Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-30 / 100. szám
április 30. csütörtök * otflal A konzervgyár tágas udvarán sok ezres tömeg hömpölyög. Egy fiatal munkás a munkacsarnok fala mellett ágaskodó kőművesállványra kúszott fel. Szejlős páholyából beláthatja az egész terepet. Háromnegyed kettőkor elrikkantja magát: — Megérkezett Nyikolajev! Ettől kezdve folyamatosan tájékoztatja a lent várakozókat az önkéntes „szpíker”: Most adják át neki a virágcsokrot. Elindultak az üzembe. .. Aztán hirtelen megszakad az „adás”. A riporter nagy buzgalmában túlságosan áthajolt a fakorláton és majdnem az alatta álló fején kötött ki. Valaki felkiált neki: Vigyázz, öcsém! Te még nem vagy a súlytalanság állapotában. * Mellettem néhány fruska csivitel izgalomtól kipirult arccal. Kézről kézre jár a zsebtü-Az dsö tanév végén Emlékezetes pillanatok Ami a riportból kimaradt kör. Még egy utolsót igazítanak a frizurán. Az ünnepi hangulat közepette sem feledkeznek meg azonban a hétköznapi gondokról. — Jaj istenkém! Holnap -az első óra matek, és még nem csináltam meg a házifeladatot. — komorodik el pillanatra a kis kontyos fekete. — Ne ürgéskedj fiam — torkolják le gyorsan. — Az első két órát úgyis „elmeséljük”. Tudod, hogy érdeklik az „öreget” a rakéták. * Rázendít a katonazenekar, és az egyik épület mögül előbukkan Nyikolajev mosolygó arca. Tetőpontra hág az izgalom. A hátsó sorokban szorongok kétségbeesetten ágaskodnak, hogy lássanak is valamit. Egy karcsú kislányt pilleként emel vállára lovagja. Mellettük „széle-hossza egy” hölgy nyújtogatja a nyakát, aztán — látva a példát — kérlelően néz vékonyka élete párjára. A fér*j tehetetlenül széttárja karját, és ijedten mentegetőzik: — Ne haragudj fiacskám, de hozzád legalább három lépcsős rakéta kellene. ♦ Percekig zúgó taps köszönti a díszemelvényre lépő hőst. A napfényben aranyosan csillan a tányérsapka és a csinos tiszti egyenruha díszítése, jól kiemelve Nyikolajev férfias, barna arcát. — Te Maca! Ezért a fiúért még én is tennék egy-két kört a Föld körül. — hallom a hátam mögül. A hölgy valahonnan ismerős. Ha jól emlékszem, kontírozó könyvelő az egyik vállalatnál. Máskor szigorú szemüveges arca csupa mosoly. Legalább húsz évet fiatalodott ezekben a percekben. Senki sem nézné most többnek 45—50 évesnél. B. D. A gyár udvarán rendezett ünnepi nagygyűlés kedves epizódja volt, amikor a Zrínyi Ilona Általános Iskola úttörő pajtásai köszöntötték a kedves vendéget, aki szívesen tett eleget kérésüknek, és bejegyezte nevét az úttörőcsapat albumába. Ünnepi köntösbe öltözött a lajosmizsei Petőfi Termelőszövetkezet irodahelyisége. Az asztalokat, amelyeken máskor számadások, kimutatások, könyvelési kartonok sorakoznak, fürge lány- és asszonykezek most fehér terítővei takarták és tavaszi virágcsokrokkal díszítették. A mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyam elsőéves hallgatóinak tanévzáró ünnepségén vagyunk. A tsz elnöke üdvözli az egybegyűlt negyven „diákot”, szól a tanulás jelentőségéről, a szakmai képzés fontosságáról. Keze ügyében ott vannak már az előmenetelt tükröző leckekönyvek. S míg megfontolt, okos szavait hallgatom, tekintetem végigfut az arcokon. Csaknem minden korosztály képviselve van a hallgatók közt, s örvendetesen sok a fiatal. Pár perc szünet következik. A szövetkezeti gazdák a délutáni fényben fürdő udvarra tódulnak levegőzni, sütkérezni, beszélgetni. Kövessük őket, s válasszunk közülük néhány riportalanyt. — Ezután jön a neheze, tudom. De ha megérem, bebizonyítom, hogy az öreg csont vetekszik a fiatalokkal! A legidősebb tanuló, Kollár Mihály már a 68. évét tapossa. Tagja a vezetőségnek, elnöke a legeltetési bizottságnak. Szép szál, beszédes, bölcs ember. A szünetet arra használja fel, hogy lépteit a közelben gőzölgő bogrács felé igazítsa, a benne rotyogó, s tisztes távolból is ínyt csiklandozó birkapörkölt „állagát” ellenőrzendő. Miska bácsi ugyanis pillanatnyilag a főszakács tisztét tölti be: — Részemre gyönyörű élmény volt, hogy több mint félévszázados szünet után újból beülhettem az iskolapadba — mondja érdeklődésünkre. — Még így, vén fejjel sem árt felfrissíteni a bizony megkopott tudást, s főleg, megismerkedni az új módszerekkel. Apjának 60 hold földje volt, de tizenkét felé szabdalódott: ennyien voltak testvérek. -— Most más a gazdálkodás formája, mint régen, több jut az éhes szájnak — hangoztatja megelégedett véleményét a szövetkezetről. Éveken át számadó juhász volt, s ma is mindene a jószág. Bizonyos, hogy annak idején, amikor a mezőgazdasági szakágak közül választhatnak a hallgatók, az öreg az állattenyésztésre „vesz majd irányt”. S mbst ismerkedjünk a legifjabb növendékkel, Beszteri Évával, aki még csak az ősszel tölti a; tizenhatodikat. A családból nemcsak ő, de egy évvel idősebb testvére, Jutka is beiratkozott a tanfolyamra. — Hogy mindketten szeretünk tanulni — ejti halk szavait Éva —, annak talán legfőbb bizonyítéka, hogy néném emellett a Kecskeméti Kertészeti Technikum levelező tagozatán is bővíti szaktudását: Az általános iskolát közepes eredménnyel végezte el. Jutka igyekezete azonban vonzó példaként lebeg előtte, s alig várja már, hogy a szükséges korhatárt elérje. Akkor ő is megpróbálkozik a technikummal. — A tanfolyamon az elnökünk és Halasi Mihály általános iskolai nevelő sokat és haszonnal foglalkoztak velünk. Hálás vagyok nekik, s nagy kedvvel várom a következő oktatása évet, ami bizonyára jó alapokat ad majd későbbi tanulmányaimhoz. A harmadik megkérdezett, ifjú Vincze Mihályné, a tetterős, robbanékony fiatalság képviselője: a tsz nőtanácsának, s a szülői munkaközösségnek is elnöke. A nőtanács munkájából részt kért harminc — miht mondja „belevaló” — asszony összefogása, a szervezés és tervezés feladatai mellett örömmel vállalkozott a tanulásra is. — Annak idején az ötödik elemiből ki kellett maradnom, mert a munkámra szükség volt otthon. Ha az a világ marad, nem is juthattam volna tovább az ismeretekben. Most alkalmam van ezt a mulasztást pótolni. Ilyen korban nehezebb ugyan, de akarom, hát menni fog! Ami a korát illeti: épp hogy harmincéves elmúlt... Mikor tőle is megkérdem: Milyen szakra szándékszik majd jelentkezni, töprengő redökbe fut a homloka, aztán elmosolyodik: — Nehéz a választás. Mind az állattenyésztés1, mind pedig a növénytermesztés érdekel, hiszen az utóbbiban nőttem fel. Mindkettő hasznos és fontos, bízzuk hát az időre... Szövetkezeti gazdák: tizenhattól — majd hetvenévesig ... Egy vonás azonban közös bennük: lelkesen ízlelik a tudományokat, amelyek elsajátításával még gazdagabbakká válnak. S Tiem csupán ők: a termelő közösség is, amelyben élnek és dolgoznak. Jóba Tibor A harci bemutatón részt vevő egység parancsnoka jelentést tesz Adriján Nyikolajevnek. Gyorsabban fejlődik, hamarabb virágzik A Szőlészeti Kutató Intézet lakiteleki üzemében az újonnan nemesített csemege- és borszőlőfajták szaporításán kívül a kutatók többféle kísérletet végeznek a szőlőtermesztés korszerűsítése céljából. Egyebek közt most a műtrágyázás, az öntözés és a metszés jobb módszereinek a kialakításához gyűjtenek adatokat. A kora tavaszi napfény jobb hasznosítása végett még március közepén három, egyenként 25 méter hosszú fóliaalagútat létesítettek a szőlőpászták felett. A szabadban még csak most fakadnak a vesszők, s zöld részeik mindössze 2—3 centiméteresek, a fóliák alatt viszont — ahol mesterségesen pótolják a csapadékot — már 20—25 centiméteresek a hajtások, s rövidesen virágzanak a tőkék. A fólia ugyanis összegyűjti a nap melegét, jelenleg is 28—30 Celsius-fokot biztosít a növénynek. A takaróval csak időszakosan védik a szőlőt, s amint a hőmérséklet a szabadban is egyenletessé válik, véglegesen lekerül a fólia a tőkékről. Ekkorra azonban a növény a fejlődésben két-három héttel megelőzi a teljesen szabad földieket, s termésére is mintegy két héttel korábban számítanak. „ A. Kecskeméti Konzervgyárban tett látogatása során a kiváló űrrepülő bejegyezte nevét és jókívánságát Balogh Ödön négyszeres szocialista brigádjának naplójába is. A munkacsapat az emlékezetes látogatás óta a Nyikolajev nevet viseli. Képünkön Nyikolajev alezredes, Pap János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Végvári István, a konzervgyár igazgatója látható.