Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-27 / 149. szám
1964. jänins 27, szombat S. ott*» * Elef és egyetem „Viharos" irodalmi est Ú ttörőtábor Kecskemét határában. Sűrű erdőben apró tisztások. Olyan magasak a fák, a felhőkig érnek. Hatalmas, tábori étkezde. Csillognak a gyermekszemek, ragyogó, nevető arcok ülik körül az asztalokat. Az előadóra figyelnek. A Katona József Társaság három tagja jött el ezen a délutánon, hogy beszéljen nekik az írásról, az irodalomról, s megismerkedjen velük, a már ilyen komoly dolgok iránt is érdeklődő őrsvezetöjelöltekkel. Ám javában tart még az előadás, amikor kitör a vihar. Villámlik, dörög, csattog, megerednek a felhők. Mintha dézsából öntenék a vizet. Akkora a zaj, hogy úgy látszik abba kell hagyni. De az úttörők közelebb húzódnak, s kórusban kérik: — Folytassuk! Mikorra az irodalmi délutánnak vége, a vihar is elcsendesült. S már jó barátok vagyunk. Meglepő, milyen tájékozottak az irodalomban. Nemcsak azt tudják, melyik házban és mikor született Katona József, de azt is, hol járt iskolában Petőfi és melyik versét írta Kecskeméten. Azután kedvesen csalogatnak: Menjünk, nézzük meg a sátrukat. Nagy kópék, tudják, hogy tetszeni fog. Ragyogó rend, szervezettség. Túrái Pityut kérdezem, szereti-e a verseket? — Igen. És szavalni is szoktam! — Szavalnál most nekünk? álasz helyett már mondja is a verset fennhangon: — „Júniusban, júniusban” Ez jut eszembe a versből. És egy másik sor még: „kitárul a messzeség”. — Hát énekelni ki tud? Szarvas Jóska, Kovács Pali és a többiek mondják: — Túrái! — Azt \s Túrái? — ö ügyes gyerek — szól a kedves, szép arcú Marika, a rajvezető-he- lyettes. És megsimogatja a gyerek mosolygós arcát. A hetedik raj •* vezetője, Kulik Ilona elmondja: 248 úttörő van itt már egy hét óta, őrsvezetői tanfolyamon. Nagyon szereinek itt lenni, élvezik a tábori életet. Egészségesek, vidámak, elevenek, csintalanok. És Kulik Ilona elmondja azt is: Sok örömet szereznek nekik felnőtteknek, figyelmességükkel, ötletességükkel, apró kedveskedésükkel. — Ilyenek a mi gyerekeink — mondja mosolyogva, nem kis büszkeséggel. Ezt érezzük mi isi A mi gyerekeink! Varga Mihály Nem másodrendű feladat Felsőszentiván termelőszövetkezeteinek kulturális programjáról Három udvarias kézfogás, Hevének háromszori mormolása után foglalt helyet a bizottság előtt. A rövid mosolyok, pillanatnyi szembenézések után mérlegelni próbálta, kik is fogják öt kérdezgetni. Az a zárkózottnak látszó, idősebb elvtárs jó emberismerő lehet. Biztatóan, barátságosan nézegeti őt, mintha kimondaná — „Nem kell izgulni, tudjuk, ki ül előttünk.” Fiatalabb társát látásból ismeri. Élénk szemében, arcán a sokoldalúan tájékozott emberek biztonsága, meg az a jóindulatú bölcs derű, amely előre számot vet azzal, hogy ilyen kis vizsgáztatáson tehetséges elvtársak is gátlásokkal küszködnek az első percekben. Köztük, a komoly élvtársnő figyeli a felvételire jelentkezőt. Szemüvege megnagyította okos szemét — amelyben a röpke időre összpontosított vizsgálódást hirtelen megnyugtató vidámság váltja fel. Most már észreveszi a bizottság mögött napfényben fürdő ablakot, a virágokat, zöldnövényeket, s a csendesen himbálózó horgolt függönyt is. Színesen, ismerősen mutatják magukat az üveg elejű szekrény könyvei is. Mind e benyomások néhány szemvillanásba beleférnek, s amint most az idős, határozott tekintetű elvtárs mozgékony kezét, ujjai simító mozdulatát látja a fényezett asztal üveglapján, torkában megint érez egy kis szorítást. Mit fognak kérdezni? Tud-e elég szabatosan válaszolni; — hiszen a marxizmus—leninizmus esti egyetemére koncepciózus gondolkodású marxistákat várnak — naív vulgarizálásnak nincs itt helye. — Mi az a probléma, ami üzemében a legjobban meggondolkodtatja mostanában? — hallja az őszülő bizottsági tag hangját. A másik két elvtárs nekihelyezkedéséből — ahogyan székükön hátrább moccantak, ahogyan kezüket ők is az asztalra fektették, ahogy szemükre, homlokukra kiült a várakozás — azt érezte: Ennek a kérdésnek csak látszólag rendeltetése az, hogy a kezdeti megillető- döttségen átsegítse. Valójában legalább olyan a súlya, mintha erre várnának választ: Mit ért az ellentétek egységének és harcának törvénye alatt? Megigazítja maga alatt a széket, és míg kezét újból ölébe helyezi, képzeletében a maga nyüzsgő, tüzes, forgatagos, színes bonyolultságában, ugyanakkor céltudatos tervek szerinti mozgásában — megelevenedik a Gyár. A gépek mellett hajlongó, terheket cipelő, szerelésekkel küszködő munkások, az itt is, ott is feltünedező művezetők, elgondolkodó arcú tervezők, az osztályok, a bizottságokkal, megrendelőkkel viaskodó igazgató — minden és rninden- Jci. Az emlékezés reflektorja hirtelen fiatal műszákiakra ve- títődik. A fény őt magát is nyugtalanítja. Igen, ez az a probléma. — Elvtársak — kezdi, s utána kis szünetet tart... Ezreket, százezreket áldozunk, ösztöndíjakat adunk, hogy legyen mind több, magasan képzett, lelkes szakemberíjnk. Majdhogynem tömjénezéssel fogadjuk őket, mikor megjönnek az egyetemről. Várunk, lélegzetfojtva kísérjük lépteiket, szégyenlősen átsegítjük őket az elmélettel nem mindig egybevágó gyakorlati buktatókon ... Van, aki tapasztalatlanságát érezve még szerényebb lesz, de olyan is kerül, akit egyenesen sért, hogy őt „kritizálják”. Aztán kezdik kiismerni magukat, megszerzik a szakmai biztonságot azon a poszton, aho- N» éOP állítatták őket* Egyikmásik orrát piszkaiéval se lehetne felérni, olyan magasan kezdi hordani. Azt hiszi, kész, most már mindent tud. Külön kasztba tartozónak érzi magát, kezd „kisujjból” intézkedni és mivel látszatra minden stimmel, először egy különmunkát vállal. Aztán kettőt, végül hajszolja a másodállásokat... Ügy tesz, mint a rossz vadász ... — Hát az, hogy csinálja? — kíváncsiskodik a fiatal bizottsági tag. Hangjából megneszel- het valamit a hallgatójelölt, mert különös bevezetővel válaszol. — Lehet, hogy túl balos a felfogásom, de ahogy más elvtársaktól is hallom, nemcsak nálunk fordul ez elő... Szaladgálnak másodállásért, külön- keresetért, s a végén az a fontosabb, mert gyorsabban hozza a nagyobb pénzt... Mint a rossz vadász, aki leterített öt-hat madarat, de azokat otthagyja, mert őt az az egy érdekli, amelyiknek verdes még a szárnya, s az után fut... 4 három elvtárs csaknem egyazon pillanatban reagált, mikor így kezdte — „Lehet, hogy túl balos a felfogásom...” Egyik, két lassú mozdulattal rádobolt az asztallapra, a másik a szoba sarkába pillantott, a harmadik meg szeme sarkából őket figyelte.. . Érdekes feszültség, elektromos telítettség van ezekben a fegyelmezett beszélgetésekben. Sok mindent meg- érez az ember az „atmoszférából” is. Most tehát bizonyítani kell. — Higyjék el, elvtársak, nem a jó fizetést irigylem tőlük. Többet tudnak, jelentős a munkájuk a „tiszthelyettesi”, „tiszti” posztokon — örömmel adom én is, a harmadik, tizedik munkás is a x háromezer forintot, ha ... — Ha szakértelmüknek mindannyian látjuk az eredményét, a szervezettebb munkában, termelékenységben, színvonalban — saját keresetünkben ... De, ha azt tapasztalom, hogy tízezreket fizettünk túl villanyra, mert rosszul tervezték a rendelést; százezreket vitt el a kötbér, mert megragadtak a gyártmányok — az ő hibájukból, akkor, igenis — irigylem tőlük a jó fizetést... Mert, akkor mindnyájunknak kevesebb lesz, mert akkor mint pártvezetőségi tag csak mellébeszélek év végén, ha a munkások kérdezik: Miért nincs nyereségrészesedés? Hát, mert a bank kíméletlenül megvágott bennünket a kötbérekkel; hát, mert így, mert úgy... Mert ugye, nem csinálhatunk hangulatot a rossz tervezők, irányítók ellen. Hadd szidják a bankot. — Az elvtárs tette-e szóvá ezeket, valahol, valaha? — Nem vagyok régi ember ezen a helyen, de egy év után már el-eligazodtam az üzem labirintusában. Azelőtt is tudtam, hogy a hibák mögött emberek is vannak, nemcsak „objektív nehézségek”, de éppeh ért kellett megtanulni különválasztani. Aztán már konkrét észrevételekkel, javaslatokkal mentem az igazgatóhoz ... Azelőtt több milliós lemaradással zártuk az évet, tavaly már az adósság duplájával adtunk többet az államnak.;. — így igen! Az elvtárs személyzetis, ugye? — érdeklődik a nagy komoly szemű elvtársnő. Tekintetében mintha egy kis stratégiai készülődés látszana. — Mondja csak, mit ért materialista világnézet alatt? A MÁSIK két bizottsági tag készségesen várja a feleletet, a jelölt hirtelen nem tudja, a szimpla „tankönyv hangú” magyarázatot adja-e, vagy fűzze a választ az előzményekhez. Ez azonban hirtelenében bonyolult lenpej — Világnézete mindenkinek van, ki így gondolkodik a társadalomról, természetről — ki úgy. De világnézetünket nem önkényesen alkotjuk; nagy szerepe van kialakulásánál a hagyománynak, nevelésnek, a társadalom hatásainak.:. A materialista olyannak veszi a világot, amilyen ... Az anyagi világot tartja elsődlegesnek, nem a tudatot, vagy szellemet... — Helyes ... Most ugorjunk egyet. A szocialista alap kialakításával, a termelési viszonyok megváltozásával, ennek megfelelő mértékben alakult-e át az emberek tudata, gondolkodása, erkölcse? És ha... Érti, mire megy a kérdés. Meg se várja a befejezést, lelkes igyekezettel vág közbe. — Ezen a téren lemaradás van az alaphoz képest... Sokat kell dolgoznunk a tömegek tudatának, munkához való viszonyának, gondolkodásának megváltoztatásáért ... Ideológiai fejlődésükért ... Itt megáll. Szeretné hirtelen beleszőni váratlanul felötlött tapasztalatait. Még az is átfut fejében, hogy jelentős helyzetekben mindig felbukkannak az emberben életének fontos fordulatai. Ideológiai fejlettség... Milyen jól tudták az elméletet azok az elvtársak, akik miatt „mandátuma” lejártakor megvált a tsz-től, melynek élnöke volt. Mikor a szövetkezet megalakult, a helyi vezetők ezzel „győzték” meg tekintélyes rokonaikat, sógort, komát: „Ha belépsz, te elnök leszel, te brigádvezető, te ez, te amaz. „Mikor őt odahelyezték, kezdettől fogva érezte az egész községen a rokoni összefonódás szorítását. Semmiből sokmilliós oszthatatlan vágyont teremtettek az ő keze alatt, s huszonegynéhány forint volt a legkevesebb munkaegység. De, mikor feljebb akarta vinni a tsz-t, - nagyobb munkafegyelmet, a klikkek túlkapásait, szabálytalanságokat megakadályozó intézkedéseket akart, a sógor-koma összefogás ellene hangolta a tagokat. Kezdve a község vezetőitől. Küldetése végén — úgy érezte — két út előtt áll. Vagy következetes marad, és akkor lehetetlenné teszik; vagy belemegy a klikkmanőverekbe és törvénytelenségekre is hajlandó lesz, csakhogy „segítsék” ... Nem tudott más megoldást: eljött... Különös, hogy most világosan kirajzolódik előtte a szó, akár a neonbetűk: meghátrált.:. Csak úgy, mint később, amikor az ellenforradalom után tanácselnök lett a szívéhez közelálló községben. Itt a helyettese miatt járta meg. Több tízezer forint ragadt a kezéhez, s ő nem respektálta, hogy az illető rokona a járásnál van: Feljelentette a sikkasztót. Annak úgy kellett eliszkolnia a község haragjától, de — pártfegyelmit ő kapott, a leleplezője... Akkor is megadta magát. Azt hitte, hiába hadakozna a járási rokon ellen,:. Ezek az elvtársak —, vajon azok-e? — jól megtanulták pedig a marxizmus szövegét ... Igaz, azóta a tsz-ben sem, a járásnál sem találni már őket, eltűntek a polcról. Tehát az idő rendbe hozta a dolgokat ... Az idő? Aligha ment az küzdelem nélkül. De hány becsületes elvtársat törtek derékba, míg félretették őket? Párt- szerű volt-e a megalkuvó visz-' szakozz? Nem, még akkor sem, ha még több keserűséggel kellett volna fizetnie — átmenetileg! Mennyivel lerövidülnének az ellentmondásokkal járó bajok, szenvedések, ha nem volna megalkuvás, ha nem kerülnék a harcot, akik tudják, hogyan kellene jobban? A NÖVÉNYÁPOLÁS, az aratási előkészületek és más fontos mezőgazdasági munka mellett idejében elkészült Felsőszent- ivánon a termelőszövetkezetek jövő évi kulturális terve is. A vezetők szakítottak időt erre a fontos munkára, mert tudják, — az előző évben is tapasztalhatták —, hogy milyen fontos szerepe van a kultúrának a tagság összefogásában, s mennyire közvetlen segítséget ad a gazdasági feladatok végrehajtásához. A megbeszélésen, ahol a termelőszövetkezetek tervét egyeztették a község kulturális tervével. többen elmondották, hogy személyes meggyőződésük szerint a jövőben még többet kell tenni, mint eddig. Mert a termelés mellett mégiscsak másodrendű kérdésnek tekintették, s ezen most — belátták, sürgősen változtatni kell. LÁSSUNK néhány adatot Felsőszentiván két termelőszövetkezetének programjából: Az Új Élet Termelőszövetkezetben valamennyi vezető tanul. Nyolcán középfokú, hárman felsőfokú oktatásban vesznek részt. Három ösztöndíjasuk van, akikre havonta 1700 forintot áldoznak. Jövőre tsz-akadé- miájuk a második évfolyamba lép, a témája az állattenyésztés. Nem tud ja, régóta hallgat-e, vagy pár pillanat műve volt ez az emléksor. Ügy érzi, az elvtársak belelátnak. Egyikük sem türelmetlen, nem sürgetik a mondanivalóval. Lehet, ismerik is a régi eseményeket. Azért fogják megérteni, ha nem is beszél részletesen egykori sérelmeiről. — Törődnünk kell az emberek nevelésével... — folytatja a kimondott szavak után. — A termelőszövetkezet, a nagyüzem egymagában nem változtatja meg a nézeteiket.;. Ha arra várunk, hogy majdcsak átalakulnak, hiszen az alap már szocialista, mi is eltávolodunk az emberektől, azok is egymástól. Akkor úgy érezzük, magunk vagyunk a bajokkal szemben ... iNem fordulunk munkatársainkhoz, mert.», mert vegeredA Vörös Októberben szintén megszervezik a tsz-akadémia második évfolyamát. Tagjaik közül kilencen középiskola levelező tagozatára iratkoznak be, egy tag pedig az agráregyetemen kezdi meg a tanulást. A tervükben szerepel a könyvtárlátogatók számának növelése, nagyobb létszámmal akarják megszervezni az ifjúsági akadémiát is. MINDEZEK mellett mindkét termelőszövetkezet programjába számos ismeretterjesztő előadást vettek fel. Múzeumlátogatást, országjárást terveztek, klubfoglalkozásokat, a családi ünnepek megrendezését, kiállítások megtekintését és még egy egész sor olyan feladatot, amely arra vall, hogy a következő évadban igen eleven lesz a kulturális élet a község termelőszövetkezetedben. A munkatervet tárgyaló megbeszélés résztvevői tömören így foglalták össze szándékaikat, s az okokat is egyúttal, amelyek következtében ilyen fontosnak tartják a kulturális munka támogatását: „Eredményesebben lehet gazdálkodni szélesebb látókörű, nagyobb műveltségű és szakmailag jól felkészült emberekkel.” Molnár János ményben azt hisszük, hogy csak mi látjuk a helyes utat.:. Én sem fogom halogatni: a pártvezetőséggel, üzemvezetőséggel napirendre tűzzük a személyzeti munka tapasztalatait. Nem hiszem, hogy még azok az eltévedt ifjú műszakiak is eleve rosszat akarnak. Csák honnan tudjuk, mikor kell idejében ráébreszteni őket hibájukra —, ha csak a „vádlottak padján’* állunk velük szóba... A nap már jobban besüt az ablakon, s olyan jólesik a friss szellő, amely komótos lengésbe hozza a hosszú függönyt. A bizottság jókedvűen dönt. — Köszönjük.:. Majd az esti egyetemen sok példával illusztrálja — mi az élet és mit jelent jobbá tételéhez az egyetem. Tóth István
