Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-26 / 121. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR. . SZOCIALISTA MUNKÁS PA R.T BACS - KISKUNo MEGYEI IX. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM Ara 60 fillér LAPJA 1964. MÁJUS 26. KEDD író—olvasd találkozók a városokban falvakban és a tanyavilágban Nagy érdeklődés az ünnepi könyvhét első két napján j \\ÖR/ßte; N~EZCT Első a megyében: a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet Kihirdették a tsz-ek versenyének eredményét Szombaton megyeszerte ünne­pélyes keretek között nyitották meg az idei könyvhetet. Nem­csak a könyvüzletekben, hanem az üzemekben és számos terme­lőszövetkezetben is készültek erre a napra. Kiállításokat ren­deztek, a bizományosok felke­resték a dolgozókat, sok helyen pedig az utcákon felállított könyvsátrakban folyt az árusí­tás. A bajai járásban Csávolyon Hegedűs Géza író és Kiss Dénes költő, szombaton este 7 órakor találkozott a művelődési házban a helybeli olvasókkal. Másnap délelőtt Bácsbokodra, délután pedig Nemesnádudvarra látogat­tak el. Kalocsán szombaton es­te az irodalmi színpad közre­működésével tartották meg a könyvhét megnyitóját. Szabó Pál kétszeres Kossuth- díjas író, Bács megye ország- gyűlési képviselője jelenlétében nyitották meg a könyvhetet szombaton Kiskőrösön. Elkísér­te az útra Brachna János elv­társ, a MÉSZÖV elnöke is. Dél­után a Hazafias Népfront helyi­ségébe látogatott Szabó Pá', es­te 6 órakor pedig részt vett a könyvsátornál tartott ünnepi megnyitón. Az olvasók nagy szeretettel vették körül a neves írót, sokan vásárolták a köny­veit, s csaknem egy órán át ostromolták aláírásokért. Ezután a Május 1. Szakszövetkezetben találkozott választóival és olva­sóival. Szabó Pál vasárnap Kecske­métre is ellátogatott. Délután 3 órakor a szarkási tanyai isko­lában találkozott a környékbeli lakossággal. A közvetlen hangu­latú összejövetelen az írók fe­lelősségéről beszélt, majd a je­lenlevők kérdéseire válaszolt. A találkozóra elkísérte Sánta Lajos, a városi tanács vb elnök- helyettese. , Ugyanaznap a belsőballó- szögi iskolában Orbán Ottó köl­tő, a megyei írók közül pedig F. Tóth Pál részvételével zaj­lott le nagy sikerű író—olvasó ta­lálkozó. Dezséri László szombaton Or- goványon, vasárnap pedig Ti- szakécskén találkozott olvasói­val. Tiszakécskére a megyei írók közül Tarján István kísérte el a vendéget. Tegnap, hétfőn délután Ja- kabszállás mellett a Hajtó úti iskolában zajlott le igen kedves hangulatú ünnepség. Üj irodal­munk seregszemléje címmel Fenyvessyné Góhér Anna, a Ka­tona József Megyei Könyvtár igazgatója tartott előadást a ta­nyavilág olvasóinak, majd F. Tóth Pál olvasott fel műveiből. Szombaton, vasárnap több helyen rendeztek könyvbált és elindult útjára a becsületkosár. A megyei könyvbarátbizottság az idén először szervezte meg a házról házra árusításnak ezt a formáját. Egy könyvvel telera­kott kosarat elvisznek valame­lyik házba, ahonnan minden­nap továbbadják. Akinek meg­tetszik egy könyv beteszi a per­selybe az árát. Bács megyében a könyvhét alatt 33 községben in­dítják útjára a becsületkosarat. Annak ellenére hogy a könyvhét a hónap végére, a fi­zetések előtti időszakra esik, nagy forgalmat bonyolítanak le a könyvüzletek és a könyvsát­rak. A kecskeméti könyvesbol­tok tájékoztatása szerint külö­nösen a mai magyar költők mű­vei iránt nagy a kereslet. Bá­rány i Ferenc, Garai Gábor, Si­mon István, Váci Mihály mű­veiből már elfogyott a készlet. Alig kapható Tamás Aladár könyve a Száz százalék című, a húszas évek végén megjelent kommunista folyóiratról. Kecskeméten mintegy száz üzemben, hivatalban rendeztek a bizományosok kisebbfajta ki­állítást. A két könyvesbolt for­galma pedig az eiső két nap meghaladta a 15 ezer forintot. Az Arany János utcai könyves­bolt dolgozói Szabó Pál látoga­tása alkalmával a szarkási is­kolában mintegy 800 forint ér­tékű könyvet adtak el, s továb­bi 2000 forint értékű könyvet hagytak ott a bizományosnak. Ezek nagy" része" részletfizetés re talált gazdát. A Katona József Könyvesbolt előtti becsületbolt több mint félezer forint forgal­mat bonyolított le csupa olcsó könyvből, egyetlen forint hiány nélkül. A Magyar Földrajzi Társaság Kecskeméten tartotta meg 87. rendes közgyűlését május 23-án, szombaton a városi tanácsháza dísztermében. A közgyűlésen dr. Fekete István, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósá­gának vízügyi csoportvezetője „A Duna—Tisza köze mező­gazdaságának új útjai” címmel tartott előadást, majd Reile Géza, Kecskemét város taná­csának vb elnöke ismertette a A megyei pártbizottság és a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőiből, a me­gyei tanács tsz-főkönyvelőjéből, a Termelőszövetkezeti Tanács megyei megbízottjából, továbbá a Hazafias Népfront, az MNB és a termelőszövetkezetek kép­viselőjéből alakított bíráló bi­zottság értékelte megyénk ter­melőszövetkezetei 1963. évi ver­senyének eredményeit, illetve összeállította ezek alapján a rangsorolást. Első helyre került a tataházi Petőfi Tsz, amely közös gaz­daság egyébként az országos értékelés alkalmával is a ti­zedik helyet vívta ki csoport­jában. Értékes pénzjutalmat kapott. A legkiválóbb megyei szövet­kezeti gazdaság értékelése kap­csán a többi között megállapí­tást nyert, hogy a tataházi Pe­tőfi i>z. töpb év ó fa i enü.sze.. résén lészt vesz a termelési versenyben, s a kategóriájában versenyzők között egyike a leg­kiválóbb hústermelő gazdasá­goknak. Emellett a tejterme­lés átlaga tavai/' tehenenként 3 és fél ezer liter, az egy anya­megyeszékhely fejlesztési ter­vét, végül Mathias Rebitsch osztrák földi’ajzkutató „Magas­hegyi expedíciók az Andokban” címmel tartott a Társaság tag­jainak előadást. Május 24-én, vasárnap a köz­gyűlés résztvevői tanulmányi kiránduláson vettek részt a megyében. Megtekintették Kecs­kemét környékét és látogatást tettek az Izsáki Állami Gazda­ságban. kocára jutó szaporulat pedig 11,5 darab volt. Az országon versenyben cso­portjában a 14. helyre került kecskeméti Aranykalász Tsz a megyeszékhely termelőszövetke­zetei között — az előbbihez ha­sonló jutalmakkal — az első helyet érdemelte ki. Járásonként az alább felso­rolt tsz-ek kerültek az első helyre: A bajai járásban a bácsbokodi Eziistkalász, a du- navecsei járásban a hartai Le­nin, a kalocsai járásban a ka­locsai Iszkra, a kecskeméti já­rásban az izsáki Sárfehér, a kiskőrösi járásban a kaskantyúi Kossuth, a kiskunfélegyházi já­rásban a pálmonostori Keleti Fény, a kiskunhalasi járásban pedig a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezet. Kiskunfél­egyháza város szövetkezeti gaz- -díjságai közül a Vörös Csillag Tsz került az első helyre. A gazdaságilag még meg nem erősödött tsz-ek közül a három legjobb eredményt elért közös gazdaság a katymári Vörös Csillag Tsz 10, a nyárlőrinci A ranykalász Tsz 8, végül a harkakőtőnyi Mező Imre Tsz 7 ezer forint összegű pénzju­talomban részesül. Rajtuk kí­vül még számos, eredményesen gazdálkodó tsz kap elismerő oklevelet. Sajnálatos tényként szögezte le a versenybizottság, hogy köztudomásúan jó eredménnyel gazdálkodó termelőszövetkeze­teinknek csupán egy része ne­vezett a versenybe és távolma­radtak olyan jó hírű szövetke­zeti gazdaságok, mint például Hajós és Tiszakécske község tsz-ei, a f elsőszenti váni Űj Élet, vagy a nádudvari Kos­suth Tsz. Kecskeméten tartotta közgyűlését a Magyar Földrajzi Társaság bé büszkék: 12 tagú népi tánccsoportjuk több ízben lépett már fel, s mindig szép si­kerrel. Az elmúlt év­ben a táncosok is ok­levelet hoztak haza. Legközelebbi fellépé­sükre — amelyre már hetek óta szorgalma­san gyakorolnak — éppen vasárnap a solt- vadkerti művelődési házban kerül sor. Kati most megindít­ja a lemezjátszót, és vidám, pattogó muzsi­ka tölti be a termet. Valahonnan egy üveg bambi kerül elő. — Koccintson az egészségünkre! Ma van éppen a születésna­punk. S a bambis po­harat fenékig ürítjük: Az Izsáczki lányok egészségére és hetven­hat ifjú társuk továb­bi eredményes munká­jára. J. T. Mindig »had vásárló a kecskeméti könyvsátornál. Ketten a hetvennyolcból Egyformán öltözköd­nek, de Júlia nyúlán­kabb, komolyabb, Ka­ti zömökebb és eleve­nebb. Tizenkilenc éve­sek. — Melyikük az idő­sebb? kérdezzük. — Ikrek vagyunk, tehát egykorúnk — hangzik Kati. nőhöz illően diplomatikus vá­lasza. Azután mégis célt ér a faggatás, és megtudjuk, hogy Júlia az „öregebb” — kerek egy perccel. A fülöpszállási Vö­rös Csillag Tsz irodá­ján dolgoznak: Izsácz­ki Júlia bérszámfejtő. Izsáczki Katalin pedig könyvelő. Kenyérkere­ső munkájuk mellett részt vesznek az ifjú­sági mozgalomban is. Júlia két éve a közös gazdaság KlSZ-szerve- zetének a titkára, Ka­ti pedig a gazdasági felelős tisztét tölti be. — Jöjjön, nézze meg a kultúrtermünket — invitálnak egyszerre. Szép rend fogad a fia­talok második ottho­nában, amelyet a tsz vezetősége bocsátott rendelkezésükre és rendezett be számuk­ra. — A tv-készüléket a KISZ megyei bizottsá­gától, a rádiót, lemez­játszót, magnót pedig a tsz-től kaptuk. Ál­landó figyelemmel kí­sérik és segítik a mun­kánkat. A tsz vezető­sége például oly mó­don is fokozza a fiata­lok munkakedvét, hogy havonta nem előleget osztanak, hanenr az el­végzett munka teljes ellenértékét készpénz­ben folyósítják. Megtudjuk, hogy a - termelőszövetkezet KISZ-szervezetének 32 tagja van. s a helybe­li mezőgazdasági szak­iskola 46 KISZ-istája is az ő „védencük”. Ez a kölcsönhatás pezs­gőbbé, elevenebbé te­szi a mozgalom életét. A kultúrterem falát oklevelek díszítik, egy asztalkán pedig szép serleg áll. — Az „Ifjúság a szocializmusért” moz­galomban tavaly elért eredményeiért nyerte el alapszervezetünk a KISZ Központi Bizott­sága kitüntető okleve­lét, a serleggel együtt — magyarázza Júlia. S amire nem kevés­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom