Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-19 / 142. szám
Tanév végén A középiskolai KISZ- m un káról Koszorúzást ünnepség Derkovits Gyula halálának 30. évfordulóján Derkovits Gyula festőművész halálának 30. évfordulója alkalmából csütörtökön délelőtt koszorúzás! ünnepséget rendeztek a kerepesi temetőben, a magyar munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél. A ke- gyeletes megemlékezésen részt vett a mester özvegye is. Tamás Ervin, a magyar képzőművészek szövetségének titkára méltatta Derkovits Gyula életét, munkásságát. Befejeződött az 1963—64-es oktatási esztendő. Elnéptelenedtek a tantermek, szertárba kerültek a szemléltető eszközök, s a diákok már a szünidei programjukat állítják össze. Csak a tantestületi szobáikban van még mozgás. Bár a bizonyítványokat már kiosztották, s befejeződtek az évzáró ünnepségek is, de a hosszú tanári asztalok mellett még egy-két napon át tartanak az elmúlt évet értékelő konferenciák. Beszámolók hangzanak el a tapasztalatokról, javaslatok születnek a jövő évi tanulmányi előmenetel megjavítása érdekében, és természetesen szóba kerül az iskolai KISZ-alapszervezet munkája is. A középiskolás KlSZ-szerve- zetek egyik legfontosabb feladata a tanulmányi előmenetel állandó javítása. Sajnos, az elmúlt oktatási évadban komolyabb javulás itt nem mutatkozott. De helyenként már történtek hasznos kezdeményezések. Hogy csak egyet említsünk, a Bajai Tóth Kálmán Gimnázium egyik szocialista címért küzdő osztályában, ha valaki rossz osztályzatot kapott, a jobb előmeneteld tanulók azonnal a „hóna alá nyúlták”. Délutánonként foglalkoztak a gyengébben tanuló társukkal. Felkészítették a különböző tantárgyakból. A középiskolákban az Ifjúság a szocializmusért mozgalom egyBeszélgetés a vízparton Munka közben jólesik egy kis terei ere. re erőteljesebb. Az elmúlt oktatási évben szinte minden középiskolás KISZ-fiatal részt vett a mozgalomban. A próbázások — melyeket a tanulmányi esztendő végén tartottak — aránylag jó eredménnyel zárultak. A Kunszentmiklósi Damjanich János Gimnáziumban alkalmunk volt részt venni egy KISZ-próbán. A szellemi vetélkedőnek is beillő próbán ezen a napon csupán irodalmi és művészettörténeti kérdésekre kért választ a bíráló bizottság. És a részvevő tanulók szinte „vágták” a feleletet a régi és mai magyar irodalom és képzőművészet tárgyköréből vett kérdéscsokorra. Mint a későbbiekben a KISZ megyei bizottságán megtudtuk, a Damjanich Gimnázium KISZ- alapszervezete a középiskolák Ifjúság a szocializmusért mozgalmában igen jelentős eredményeket ért el. És hasznos kezdeményezés történt a mozgalmi munka megjavítása érdekében a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikumban is, ahol a próbázók — a tanítási idő után — a Tőser- dőben kialakított táborhelyen készültek fel a mozgalom követelményeinek végrehajtására. Az eredményes kezdeményezések után érdemes néhány szót szólni a gondokról is. Hiszen több iskolában az Ifjúság a szocializmusért mozgalom leszűkül a kötelező iskolai oktatás formájára. A felkészülési előadások „hatodik órás” jelleget kaptak. A KISZ megyei bizottsága értékelve a középiskolai alapszervezetek Ifjúság a szocializmusért mozgalmát, megállapította, hogy azokon a helyeken, ahol iskolai oktatási jelleget adtak a Uj üdülő a Sugovicán A Sugovica-part romantikus környezetében új strandépületet adtak át, amelyet a Férfifehér- neműgyár bajai egysége építtetett 400 ezer forintos költséggel. Az öltözők a földszinten helyezkednek el, míg az emeleten vendégszobákat rendeztek be. Ily módon már az idén lehetővé válik, hogy a Férfifebér- neműgyár budapesti és békéscsabai testvérüzemének dolgozói is megismerkedhessenek a bajai Dunatáj szépségeivel. Ezzel szemben a bajai gyáregység dolgozói kedvezményesen vehet- tik igénybe a budapesti, rómaiparti, valamint a balatonszép- laki fehérnemű gyári üdülőket. T. S. mozgalomnak, sajnos, a várt eredmények elmaradtak. A következő oktatási évben megyénkben is megszüntetik'a „hatodik órás” formát, s a felkészülést kötetlenebb keretek között oldják meg. Ismét- lezártunk egy tanévet, ariiely — eltekintve az apró hiányosságoktól — eredményes volt. Hiszen akár a tanulmányi eredményeket, akár a KISZ- szervezeti munkát tekintjük, jelentős fejlődést mutatnak az elmúlt évekhez képest. Sok középiskolában jól működtek a politikai körök, a KlSZ-alap- szervezetek tekintélyt szereztek a diákönkormányzatnak, és a fiatalok a társadalmi munkában is kivették részüket. Az 1963—64-es esztendőben például 7011 középiskolai tanuló 187 435 óra társadalmi munkát végzett, ami közel másfél millió forintos munkaértéknek felel meg. S a nyári vakáció alatt megyénkből mintegy ezer közép- iskolás diák dolgozik majd Szentmártonkátán, Balatonsza- badiban, Bajasenyén, és Baján létrehozott ifj úsági építőtáborokban. A helyi eredmények bizonyára napirendre kerülnek minden középiskola tanári konferenciáján. S a háromhónapos — reméljük, vidám és kellemes — vakáció után, szeptember elején ismét lelkesedéssel, és természetesen kellő gondossággal kezdődik majd az 1964—65. évi iskolai KlSZ-munka előkészítése, és a vállalt feladatok végrehajtása. Kovácsi Miklós Forró homok MEGHATOTTAN olvasom szomszéd városunk, Nagykőrös szívhez szóló plakátját, amelyben meleg vizű strandjára csalogatja a kecskeméti vendégeket. Hogy aszongya: Szórakozzon, pihenjen Nagykőrösön! Megnyílt — megnyílt a gyógyjellegű strandfürdő. Forró homok — hűs pázsit! — Zene, kitűnő italok! Fajborok — meleg ételek! Kitűnő zenekar — kellemes strandolás... OLCSÖ kis plakát, bárgyú — hajdani mozihirdetésekre emlékeztető — szöveg. Mégsem hatástalan. Hét végén legalábbis egy sereg kecskemétit láttam a nagykőrösi „forró homokon” és „hűs pázsiton”. Van egy kis gyógyvizes medencéjük is, s valóban tűrhető a környezet. Ha nem is olyan világraszóló, mint a plakát szerint. MINDEZ arról jutott eszembe, hogy szép csendesen a megyeszékhelyen is megnyílt — több millió forint költséggel felújítva — a strandfürdő. Aztán megnyíltak már régebben a gyógyvizű strandok Is a megyében. De sehol egy plakát, nem a nagyhangú, de legalább informáló, figyelemfelkeltő útbaigazítás, ami a környék lakiót oda vonzaná. Általában — sehol semmi nyoma, hogy nálunk is van vendéget marasztaló szép vidék, fürdő és kiránduló- hely ... HIÁBA, nem telik rá. A keretből, vagy a fantáziánkból? T. P. Rekorderedmény A dunavecsei Üj Élet Termelőszövetkezet a tavasz folyamán 10 800 húshibrid-csibét vásárolt a Bábolnai Állami Gazdaságtól. A termelőszövetkezet 67 nap alatt 1 kiló 57 dekás átlagsúlyra nevelte fel a csirkéket, az elhullás 2 százalék alatt volt, 1 kilogramm hús előállításához 2 kiló 76 deka tápot használt fel, végső soron pedig 1 kiló baromfihús önköltsége 13 forint 80 fillér volt. Ezeknek az adatoknak a figj'elembe- vételével a dunavecsei Űj Élet Termelőszövetkezet érte el Bács- Kiskun megyében a legjobb eredményt a Bábolnai Állami Gazdaságtól kihelyezett húshib- rid-baromfiállomány hizlalásában. A termelőszövetkezet most újabb 10 800 darab csibét vett át ettől az állami gazdaságtól. A szállítmányt július 20-a körül adják át a tsz baromfigondozói a Kecskeméti Baromfi- feldolgozó Vállalatnak. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: őr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Laptkladó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Xanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér |7a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85 Index: 25 065. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozataiból A Legfelsőbb Bíróság elnökének, illetve a legfőbb ügyésznek törvényességi óvására több közérdekű ügyben hozott határozatot a Legfelsőbb Bíróság. — Ezekből ismertetünk néhányat. Az anya ápolási költsége Egy balesetet szenvedett munkást, amikor a kórházból elbocsátották, otthon, mint fekvő beteget édesanyja még hetekig ápolta. A megindult kártérítési perben vita merült fel, hogy az anya részére az ápolásért felszámított napi 30 forint jár-e, vagy sem. A járásbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kereső foglalkozást nem folytató anyának ápolási díj nem jár. Ugyanez volt az álláspontja a megyei bíróságnak is. A Legfelsőbb Bíróság az ítéleteket megsemmisítette és az alsófokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalaira utasította. — Az önmagával tehetetlen beteg ellátása, ápolása többlet- munkát jelent — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. — Ha ezt a munkát családtag végzi, a családi kapcsolaton alapuló kötelességének tesz eleget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel a kárt okozót mentesíteni kívánja kártérítési kötelezettsége alól. Az alsófokú bíróságok álláspontjának elfogadása azt jelentené, hogy a családtag a kárt okozó érdekében díjtalanul köteles többletmunkát végezni. A bíróságoknak vizsgálniok kellett volna, hogy a sérült mennyi ideig és milyen mértékben szorult ápolásra és ez milyen megterhelést jelentett anyjára, tehát mennyiben jogos a napi 30 forint felszámítása. A munkabérről lemondani nem lehet Egy vállalat két dolgozóját fegyelmileg elbocsátották. Panaszukra a járásbíróság megállapította, hogy a fegyelmi döntés az elkövetett cselekmény súlyával nincs arányban, ezért azt hatályon kívül helyezte. Ennek ellenére a vállalat vezetőségével közösein a két munkás a munkaviszonyt megszüntette és minden igényről lemondott; Később mégis kártérítési pert indítottak, arra hivatkozva, hogy á jogszabályellenes fegyelmi határozat miatt, továbbá, mert munkakönyvüket elkésve kapták meg, nem tudtak megfelelően elhelyezkedni és az így keletkezett kárt a vállalat megtéríteni tartozik. Az alsófokú bíróságok a keresetet azzal az indoklással utasították el, hogy a vállalattal szemben fennálló kártérítési igényükről önként lemondtak, tehát keresetük alaptalan. — Ezt a lemondást — szögezte le a Legfelsőbb Bíróság — semmisnek kell tekinteni. A két dolgozó igénye munkabér jellegű. A munkabér a munkaviszony mellőzhetetlen tartalmi eleme, arról érvényesen lemondani nem lehet. A törvényben biztosított munkabér a dolgozót megilleti, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. A lemondás tehát nem akadálya a két munkás igénye érvényesítésének. A gyermektartásdíj kiszámítása Havi 1300 forint jövedelme alapján egy apát 260 forint gyermektartásdíj fizetésére köteleztek. Egy év múlva az anya a tartásdíj felemelését kérve pert indított. Igényét árra alapította, hogy gyermeke apja nyolc hónapja új állásba került, ahol havi 2670 forint a keresete. A megyei bíróság a kérésnek részben helyt adott és a tartásdíj összegét úgy számította ki, hogy figyelembe vette a régi munkahelyén elért négyhavi és az új munkahelyén kapott nyolchónapi fizetését és így megállapította a nyolchavi átalányt. Ezt a számítást törvényességi határozatában a Legfelsőbb Bíróság helytelennek találta. — Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint — hangzik a határozat — a gyermektartásdíj alapjául általában az apa utolsó egy évi jövedelmének havi átlagát kell figyelembe venni. Más az eset, ha lényeges jövedelemmel járó munkahely-változtatás történt. Ilyenkor a korábbi munkaviszonnyal elért, s lényegesen alacsonyabb jövedelem sem részben, sem egészben nem vehető figyelembe. Igazságtalan, és a gyermek érdekével ellentétben álló eredményre jutna a bíróság, ha a megszűnt munka- viszony alapján elért átlagkeresetet az új munkahelyen elért átlagkeresettel együtt vonná a tartásdíj megállapításának alapjául. Ha az apa új, állandó jellegű munkaviszonyt létesített és évi jövedelme nem állapítható meg, mert új munkahelyén tizenkét hónapja még nem áll munkaviszonyban, ilyen esetben vagy a hasonló munka- Icórben dolgozók évi keresetét! vagy pedig az új munkaviszony■> ban eltöltött időre kapott illetményt kell alapul venni és így kiszámítani a havi átlagkeresetet. Adott esetben az utóbbi látszott célszerűnek. Hajdú Endre