Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-19 / 142. szám

t963. jfinius \9, péntek 5. oldal A szocialista brigádok íj kiskönyvtára sorozatiul gazdago­dott az idén a szakszervezeti mozgalom könyvkiadása. A terv szerint 1964-től kezdve évente 4—5 füzet jelenik meg a Szo­cialista brigádok kiskönyvtára nevű sorozatban. A szakszervezetek XX. kong­resszusa számot adott a szocia­lista brigádmozgalom lendületes elterjedéséről. A jelenlegi ösz- szes munkabrigád mintegy fele nevezett be a mozgalomba, il­letve egy részük már meg is szerezte a kitüntető címet. A résztvevők tudvalevőleg vállal­ták, hogy nemcsak a termelés­ben állnak helyt, hanem élen járnak a műveltség megszerzé­sében és a szocialista magatar­tás kialakításában is. A már működő szocialista brigádok tehát minden szem­pontból példamutató közössé­gek, amelyek a legteljesebben igyekeznek megfelelni a mozga­lom hármas jelszavának: Szo­cialista módon dolgozni, tanulni és élni. De az is bizonyos, hogy mind e címet viselő brigádok, mind pedig a többi munkabri­gád között nem is egy kollektí­vában még csak kísérletezget­nek. Találgatják a legcélrave­zetőbb módszereket és keresik az utat, hogyan tegyék a lehető legjobban azt, amit egyébként önként, lelkesen, őszinte jószán­dékkal vállaltak. Ezért határozták el a szak- szervezeti könyvkiadás vezetői, hgy segítségére sietnek a bri­gádoknak. összegyűjtik az élen­járók tapasztalatait és a szocia­lista brigádok kiskönyvtára so­rozatban valamennyi brigád szá­mára hozzáférhetővé teszik. A sorozat első két kiadványa már megjelent. Fábri Tibor: A szocialista bri­gádvezető tevékén ysége című füzete a mozgalom jelentőségét, távlatait ismerteti. Részletezi, a brigádvezető feladatait, szól a mozgalomhoz való csatlakozás feltételeiről, a felajánlások meg­szervezéséről, az együttműkö­dés, az ellenőrzés és az értéke­lés kérdéseiről. A sorozat má­sodik füzete Legidy Miklósné munkája, címe: A szocialista brigádok a művelődés útján. Azt taglalja, amiben a brigádok a leginkább különböznek a ré­gebbi típusú munkacsapatoktól, tehát a művelődés kollektív for­máiról, a szocialista magatar­tás fejlesztéséről szól. Ebben még kevés a tapasztalat. Ezért a füzet különösen értékes se­gítséget ad a brigádoknak. Készül a sorozat harmadik füzete, amely egy régi típusú munkabrigád fejlődését mutatja be attól kezdve, hogy csatlako­zik a szocialista brigádmozga­lomhoz, egészen addig hogy el is nyeri a címet. A negyedik füzet arról fog tájékoztatni, hogy mit tehetnek a szocialista brigádok a műszaki fejleszté­sért, s milyen lehetőségeik van­nak az újítómozgalomban. A sorozat füzeteit a szakszer­vezeti bizottságok díjtalanul bo­csátják a mozgalomban. részt­vevő brigádok rendelkezésére. M. N. I. BŐVÜL A QYÄR Múlt év őszén kezdték el épí­teni és előrelátható an június 30-án már át is adják a dolgo­zóknak az Alföldi Cipőgyár kis­kunfélegyházi gyáregységének új épületét. Falai között öltö­zők, fürdők várják majd a női és férfi dolgozókat, de régi, szűk helyükről ide költöznek át a gyár irodái is. (Pásztor Zoltán felv.) Régi muzsikára, régi táncokat Elkészült a kecskeméti ifjúsági hangver­senysorozat új évadjának ter­ve. A hangversenyek alkalmá­val Európa-hírű művészek — a többi között Becher Mihály, Réti József és a Rio de Jane- iro-i zenei verseny győztese, Szabó Csilla — ismertetik meg a zenei műveltség elemeivel a fiatalokat. Két alkalommal a MÁV budapesti szimfonikus ze­nekara is szerepel. — adták ki a jel­szót a hajósi műve­lődési otthon népi táncosai, akik C;:f- ra Jánosné tanító­nő vezetésével ösz- szegyüjtötték, fel­elevenítették a las­san feledésbe merü­lő táncmotívumokaf Ezekből állították össze a Fonrjbaa — című táncjátékot. A kalocsai szabadtéri színpadon megren­dezett Kulturális Szemle járási dísz- bemutatóján nagy sikert arattak és arany oklevelet kap­tak. Az együttes tag­jai között a fiatalo­kon kívül házaspá­rok, még nagyma­mák is találhatók, öltözetük a szekré­nyekből, ládákból előszedett eredeti hajósi népviselet. Csillogó fejdísz, fe­kete bársony felső­rész fehér fodorral a nyakban, gyön­gyök, ropogósra ke­ményített alsószok­nyák, ciklámenszínű szoknya fekete csip­ke dísszel, fehér át­tört hímzésű kötény, fekete harisnya és bársonycipő — íme a régi hajósi népvi­selet. A zenét is ré­gi hangszerek: Két gombos harmonika és egy fuvola szol­gáltatta a táncjáték­hoz. A Magyarországi Német Dolgozók Szövetsége a csopor­tot eddigi munká­jának elismerése­ként egyhetes ven­dégszereplésre vitte Veszprém megyébe. A tervek szerint hat községben lépnek fel. Műsorukban énekszámok, magyar és német népitán­cok, továbbá jele­netek szerepelnek. Remélhetőleg a ha­jósi művelődési ott­hon kultúrcsoportja nemcsak Veszprém megyei kőrútján szerepel sikeresen, hanem majd az au­gusztus 20-án, Keszt­helyen megrende­zésre kerülő Nemze­tiségi Fesztiválon is. Megyei dalostalálkoxó Kiskunhalason CSAKNEM három évvel ez­előtt, a Debrecenben megrende­zett nemzetközi kórusverseny tanulságainak mérlegelése köz­ben merült fel a szakemberek körében az igény, hogy az or­szágban működő több száz mű­kedvelő énekkart valamilyen egységes minősítési rendszer alapján rangsorolni kellene. A minősítés célja egyrészt az egyes kórusok jelenlegi színvo­nalának regisztrálása, másrészt szakmai tanácsadás és egész­séges versenyszellem révén a színvonal állandó emelése, nem utolsósorban pedig azoknak az együtteseknek kiválogatása, me. lyek hazánk kóruskultúráját nemzetközi mezőnyben is — itt­hon vagy külföldön — méltó­képpen képviselhetik. A Népművelési Intézet által azóta kidolgozott minősítési fel­tételeket és a versenyek lebo­nyolításának módját mintegy fél évvel ezelőtt hozták nyilvános­ságra és közölték az öntevé­keny énekkarok vezetőivjel. En­nek megfelelően a tavaszi kul­turális seregszemlén legjobb eredményt elért (országosan mintegy 150) kórust ezekben a hetekben bocsátják tájegységen­ként országos minősítőre. Kiskunhalason vasárnap dél­előtt kilenc Bács-Kiskun me­90täc/hu:Ud-$f: macám (0tsda&£Ükíos kisitegítvy) Tizennegyedik fejezet TANULSÁG: NE ISMERKEDJ VILLAMOSON! Majdnem üresen csörömpölt a kilences villamos a Duna- parton, a Lánchíd felé. A dél­utáni csúcsforgalom már lebo­nyolódott, az esti még nem kez­dődött el. Ezek nélkül a félórás tumultus-pauzák nélkül a ka­lauzok mind idegbetegek lenné­nek. Talán öt-hat utas lézengett az egész kocsiban. Egyikük kedv- telve nézegette a villamosabla­kok felett végighúzódó hirdet­ménysort. Különösen a Nemzet­közi Kutyakiállítás színes pla­kátja nyerte meg tetszését. Daxlit ábrázolt, babér koszorú­val a nyakában. — Szép vagy — állapította meg fennhangon. — Csak gör­bék a lábacskáid. Biztosan an­golkóros voltál kicsi korodban. A mellette ülő öregúr felte­kintett az újságjából, aztán megsemmisítő pillantással mér­te végig a meggondolatlan nyi­latkozót. — A tacskók ilyenek, ezt minden iskolásgyermek tudja, kérem. — Jé, hát ez tacskó? — mo­solygott derűsen, a sértődés leg­parányibb jele nélkül a pufók arcú, köpcös utitárs. — Mond­hatom, gyönyörű kis állat. Ne­kem legalább is nagyon tetszik. És még sincsen benne az Űj Magyarban! — Hogyan, kérem? Miben nincs benne? — Az Üj Magyar Lexikon­ban. Tetszik tudni, én nagyon szeretem a keresztrejtvényeket. A múltkor megfejtettem egyet. Arra a kérdésre: „Rókavadá­szatra kitenyésztett kutyafajta” —, kijött a tacskó. Kíváncsi ter­mészet vagyok, valami közeleb­bit is szerettem volna olvasni róla. A tacskó címszó azonban hiányzik az Űj Magyar Lexi­konból. — Kész skandulum — kiál­tott fel a partnere. — Megnéz­te a daxlinál is? — Hogyne. Sőt, Gyuri bará­tom tanácsára, aki nagy kutya­szakértő, még a dáklit és a borzebet is kutattam. Hiába. Végre a kotorékborznál talál­tam rá. De ott is éppen hogy csak megemlítik. Annyi van ró­la, hogy a foxterrierrel együtt, odúkban lakó dúvadak irtására használják. Slussz! — Ennyi?!... — kapkodott levegő után Hókai Felicián. — Ennyit írnának mindössze a tacskóról? Felháborító! Egy­szerűen megáll az ember esze!... Hát én elmondom magának, tisztelt uram, hogy milyen ál­lat ez. Többet ér sok embernél. Nemcsak külsőre szép, de bá­tor, hűséges, értelmes, önfelál­dozó. Ugyanakkor bölcs és meg­fontolt. Valóságos filozófusai­kat. Oldalakat érdemelne a lexi­konban. Képekkel gazdagon il­lusztrálva! És tessék! Arról kell értesülnöm, hogy még kü­lön címszót, egy külön sort sem szenteltek neki a szerkesztők. Ez, kérem, a legnagyobbfokú fe­lelőtlenség! — Nagyon szeretnék ilyen ku­tyát — ábrándozott zavartala­nul a köpcös. — Amikor meg­lesz a pirostetős, verendás kis házam Rákospalotán, okvetle­nül veszek egyet. — Helyeslem az elhatározá­sát — bólintott növekvő szimpá­tiával az öreg. — Az én Mu- kim is tacskó. Hozzá foghatót nem talál az egész kerületben. Szívesen megmutatom... Itt la­kom a Kokilla utcában. Ha kedve tartja, kísérjen el. Egy ugrás az egész. .. Egyébként, ha megengedi, Hókai Felicián va­gyok. — örvendek, Ditró Géza — szorította meg a feléje nyújtott kezet a nyomozó. — Most ép­pen ráérek, köszönettel elfoga­dom a meghívást. Irtó kíváncsi vagyok rá. És ha majd segíte­ne alkalomadtán az enyém ki­választásában is... ' Szinte végszóra ért a villa­mos a Lánchídhoz. Leszálltak, átmentek a hídfő alatti kis alag- úton, és élénk beszélgetés köz­ben gyorsan eljutottak az öreg nyugdíjas otthonához. Már a fo­lyosóra kihallatszott Muki vi­dám csaholása, mert felismerte gazdája lépteit. Az kinyitotta az előszobaajtót, előre sietett, és felgyújtotta a villanyt, a kony­hában is. — Hát ez volna az a bizo­nyos tacskó — mutatott leple­zetlen büszkeséggel a szoba kü­szöbén szapora farkcsóválással jelentkező kutyára. Ditro lehajolt, és szerető­gyengéden simogatta végig Mu­ki bársonyos nyakát. — És ez? — intett a nyitott ajtón át jól kivehető, vaslába­zaton álló furcsa készülék felé. — Ez pedig ugyebár az a bizo­nyos Mukátor? (Folytatása következik.) gyei együttes lépett dobogóra. A bíráló bizottság elnöke Vá­sárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy volt, tagjai valameny- nyien élvonalbeli szakemberek. A bemutató után tartott meg­beszélésen a zsűri tagjai érté­kelték a hangverseny tapaszta­latait, tanácsokat adtak a kar­vezetőknek és kihirdették dön­tésüket a meghallgatott ének­karok minősítéséről. Hangoztat­ták annak jelentőségét, hogy megyénknek ez a 9 kórusa — a tagok és vezetőik lelkes mun­kájának eredményeképpen — bekerült az ország 150 legjobb énekkara közé és így országos szinten nyert minősítést. Ugyan­akkor rámutattak néhány ál­talánosan jelentkező hibára is, mint például a helyes hangkép­zés hiánya, a szép hangzás he­lyett a maximális hangerőre való törekvés és néhány esetben az előadott művek gondolati tartalmának félreértése. Vásár­helyi Zoltán az egyes énekka­rok produkcióját alaposan ele­mezte. A ZSŰRI a meghallgatott kó­rusok között aranykoszorúra ér­demeset nem talált. Ezüstfokoza­tot a következő együttesek ér­tek el (a pontszámok sorrend­jében): a kecskeméti Kodály - kórus Zsiga László vezényleté­vel, mely örvendetes fejlődés­ről tett tanúságot, szebben, tisztábban, tartalmasabban éne­kelt, mint az utóbbi időkben bármikor; a már külföldön is sikerrel vendégszerepeit bajai Liszt Ferenc-énekkar Vígh László vezetésével és a jános­halmi földművesszövetkezet ve­gyeskara Radványi Géza keze alatt. A kecskeméti Bartók-kó- rus NemesSzeghy Lajos vezény­letével versenyen kívül lépett fel, mert már egy héttel előbb, Cegléden elnyerte magas pont­számmal az ezüstkoszorút, a zsűritagok nem hivatalos véle­ménye szerint azonban mostani produkciójuk felülmúlta a ceg­lédit. Bronzfokozatot négy énekkar ért el: a Kalocsai Művelődési Ház kamarakórusa (Lakatos Ist­vánná), a Solti Művelődési Ház vegyeskara (Gvurkity Bódog), a Tiszakécskei Földművesszövetke­zet női kara (Kovács Gézáné) és a Kiskunfélegyházi Fegyve­res Erők Klubja vegyeskara (Kapus Béla). HA A KARVE2ETÖK a ka­pott bírálatokat és útmutatást, a kórustagok pedig az egymás meghallgatása által szerzett ta­pasztalatokat további munká­jukban hasznosítani fogják, ak­kor remélhetjük, hogy a ’ két év múlva sorra kerülő legkö­zelebbi minősítőn megyénk énekkara a mostaninál nagyobb sikerrel és jobb eredménnyel szerepelnek majd az országos mezőnyben. Kör bér Tivadar

Next

/
Oldalképek
Tartalom