Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-09 / 107. szám

Í964. május 9, szombat 5. oldal Raizóra a szabadban A pokol szabadult el ezen ■e éjszakán. Ágyú bömböl, ak­na sivít, „Katyusa” üvölt. Mint­egy kétszázan vagyunk — ma­gyarok ebben a dél-ausztriai hegyi faluban. Megadással vár­juk sorsunk beteljesedését. Ma­gyarország felől az orosz vonal, nyugatra a németeké. A kettő közt szűkölünk mi. Katonaru­hában, fegyvertelenül. Munka­szolgálatosak vagyunk. Nap mint nap SS-katonák kísértek bennünket tankcsapdát, lövész­árkot ásni — le a völgybe és este vissza. Többé nem kerül erre sor. Csak ezt az éjszakát ússzuk meg élve. Vad, őrjítő izzásban az egész világ. Vinnyogunk, reszketünk a szénapajtában. Reng a föld, recseg, dübörög az erdő. A lövedékek apokalip­tikus szikrái száguldoznak a piszkosvörös égen. Meleg lég­lökések ringatják rajtunk az il­latos szénát. Ebbe bújtunk, itt várjuk a tűzzé vált acélvilág viharának elvonulását. Reme­günk, remegünk — csak már lenne túl rajtunk a front. Tízen vagyunk ebben a ház­ban elszállásolva. A gazda, — fekete ruhás, hallgatag osztrák parasztasszony egészen fel­éledt este óta. Akkor ért ide a front. Amikor nem bírjuk már idegekkel a széna alatt, vállal­va a kockázatot, átvágtatunk a zárt udvaron. Be, hozzá a kony­hába. Az anyaság ősi nyugal­mával, három gyermekével ma­ga körül, ül a vászonterítős asz­talnál. Fenség, erő sugárzik ró­la. A kicsikre is ráragadt az asszony biztonsága. Inkább ér­deklődve, mint félve hallgatják a front tombolását. — Ha tovább verik innen az SS-eket — mondja nekünk „ka­tonáknak” derűs vigasztalással az anya —, holnap levágunk egy disznót. Megvendégelem magukat. Férjét már három éve elve­szítette. Nagyon hálás volt min­den segítségért, amit kis gaz­daságában tőlünk kapott. Pitymallik... A lövések rit­kulnak odakint. Az ágyúszó is nyugatabbra mormog már. Ki­merészkedünk. Ezt csinálják más házaknál is. Fától fáig lo­pakodunk, majd nekibátorodva csoportba verődünk egy kis tisztáson. A házak mintha ha­lálból élednének, sápadtan vi­lágítanak a sötét erdő alján. Mi a helyzet? — senki se tud­ja. Csak a távoli morgás a tám­pont. Egyszer csak rikoltja valaki —• „Kaput! Kaput!” és már fel Is tűnik egy hadonászó vénem­ber a völgyből jövő úton. Ne­hezen kapkodja, inas, sovány lábát, de szalad. Rövid bőrnad­rágja csak úgy csattog, amint jókedvében ráver. Tőle tudjuk meg, hogy át­ment rajtunk a front. A völgy­ben békés orosz alakulat száll­ta meg az udvarokat. Örömé­ben mindenki kurjongat, szó­nokol, ideszalad, odafut. Las­san kint van az egész falu a gyepes, erdős lankán. Számunk­ra vége a háborúnak, egy cé­lunk van csak a legközélebbre: jóllakni — jó falatokkal. Elő­kerül a hátizsákokból a máso­dik váltás alsónemű, pokróc; elcseréljük sonkáért, szalon­náért, tojásért. De milyen fu­karok ezek az osztrák parasz­tok. Egy jágeralsóért tíz deká­nyi szalonnát adnak csak; egy pokróc — háromevés sonka. Há­ziasszonyunk nem is emlegeti már a disznóvágást. Csupán ha- jábafőtt krumplival kedveske­dik, mikor megtudja, hogy egy óra múlva indulunk — haza! A tisztek nagy vitában van­nak. Egy részük nem hajlandó jelentkezni az oroszoknál oda­lent. Inkább megy nyugatra. Több közkatona is velük tart, maradunk vagy százhúszan, akik rendezett menetben meg­indulunk lefelé. Minél közelebb jutunk a völgyhöz, az erdős bevágásban annál bizonytalanabbul érezzük magunkat. Csendben vagyunk. Vajon hogyan fogadnak? Eos­ságba kerülünk? Az ám! Nem csördítenek-e közénk, ha a meg­figyelőjük észrevesz bennünket ezen a lopakodós úton? Fehér zászlót! Fehér zászlót! — hang­zik egyre többször, s végül meg is állunk. Kivágunk egy fiatal, vékony törzsű fát. Legallyaljuk, a he­gyébe két összekötött törülkö­zőt tűzünk. Most már bátrabban folytatjuk az utat, de mindenre elkészülve, inkább csak lábunk­nak, mint akaratunknak enge­delmeskedve fordulunk rá a Mura lapályán futó betonsztrá­dára. Messzire ellátunk. Párás a napsütötte völgy, alig van fel­hő az égen. Kilőtt tankok, te­repjárók, ágyúk az útfélen, de mintha a némaság völgyében járnánk. Sehol egy szál szovjet katona. Tovább! A legközelebbi falu- bun találkozunk először szovjet katonákkal. Clyan magától ér­tetődő egyszerűséggel, közvet­lenséggel integetnek ki egy-egy udvarról, mintha szénakaszá­lásból jönnénk a mezőről. „Ka­put! Vojna kaput! Gitler ka­put!” — halljuk most már tő­lük is. Egyikük levegőbe ugrik örömében, és eközben is pama- csolja képét a borotválkozó ecsettel. A parancsnokságon fél óra le­forgása alatt papírt adnak a menetünkét vezető, szerbül tu­dó tisztnek. Százhúsz ember mehet haza! Olyan határtalan mélységben, magasságban ömlött ránk a sza­badság, hogy alig tudjuk elvi­selni. Napfénnyel, éggel, barna hegyekkel, rétekkel, zümmögő folyóval eggyé válva örülünk a végtelen könnyű létnek. És visz a lábunk haza! haza! De mikor egy repülő zúg el felettünk, megint húzzuk a nya­kunkat, sőt akadnak, akik az árokba hasalnak. Az alacsonyan szálló gépmadár méltatlankod­va billegeti magát; „Ejnye! Ej­nye!” Pár fehér pehely leng a fény­ben vibráló levegőben. Nem is az: röplapok. Valaki, csak úgy időtöltésből kilép a sorból, fel­vesz egyet. Már fel is üvölt. — Fiúk! Vége a háborúnak. A németek letették a fegy­vert, .. Megnyomjuk a lépéseket, most már egetverő örömmel. Hátha még ma hazaérünk, Ma­gyarországra. Fürstenfeldben már erősen ránk alkonyodik. Alig bírjuk emelni a bakancsot. Itt éjszakázunk. Egy nap már nem a világ. Egy iskolában a szállás. Szétszéledünk a községben, kettesével-hármasával járjuk az utcákat. Amint sötétedik, egy­re félelmetesebb. Kihalt min­den, egy emberi hang nem jön sehonnan, de még kutyaugatás sincs. Csak egy falat kenyeret sze­rezhetnénk valahol. Bemerész­kedünk egy-két házba. Minden a helyén, néhol úgy állt vetet- len az ágy, ahogy felkeltek be­lőle. De mindenütt a halál csendje. Ketten vagyunk. Meglepetten kapunk egymás karjához egy vaskerítéses, virágos kertes, bo­rostyánnal befuttatott villánál. Emberi szó? Vagy csak halluci- nálunk? Nyitjuk a kaput. Ijesz­tően nyikorog. A ház egyik aj­taja nyitva, a küszöbön túl két szovjet katona diskurál. Egyik lábát mossa egy lavórban, a másik a bakancsával bajlódik. Mikor meglátnak bennünket, el­hallgatnak. Megállunk, farkas­szemet nézünk velük, egymás­hoz húzódunk mi ketten. Aztán a lábát mosó katona felugrik, míg forgolódik, csörömpöl kö­rülötte minden. Ügy látjuk, va­lami villan. Biztosan géppisz­toly! Sötét van, ellenséges hely­ség, két magyar katona... Bé- nultan várjuk a lövést. Ehelyett azonban a katona biztatását halljuk. — Kusaj! Kusaj! Nu, kusaj! Egy szép barna veknit nyújt felénk, a bicskát is adja hoz­zá... Mi lehet otthon? — kér­dezgetjük mohó falás közben, és csak mosolyogva bólintunk vendéglátóinknak, mikor ők is beszélnek hozzánk. Biztosan jót mondanak... Odahaza, Kecskeméten ek­kor már öregebb lett az este. A nyomdában szortírozták a Kecs­keméti Lapok rendkívüli ki­adását. A nyomdászok még egy­szer elolvasták: „Jelentjük, Tisz­telt Olvasó: Öt teljes esztendő, 8 hónap és hét nap után, ösz- szesen 2196 vérzivataros, háb'o- rús nap után 1945. május 7-én hajnalban 2 óra 41 perckor vé­get ért a legújabb kor legalja­sabb gonosztette, életkorunk második háborúja. ..” A következő lap már a vég­leges fegyverletétel napja, má­jus 9-e után jelent meg. Ho­gyan» is zajlott le a nagy nap? „Rendkívüli kiadás! — kez­dődik a cikk. Utcán egymást ölelgető emberek, önfeledt él­jenzések', a város zászlódíszt öl­tött, a hős Vörös Hadsereg ka­tonáinak színes csoportja... Egyébként szürke hétköznap­nak indult a szerda reggel, Ibi­kor futótűzként terjedt el, hogy a már az angolszászok által deklarált német fegyverletételt Sztálin marsai rendkívüli napi­parancsában erősítette meg. Pil­lanatok alatt ünnepi díszt öltött a város. Üzletek redőnyei, hi­vatalok dolgozószobáinak aj­taja, műhelyek, gyárak kapui percek alatt zárulnak be,' hogy a dolgozók a közel 6 éve várt győzedelmes békét méltókép­pen ünnepelhessék meg. .. Dél­után 2 óra van. A város egye­sített cigányzenekara közel 100 taggal, hazafias dalokat játszva járta be a várost, hatalmas táb­lát és vörös zászlót víve elől, felhíva a lakosságot arra, hogy az esti békeünnepségen jelen­jenek meg. A kommunista párt Rákóczi úti székháza előtt ha­talmas tömeg szorong már A zenekar az Internacionálét játsza, majd a Himnuszt, könnyekig megható, ahogy a ha­talmas tömeg együtt énekli a rögtönzött dalárdával. .. Este 8 óra van. A tavaszi este lassan sötétedni kezd és a Szabadság teret hatalmas emberkoszorú veszi körül. A demokratikus hadsereg kecskeméti helyőrsé­ge tisztjei vezénylete mellett te­szi színessé a nagy tömeget. Bánó Mihály rendőrfőkapitány nyitotta meg az ez alkalommal rögtönzött gyűlést. Kitörő lel­kesedéssel ünnepelte a tömeg, mikor bejelentette, illetve el­rendelte, hogy. .. az utcákat vi­lágítsák ki, az ablakok elsöté­títő papírjait tüzeljék el. A bé­ke első intézkedését szűnni nem akaró lelkes éljenzés fogadta, majd Safrankó Emánuel, a Du­na—Tisza közi terület párttit­kára emelkedett szólásra...” Hallgatták őt izzó figyelem­mel, amint fejtegette: „A Vö­rös Hadsereg, a szovjet nép igaz ügyért harcolt, igazságos hábo­rút folytatott, és nem más né­pek leigázására és rabságba va­ló hajtásért emelt fegyvert, mint ahogy ezt a német fasisz­ták és összes csatlósaik csinál­ták. De nemcsak a Szovjetunió felszabadításáért harcolt, hanem az összes szabadságszerető né­pek felszabadításáért...” Mi éltük azokat a napokat; fiaink, lányaink már történe­lemkönyvből tanulják... Tóth István Május ugyan éppen nem a hagyományokhoz illően köszön­tött be, esett az eső, fújt a hi­deg szél; de amikor kibújt a nap a felhők mögül, fényes su­garaiban megmártózni' milyen jól esett!... Vidám lánysereg lepte el egy délelőtt a Kecskeméti Katona József Színház lépcsőit. Csivi- teltek, míg helyet nem foglal­tak, mint a lombosodó fákon a madarak. ÍGY KÖZELlTVF hozzá, mit kaptunk a vasárnap esti hang­versenyen, melyet a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium KISZ- alapszervezete rendezett az is­kolában? Sok szépet és bizta­tót. Mert még a közepesen si­került számokat is jó szándék­kal, zenéhez méltó ügybuzga­lommal nyújtották át közönsé­güknek. A műsor pilléreit természete­sen a kórusszámok alkották, az énekes osztályok énekkara és kamarakórusai változatos prog­ramot adtak elő régi és XX. századi szerzők kompozícióiból, Lőrincz Béla tanár betanításá­ban és vezényletével. A hangszeres számok közül elsőként a tehetséges Losonczy Gyöngyvér Mendelssohn-tolmá- csolását kell megemlítenünk, mint technikailag kiemelkedő teljesítményt. Tetszett Kará- tsony Katalin hegedű-, Dormány György zongoraszáma is a (ha­mis pianinón!), valamint az I. c. osztály ízlésesen muzsikáló kamaraegyüttese. A kórus- és szólószámok zon­gorakíséretét Klemenné Takács Mária, Gazdag István és Her- czegh László zenetanárok lát­ták el. AZ INTÉZETI napok kere­tében kedden este ünnepi mű­sort adtak a Kecskeméti Óvó­nőképző Intézet tanárai és ta­nulói. A műsor nagyrészt zenei számokból állt. Bár jellegénél fogva az óvónőképző nem zenei intézmény, tantárgyai között mégis igen fontos helyen áll az „Lukas óra?” Dehogyis! Ami­kor előkerültek a rajztáblák, füzetek, éppen olyan komolyan dolgoztak, mint benn a tante­remben. Mégis más volt e^ s ma talán jobban sikerült a "fel­adat is, mint máskor. A Zrínyi Ilona Általános Is­kola hetedikeseinek a szabad­ban tartott rajzórát Benkővári Istvánná tanárnő. ének- és zenetanítás. A kecske­méti intézet zenetanárai közt ki­váló képzettségű, országos hírű szakemberek vannak, munkájuk eredményessége — többek kö­zött — a keddi hangversenyen is lemérhető volt. Az igazi ered­mény azonban az lesz, ha a vég­zett óvónők magukkal viszik és terjesztik azt a kultúrát, mely­nek alapjait az intézetben eltöl­tött két év alatt kaptak. A műs.or első száma újdonság volt: Lőrincz Béla és Krajnyák Nándor tanárok ez alkalomra írt üde, lendületes és igen dal­lamos „Intézeti indulója”. Most hangzott el első ízben Herczeg László egytételes, modern hang­vételű vonósnégyese is, tanári kvartett (Róbert Gábor, dr. Ká­dár Károly, dr. Kiss Ernő, Her­czeg László) kitűnő előadásában. Lőrincz Béla, Ispiláng című ének-zenekari népdalfeldolgozás­ciklusa ezúttal kissé szürkén hatott, amit a színpadi mozgás (és ácsorgás!) hibás beállítása okozott. Annál ötletesebb volt a különböző népek dalaira kom­ponált hangulatos bábjáték, mely koreografikus mozgással illusztrálta az egyes dalok mon­danivalóját. A bábjátékot a dr. Bakkay Tiborné és Fuchs Jó­zsef tanárok által vezetett szak­kör tagjai adták elő. Az I. évfo­lyam énekkara Kálmán Lajos tanár vezényletével magas ér­zelmi hőfokon tolmácsolta Ko­dály és Bartók két-két kórus­művét. Ez alkalommal a Bar­tók-művek tolmácsolása hatott érettebbnek. Az intézet zeneka­ra a sok kíséret mellett Mozart Divertimentóját játszotta dr. Ká­dár Károly szakcsoportvezető tanár vezényletével. Énekszóló (Holló Erzsébet) és hegedű­duók (Omaszta Zita és Rácz Krisztina) egészítették ki a mű­sor. zenei részét. Az intézet sza­valószakkörének tagjai (szakkör­vezető: dr. Losoncz Mihályné) klasszikus és mai költők huma­nista tárgyú verseiből összeál­lított irodalmi műsort szólaltat­tak meg, átélt előadásban. A HANGVERSENY színvona­la és atmoszférája méltó volt a jubileumi alkalomhoz. Körbear Tivadar Ki ismeri jobban az irodalmat? A Katona József Megyei Könyvtár kedves meglepetésül ol­vasói számára az idei könyvhét alkalmából rejtvénypályázatot indít. Rövidesen elkészülnek a kérdéseket tartalmazó sokszorosí­tott ívek, s a jövő hét elejétől a könyvtár beiratkozott/ tagjai átvehetik a szokásos kölcsönzési időben az olvasószolgálattól. Az ív 20 kérdést tartalmaz. Egy-egy vers, vagy drámarész­letet, amelyre az író nevével, vagy a mű címével kell válaszolni. Néhány kérdés egy-egy híres regényalakra, vagy valamelyik mű ismert részletére vonatkozik. A Katona József Könyvtár pályá­zata mindenesetre nem tartozik a könnyű rejtvények közé. A nyeremények ehhez illően értékes könyvjutalmak lesznek. Beküldési határidő: május 23. Az eredményhirdetést és sor­solást az Ünnepi Könyvhét alkalmából 26-án rendezendő modern- ctrámaesten tartják. Iíét hangverseny Amikor egy iskola növendékei önálló műsort adnak, függet­lenül attól, hogy az előadott műveket iskolai órán vagy azon kívül tanulták meg, egy kicsit pódiumra lép az egész iskola, a maga hétköznapjaival, oktató-nevelő munkájával, szellemével. Érzik ezt ilyenkor a tanárok, a növendékek, sőt a hallgatóság is. Érzik és nem csupán, nem is elsősorban érett, csiszolt művészi teljesítményt, hanem ehelyett inkább a muzsika és általában a kultúra tettekben is megnyilvánuló szeretetét várják. | A BIKE ELSŐ MAFIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom