Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-12 / 109. szám
I„ olcfaí 1964. május 12, kedd Negyven sportegyesületben hoznak létre KISZ-csoportokat NAPTÁR 1964. május 12, kedd. Névnap: Pongrác. Napkelte: 4 óra 11 perc. Napnyugta: 19 óra 10 perc. \aU*?.v»uá “ . fcCi'ÜSJ.A — SZOMBATON délután négy kubai fiatalember érkezett Kecskemétre az ipari- tanuló-iskola KISZ- szervezetének meghívására. Mind a négyen Magyarországon tanuló ösztöndíjasok. Kubai barátaink részt vettek az iskolában rendezett ünnepségen, ahol egyikük rövid beszédet is tartott. A vendégek másnap megtekintették a várost. — Megkezdték a fűszerpaprika palántálá- sát Kalocsa vidékén. Az idén már a legtöbb helyen gépesítették ezt a munkát. A csúcsidényben — a paprika „hazájában” — mintegy ötven gép dolgozik majd a földeken. — Édes köményt telepítettek kísérletképpen a szalkszentmárto- ni Béke és Petőfi Termelőszövetkezetekben . Az új növény meghonosításával mintegy 10 holdon próbálkoznak, s ha beválik, jövőre tovább bővítik a vetésterületet. Az édes kömény évelő növény —, vetése, betakarítása teljesen gépesíthető. ASZÓDI című if__ ^4Z DI ÁKOK júsági színmüvet mutatják be szerdán és csütörtökön a kiskun- majsai művelődési házban, a helyi központi fiúiskola öntevékeny színjátszói. — A háztáji gazdaságokban már nyírják a juhokat. A nagyüzemi juhásza- tokba azonban — ahol az idén több mint 250 ezer birka kerül olló alá — e hónap közepén kezdik meg a téli bunda - „lefejtését”. — Elkészítette második negyedéves munkatervét a Bajai Városi Tanács mezőgazdasági állandó bizottsága. E tervben többek között több határszemle, a növényvédelmi munkák, valamint a kenyérgabona vegyszeres gyomirtásának ellenőrzése, s az aratás-cséplés megszervezésével kapcsolatos teendője szerepelnek. Az új „hallhatatlan” Jacques Rueff, francia pénzügyi szakember lett a Francia Akadémia új tagja. A 68 éves Rueff 1926-ban és 1958-ban működött közre a frank stabilizálásában és most a nemrég elhunyt Jean Cocteau helyére beválasztották a „halhatatlanok” sorába. Esti tagozat indul a Bajai Felsőfokú Villamosgépipari Technikumban h„nStÍ tfS°zat“ osztályt indít az 1964/65-ös oktatási év- Jai BlaJ;hy ottó Felsőfokú Villamosgépipari a IIr' Béla Gimnáziumban. A tanulmányi id° hét félév (3,5 év). Feltételek: érettségi, vagy szakAUnhkaano?iA2nyitVany és néSyéves szakmai gyakorlat. A ..^al,lgat.ok;, az egyetemek esti-levelező tagozatára az°10 afel,v?teB laPl'án jelentkezhetnék, (törzsszám: Tü íZi). A kérelemhez orvosi bizonyítványt, érettségi bizonyítványt és önéletrajzot kell csatolni. Felvételi vizsgát matematikából és szabadkézi rajziból keli tenni. — DIAFILM KÉSZÜL Kecskemétről. A megyeszékhely és környékének nevezetességeit bemutató film rövidesen forgalomba kerül. Sikeres volt az első falusi KISZ-lakásépitési akció Megyénk városainak példájára tavaly Tisza- kéeskén is szervezett ifjúsági lakásépítő szövetkezetét a helyi KISZ-bizottság. A lakásépítő szövetkezetbe tíz fiatal házas társult be. A lakások — amelyek OTP-kölcsönnel és saját erőből épültek — jórészt már elkészültek, s előreláthatólag a jövő hónap végén már birtokukba veszik a boldog tulajdonosok. A két szoba összkomfortos, kertes családi házak egyenként 90 ezer forintba kerültek. Az akció sikere láttán — jövő évi felépítésre — újabb lakásépítő szövetkezetét szervez a községben az ifjúsági szövetség. — TEGNAP nagy érdeklődés mellett tartották meg a Kecskeméti Művészklubban Goór Imre festőművész bemutatójának vitáját. Az ankéton részt vettek a helyi alkotótelepen tartózkodó jests'- és szobrászművészek is. — Hetven vagon parajt adtak át tavaly értékesítésre a duna- vecsei járás termelő- szövetkezetei, s így mintegy kétmillió forint tiszta jövedelmük származott a vitamindús főzeléknövény termesztéséből. Ebben az évben növelték a spenót vetésterületét, s a dunavecsei közös gazdaságok június közepéig összesen 75 vagon parajt szállítanak a MÉK-nek értékesítésre. Bővül a Kecskeméti Szociális Otthon Mintegy kétszázezer forintos költséggel az idén tovább bővítik a Kecskeméti Szociális Otthont. így ismét húsz idős ember részére biztosítanak majd helyet az otthonban. 73 évvel ezelőtt, 1889, májusában halt meg Mi- hail Szaltikov Scsedrin orosz író. a világirodalom egyik kiváló szatirikusa. Realista érzékkel megírt műveiben (Kormán yzósá- gi karcolatok. Egy város története, A Galavjov család) élesen bírálta hazája jobbágyi, valamint a már kifejlődésben lévő kapitalista társadalom rendjét. Meséinek szatirikus ábrázolás módjával az akkori társadalom allegorikus kritkáját adta. írásaiban a gyökeres változás szükségességét hirdette, ezért nyolc évi száműzetésre Ítélték. A korabeli burzsoázia reális rajzát adja útitapasztalataiból írott Külföldön című művében is. — Több mint 1550 agrár jellegű előadást tartott az elmúlt három esztendő során az Ismeretterjesztő Társulat megyénkben. Kiemelkedően fontos időszerű mezőgazdasági kérdésekkel 950, ezen belül a szőlő- és gyümölcstelepítéssel 231 előadás foglalkozott. — Cserebogárinvázió a hetényegyházi gyümölcsösökben. A sárga bogarak most, a rajzás idején tömegével lepik el a fákat, s tesznek kárt a lombozatban. Egy-egy fán két-háromszáz bogár is megtelepszik. A növényi kártevőket a helyi gazdák permetezéssel pusztítják. Plasztikus cement Űj anyag a román építőiparban a plasztikus cement, amely faanyag megtakarítását teszi lehetővé. A plasztikus cement rendkívül szilárd, rugalmas, és könnyen szállítható, önköltsége 50 százalékkal alacsonyabb az azbesztcementnél. Először a nagyváradi vegyipari gyár építésénéi alkalmazták. —- Vasárnap Mélykúton rendezték meg a kiskunhalasi járás önkéntes tűzoltóinak versenyét. A versenyen 54 csapat vett részt, s két első díjat nyert- a kunfehértói, egyet-egyet a pirtói és borotai önkéntes tűzoltó csapat. Ugyancsak első helyezést ért el a versenyben a mélykúti Alkotmány Tsz és Mélykút község önkéntes tűzoltó csapata. fr tbOjARPŐ A Kecskeméti Agrometeorológiai intézet jelenti: Május 10-én a középhő- mérséklet 13,8 (az ötvenéves átlag 15,6) a legmagasabb nappali hőmérséklet 17,6 Celsius-fok, a napsütéses órák száma 0,9. Május 11-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,8, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 21,9 a legalacsonyabb hőmérséklet 8,4 fok volt. Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága. A résztvevők — Király Józsefnek, a megyei KISZ-bizottság sportfelelősének 'előterjesztése alapján — megvitatták a KISZ KB Intéző Bizottságának a sportegyesületekben, a sportklubokban és a sportkörökben, a KlSZ-csopor- tok létrehozásával kapcsolatos határozat végrehajtását. Ennek során kitűnt, hogy az említett határozatot nem hajtották végre, mert a célul tűzött 18 sportegyesület közül mindössze kilencben hozták tfcre a KISZ-csoportot. A KISZ V. B. határozata értelmében ebben az évben 40 sportegyesületben hoztak léire KISZ- csoportokat. A szervező munkát az MTS, a sportköri vezetők és a KISZ megyebizottságának munkatársai közösen végzik. Ezután a Kecskemét járási KISZ-bizottság kádermunkájáról szóló jelentést, majd a megyei ifjúsági építőtáborok programjára vonatkozó tájékoztatót vitatták meg az ülés résztvevői. F ürdőruha-bemutató Vasárnap nagy sikerű fürdőruha-bemutatót rendezett a Kecskeméti Állami Áruház. A bemutatón különösen nagy tetszést arattak a kétrészes fürdőruhamodellek. Két halálos áldozatot követeli .. a gondatlanság A vigyázatlanság, a figyelmetlenség ismét két ember életét oltotta ki az elmuit hét végén. A szabályokat mindkét esetben megtanulták, akik hibájából bekövetkeztek a balesetek, de nem alkalmazták azokat, nem voltak eléggé körültekintőek, megfontoltak. Tragikus fékpróba Pénteken délután 3 órakor a jánoshal^ni Üj Alkotmány Termelőszövetkezet udvarán deszkát akart szállítani Papdi Antal kecskeméti lakos, a 9-es számú Autóközlekedési Vállalat YB 47—71. rendszámú tehergépkocsijával. A gépkocsival hátramenetben a csomóba rakott deszkákhoz 5 méter távolságig tolatott. A gépkocsivezető a rakodás idejét arra használta fel, hogy a légféktartályát —, amelynék tömítése hiányos volt — rendbehozza. Ebből a célból kiemelte a vezetőfülkében levő kárpitozott ülést, hogy a szükséges szerszámokat előkeresse. A javítással gyorsan elkészült Papdi Antal, aki ezután ki akarta próbálni a fékberendezést. A kocsi mellett állva megindította a motort1. A gépkocsi az indításkor hirtelen nagy erővel hátrafelé indult, s a rakodó Szabó Mihály 30 éves jánoshalmi lakost a farakáshoz szorította. A szerencsétlen ember a rendkívüli nyomás következtében keletkezett sérüléseibe a helyszínen meghalt. A megyei rendőrfőkapitányság nyomozói megállapították: A baleset Papdi Antal hibájár bői következett be. Papdi megálláskor a sebességváltót üres állásba helyezte, s nem biztosította járművét kézifékkel. A javítás megkezdéskor az ülés kivétele alkalmával véletlenül a sebességváltót hátramenet-állásba tolta. Indításkor nem győződött meg a sebességváltó állásáról, s ezért következett be a baleset. Papdi Antalt előzetes letartóztatásba helyezték, s ellene gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. Összedőlt az állvány Kecskeméten szombaton valamivel dél után súlyos baleset történt. Vad Sándor, Fürdő utca 27. szám alatti udvarán házat építettek. Az építkezésben Vad Sándor munkatársai, testvérei, összesen hatan segítettek. Fél egy tájban egy négy és fél mázsa súlyú vasbeton áthidaló gerendát akartak az egyik ajtónyílás fölé emelni, amikor az állvány összedőlt és a vasbeton gerenda lezuhant. A gerenda ugyan nem esett rá senkire, de az állvány összedőlése következtében Szurok Károly kecskeméti lakos úgy megütötte a fejét, hogy a helyszínen meghalt. Súlyosan megsérült István Ferenc, míg Vad Imre és P. Sörös József könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrfőkapitányság a tra- J gikus szerencsétlenség ügyében a felelősök megállapítása végett megkezdte a nyomozást. G. ti. Jutalomkirándulás — a legjobbaknak Tázlár község termelőszövetkezeti csoportjai — a közös kulturális alapból — a legjobban dolgozó tszcs-tagokat a nyár végén jutalmul üdülésre küldik. A kirándulást tapasztalatcserével kötik egybe. A tázlári tszcs-gazdák ellátogatnak más megyék állami gazdaságaiba, és tsz-eibe is, hogy tanulmányozzák a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermesztés módszereit. A jutalomkirándulás megszervezését és lebonyolítását a helyi kultúrotthon vezetősége végzi. (Logaida József leveléből) — ÜTNAK INDÍTOTTAK az első idei kelkáposztát Bácsbo- kod környékéről Becsbe. A C-vitamindús, friss főzeléknövényből 60 mázsát tett ki az első rakomány, ezt követően hétfőn már nagyobb mennyiséget indítanak útnak az osztrák fővárosba. — Francia megrendelésre póréhagymamagot termeszt a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet. A termesztésre kijelölt nyolcholdas területen jól fejlődnek a növények, s a tsz-gazdák idén 5—6 mázsa magra számítanak. Exportálják a karalábét Megkezdődött a friss üvegházi karalábé exportálása Tiszakécské- ről. A helyi Üj Élet Termelőszövetkezet üvegházából mintegy ötezer fejet szállítanak külföldi megrendelők részére. — KEDDEN DÉLELŐTT 10 órakor kezdődik a járási honismereti szakkörvezetők továbbképzése Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Házban. A tanácskozáson Alpár és Kis- kunmajsa községek szakkörvezetői beszámolnak a honismereti körök eddigi működéséről. Elkészült az izsáki strandfürdő (Tudósítónktól.) Izsákon tegnap délelőtt megkezdődött a községfejlesztési alap terhére, négymillió forintos beruházással épült strandfürdő műszaki átadás-átvétele. A strand építését négy évvel ezelőtt határozta el a lakosság egyetértésével a községi tanács. s kivitelezésekor 32 fokos, gyógyhatású meleg vizet találtak. A fürdőhöz vezető út építése most van folyamatban, megnyitására pedig előreláthatólag június elsején kerül sor. Váczi József