Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-01 / 76. szám
Áprilisi tréfa A z áprilisi tréfa szó“ kása ősrégi. Igaz, a középkorban szerencsétlen napnak hitték április elsejét. A régi görögök vidám és vad tavaszi ünnepeket tartottak április első napjaiban. Hasonló ünnepeik voltak a hinduknak. A rómaiak ugyancsak „bolond ünnepeket’’ tartottak eb' ben az időben. Sőt, a klasszikus Írók is beszámolnak egy-két áprilisi tréfáról. Egyesek szerint az emberek áprilisi tréfálkozó kedve összefügg e hónap szeszélyes időjárásával. Angliában, a tizenhatodik században betiltották az áprilisi tréfát és csak a tizennyolcadik században újitották fel. Swift, a Gulliver szerzője, már több jól sikerült áprilisi tréfáról számol be. Hadd idézzünk fel egy jól sikerült április elsejei tréfát, melynek szenvedő hőse Karinthy Frigyes volt Karinthy Frigyes kezdő , író volt még, senkit sem ismert kora híres Írói, művészei közül. Egyik barátja ugratta be egy április elsején az ugratások későbbi nagymesterét. Belépve a New York kávéházba, titokzatosan újságolta el az ott időző Karinthynak, hogy Molnár Ferenc — akkor már ismert, jó nevű író — meg akar ismerkedni vele. Este az Otthon Klubban — a művészek, írók népszerű klubhelyiségében — izgatottan lépett Karinthy Frigyes Molnár Ferenc asztalához és zavartan dadogott valamit. Molnár Ferenc vacsorázott, s felnézve Karinthyra, meglepődve jegyezte meg: — Nem tudom, mit akar, fogalmam sincs róla, kihez van szerencsém, de mindenesetre van szerencsém... Kévész Tibor PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Báes megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét: Városi Tanácshaz Szerkesztőségi telefonközpont: 20-19: 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. * Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatalt Kecskemét; Szabadság tér 17a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hőnapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefoni U-S9 Index: 25 965* A kétnapos kiadós pihenő, ünnepi trakta után felfrissült erővel kezdődött a munka szerte a megyében. A sonka, főtt tojás és az egyéb jó falatok maradványai az uzsonnás csomagokba kerültek a kétnapos ünnepre emlékeztetve, s ezúttal sem maradtak el a munkatársak között, a kellemes időtöltésről szóló élménybeszám.olók. Még a tegnap üzembe -állított kecskeméti locsolóautót is azzal gyanúsította meg egy fiatalember az áruház előtt, hogy a hétfői locsolkodási laz ragadt át rá. Csak éppen nyomában nem marad olyan illatos az úttest, mint amilyet még ma is a lányok haja áraszt... Kissé a tavasz köszöntése jegyében telt el az idei húsvét. Előtte és az ünnep két napján például várakozáson felüli forgalmat bonyolított le a kecskeméti Boldogulás Tsz Rákóczi .úti virágüzlete. — Pénteken és szombaton kezdődött az ünnepi vásár — válaszolt érdeklődésünkre Gyenes István, az üzlet vezetője. — A két napon 11 ezer forint értékű virágot adtunk el. Vasárnap és hétfőn 1500 szál szekfű, 180 szál rózsa, 600 csokor ibolya fogyott. A cserepes virágok közül a legtöbb vásárló hortenziát, tulipánt, és rózsát vitt ajándékba. Sok házasságot és még több eljegyzést tartottak Kecskeméten. Tizenkét esküvői csokrot és negyven eljegyzési virágkosarat készítettünk az ünnepekre. Csúcsforgalom volt szombaton a kecskeméti anyakönyvi hivatalban. Tizennyolcán kötöttek ezen a napon házasságot. Vasárnap viszont csak két ifjú pár fogadott egymásnak örök hűséget a megyeszékhelyi házasságkötőteremben. Érdemes fellapozni a FÜSZÉRT ünnepi forgalomról szóló jelentését is, amely arról tanúskodik, hogy a „nyuszi” nem maradt adósa egyetlen kisgyermeknek sem. Kecskeméten xés környékén például 51 mázsa csokoládétojás és nyuszi fogyott el a boltokból, valamint 206 mázsa tojásdrazsé. Az ünnepi süteményekhez és limonádéhoz több mint 300 mázsa citromot használtunk el, a déligyümölcsök közül pedig narancsból 250 mázsa, ananászból, 220 kiló, banánból 160 kiló került az ünnepi asztalokra. A vendéglátó vállalatnak „enyhe” ünnepe volt. Mint Tóth Károly, az áruforgalmi osztály vezetője elmondotta, a szokásos húsvéti forgalom az ünnepek előtt zajlott le. A félkész tortalapokból 3800 csomag, cukrászsüteményekből pedig 40 ezer szelet fogyott el pénteken és szombaton. Az ünnepek alatt likőrből 6000, borból 8000 palack kelt el a megyeszékhelyen. Feketekávéból pedig 10 ezer adagot főztek a kecskeméti eszpresszókban. A jó pihenés és kellemes szórakozás mellett azonban ezúttal többen megfeledkeztek magukról. Legalábbis erre enged következtetni a megyei mentőállomáson kapott információ: —■ Hosszú évek óta nem volt ilyen zsúfolt „ünnepünk”. Vasárnap és hétfőn összesen hatvanszor vonultunk ki. A segélyre szorulók közül harminc beteget szállítottunk súlyos állapotban a kórházba — többek között mérgezés és közlekedési baleset miatt. Hat alkalommal viszont erősen ittas gépjárművezetőt kellett segélyben részesíteni, bizonyságául annak, hogy még mindig akadnak rendkívül felelőtlen emberek. Hozzájuk ' lehetne hasonlítani azt a három fiatalembert is, akik azért szorultak kórházi gyorssegélyre, mert a kellemesnek ígérkező locsolkodás közben leittasodtak, és megkéselték egymást. Belefúlt a kútba Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Petőfiszálláson. Pintér Károly 47 éves tszcs-gazda a tanyája udvarán levő kútnál lova itatására készült, vízmerítés közben azonban a kútba esett. Felesége arra lett figyelmes, hogy a ló gazdája nélkül tartott az istállóba. Férje keresésére indult és a kútban talált rá. Mire a szomszédból átrohanó sógor segítségével kihúzták, már halott volt. Szűcs István, a parádéftkoctti* A hamutartóban még ott füstölög cigarettája csonkja. Az előttem heverő papírdarabokon néhány odafirkantott Szóban — egy ember élete. Kiment a szobából. Talán a parkban járhat már, vagy az autóbuszállomás felé baktat. Mert azt mondta — bemegy a faluba. Sovány, kissé beesett arc. Orra alatt kackiásan pödörintett bajusz. Deresedő, mint a haja. Ahogy bemutatkozott: „Szűcs István vagyok!”, csontos ujjaival megszorongatta kezem. És a testtartása, a fellépése — ezek egy negyvenéves parasztember, s nem 76 esztendős bácsika benyomását keltik. 1932. Itt indul történetünk. Helyesebben: Pista bácsi története. Történelem — dióhéjban A tompái kastély és a körötte elterülő — egykor háromezer, majd ezerötszáz holdas — birtok báró Podmaniczky Attila tulajdona volt. Az ifjú báró szeretett százezrekben lóversenyezni, kártyázni, no és a nőket sem vetette meg. Mikor az anyagi tönk szélére került, megnősült. Egy gazdag nagyiparos lányát vette el — s ezzel némi készpénzt szerzett, Podmaniczky Attila szenvedélyei megmaradták, s így rohamosan fogyott a hozomány. Az após nem vette „jó néven” az ifjú férj kedvteléseit, megvonta az apanázst, s a báró úr — kénytelen-kelletlen, de — távozott a fővárosból, egyenesen Tompára. Némi utálattal lézengett a sokszobás kastélyban. Hiányzott a társaság, a hajnalig tartó mulatozások, a lóverseny. Parádéskocsist hozatott az „istenverte fészekbe”. így került ide az akkor negyvennégy éves Szűcs István, a dunántúli Velence községből. A bánatos bárót időnként meglátogatta a bácsalmási Teleki gróf, és a megcsalt asszonyka rokona Szentiványi Egon úr is. Egy kis vadászat, egy kis úri muri. S a parádéskocsis a fényesre kefélt szőrű lovakkal ott állt készenlétben a ház feljárata előtt. Mert neki mindig ugomia kellett, akár éjjel, akár nappal parancsolta a báró. A szűk kis cselédszobában a pokolba átkozta a „kékvérű” úri népséget, de a bakon fütyülős zve hajtotta a lovakat. „Hej, amikor Pesten jártunk!” — A „Pesten” szót különös hangsúllyal megnyomta. „Mert azért utaztunk mi a fővárosba is..,- — Megpödö rin tette a ba-Új üzem, ahol jelszó a tisztaság Február végén kezdték meg a termelést a Solt község mellett 14 millió forintos beruházással épült Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalatnál. A korszerű üzemben naponta 10—12 tonna közétkeztetésre alkalmatlan húst, vágóhídi mellékterméket- dolgoznak fel, s mintegy 42 mázsa vegyes húslisztet, valamint ipari célokat szolgáló, hasznosítható zsiradékot állítanak elő. Az üzemben hármas jelszó uralkodik: tisztaság... tisztaság.., tisztaság. Külön öltözőkben vetik le például a munkaruhát, onnan a fürdőbe lépnek a dolgozók, majd tisztálkodás után egy másik öltözőben öltik magukra az utcai ruhájukat. Az üzemben egyébként a munkafolyamatok nagyrészt gépesítve vannak. Az üzem szíve a kazánház, ugyanis a kifőzés technológiája a gőzön alapul. Ezenkívül a szárítást, fertőjtlenítést, s a vállalat különböző épületeinek fűtését is ez az üzemrész biztosítja. Képünkön Joó Sándor kazánfűtő a műszereket ellenőrzi. Mindössze egy ember — Nagy Ferenc készáruraktáros — látható a termelést befejező üzemrészben, ahol a zsákok lekötésén kívül mindent gép végez. Serleges felvonón érkezik a kész húsliszt, s szállítószalag hordja a zsákoló automatába. Amikor a mérleg nyelve a kívánt súlyhatárra billent, a raktáros lezárja a gép garatját, s a teit zsákot a többi mellé sorolja. Nagy Ottó—Pásztor Zoltán juszát. „Hinnye az anyját, ott volt csak igazi Bábel. Az a sok autó, villamos... Az én szürkéim meg rúgták ám a macskaköveket.” „Egy-két hétig állt a bál. Aztán jöttünk vissza. Én a bakon — kezembe a gyeplőszárral, a báró űr pedig a hintóbán — zsebében a felvett pénzkölcsönök adóspapírjaival.” A földbirtokos visszatér „Jött a második világháború. A munkaszolgálatosokhoz osztottak be...” Harctér, hátország, harctér, hátország, harctér, fogság. S a parádéskocsis a lovak selymes szőre helyett az ukrajnai lövészárok sarát tapogatta. A báró úr helyett az őrmester üvöltött rá, ha nem indult újrá és újra „a végső győzelem felé”. Aztán mégiscsak elindult. — Vissza, Magyarországra. Vissza a családhoz, mert itt hagyta a feleségét és a két fiát. „1945 február elején érkeztem vissza Tompára. A kastély üresen állt. A báró úr — mint ahogy az asszonyom mondta — még 1944 közepén meglógott.” Földosztás. Két és fél holdat kapott. Meg egy házat a faluban. „Néhány hónapijai később leint jártam a kastélyban. Hát a fészerben ott látom a báró urat, amint épp egy kocsissal alkudozik.” Vagyona utolsó roncsát — vagy három szekér szerfát — szállított el az ifjú Podmaniczky báró, és ezzel bevonult a „halhatatlanságba”. Ugyanis többé nem hallottak róla a környékbeliek. Ismét a kastélyban Pista bácsi volt földműves, ezermester, lovász, éjjeli őr. És ott lakott a faluban. A kastélyt pedig hol katonák, hol gyerekek birtokolták. Az ötvenes évek közepén a Fővárosi Szociális Otthon kapta meg, s idős embereknek, magukra maradt öregeknek adott és ad otthont az épület. „öregek vagyunk. A gyerekek elmentek, itt hagytak bennünket. Nem bírjuk már a földet művelni..Így állított be 1958-ban Szűcs István a községi tanácshoz. „Odaadom én mindemet: a két csikót, a földemet, a házamat... De vegyenek be minket az asszonnyal a kastélyba ...” És az idős házaspár — az egykori parádéskocsis és felesége — visszaköltözött a kastélyba. De nem a cselédlakásba, a nyirkos, barátságtalan odúba, hanem a báró úr egykori vendégszobájába. Igaz, itt nincs dorbézolás. Meg vadászatokat sem rendeznek. Csupán száznyolcvan idős nő és férfi éli itt békésen hátra levő éveit. „A feleségem tavaly júMus 10-én itt hagyott, örökre...” A ráncos arc egy pillanatra összerándult. Nem, még könny sem perdült ki a szeme sarkára. „Ez az élet törvénye. A fiatalok jönnek, mi öregek... mi öregek, pedig megyünk. Ha muszáj!...” Kovácsi Miklós Húsvét után — hűsvétról A két ünnep „mérlegéből**
