Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
Műveigcfés EGY ŐSZ EMBER Hetvenhét küzdelmes, viharos évvel a vállán ma is töretlen műnk a kedvvel tevékenykedik a közért Csáki Mihály tanácstag, a Hazafias Népfront soltvadkerti bizottságának helyettes elnöke. Egész életét a szabadság gondolatának, a kommunista mozgalomnak áldozta. Ezen a napon a régi harcokra emlékezik. JXélkÜlÖséSt, nyomort, 6ok-sok bánatot — feldúlt országot találtak idehaza a frontról hazatérő, sokat szenvedett, lerongyolódott katonák, amikor 1918 őszén véget ért az első világháború. Községünkben a szőlők nagy része tönkrement, a szántóföldek alig termettek, mert az állatokat elhajtották a hatóságok a háború idején. S a bajokhoz hozzájárult még egy csapás: spanyolnátha tört ki a rosszul táplált emberek között. Hogy éhínség ne pusztítson, néSányan a hazatértek közül megszerveztük a közellátást. Ennek vezetésével engem bíztak meg. A község vezetői ugyanis, akik a háború alatt az elöljáróságot alkották, részben elmenekültek, másrészt lemondtak. Mi, az új vezetők, élénk figyelemmel kísértük az ország politikai életének fejlődését, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megmozdulásait és vártuk a napot, amikor az igazi gazdák veszik át az ország irányítását. Éppen bent tartózkodtam a községházán, amikor 1919. március 21-én megkaptuk a hivatalos közlönyt a nagy változásról. Aztán Kiskőrösről, a járási-központtól az utasításokat: a munkástanács-választásról, a régi képviselő-testület feloszlatásáról, 25 tagú vörösőrség megszervezéséről, földosztásról, a magánosoknál levő fegyverek bevonásáról, egy öttagú direktórium megalakításáról és így tovább. A következő napon népgyűlést hívtunk össze a piactéren. Nekem jutott osztályrészül ismertetni az eseményeket. Nyugalomra intettem a lakosságot, és kértem, mindnyájan vegyenek részt a választáson, melyet titkos szavazással március 24- én tartottunk meg. Túlnyomóan dolgozó, demokratikus érzelmű embereket választott meg a lakosság. A munkástanács első ülésén megalakult az öttagú direktórium is, melynek elnöke György Ferenc szíjgyártó mester volt, tagjai pedig Frey István cipész, Kriszt Kon- rád földműves, Schanter András földműves, és jómagam. A Kiskőrösről kapott utasítás szerint intéztük az ügyeket. Megalakítottuk a 25 tagú vörösőrséget, melynek vezetője Kürti Ferenc tartalékos hadnagy lett. Az elmenekült nagyobb birtokosok földjét kiosztottuk a nincstelenek között, szigorúan meghagyva, hogy vessék be és műveljék meg. Elérkezett május elseje. A 174 éves községünkben soha azelőtt nem ünnepelték meg ezt a napot. Mi gondoskodtunk róla, méltó keretek között. A lakosság szegényebbik része elégedett volt a dolgok menetével, a vagyonosabbak azonban csak látszólag. Ez az ellenszenv ki is tört május 8-án, egy piaci napon, amikor vagy 15-en berontottak a tanácsházára és követelték vissza puskáikat. Természetesen nem adtunk fegyvert ellenségeink kezébe, hanem telefonáltunk a járási karhatalomért és elvitettük a zendülőket. Különösebb esemény május második felében nem történt. A járvány megszűnt, hála a Pestről hazajött dr. Grätzer Istvánnak, aki amellett, hogy jó belgyógyász szakorvos volt, baloldali eszméket, a kommunista elveket vallotta és tulajdonképpen ő volt a direktóriumunk szellemi irányítója. Június 20-án vészes hírekről értesítettek bennünket: Dunapa- taj és Kalocsa táján ellenforradalmi megmozdulások alakultak ki, amelyeket nap mint nap nagyobb méreteket öltenek. Június 21-én, vagy 22-én éppen a telefonnál ültem, amikor egyik vörösőrünk, Ács János nevű, berohant: meneküljünk mert több száz főnyi fehér közeledett fegyverrel felszerelten. Haza rohantam és a kerítésen átugorva a hátsó szomszédom cséplőgépének rostái közé rejtőztem. Meglátta ezt Bicó László bádogos mester, kirohant az utcára és kiabált: „A kommunista Csáki a Hunyadiék cséplőgépében van, öljék meg!” Erre két felfegyverzett ellenforradalmár oda jött és özv. Hunyadiné géptulajdonostól kérdezték ott vagyok-e? A jó szomszédasszony (él még, 86 éves) égre földre esküdözött, hogy nem vagyok a gépben. „Belelövünk a masinába, majd megtudjuk..mondták ők. Mindezt végighallgattam és készültem a halálra. De másként történt. Az utcán megperdült a dob. — Ragadjon mindenki ásót, kapát, vagy vasvillát és menjen a vörösök ellen Halas felé — doboltatták a fehérek. Merénylőim is szaladtak Közben kibújtam a gép rostái közül és a harmadik szomszédba menekültem. A trágyarakásban ástam gödröt és a kalapomat arcomra borítva hasra feküdtem. Az ugyancsak derék szomszédasszony, özv. Lukács Istvánná (ma is él) betemetett. Ideje is volt. A két ellenforradalmár ugyanis visszatért a géphez. Amikor látták, hogy rés van a gépszín nádkerítésén, át rohantak a szomszédba, kerestek az ágyak alatt, a kemencében és minden elképzelhető egyéb helyen, csak szerencsére a trágyarakásban nem. Délután 5 óra körül lövöldözést hallottam Halas felől. Ebből gyanítottam, hogy az ottani vörös zászlóalj megtámadta az ellenforradalmárokat Soltvad- kert déli részén. Feltevésem helyesnek bizonyult. Rövidesen jött a megmentőm, és örömmel újságolta, hogy itt vannak a vö- röskatonák. Sajnos, egy társunkat, Kriszt Konrád direktóriumi tagot menekülés közben utolérték, és állatias módon felkoncolták. Egyébként az ellen- forradalmi harcnak kilenc halálos áldozata lett községünkben. E súlyos napok után is lankadatlanul kitartottunk elveink és rendszerünk mellett. Július vége felé azonban már előre vetette árnyékát a vég... Az intervenciós román csapatok bevonultak Soltvadkertre. Első dolguk volt összefogdosni a vörösőrség tagjait, és valameny- nyiüket Kecskemétre szállították internáló táborba, ahol hat hónapig fogva tartották őket. A direktórium és a munkástanács egyes tagjait szintén összefog- dosták — köztük jómagámat is —. s csak a volt bíró, néhai Schrót András és még három jóakarónk kérésére bocsátottak bennünket szabadon. Örömünk rövid ideig tartott. Néhány nap múlva ugyanis megjelent a községben a hírhedt Héjjas-különítmény egy felfegyverzett csapata Füvesi Imre vezetésével, s újra összeszedtek, vertek, majd három lovas- kocsival Kecskemétre szállítottak kilencünket. A törvényszéken azonban az ügyész kijelentette; Soltvadkert a kalocsai törvényszékhez tartozik, ő nem foglalkozik velünk. Ez volt a szerencsénk. Különben az orgo- ványí erdőben nem harminchat, hanem éppen negyven embert koncolnak fel Franczia Kiss Mihályék. Ezután Kalocsa következett. Október végén kerültünk a törvényszék elé. S ettük a rabság keserű kenyerét a kalocsai fogház cellájában, ahol a komisz télen majd megfagytunk, mert a fogházat nem fűtötték. Április 25-én hajnalban bilincset raktak a csuklónkra. Engem György Ferenccel vasaltak ösz- sze. Aztán Kiskőrösön át Soltvadkertre kísértek bennünket. Szorgos dologidő volt, de a lakosság otthon maradt, vasra- vert kommunistákat látni. Egy részük sajnálattal, a vagyonosabbak elégtétellel néztek bennünket. Kiszállt velünk a bíróság^ és a védők is, s május elsején hoztak ügyünkben ítéletet. Büntetésünk egytől hat évig terjedt. Ütünk ezután ismét Kalocsára, s onnan Szegedre, a Csillag- börtönbe vezetett. 1921 februárjában váratlanul kiengedtek, amnesztiát kaptunk. Hazaérkezés után jelentkeztem a csendőrségen, ahol értésemre adták, hogy szigorított felügyelet alatt állok, minden vasárnap reggel jelentkezni vagyok köteles. Huszonkét évig tartott a felügyelet. A felszabadulásig lenézett ember voltam a községben, de nem adtam fel a reményt. Tudtam, hogy az eszme, amelyért olyan sokan harcoltunk, győzedelmeskedik hazánkban is. Olvastam, művelődtem, készültem a jobb jövőre, amelyet 1944 őszén a dicső szovjet hadsereg nyitott meg a számunkra. A nyilasok szegény Grätzer István elvtársat április 4-én elhurcolták és Ausztriában megölték. Sok társával együtt ő már nem érhette meg a felszabadulást, amelyben olyan nagyon hitt. Tersánszky Józsi Jenfi Dalolnak a fecskék A nagy békeidőben a kőművesek gúnyneve a „fecske” . “ volt. Talált rájuk, kétféle okból is. Merthogy a fecskék is nagy építőművészek. Meg hogy reggeltől estig csicseregnek. A kőművest az állványon valami egészen különös baj, gyász, bú kellett érje, hogy némán rakja a téglát, vagy csap- dossa kanalával a maltert. Egy-egy építkezésnek minden zege- zugából dal harsogott a miágba. Aztán az első világháború után már alig-alig hangzott ének a kőművesek ajkáról. Végre pedig egészen kiment a divatból. a hangos vígság. Ez volt az a szép időszak, amelyet a társadalomtudomány néha igazán gyermeteg kedvességgel gügyögő irálya úgy fogalmazott meg, hogy: a kapitalizmus hatalmas lendülettel tört előre az egész világon, és nálunk is ugyancsak kiteljesedett ereje. I_J ogy ez mit jelentett? ** Például egyik azóta elhunyt, magyar író megírta és regélte süket fülek számára, hogy: a saját édesapja gyújtatta rá szérűjét és a megye birtokosai, a párbajtól a csendőrszuronyig mindennel fenyegették. És ennek oka? Csak az volt, hogy a jámbor író, édesanyjától örökölt több száz holdas birtokán, fölemelte a mezőgazdasági munkások bérét, és mégis kitűnően, sőt, több jövedelemmel gazdálkodott, mint a megye akármelyik birtokosa, viszont emberiesebb munkabérek rémével ijesztette birtokos társait. Aztán a Tiszaháton, ahol a sétapálcát tövig lehet dugni le a televénybe, nyomorult zsellérek, sommások, hatodos- részesek, több hiteles szemtanú szerint akácfalevélből főztek maguknak sós vízben levest. És a külföldön negyven filléres árakon vesztegetett magyar cukorból nem jutott a szegény napszámos gyerekeinek, mert itthon háromszoros árú volt kilója. Nemzeti dicsőség lett, hogy a francia selymet kiszorítottuk Franciaországból. Viszont a magyar selyem, az éhbéren megvakult, megnyomorodott, tüdővészben ziháló, nemzedékszámra satnyuló és korcsosuió magyar munkásnép verejtékén győzött odakinn és idebenn. És a többi, meg a többi..: Ahol ezek a szörnyűségek zajlottak, ott bizony nehezen termett és tört föl a mellekből a nóta. AA iért jutott most mindez az eszembe? * ' ■ Az ostrom utáni Budapestre gondoltam, egyik legjobban kikészített romnegyedre. Egy félig ép épület állványain serényen folyt a munka. És hihettem-e fülemnek? Az állványokról, mindenfelől danolás hangzott... Hahó! A fecskék megint énekelnekl O bárcsak soha, semmiféle átkos, páncél pénzszekrények- ? bői, meg kapzsi, gonosz lelkekböl leselkedő új világromlás se tudná jókedveteket, betevő falatotokat és nótátokat elvenni többé tőletek! ÁPRILIS i. Endrötü István raja.