nyelvű lapban megjelent fényképes riportok hatására ezrek és ezrek jönnek, át a határon. A pénteki Aida előadás nézőterén olyan számban ültek külföldi állampolgárok, amilyen számban még Magyarországon egyetlen színházi vagy operaházi produkciót sem kerestek fel más országokból érkezett vendégek. Természetesen az egész Európából érkező vendégeken kívül hatalmas számban jöttek belföldi turisták Szegedre, hiszen a Honvédelmi Nap vonzó eseménye és a 100 kilométeres körzetben érvényes 33 százalékos vasúti kedvezmény is megtette a hatását. Ritka alkalom, hogy a magasszintű művészi produkciók — a Vidróczki és az Aida utolsó előadása — olyan szórakozási lehetőségekkel kapcsolódjanak össze, mint a kiállítások sora, a Luna park, és a Honvédelmi Nap. Így tehát azok is programhoz juthatnak, akiknek nem sikerül jegyet kapniok a szabadtéri játékok előadásaira. Ma este kerül utoljára közönség elé Verdi „Aida” című müve Szegeden. Jelenet az előadásból. Amneris (Elena Gernei) és a fáraó (Sinkó György.) Foto: Siflis Előbb azonban óvintézkedéseket tett: magához kérette Futaki F. Ferencet, a nagyon tehetséges fiatal kutatót. Efefef — így nevezték a munkatársai — szép fiú volt: nyúlánk, széles vállú, kék szemű, lányos arcú és mindig elegáns. Annak idején azt mondták róla, hogy jampec, pedig nem volt az, csak mindig a legutolsó divat szerint öltözködött. Szabad idejében vívott, röplabdázott, teniszezett. Az intézetben szerették, mert mindenkihez kedves, figyelmes volt. Az utóbbi hetekben azonban — nem tudni miért — megváltozott. Kedvetlenül, felületesen végezte a munkáját, gyakran minden ok nélkül ingerült volt és összeveszett kollégáival. — Édes fiam — mondta az ifjú vegyésznek, vállára téve a kezét —, én most egy kísérletet hajtok végre önmagámon, és szükségem van magára. .. Nem, nem kell megijedni... A dolog nem veszélyes, de könnyen az lehet... — Mi a teendőm? — húzta ki magát Efefef, és acélos tekintettel nézett a főnökére. — Arra kérem, álljon odakint az ajtóhoz, és kél óra hosz- szat ne engedjen lei a laboratóriumból. .. — Ne engedjem ki? Ennyi az egész? — Igen, csak ezt kérem magától... De ez egy nagyon fontos feladat... Hédiké is vigyázzon odakinn. Az ajtót zárják be kulccsal... Amikor egyedül maradt, ezt a néhány sort jegyezte be munkanaplójába: „Néhány pillanat, és kipróbálom önmagámon az eneloid gázt. Ha a hipotézisem igaznak bizonyul, akkor korszakalkotó felfedezést tettem. Véletlenül. A véletlen azonban mindig nagy szerepet játszott a a felfedezések történetében.” Pontot tett az utolsó mondat után, aztán forrásba hozta az eneloidot. A folyadék, miután elérte a forráspontot, beomlott az üvegcső-labirintusba. Egy perc, két perc, két perc és húsz másodperc, kétperc és negyven másodperc... A folyadék a szűrőn keresztül belecsöpögött a tartályba: egy csöppecske, kettő, három, négy, öt... „Nem várok tovább” — motyogta, és egy kávéskanál sót szórt az eneloid- ba. Világoskék gáz gomolygott ki az edényből. Zimányi föléje hajolt, és nagyot slukkolt belőle. Amikor már nem bírta tovább, az ablakhoz támolygott. Kisvártatva jelentkezett fejfájás, a szorongás, a nyugtalanság. Ügy érezte, hogy nem mázsányi, hanem tonnányi súly nehezedik a szívére. Szinte meggörbült a láthatatlan tehertől. „Azt hiszem, túl sokat szívtam magamba” — villant át az agyén, mert ilye» rosszul még Elnök és képviselő Jó két évvel ezelőtt találkoztam először Oláh Pállal, a har- tai Lenin Tsz elnökével. Pokol meleg nyári délután volt, az embernek szinte megalvadt a vére, Pali bácsi azonban, kívül- hordós ingben és szalmakalapban, hangosan nevetve tréfálkozott a traktorosokkal a műhelyközpont udvarán. Akár farmernek is beillene — próbáltam akkor az első benyomás suta megfogalmazását rögzíteni magamban. De ez a farmerkülsejű, enyhén pocakosodó, ötvenhárom éves ember a megye, sőt az ország egyik legjobb termelőszövetkezetének elnöke és második éve országgyűlési képviselő. Egészséges, vidám kedélye majdnem olyan közismert, mint az általa irányított gazdaság, s nem csoda, hogy Hartán még az aggastyánok is Pali bácsinak szólítják. Népszerű és jó szakember tehát ezek szerint Oláh Pál. Erdélytől Hartáig Mégis zavarban van a riporter. Hol kezdje a bemutatását ennek a rendkívül gazdag életnek? Mert hiszen legénybe illő eseményekkel zsúfolt az erdélyi származású munkásfiú küzdelmes ifjúsága. A Dél-Bácskában töltött háborús évek, s nem kevésbé a háború után Magyarországra kalandos körülmények között történő átjövetele is. Aztán: mozgalmi hevülettel átfűtött évek a „fényes szellők” idején. Ismerkedés a mezőgazdasággal, a nagyüzemmel — egyéves iskola Pallagpusztán. Ötvenkettőben Dunavecsére kerül, ahol a járási tanács elnökhelyettese. Minden idegszálával a szövetkezeti gazdálkodás megszilárdításáért küzd. Roppant nehéz volt ez akkoriban. De vállalni kellett a küzdelmet, és Oláh Pál — vállalta. Akkor is, amikor ötvenötben elhatározta: kimegy Hartára, hogy megpróbálja helyrehozni a Lenin Tsz zilált állapotát. A megye egyik legrosszabb közös gazdasága volt akkor. Tagjai korábban a falu legszegényebb embereiből verbuválódtak. Pár év alatt seregnyi adósságot szedtek magukra, s megfelelő irányítás híján a csőd szélére került a gazdálkodás. Az 1600 holdas tsz állat- állománya maroknyi volt: 9 anyakoca, 38 ló és 17 tehén. Az iroda is egyetlen kis szobában húzódott meg. ... S most a központi fűtéssel ellátott, korszerű székház elnöki szobájában, ahol az új, világos bútorok nagyvonalú elegánciá- ja, kényelemmel párosult harmóniája uralkodik, a puha fotelekben ülve beszélgetünk. Másfél évtized A névadó is örülne, ha hallaná, hogy a szövetkezet tiszta vagyona jelenleg 18 millió fosohasem érezte magát. Aztán megszólalt a hang: — Gondolj a százmillióra ... Gondolj Palánkaira, a kettes laborból, és ne feledkezzél meg a feleségedről, Emmikéről..; Emmákéról!..: Emmikéről! __ — Nem! — ordított a vegyész. — Nem feledkezem meg róluk! Hogyan is feledkezhetnék meg?! Az ajtóhoz rohant és dörömbölni kezdett: — Engedjenek ki! Azonnal engedjenek ki! Semmi válasz. — Nem hallották, hogy mit mondtam? A fülükön ülnek? Csend. — Kinyitni! — Nem engedhetjük ki — hadarta Efefef az ajtó másik oldalán. — ön azt parancsolta, hogy... — Most azt parancsolom, hogy engedjenek ki! — Még nem telt le a két óra! — Parancsolom, hogy engedjenek ki! Pa-ran-cso-lomü — Egy óra és ötven perc múlva kiengedjük! — Egy percet sem várok tovább! — dühösen rázogatta a kilincset. — Na, mi lesz már? Belerúgott az ajtóba. — Utoljára mondom: Nyissák ki! Semmi válasz. Ügy érezte, megörül, ha a laboratóriumban kell maradnia. (Folytatása következik.) rint. Hogy az éves bevételnek majdnem a fele az állattenyésztésből származik — csupán a szarvasmarha létszáma több a félezernél —, s hogy állami támogatással bár, hatkilométeres bekötőutat építenek a Nagykékes nevű tanyaközponthoz. Pali bácsi és a gazdák álmaiban már kirajzolódott a szövetkezet jövőjének pontos körvonala is — elkészültek a gazdaság távlati fejlesztési tervei, 1970-ig. A mostani néhány száz helyett másfél ezer holdon öntöznek, évente 3000 hízót értékesítenek és ezer mázsa baromfit. ötszáz hold lesz halastó. Az éves bevétel eléri a 30 millió forintot. Micsoda ívelése lesz a gazdagodásnak az alig másfél évtized! S mielőtt még tapintatosan érdeklődnék Pali bácsinak ebben való érdemeiről, ő maga kezdi magyarázni: — Tudom, most arra kíváncsi, miként lettem én azzá Hartán, aki vagyok most... Megpróbálom elmondani. Az itteni emberek igen szorgalmasak, ez tudvalevő. Csak olyan vezetőre volt szükségük, aki szót ért velük, és hisz a boldogulás egyetlen lehetőségében, a közös gazdálkodásban. Ez volt csupán az én érdemem, ha egyáltalán ez érdemnek számít. Egyszóval én családostól jöttem ide, megmondtam mindenkinek, hogy itt akarok letelepedni. Sorra látogattam a gazdákat, s meggyőztem őket, hogy én is csak olyan tagja akarok lenni a szövetkezetnek, mint ők. Hitték is, meg nem is, de mikor pár napra rá a feleségemet és a lányomat is kiküldtem a határba, sőt ha időm engedte, én is kaszát-ka- pát ragadtam az első évben, feloldódott a bizalmatlanság. — Pedig egyszemélyben voltam elnök és agronómus is ... De lassanként aztán sikerült mozgásba hozni a gazdálkodás gépezetét... Tenyészállatokat, gépeket vásároltunk, építkezni kezdtünk, s kaptunk képzett szakembereket is. Aztán ahol lehetett, igyekeztem segíteni a gazdákon ... Örömmel mondhatom, hogy idejövetelem óta legalább hetvenen építettek családi házat. Kapcsolatok Nem csoda, hogy mái- országos, sőt nemzetközi híre van a Duna menti termelőszövetkezetnek. A Pravda magyarországi tudósítója, Geraszimov évenként „megereszt” lapjában egy tudósítást a közös gazdaságról. A piroskötésű vendégkönyvben majd minden európai nyelven olvasható elismerő bejegyzés. Jártak már itt belgák, dánok, olaszok, németek, szovjetek, csehek. Évente különböző bemutatókat rendeznek itt, majd minden hónapra jut belőlük egy. Legutóbb is országos bemutatót tartottak. Jönnek az ország más megyéiből — mint a közelmúltban Borsodból és Zalából —, párt-, tanácsi és tsz-vezetők. Mi érdekli leginkább a látogatókat? Elsősorban a vezetés, összehangoltsága, az anyagi ösztönzők alkalmazása, valamint az alkalmazott agrotechnikai módszerek. A bemutatók a szövetkezetre nézue is ha&atxxsaki jóllehet bemutatásra való állandó készenlét nem kis felelősséggel jár. Két év óta állandó kapcsolatuk van a Magyar Tudományos Akadémiával. Az ismerkedést az Akadémia kezdeményezte, amelynek munkatársai több napot itt töltöttek, segítettek elkészíteni a távlati fejlesztési tervet, s azóta is rendszeres önköltségszámítást végeznek. Kiterjedt a kapcsolatuk a hozzájuk hasonló és gyengébb társ- tsz-ekkel is. Még Tiszántúlon, a földeáki közös gazdaság vezetésének a gondjait is segítették megszüntetni. A dunavecsei járásban két közös gazdaságot, az újsolti Kossuth-ot és a solti Egyetértést patronálják rendszeresen, ami konkrét támogatásban is megnyilvánul; legelőt és gépeket adnak kölcsön részükre. És a külföld? Csehszlovákiában néhány Morva -tartományi közös gazdasággal és kutatóintézettel tartják a kapcsolatot. Az ottaniak látogatását a közeljövőben várják. Nyugatnémet és olasz cégek képviselői is elvetődnek erre, hízó marhát vásárolni. — Az olaszok főnöke személyesen is el szokott jönni — így Pali bácsi. — Már hívott is többször, hogy látogassam meg Páduában . . . De hát előbb egy bulgáriai utazást is le kell bonyolítani. Ezzel még adósak vagyunk. Kis és nagy ügyek Hogy mindezeken túl az elnöknek, mint országgyűlési képviselőnek is temérdek az ismeretsége, az természetes. (Nem beszélve harmadik tisztségéről, a megyei pártbizottsági tagságáról.) — Az utóbbi időben igen sok termelőszövetkezet közgyűlésére eljárok — vallja. — Ott közelből látom a gondokat. Jönnek is hozzám az emberek a kisebb- nagyobb panaszaikkal. Többnyire apró emberi sérelmek ezek, a helyi tanácsokkal könnyen elintézhetek. Leginkább a földjáradék meg a lovak árának kifizetése, valamint a háztáji földek körül forognak ezek az ügyek. Vannak persze, lehetetlen kérelmek is. Néhány anekdotát már őrizget országgyűlési tarsolyában Pali bácsi. Nemrégiben egy fiatal asszony azzal kereste fel, hogy szerezze vissza férjét, aki állítólag otthagyta. Meglátogatták a szomszéd község tsz- éből is, azzal, hogy átjönnének a Leninbe, hoznák a földjüket is, de innen egy hónap múlva zárják ki őket, hogy elmehessenek az iparba dolgozni.. j Aztán ott vannak körzetének nagyobb ügyei is. Dunavecsén égető szükség van az üzletházra. Solton végre megkezdődhet a gimnázium építése. Itt, Hartán az asszonyok téli foglalkoztatását lehetővé tenné egy hagy- matároló-osztályozónak a létrehozása. Szükség van általános iskolára is. Az idén valamennyi utca járdát kap. Pali bácsi fáradhatatlan. Kilenc évvel ezelőtt bevált módszerétől nem válik meg most sem: sorra járja a családokat — választóit. S most már, hogy megvan a Volga, sűrűbben módját ejtheti ennek a j*árás más községeiben is. A tsz kocsiját még a nemes cél érdekében sem tartotta ildomosnak igénybe venni... Obiigát kérdés: Hogyan hangolja össze tsz-vezetői és képviselői ténykedését? — Egyszerűen — feleli. — A szövetkezet vezetése kollektív, mindenki ismeri a feladatát és el is látja azt. A „verklinek” forogni kell, zökkenők nélkül. Azért az ötszázhuszonhét gazdának a nagyobb hányadával mindennap találkozom, személyesen is. És ez nem is lehet másképpen.; Baávaai DmM