Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-12 / 109. szám
1964. május 12, kedd S; A példa követhető Mutatós, kétemeletes, te* rassza kiképzett tetejű épület. A földszinten tágas előcsarnok, táffsalgó, ebédlő, presz- szó; az erkélyes emeleti lakószobákban központi fűtés, állandó hideg-meleg vízszolgáltatás. A kényelmes, felfrissülést nyújtó pihenés otthona ez, körülötte az ózont lehelő erdő lombjainak susogó csendje. Az épület: Haj- dú-Bihar megye termelőszövetkezeteinek debreceni önálló közös üdülője. A megye hat járásának és négy városának 165 termelő- szövetkezete közös vállalkozással hozta létre az üdülőt. A fenntartásához szükséges álló- és forgóeszköz-állományt teljes egészében saját erőből biztosították, úgyhogy szántó- területük minden holdja után két év alatt évi egyenlő részletekben 20 forint hozzájárulást fizetnek. Az üdülő hozzájárulásuk arányában a tagszövetkezetek közös tulajdonát képezi. Legfőbb szerve a résztvevő tsz-ék közgyűlései Utal választott tagokból álló igazgató tanács. A rpűködési szabályzat jogászi pontossággal fogalmazott mondatai a múlt év őszén váltak lüktető, eleven életté. Elsőként az „anyamegye” szövetkezeti gazdái — a tulajdonosok — üdültek itt egymást 10—10 naponként váltó, mintegy százfős csoportokban. — Most tavasszal pedig — miként már hírül adtuk — a tsz-tagok biztosítási és önsegélyezési ’ csoportjának jóvoltából megyénk szövetkezeti gazdái közül is csaknem százan megismerték és megszerették e valóban minden kényelemmel ellátott „tsz-ho- telt”, amelynek otthonos falai között gondtalanul szórakoztak, kicserélték a termelésre vonatkozó tapasztalataikat, s nemcsak tíz napra szóló barátságokat kötöttek egymással. A megyénkből Debrecenbe látogató első csoport tagjaival üdülésük utolsó napjaiban találkoztunk. Nem túlzás, ha azt mondjuk róluk: Még .búcsút sem vettek innen, s máris visszavágytak. Mindnyájunkban — a tsz- gazdáktól az újságíróig — felvetődött azonban a gondolat: Miért kell szövetkezeti gazdáinknak üdülés végett az ország túlsó felére „zarándokolni”? Nem tudnánk-e mi is a megyében hasonló intézményt létrehozni ? Termelőszövetkezeteink száma, s egyre eredményesebb gazdálkodása is biztosítékot nyújtana a hajdúsági példa sikeres követésére. S nem kétséges, hogy az ottani közös gazdaságokhoz hasonlóan a mieink is versengenénk egymással többi közt az étkezési nyersanyag minél jutányosabb áron való felajánlásában. Jó lenne hát, ha a termelőszövetkeztek vezetői és gazdái elgondolkoznának a megvalósítás lehetőségein, s előállnának ötleteikkel, javaslataikkal. Hiszen összefogásukból ennél jóval merészebb álmok is testet öltöttek már megyénkben. Jóba Tibor Az idei tavaszi vásár forgalma a szokottnál is nagyobb volt. Főként a szövetkezeti gazdák háztáji állatállománya cserélt gazdát. A legnagyobb élénkséget a sertéspiac táján tapasztaltuk, ahol egy jó választási malac ára 600, az egyéves ártá- nyé pedig mintegy másfél ezer forint körül járt. Alapos szem- revétel és némi alkudozás után létrejön az egyezség, s a vevő kiszámolja a zizegő bankákat. A májusi vasárnapon szekérkaraván tart Bugac felé, ahol már kora reggel óta zajlik az állatvásár. A nyüzsgő sokada- lomban ellesett néhány jellegzetes mozzanatból ad ízelítőt képriportunk. „Permetlé" tavak Megyénk nagy kiterjedésű szőlőinek és gyümölcsöseinek a permetezéséhez évente csaknem 10 miiló hektoliter vízre van szükség. E szükséglet kielégítése nagy gondot okoz a homoki gazdaságok szakembereinek. Számos termelő- szövetkezetben az új ültetvények növényvédelméhez szükséges vizet két-három kilométerről lajtokban szállítják a helyszínre. Ez nemcsak növeli a termelési költséget, hanem legtöbbször késlelteti is a növényvédelmi munkákat. Az ültetvények vízellátását a jövőben még több csőkút fúrásával oldják meg. A csőku- tak azonban meglehetősen nagy beruházási összeget emésztenek fel. Ebben az évben is mindössze ötvennek a fúrására jut pénz. A Helvéciái Állami Gazdaságban a vízellátás problémáját követendő módon oldották meg. Többféle próbálkozás után az idén — az erre alkalmas lapályos, zsombékos területeken — mesterséges tavakat létesítettek az ültetvények között. A kopolyák átlag 2000 köbméter vizet tárolnak, — percenként 2000 -liter utánpótlással. Egy-egy ilyen ásott tóból 250 hold szőlő és gyümölcsös permetezéséhez elegendő vizet nyernek. A gazdaság területén 17 helyen létesítettek ilyen topolyákat, amelyeknek környékét füzesítik majd, medrüket pedig .időnként mélyítik, tisztítják. — Persze, aki a sörnél többre becsüli a bivalytejet, az hátat- fordít a csapszéknek, és Tarjányi Laci bácsival kezd alkuba. Egyelőre négyezer forintra tartja a jószágot; A vevő töpreng. „Jól van no. nem kell az ilyesmit elsietni. Gondolja meg a dolgot, s ha döntött, itt a közelben megtalál. De nehogy addigra már késő legyen!” — Nem tudjuk, vajon a vásár végére gazdát cserélt-e az „erős fetor te”? (Jóba — Pásztor) Névtelen szorgosok HOGY MIÉRT névtelenek? A tényt érzem inkább, semmint a tényre adandó válasz pontos miértjét. Csak keresem az okát, miért olyan sok nálunk a „névtelen”, az olyan ember, aki egy életet áldoz a munkának — a szorgalmas munkának —, tiszteletet érdemlő kitartással végzi mindazt, amit rábíznak és cselekedetei valahogy mégis visszhang nélkül maradnak. Nem a nagy nyilvánosság visszhangjára gondolok, hanem arra a névre szóló elismerésre, melyre azok az emberek is igényt tartanak, akik minden hősi póz nélkül „csupán” mindennapi kötelességüket teljesítik becsületesen. j Magasrangú vendégek jártak nemrég egyik világhírrel dicsekvő, sokszorosan kitüntetett nagyüzemünkben, s az eredmények titkát elemezgették. A magyarázat munkások, technikusok, , műhelyek, üzemegységek jó együttműködéséről sorra elhangzott, így, általános megfogalmazásban. Aztán a fiatalok teljesítményeit dicsérték ugyanilyen módon, a fiatalokét, akik azzal, hogy védnökséget vállaltak egy munkásigényes, új műszergyártás felett, öregbítették a gyár külföldi jó hírnevét is. A kérdésre azonban, kik ezek a fiatalok, akik kezdeményezői voltak mindennek, csend volt a felelet. Neveket a gyár egyetlen felelős vezetője sem tudott mondani. Pedig bármennyire a kollektíva az, amely közös munkával elért valamit, ez a közösség emberekből áll, emberekből, akik — ilyenek vagyunk — nevükre szólóan szívesebben veszik az elismerést, mint csak úgy általánosságban. VAGY EGY MÁSIK gyárban, olyan munkahelyen, ahol a vezetők elképzelhetetlennek tartották a szocialista brigádmozgalmat, egy tíztagú csoport vállalta, mégis megpróbálják. Éveken keresztül teljesítették is mindazokat a termelési, tanulási, közösségi feltételeket, amelyek a szocialista cím elnyeréséhez szükségesek. De valahogy mintha senki sem akarta volna észrevenni teljesítményeiket. Andrijan Nyikolajevnek kellett Magyarországra jönnie, hogy észrevegyék őket. Most kérték, hadd vegye fel brigádjuk a szovjet űrhajós nevét, s amikor ehhez érveiket felsorakoztatták, akkor ébredtek fel a gyár vezetői: nemcsak a nevet érdemlik meg, de igaz, ami igaz, már többször is megkaphatták volna eredményeikért a szocialista brigád címet is. S hogy nem kapták meg mégsem... Miért nem szóltak eddig? — ez volt rá a felelet. Hát nem szóltak. De ez becsületükre legyen mondva, s főként az, hogy tenni azért sokat tettek akkor is, amikor igazságtalannak érezték, hogy jó szándékú cselekedeteiket nem méltatják figyelemre. Egyedül volnának az országban ők ilyenek? Aligha. ÉRDEKES dologra figyelmeztet ez. Arra, hogy az emberek az anyagi megbecsülés mellett az erkölcsi elismerést is kívánják. S bár sokan megérdemelnék ezt az elismerést, mégsem , kapják meg. Sok vezető úgy vélekedik, hogy a helyesen megállapított bél' önmagában is elég megbecsülés. A mai kornak parancsa, hogy mindenben érdemük szerint becsüljük embereinket, mert másként nem juthatunk előbbre. Ha elfeledkezünk az érdemekről, az kedvetlenséget vált ki. Ha pedig — s ez nem ritka dolog még — olyan emberek kapják a dicséret különböző jeleit, akik a közösség értékelése szerint azt nem érdemlik meg, az még súlyosabb következményekkel jár. A népi ellenőrzés tavaly egy kis gyárunk visszaesésének okait kutatta és váratlanul magyarázatra bukkant. Kiderült, hogy a mintegy száz emberrel dolgozó üzemben sorra kaptak prémiumokat, elismerő okleveleket, olyanok, akikről tudták, hogy ügyeskedéssel, eredményeik hatásos tálalásával, szép szavakkal többet prod '- káltak, mint két kezük munkájával. Társadalmi bíróságot kellett összehívni az egész gyár részvételével, s ott megfosztani őket az érdemtelenül kapott dicsfénytől, hogy az üzem megnyugodjék. EZ IS FONTOS dologra int. Arra: Meggyőződéssel valljuk, hogy a gazdasági építő munka előrhaladásunk, sőt a szocializmus, a béke nemzetközi érdekeit szolgáló kötelezettségeink teljesítésének is kulcsa. A munka a jövőnk alapja, tehát a jól dolgozó ember. S mégis, mintha a gyakorlatban erről olykor elfeledkeznénk. A tettek helyett hányszor becsülik még többre a jól hangzó szavakat, azokat, akik cselekedetek helyett frázisokat ontanak, vagy hajbókolnak akkor, amikor a bírálat volna egyedül jogos. Az emberek erkölcsi érzéke sokat fejlődött, s ezt az erkölcsi érzéket joggal bántja, amikor olyanok dicséretét hallja, akik minden mást inkább érdemelnének, mint elismerést. S az sem mellékes persze, hogy ilyen helyeken az elismerés szükségszerűen anyagi kihatással is jár: fizetésemeléssel azoknál, akik szólamokat produkálnak, s nem új gépeket. Itt lehet valahol a magyarázata annak a bizonyos „miértnek”, annak, hogy amíg a szorgalmasok hada sok helyen névtelen, csupa kisbetűvel írt ne- mecsek marad, addig a szép szavak bajnokai ugyanott hangadókká válnak, rangos emberekké. Pedig ennek következményei az egész ország közösségének életére kihatnak. ELISMERÉST tehát azoknak kell kapniok, csak azoknak, akik cselekedeteikéi, szorgalmukkal, tudásukkal, teljesítményekkel bizonyítanak. Annak a derékhadnak — százezrekről van szó —, amely ma még túl gyakran és nem saját hibájából burkolódzik névtelenségbe. Beszéljünk többet a szorgosokról, hogy legyen nevük, rangjuk, becsületük saját szőkébb hazájukban; ha méltóak rá, az ország nyilvánossága előtt, elvégzett munkájuk arányában. Akik p>edig csak szép szavakra képesek: hulljon rájuk vissza a névtelenség. A szavak önmagukban keveset érnek, ehhez mérten becsüljük hát azokat, akik csak szavakkal és ügyeskedéssel keresik a feltűnést. K. T. A sikerült adásvételt természetesen áldomás pecsételi meg. A söntésben szünet nélkül csur- ran az öblös poharakba a szőke iör, amellyel eladó és vevő ’ nossák torkukról a vásár po íéha ugyan a rég „pormen' örkök is nyelik még a nei tárt... Folytatják a védelmi munkái Ralinkon A Közép-dunántúli Szénbányászati Tröszt balinkai üzemében vasárnap és hétfőn folytatták a vízbetörés megfékezésére indított védelmi munkákat. Űjabb csővezetékeket fektettek le és tovább bővítették a szivattyúk kapacitását, amelyek mindkét napon, megállás nélkií' percenként 32 köbméter vi zet távolítottak el a veszélyez tetett bányamezőből. Az elhárító munkákat hétfő negtekintette Haracska Imre nehézipari miniszterhelyettes {MTH
