Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-19 / 168. szám
i. oldal 1964. július 19, vasárnap \ jelet' „gatto *, \t5^^ ‘«2SS» Két hét mérlege Az ifjúsági építőtáborok versenyében Bács-Kiskun megye vezet NAPTÁR 1964. július 19, vasárnap. Névnap: Emília. Napkelte: 4 óra 5 perc. Napnyugta: 19 óra 34 perc. — Telnek a raktárak — naponta 120 vagon gabonát értékesítenek megyénk termelőszövetkezetei. A csépléssel egy időben meggyorsult a gabona átvétele is. A hét végéig összesen kétezer vagon gabonát vásárolt fel a Bács-Kiskun megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat. A termést előregyártott elemekből készített színekben tárolják. Kiskunfélegyházán például 60 vagon gabonát tartanak ilyen nyitott, vasvázas épületben. — Harminc különféle művelet elvégzésére alkalmas, ötletes fa- és műanyag megmunkáló gépet szerkesztettek a Kiskőrösi Vegyesipari Ktsz újítói. A gép — többek között — marni, fúrni és forgácsolni is „tud”. — FENNÁLLÁSUK óta négy év alatt húsz híradót és körülbelü1 hasonló mennyiségű kisfilmet készítettek a kecskeméti keskeny- film-stúdióban. Ezen kívül évente mintegy ötven kisfilmet forgattak a televízió részére megyénk érdekesebb eseményeiről. Íffiniaíű? Furcsa engedély New York államban a teherautóvezetők egynapos sztrájkkal követelték, hogy a nyári melegben meztelen térddel és lövid nadrágban ülhesse- ne.-c a volán mellé. Végül egyezmény jött létre a munkáltatók és a gépkocsivezetők között, amely szerint a fedetlen térdet engedélyezik ugyan, de a sortnak köz- 1 a térdig kell érnie és nem bokafixes, hanem térdharisnyát kell hozzá viselni. Monokini a kimonó hazájában A napokban már Tokió egyik legnagyobb áruházának kirakatában is megjelent az idei nyár különös és nem túl ízléses hóbortja — a monokini. Ügy látszik azonban, hogy az új divat a kimonó hazájában nem számíthat sikerre, mert az áruház igazgatósága szerint eddig egyetlen vásárló sem jelentkezett. Bizalomra megy a játék Az egyik külföldi laboratóriumban különféle eljárásokat próbálnak ki a rovarok csalogatására. A „túlórázó” méheket például úgy hívják visz- sza a kaptárba, hogy hangszórón a méhkirály- nő zümmögését közvetítik. A sáskákat a csapat- vezető szalagra vett „dalával ’ csábítják. Ruhatisztító automaták Az egyik londoni mosodában vegytisztító automatákat mutattak be. A látogató bedobja az automatába a megfelelő ösz- szegű érn ét, és a gép 45 perc alatt elvégzi a ..beetetett” ruha tisztítását. Egyszerre három nőt ruhí, egy kötött gyapjúszoknya és egy férfiöltöny tehető a gépbe. — A Belügyminisztérium Közlekedési Csoportfőnöksége tájékoztatja az érdekelt állampolgárokat, hogy július 20-tól a nemzetközi vezetői engedélyeket az autóklub helyett a BM közlekedésrendészeti szervei bocsátják ki mind Budapesten, mind a megyei székhelyeken, illetve a bajai, a ceglédi, a dunaújvárosi és a soproni gépjárművezetőket és gépjárműveket nyilvántartó kirendeltségeken. 150 évvel ezelőtt, 1814. július 19-én született Samuel Colt amerikai feltaláló. Mint hajósinas, 16 éves korában jött rá a forgcdobtáras ismétlőpisztoly ötletére. Az első modellt fából faragta ki. Később, szakítva a hajósélettel, mechanikával kezdett foglalkozni és tökéletesítette a találmányát. Huszonegy éves volt, amikor szabadalmat kért találmányára, először Angliában, majd később hazájában. Coltnak — egyéb haditechnikai találmányain kívül — békés célú alkotása is volt: 1343- ban elsőként épített tenger alatti távirókábelt. — Túzokcsibék Kun- szentmiklóson. Megjelentek a túzokok Kun- szentmiklós vidékén. A nagy testű madarak kedvelt költőhelyei a község közelében levő szikesek és ingoványosok. A becslések szerint 30—40 pár költött, s már „sétára indultak” a kis túzokcsibék anyjuk kíséretében. — Megkezdték a silózást a bajai járásban. A napraforgós, borsÄ, értékes, fehér- jedús takarmányt mintegy 400 holdról takarították be, és tárolták a téli hónapokra. Rókairtó hadjárat A gyakori esőzés sok kárt tesz megyénk apróvadállományában. Az esőveréstől elgyöngült \ris állatok könnyen válnak a ragadozók prédáivá. A Dunaárté- rl Állami Erdőgazdaságban „hadat üzentek” az apró állatok pusztítóinak. A gazdaság dolgozói ebben az évben ötszáz rókát és több száz szarkát pusztítottak el méreggel és puskagolyóval. — SZOMBATON reggel megkezdték az Erzsébet-híd terhelését. Előzőleg már 50, egyenként 9 méter hosszú és 3 méter széles, pallókból összeácsolt kalodákat készítettek a hídépítő vállalat ácsai, ebbe kerül be a betonkavics. A két kapuzat körül kirajzolták azt a helyet, ahol a földalatti építkezésnél használt 240, összesen 278 tonna súlyú tübing kerül, ösz- szesen 2470 tonna súly- iyal terhelik meg a hidat. Az előzetes számítások szerint ez a terhelés hétfő estig a hídra jut. Éjjel-nappal — vasárnap is — szállítják az alsó rakpartról a betonkavicsot. A hídra ideiglenes világítást szereltek fel, hogy az éjszakai órákban is szünet nélkül dolgozhassanak. A terhelés befejezése után rendkívül bonyolult, sok számítást igénylő munka kezdődik, a híd beszabályozása, amely több hetet vesz igénybe. (MTI) Százezer prizma A Kiskunfélegyházi űanyaggyárban küínböző formájú prizmákat készítenek az autójavító vállalatoknak, ktsz-eknek. Eddig több mint százezerre érkezett megrendelés, melynek jelentős részét már elkészítették. — Vasárnap is teljes műszakot tartanak a Bajai Állami Gazdaságban, ahol az idén teljes egészében kombájnokkal végzik a gabona betakarítását. Ezen a dolgos vasárnapon előreláthatólag 400 hold búzatermése kerül a zsákokba. — Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke és Bíró József külkereskedelmi miniszter szombaton Moszkvába utazott, hogy részt vegyen a magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság július 20-án kezdődő ülésén. A magyar delegációt a KGST V. B. ülése alkalmából már Moszkvában tartózkodó Apró Antal, a kormány elnökhelyettese vezeti. (MTI) Különös minősítés A Városföldi Állami Gazdaság bugacpusz- tai telepén naponta ki- lenc-tízezer tojást gyűjtenek össze. A következő napokban ennél is nagyobb lesz a tojáshozam, ugyanis 18 000 jércét most minősítenek tyúkká. A telepről egyébként idén már 1 200 000 darab tojást értékesí tettek, és az év végéig ez a szám kétmillió 650 ezerre növekszik. — HÁROM közös gazdaság kivételével befejeződött az aratás a kecskeméti járásban. Már megkezdődött a kévék összehordása, s így hétfőn összesen ötven cséplőgép áll munkába a járás termelőszövetkezeteinek szérűin. — Furcsa alkalmazást talált az elektromos mikroszkóp a textiliparban. A kristályok elektronikus fényképeit felhasználják szövetminták készítéséhez. 20 000-szeres nagyítással igen ötletes díszek és minták születnek, ame- - a tervező művész kiszínez. A textiliparban többek között wolfram és germánlum kristályok rajzát használják fel. flranylakodalom Pálmonostorán Bensőséges hangulatú, kedves ünnepségen köszöntik ma a pálmonostori művelődési otthonban Mihály Ferencet és feleségét. A helybeliek kedves Feri bácsija, a kultúrház volt igazgatója és felesége baráti közösségben ünnepük házasságuk ötvenedik évfordulóját. Az aranylakodalmon reszt vesznek a község vezetői és az ünnepelt házaspár gyermekei, unokái — sőt dédunokái is. — Az amerikai illegális játékháztulajdonosok (titkos szindikátushoz tartozó gengszterek) megállapodásra jutottak a kubai emigránsokkal. A Kuba elleni fegyveres támadások finanszírozásáért cserébe a szindikátus monopoljogot kap arra, hogy játékkaszinókat nyisson meg a „szabad Kubában’ . A gengszterek csupán arról feledkeztek meg, hogy a szabad Kuba leigázására tett kísérlet már eleve elvesztett játszma. Lotiótájékoziató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 29. játékhétre nem végleges megállapítás szerint öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 83-an értek el, nyereményük egyenként 53 030 forint. Három találatot 6113-an értek el, nyereményük egyenként 360 forint. A kéttalá- latos szelvén v-' ~'óma 148 846, nyer ;szszegük egyen’ ' 00 forint. Az c heti nyerőszámok: 23, 30, 13, 52, 64. — Savanyítják az uborkát. A Kecskeméti Konzervgyárban, ahol eddig már 530 vagon zöldségfélét tartósítottak, megkezdődött az uborka savanyítása is. Ebben az évben mintegy 120 vagon zöld uborka kerül feldolgozásra a hírős városban. — Előkészültek a komlószüretre. A bácskai komlósokban most van a teljes virágzás, és a hónap végén megkezdik a tobozok gyűjtését, szárítását. AŐfÁRÁ? mammae Várható időjárás vasárnap estig: Meleg, napos idő. Szórványosan előforduló délutáni záporral, zivatarral. Mérsékelt, helyenként élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28— 32 fok között. Bár az időjárás nem kedvezett az ifjúsági önkéntes építőtáborok lakóinak, mégis az első kéthetes turnus alatt szép eredményeket értek el a fiatalok. A nyolc Bács-Kiskun megyei táborban ebben az időszakban 1450 diáklány tevékenykedett az állami gazdaságok földterületén. A megyei KISZ-bizottság értékelése alapján a megyei versenyben első lett a Helvéciái Állami Gazdaság újbögi Bagi Ilona tábora, ahol a 184 diáklány 217 145 négyszögöl paradi- csomsarabolást, 47 832 négyszögöl paprikakapálást, 53 390 négyszögöl uborkakapálást és 92 937 folyómétei szőlőkötözést végzett. Második helyre a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói Martos Flóra tábora került, ahol a 195 lány 160 hold szőlő kötözését 182 hold szőlő csonkázását, és 677 mázsa barack szedését végezte el. Csupán a Bajai Állami Gazdaság vaskúti üzemegységében levő Hámán Kató építőtáborban dolgoztak Bács-Kiskun megyei fiatalok. A versenyben ez a tábor a harmadik helyre került. A Kiskunfélegyházi Köz- gazdasági Technikum itt dolgozó hallgatói 160, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói 147,4, a Kiskun- halasi Szilády Gimnázium diákjai pedig 125,5 százalékra teljesítették a megadott tervet. A KISZ Központi Bizottsága is értékelte az építőtáborok országos eredménj eit. A csütörtökön tartott tájékoztatón megtudtuk, hogy az ország tizennyolc állami gazdaságában működő leánytáborok közötti munkaversenyben első helyre a Helvéciái Állami Gazdaság újbögi tábora került, ahol az egy fiatalra jutó átlagos munkaérték 27,56 forint volt. A második helyezést a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói tábora érte el. Személyenként átlag 26,74 forint munkaértéket teljesítettek a lányok. Harmadik lett a Nagykőrösi Állami Gazdaság nagykőrösi tábora, negyedik helyre pedig a Bajai Állami Gazdaság vaskúti tábora került. Az előbbinél 25.52, az utóbbinál 25,36 forint volt az egy diáklány által végzett napú munkaérték. Petőfi Népe Baráti Kör alakult Jászszentlászlón Pénteken este a jászszentlász- lói egységes pártvezetőség székházában baráti beszélgetésre jöttek össze a Petőfi Népe olvasói. A húsz résztvevőt Németh Sándor, az egységes falusi pártvezetőség titkára üdvözölte. Ezután Kereskedő Sándor, a Petőfi Népe főszerkesztő-helyettese tartott rövid tájékoztatót a lap eddigi fejlődéséről és a szerkesztő bizottság további célkitűzéseiről. A beszámolót élénk vita követte. Végül a résztvevők kimondták a Petőfi Népe Baráti Kör megalakulását, melynek vezetőjéül Adám Miklóst, az Űj Barázda Termelő- szövetkezet főkönyvelőjét választották. Hőség, hőség — mindenütt... A kánikula pénteken Európa- szerte 30 fok fölé hajtotta a hőmérő higanyszálát. Finnországban a hőséget szárazság kíséri. A fenyegető erdőtüzek miatt országos készültségbe helyezték a finn tűzoltóságot. A holland tengerpartokon a meleg eléri az ezen a vidéken szokatlan 32 Celsius-fokot. Belgiumban sok gondot okoz a vízhiány: megtiltották a kertek öntözését, a gépkocsik mosását. Párizsban pénteken 33 fokos hőséget jeleztek a mérők — ilyen forró július 17-e még nem volt a francia fővárosban. Az ország több részében elrendelték a vízzel való takarékoskodást. Még nagyobb volt a hőség a dél-franciaországi Vichyben: 38 fok. Szokatlanul meleg volt a „Svájc Szibériájának” nevezett Jura-hegységben, ahol pénteken árnyékban mértek 30 fokot. — Ugyanakkor Olaszországban — Rómában, Firenzében, Velencében, Milánóban, sőt, még Nápolyban is — „csak” 35 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. (AFP, MTI) Családi dráma Felsőszentivánon Régóta zilált családi életet élt Kiss János és felesége, annak ellenére, hogy öt gyermekük van. A 31 éves asszony nála egy évvel fiatalabb férjét állandó féltékenységével zaklatta, s emiatt naponta éles szóváltás hangjai verték fel a Felsőszent- iván. Május 1. utca 23. szám alatti házat. Vasárnap ismét féltékenységi jelenetet rendezett az asszony, s a parázs vita közben kijelentette: Öngyilkos lesz. A férj, dühében odavágta: „Legyél!” A veszekedés naponta megmegújult, s csütörtökön, július 16-án este, amikor a férj hazatért, ismét vita támadt. A feleség ismét azzal gyanúsította férjét, hogy egy másik asz- szonvnál volt. A késő estébe nyúló szóváltás végül is azzal ért véget, hogy lefeküdtek. Néhány óra múlva Kiss János arra ébredt, hogy felesége egy fejszével az állóra ütött. Az álomittas férfi felugrott, s egy kis székkel védekezett, de az asz- szony így is több helyen eltalálta a fejsze élével, amely súlyos sebeket ejtett rajta. A férfi végül is kimenekült a lakásból, s az ütések, a vér- veszteség következtében a szomszéd küszöbére ült le, és segítségért kiáltott. Az elvetemült asszony azonban férje után ment, s a még mindig nála levő fejszével a férje fejére akart sújtani. A reflexének köszönhette Kiss János, hogy a fejsze éle nem a koponyáját érte. A lezúduló csapás a hátán ejtett hatalmas sebet. A kiáltozásra végül is a szomszéd Sz. J. is kilépett az udvarra, ekkor a gyilkos asszony menekülni kezdett, kezében lóbálva a véres fejszét, amelyet néhány méter futás után eldobott. A szerencsétlen férjet életveszélyes sérülésekkel szállították a bajai kórházba. A megyei rendőrfőkapitányság Kiss Jánosnét előzetes letartóztatásba helyezte, s emberölés kísérlete miatt indított ellene büntetőeljárást. A vizsgálat során az asszony cinikusan kijelentette: Tettét előre megfontolta, s ha sor kerülne rá, meg is ölné a férjét. A véres családi tragédia ügyében tovább folytatódik a nyomozás. G. G,