Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-11 / 84. szám
1964. április 11, szombat 6. oldal A legyőzhetetlen szó ünnepe A vers — a legemberibb megnyilatkozás. Olyan elemi közvetlenséggel tárul a világ elé, mint ahogy a természet bontja ki önmagából a füveket, fákat, virágokat. Ebben van létjogosultsága, ereje, legyőzhetetlensége. Dehát önmagáért való-e a természet? Az ember nélküli világban 'gén. De amióta őseink két lábra álltak, s rájöttek arra, hogy a kődarab baltává formálható, ettől fogva az ember környezete az ember célszerű világává kezdett alakulni, fgy vagyunk a költészettel is, amely szintén nem önmagáért való, mint ahogy nem volt már az elődeink mammutriasztó ritmikus csataüvöltése, tűz körüli mágikus tánca sem. És sorolhatnám a különböző korszakok megnyilvánulásait, Homérosztól kezdve Aragonig bezárólag, nem hagyva ki természetesen a népköltészetet sem, amely a legyőzhetetlen szó legeredendőbb megnyilvánulása. Mégis, mit mondhat a vers a ma emberének? Gyakran el-Maróti Lajos: ÖREQEK Ülnek a parkok peremén, rásüt az arcukra a fény. Kitárt vonások. Vésve szőtt kusza minták, ráncok, redők. Titkos írással rótt jelek, nem adatik megfejtened. Nem olyanok, mint te meg én: éltek az isten tenyerén — ezt írják ősi, elmosott rovásokkal e jelsorok. De meglehet, hogy hangjegyek: jegyzik a dallamot, melyet kísért magányos nyenyere: kérges az isteft tenyere ... Zuhog a fény: már feszesebb a bőr, tompábbak a jelek. Zuhogj, új tavasz! Legalább őszük legyen oldott-simább. Mert ha az arc ki is simult, feloldhatatlan az a múlt... Ülnek a parkok peremén, rásüt az arcukra a fény. Nem várnak: élnek. Reszketeg halkan, mint a szívzörejek. REJTŐ JENŐ ■ KÉPREGÉNY VÁLTOZAT: KOVÁCS SÁNDOR Jankovich Ferenc: Fővárosunk Nézd, bármi lompos, zajos, szemetes, koszos, még avaroktól is eves; rómaiaktól megtúrt föld, mi a hátán hord téged is, Germania. Ez a főváros, ez a nagy, szédítő önérzetet ad: a sok ágrólszakadtnak, aki tudja, hogy háta mögött marad a lapu, a dudva. Ez a főváros, ez a tied! Minden csilláma a szemeidet idézi: mert a te szíved minden lámpa és vezeték-ideg. hangzik ugyanis a kiábrándult mondat: „Kinek kell manapság a költemény?” Vagy: „A verseket csak a költők olvassák.” A statisztika számai mást bizonyítanak és a költők személyes tapasztalatai is. Az emberi lélek elsivárodik, ha lemond a költészet erejéről. Az alkotó ember — a célszerű világ, vagyis a szocialista társadalom tudatos alakítója — nem is mondhat le a költészetről. A vers — megismerés és megváltás. Előbb önmagunkat kell megismernünk és megváltanunk, hogy másokkal is ezt tehessük. A versbe foglalt szó így válik cselekvéssé, Szabó Lőrinc szavaival: „hasznos akarattá”. A mai költészet célja ez, és csak ez a szándék lehet: felszabadítani az embert a félelem sok évezredes bilincseiből, önön hatalmára ébreszteni, megmutatni számára az általa kiküzdött világot, hogy megalkossa belőle „tudatos jövőjét”. Nagyszerű szolgálat ez, amelynek csak akkor tud eleget tenni a ma költője, ha ő maga is „tudatos jövőbe lát’, mint elődje: József Attila. Lehet-e szebb ünnepe a mai magyar költészetnek, mint az ő születésnapja? A legyőzhetetlen szó méltatása egy újabb lépés ahhoz, hogy az év többi napja a költészet hétköznapjává váljék. Hatvani Dániel * Ünnepélyes keretek között ülik meg a költészet napját ma este 6 órakor Kecskeméten a Felsőfokú Óvónőképző Intézetben. Az ünnepségre Kecskemétre látogat három neves költő: Buda Ferenc, Jankovich Ferenc, Kossuth-dijas és Maróti Lajos, József Attila-díjas. Az itt közölt két verset erre az alkalomra bocsátották rendelkezésünkre. Eddig még meg nem jelent műveik. Az ünnepségen bevezetőt mond dr. Losoncz Mihályné, a Katona József Társaság alelnöke. Közreműködnek a Kelemen László Irodalmi Színpad tagjai, az Iparitanuló Irodalmi Színpad, valamint a Katona József és a Bányai Júlia Gimnázium szavaló!. Beszélgetés a filmről SODRÁSBAN Szikrázik a nyár végi nap, harsog a nevetés a zsupfedeles házak között. Vakációzó diákok sietnek a Tisza hűs habjai közé. Heten vannak, idevalósiak a Felső-Tisza menti kis faluba. Barátok. Előttük az élet, amely felhőtlennek tűnik, mint a kéken nevető nyári ég, csodálatosnak, mint a vakító fényeket lobbantó folyó, a parti erdő szalonnasütésre, vad táncra ingerlő tisztásai. társaság egyik tagja meghal. És a rémületnél, az elmúlás feletti fájdalomnál is döbbenetesebb érzés keríti hatalmába a többieket. Valami jóvátehetetlen történt, valami elmúlt — visszahozhatatlanul. De vajon a halál, kizárólag csak a véletlennel, a vakmerőséggel, vagy a vigyázatlansággal okolható? — lázad fel a lelkiismeret. Az egymás iránti felelősség, a felnőttkor meghökkentő valóA film két női főszereplője: Mo őr Mariann és Drahota Andrea. A fiatalság kirobbanó, féktelen életörömét gyönyörű képekben fogalmazzák meg az alkotók. Egyetlen tündöklő fényzuhatag a vászon és a játék önfeledt izgalmába merült, barnára égett arcokon kimondhatatlanul is ott tükröződik a gondolat: „Miénk ez a nagyszerű élet, a tudás, a szerelem, a víz és a nap. ..” Aztán hirtelen minden elsötétül. A félhomályos erdő, a riadt tekintetek sejtetik a közelgő tragédiát. A A tavaszi nap tüzes golyóbisa lustán gördült ki egy szappanhab formájú felső mögül. Tanácstalanul izzóit, vakított az ég kék búrája alatt, s egy darabig nem tudta elhatározni, mire figyeljen lent a Földön. Aztán felderült, mert szeme egy iskola ablakaira tévedt, melyek mögül sóvár pillantások nyilaztak feléje az űrön át. Örült a sokat tapasztalt öreg Nap az érdeklődésnek, és hálából összes radarfülét erre az iskolára, ennek is egy osztályára tájolta be. Kényelmesen rácsorgott fényeivel az ablakokra, majd az üvegtáblákon szippantotta keresztül magát és végigcirógatta a gyerkőcöket. Majd a tanító bácsit is. Pedig az olyan műfűre képpel lépett le Ezek a mai gyerekek! a katedráról, hogy egyenesen ki akarta kerülni. De aztán olyan kedvesen mondta a gyerekeknek, hogy most osztályfőnöki óra lesz, nem kell tartani a feleltetéstől — amiért ő is megérdemelt egy meleg simogatást. A lánykák, fiúcskák — 13 éves szívükkel megérezték a Napból áradó rokonszenvet, és a tanító bácsi szavain fellelkesülve mindjárt kezük feltartásával reagáltak. Egy copfos, szemüveges lányka ugrott fel elsőnek. — Tanító úr kérem, tessék nekünk elmagyarázni, mit jelent az a közmondás, hogy „Ahány háztáji gazdaság, annyi hízó”. Az osztályfőnök bölcs mosollyal bólintott a kérdésre, jelezve, hogy van benne valami, majd nyájas orcáját arra a karakán fiúra fordította, aki az osztály ellenkező oldaláról érdeklődött. — Tessék mondani, miért hívják a Panama-csatornát Panamacsatornának, és az apukám vállalata főkönyvelőjének új házát meg panama villának? Apukámtól kérdeztem, de ő csak legyintett. Azt mondta: „Ne szólj szám, nem fáj fejem.” Hörömpő Gedeon tanító szeme akkorát csillant az utolsó mondat hallatán, hogy szemüvege is elhomályosodott belé. Mindkét karját magasra emelte, így mutatott áll jt a többi kérdés elé. összedörzsölte ápolt, nőies kezét, és jelentőségteljes hangsúlyozással elkezdte. — Előszpr is.. . talán arra a disznókérdésre válaszolnék. Hát az úgy van, gyerekek, hogy ha például van három háztáji gazdaság, akkor van ugyancsak három hízó. .. Persze, ez csak tréfa. A közmondásokat nem kell szó szerint venni. .. Ami pedig a másik kérdést illeti... Ekkor szünetet tartott Hörömpő Gedeon, majd idegességét alig palástolva kifakadt. — Mondtam már nektek, hogy ne politizáljatok! Most pedig énekeljük el szépen, együtt azt a dalocskát, hogy „Amoda jön egy madárka, szárnya hozzám integet...” —th —n ságaira eszmélés filmje a Sodrásban. Alkotói és hősei fiatalok, akik zavart szégyenkezéssel, tépelődő nyugtalansággal kutatják az élet és önmaguk fájdalmas titkait. Vizsgálódásaikat, az igyekezetei, hogy a halott barát egyéniségét, tulajdonságait próbálják saját jellemvonásaikkal összeilleszteni, — őszinte felismerés követi. Érdekes, izgalmas téma és friss, bátor a kifejezésmódja is. A két alkotó, Gaál István rendező és Sára Sándor operatőr újszerűén és művészi erővel hangolja össze a magyar táj jellegzetes szépségeit, az ősi hagyományokat, a mai élet derűs szépségével, izzó drámaiságával. Modern film, amelyet az alkotói szándék tisztasága, a képekben megfogalmazott gondolat őszintesége avat modernné, nem az üres, formai bravúrkodás. Ezért törpülnek el fogyatékosságai is, mert a néhol ellaposodó szöveget, egy-két jelenet vontatottságát el lehet felejteni, de az élményre, amelyet a film egészében adott, sokáig visszaemlékezünk. Az ifjúság varázslatos szépségére, az ősi siratóének zokogó hangjaira az éjszakában, a folyóra, az érzelmeket úján, sokszínűén kifejező tárgyakra, amelyeket felejthetetlenül szén keretbe fogott össze Vivaldi és Frescobaldi zenéje. Jól oldották meg feladatukat a többségükben főiskolás szereplők is. Kozák András, Orbán Tibor, Szersén Gyula, Moór Mariann és Drahota Andrea. A Sodrásban értékes film. Tehetséges fiatal művészek alkották. V. Zs. ROZSDÁS ELTŰNŐDIK, MAOO FELKERESIK FÁRAÓT, A FRANCIA ÁLLAM T/SZ T VISELŐDÉT. FÁRAÓ ELŐKERES.t AZ AGY ALATT LEVŐ IRATTÁRÁBÓL A MEGFELELŐ ADATGYŰJTŐT ROZSDÁS HA TÁRÓ ZOWAN KIJELENTI, HOGY NEM MEGY INDOKÍNA DA... TOM LEVEN... MEGVAN TU HARMINCHAT ÉVES. A CONS- TÁNC A NEVŰ GŐZÖSÖN KÉT ÉVE FEBRUÁR 9-ÉN DZSIt BUTIBA INOULT INNEN INDOKÍNA»A MENT, SAIgŐn- BA AZ ELSŐ SZÁZADHOZ.
