Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
1961, jtmins 25, csütörtök 5. oldal Abrahám Rafael kiállítása a kecskeméti művésztelepen ÉVA. ________ Ab rahám Rafael: Kecskemét. Június végéig tekinthető meg a kecskeméti müvésztelepen Ábrahám Rafael kiállítása. A művész 1962-ben végezte a Képzőművészeti Főiskolát. Egy éve dolgozik Kecskeméten. Kiállította rézkarcait a miskolci Grafikai Biennálén és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításain. Kecskeméten az idén januárban részt vett a művésztelepiek közös bemutatóján a városi művelődési ház művészklubjában. Most feleségével, Fehérpataki Petőfi a portásfülkében ALKDNYCLIK. A MÉK kiskunhalasi kirendeltségén ilyenkor kissé szűnik a forgalom. Meleg nap volt ez, nemcsak Celsius-fokban, de mázsákban kifejezve is. Az éjszakás kapu- őr mégis — a csalékony estében fel-feUámadó, alattomos szélre számítva talán — magára vette a hivatalos külsőt nyújtó köpenyt. Kezében a tenyérbe simuló kisalakú kötet, s amíg csak lát, most azt böngészi. Kalandregény? — Petőfi — mondja Szente Sándor nyugdíjas, aki most itt, az átvevőhelyen teljesíti pár órás napi szolgálatát. — Az ilyen, gyérebb forgalmú percekben az ő verseit olvasgatom. Annál is inkább hat rám a Költő szelleme, mivel sokáig éltem Kiskörösön. TANULT szakmájánál fogva is — a húszas években nyomdász szakképesítést szerzett — barátja a betűnek. Az élet sokfelé hányta, vetette; nem kevés ideig ette a szellemi inség- munkások keserű kenyerét, hiszen, mint mondja — a század harmadik évtizedében a szak- szervezet mintegy 800 munka- nélkülit tartott számon Gutenberg utódai közül. Végül is a MÁV-nál sikerült elhelyezkednie, s onnan került nyugállományba tavaly. A jelenlegi munkahelyén április óta dolgozik. Szereti a művészetek másikát, a zenét is. önszorgalomból képezte magát a zeneelméletben, és 20 éven át vezette közmegelégedésre a halasi Iparos Dalkört. Kedveli többi klasszikusunkat is. Arany, Vörösmarty, majd Ady és József Attila nevét említi, idézgetve műveikből. — Ez a „szenvedély” már halálomig elkísér. Az életben egyedül maradtam, s magános óráimat a zsongó rímek, az örökértékű gondolatok teszik csak széppé ... ...A L ANC-ÓVTA bejáratnál gyümölcsszálliló teherautó tülköl. Szente Sándor becsukja kedves verskötetét: Hívja kötelesség. Míg szikár alakját elfedi előlünk a begördülő gép, arra gondolunk: Nem az egyetlen olyan munkahely ez a portásfülke, ahol a tennivalók villanásnyi szüneteiben kézbe ke rül, lelket szépít és tudatot munkál a megelevenítő betű, a szép mzuauaz szó. J. T, írisszel közösen rendezett kiállítást Kecskeméten készült legújabb műveikből. Gőzfürdő a színpadon Százötven év koptatta fényesre szövőszékét, hetvenöt esztendő vésőjének nyoma látszik arcvonásain. Ifjúsága már emlékké zsugorodott, de Porkoláb János- né azért frissen, fiatalos kedéllyel állja az idő ostromát. Fehérre meszelt házának mestergerendás szobájában napestig kattog a szövőszék. Éva néni, a népművészet mestere ma is éveit meghazudtoló fürgeséggel dolgozik. Kezében frissen bukik le és fel a csévélő, a fehér és tarka fonalak ölelkezéséből virágok születnek a lágy redők- ben aláhulló szőttesen. — Hatvan diványpárnára költöttem szerződést a Bajai Háziipari Szövetkezettel — mondja jókedvűen. — Ebből naponta kettő készül el. Lassú munka, nagy figyelmet, türelmet igényel. Én már megszoktam, gyerekkorom óta csinálom, csak az a baj, hogy kevesen vagyunk Irigység — és panaszkodás vényekben mi sem szűkölködnénk. Hétfőn a Katona József Színházban sztárparádét rendeztek, neves fővárosi művészek felléptével. S ami ennél is érdekesebbnek ígérkezik: 27-én a Bolgár Néphadsereg ének-, zene- és táncegyüttese lép fel sajnos, ugyancsak a fenti helyen. Azért sajnos,mert elképzel** hetők ezek az előadások — s a még sorra következőket — a nyári rekkenő hőségben. Inkább gőzfürdő ez, amelytől egyformán szenved színész és néző, holott... Holott — egy ilyen nagy városban, mint Kecskemét — a kalocsaihoz hasonló leleményességgel és áldozatkészséggel — már épülhetett volna szellős és vonzó szabadtéri színpad is. Ha nem is olyan természeti adottságok között, de bizonyára találnának megfelelő helyet erre a célra. (Lehet, hogy szakszerűtlen és „hajmeresztő” javaslatok — de aki tud, mondjon jobbat — például a Műkertben, vagy akár a Piarista Gimnázium melletti parkban, esetleg alkalmi megoldásként a KTE sportpályán.) em feladatom e kérdés boncolgatása, csupán személyes és panaszos gondolataimat mondtam el — azt hiszem, sokak nevében. Talán nem feleslegesen és haszontalanul. F. Tóth Pál N szövők. Nagy kár, hogy nincs nálunk utánpótlást nevelő szövőtanfolyam. Kár bizony. Éppen itt, Sze- remlén, ahol a szövés ősi mesterségének két évszázadra visz- szanyúló hagyománya van. Folytatója pedig nem lesz majd egy sem a fiatalok közül. Érdemes volna megszervezni a szövőtanfolyamot, hiszen a szeremlei szőttest a világ minden részén kedvelik, sőt egyre több kellene belőle. — Aztán nem ártana a mintákat felfrissíteni — folytatja a beszédet Évi néni. — Annyi régi, a közönség előtt ismeretlen motívumot őrizgetnek az asszonyok, összegyűjthetné ezeket a szövetkezet. Többen panaszkodnak, hogy a szövetkezet kereskedelmi érdekből ragaszkodik a már megszokott és a vásárlók által is keresett mintákhoz. Ily módon éppen vevőit fosztva meg a népművészet teljes ismeretétől, és élvezetétől, a szövőnőket pedig az alkotói szabadságtól. Valóban így van? — kérdeztük meg 4 kerületi művelődési házban összeült a kolhozelnökök elméleti konferenciája. A konferenciát maga a Kerkolbiz (Kerületi Kolhoz Bizottság) elnöke, Sztulcsikov nyitoéta meg. Néhány világos bevezető szó után, melyet a vezetési rendszabályokról mondott, Sztulcsikov ünnepélyesen így beszélt: — A szó a mi tisztelt elvtársunkat az Üj Üt kolhoz elnökét, Ma ... hm ... — Sztulcsikov gyorsan a kezében levő papírra nézett és érces hangon mondta: Bábocskint illeti meg. Szarukeretű szemüveges, fülessapkás ember lépett az emelvényre. — No, Bábocskin. mond csak el — biztatta a Kerkolbiz elnöke —. hogyan emelkedett ki a kolhozod. — Bocsásson meg, én nem Bábocskin vagyok. Az én nevem Mámocskin. — Én mondtam is Bá ... Má- mocskint — helyesbített kevés meggyőződéssel Sztulcsikov és sietősen hozzátette —: Kezd el mondani, elnök, a titkot, miképpen vezeted a gazdaságot. — Persze, el kell mondani — vá'aszolt Mámocskin —. csakhogy nálunk Bábocskin az elnök. A TITOK Sztulcsikov végképp elveszítette a fejét. — Semmit sem értek ebből — mormogta magában, majd hirtelen az asztalra csapott. — Hát akkor ki maga? Ki hívta az emelvényre? — A vezetés hatalmazott meg engem — mondta el őszintén MámocsKin. — Szenvedj egy kicsit az emberiségért, Nyikolaj Jefimovics — mondták. — Könyvelő sok van nálunk, de elnök csak egy. Nélküle kéznélküli test a kolhoz. Nos, én egyet is értettem ezzel. S miért is ne? 4s elnökségben zavar támadt. De a könyvelő folytatta, s többek között így beszélt: — A párom, aki eddig türelmes asszony volt, most zsörtölődni kezdett. „Nyikolaj, mi lesz így? Mindig távol vagy a háztól. Mikcr lesz már vége?” És így igaz. Fél éven át alig volt olyan nap, amikor nem utaztam. Kezdetben cudar nehezen viseltem el, de most már nincs semmi bej. A teremben derűs morgás futott végig. — Ebből elég! — szakította félbe Sztulcsikov. — A te Bá- bocskinoddal külön beszélek majd. De te, Mámocskin, ha el akarod mondani, miként lett kiemelkedő gazdaság a kolhozod, tessék, mond el. — Mit mondjak erről? — mo‘- solygott a bajusza alatt Má- mocskin. — Hiszen mondtam: Kezdetben nem volt könnyű. Mindennap bementem a Ker- kolbizba és vissza. Végül kimerültem. De köszönöm is Bábocs- kinnak a jó tanácsot. „Miért kell neked Jefimovics visszautaznod? — kérdezte — Vegyél ki a kerületi központban egy szobát, és élj jól. A z értekezleteken kolhozunk teljhatalmú megbízottja leszel ” — íme így lettem én teljhatalmú megbízott — nevetett Mámocskin, majd komoly tekintettel nézett körül. — Elmondtam a titkot. Egyszerű a dolog: Én értekezletekre járok, az elnök — mindig a gazdaságban van... A kolhoz pedig szépen fejlődik. A teremben kitört a tapsvihar, és sokáig nem akart szűrni. Egyedül Sztulcsikov nem tapsolt. Ült, mintha karót nyelt volna. (A Krokogyilból fordította): Fereocz Győző Bánhalmi Józsefet, a Bajai Háziipari Szövetkezet vezetőjét. Íme a válasz: — Legfőbb törekvésünk új formákkal, motívumokkal gazdagítani, továbbfejleszteni a népművészetet. Mindenkor támogatjuk az újító kéréseket, de nekünk még nem szóltak a sze- remleiek. Ha kérik — egy tanfolyam indításához engedélyt és szövőszéket is adunk. Űjítási javaslataikat pedig ' örömmel elfogadjuk. Sőt, mi szerettünk volna könnyíteni rajtuk úgy, hogy az előkészítési munkát központilag végeznénk el, ezáltal több idő jutna a szövésre. Hallani sem akarnak róla. A szövetkezet vezetője megígérte, hogy a minták felfrissítésére, új motívumok gyűjtésére a jövőben több gondot fordítanak. de a szövőnők se féljenek az újtól — a könnyítéstől — és ötleteikkel, javaslataikkal jelentkezzenek felszólítás nélkül is. Különösen elsatnyulnak, színtelenné fakulnak a népművészet új hajtásai. — Pedig kár volna — sóhajt- totta a szoba csendjébe aggodalmát Éva néni —, mert nincs szépségesebb, mint a nép művészete. A szívből sarjadt ki, a mosolya táplálta, és a vágyai színezték ragyogóra. Ezért lett ilyen gyönyörű... Tekintete végigsimogatta a stilizált állatfigurákat, virágokat. Ha hirtelen össze kellene számolnia, hogy hány véggel szőtt belülük életében, hát bajban lenne. Könnyen lehet, hogy körülérné a Földet. De fontos ez? Különleges számítások nélkül is tudja: Nem volt hiábavaló az élete. Felfedezte és továbbadta az embereknek a népművészet szépségeit. Mert a képzelet alkotta mintákból terítő lett, függöny és párna, amelyeket ő indított útnak, sze- met-lelket vidítani százezrek otthonába... Vadas Zsuzsa Készítik a munkatervet A megye községeinek népművelési ügyvezetői, művelődési ház igazgatói és a TIT községi csoportvezetői hozzáláttak az 1964—65-ös ismeretterjesztő évad helyi terveinek elkészítéséhez. A helyi tervek alapján július 15-e után a TIT járási szervezetei is elkészítik munkaterveikot,. C súnya emberi tulajdonság, mégsem restellem bevallani, irigy vagyok. Még tán fokoznám is, ahogy a népnyelv mondja találóan: „Elönt a sárga irigység!” Amikor a Kalocsa és Vidéke című helyi kiadásunkban — úgy is mondhatnám „laptársunkban” — azt olvasom, hogy a kalocsai szabadtéri színpadon a Csongor és Tündét mutatták be a Kecskeméti Katona József Színház művészei. Még jól emlékszünk a megye- székhelyi előadásra, amely — a viszonylag szűkre szabott — színházi deszkán is igen hatásos volt, s hangulatot ébresztett. El tudom képzelni, hogy a Eeloiannisz kert (volt püspöki kert) hatalmas lombsátora alatt épült szabadtéri színpadon milyen remek előadást produkálhattak művészeink. A kalocsai szabadtéri színpad egyébként szinte egyedülálló a megyében, s vetekszik a fővárosi hasonló színpadokkal is. Még emlékszünk rá: Nagyarányú társadalmi munkával készült, néhány lelkes műszaki értelmiségi, a helyi KISZ-fiatalok, s a honvédség áldozatos munkája révén valósították meg néhány évvel ezelőtt, s azóta jól szolgálja a nyári időszakban a város művelődésének ügyét. Mindez azért . is váltott ki fájó ellenhatást bennem, mert úgy látom, nyári rendez-
