Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-24 / 95. szám

1964. április 24, péntek oldal S. Megkezdődlek az Ünnepi Könyvhét előkészületei Az idén május 23-tól 31-ig tart az Ünnepi Könyvhét. Az előkészületek már előrehaladott állapotban vannak, a program egyre konkrétabb formát ölt a városokban és a községekben. A Kiadói Főigazgatóság tá­jékoztatása szerint a könyvhét­re 63 mű jelenik meg 1,1 millió példányban. Ez a példányszám másfélszerese a tavalyinak. A helyi rendező bizottságok sok helyen már megkezdték az író—olvasó találkozók, irodal­mi estek, irodalmi ismeretter­jesztő előadások előkészítését. A tavalyihoz hasonlóan szoro­san együttműködik a megyei rendező bizottságban az idén is a Hazafias Népfront, a nőtanács, a megyei tanács vb művelődés­­ügyi osztálya, a MÉSZÖV és a Katona József megyei könyv­tár. A művelődési otthonokban, üzemekben, könyvtárakban a TIT helyi csoportjainak közre­működésével szervezik meg az olvasó megbeszéléseket, irodal­mi előadásokat. Neves írókat is üdvözölhe­tünk ismét a könyvhét idején a megyében. Ellátogat hozzánk többek között Szabó Pál, He­gedűs Géza és Móricz Virág. A tervek szerint számos előadás, író—olvasó találkozó zajlik le a tanyavilágban is, ahol mind na­gyobb érdeklődés kíséri az ilyen eseményeket. A távollevő tele­püléseket guruló könyvesboltok és művelődési autók keresik fel. A művelődési autók a kölcsön­zésen kívül könyvárusítással is foglalkoznak a könyvhéten. A könyvhét alatt a könyves­boltok a szükségletnek megfe­lelően meghosszabbítják a nyit­vatartási időt. A rendező szervek a könyvárti­­sítást nagyszabású könyvtom­bolával kapcsolják össze az idén. Minden 20 forintos könyv­­vásárlás esetén egy-egy tom­bolajegyet adnak. Az első díj egy 10 ezer forint értékű sza­badon kiválasztható könyvtár és egy háromajtós könyvszek­rény. A legkisebb nyeremény 300 forint értékű könyvutal­vány lesz. összesen 560 nyere­ményt sorsolnak ki 200 ezer forint összértékben. REJTŐ JENŐ: Tengerzöld szabadság KÉPREGÉNYVÁLTOZAT! KOVÁCS SÁNDOR uralom megszűnése után nem a régi falurendszerű települé­sekre oszlott szét ismét, hanem kialakította az irgalmatlan ha­tárú nagy mezővárosokat. A földműveléshez előbb pásztor­szállásokat, kezdetleges gazda­sági épületeket emeltek a ha­tárban, majd — mivel 10—15 kilométeres távolságokról vol­tak kénytelenek földjeikre jár­ni, a hosszú időszaki munkák­hoz ideiglenes hajlékot, tanyát is építettek a parasztok. A két­­laki életből aztán sokak szá­mára teljes tanyasi élet lett. Ez az életforma azóta betöl­tötte történelmi szerepét, kiváló termőterületekké vált az irdat­lan honokpuszták jó része. Most ugyanúgy a felismert szükségszerűség változtatja meg a régi életkörülményeket. El­tűntek a nadrágszíjföldek, a határt nagy erejű gépek népesí­tik be mindjobban, mióta mo­dern, nagyüzemi gazdálkodás folyik. Ezek számára nincs tá­volság, gyorsan elvégzik dol­gukat a tízezer holdakon. Idő­szerűtlenné vált tehát a határ­hoz kötöttség. Természetesen senki nem mondja, hogy máról holnapra megy végbe a tanyarendszer felbomlása. Értelmetlenség vol­na — és nem is lehet erőltetni a tanyák megszüntetését. Egé­szen hétköznapi, objektív ténye­zők szabályozzák, hogy a köz­ségekbe, városokba ne egy tö­megben zúduljanak a tanyasiak. Házhely, építőanyag, munkaerő, a szép tanyasi majorságok, ál­latállomány elhelyezése, közmű­vesítés — és sok-sok egyéb kö­zött például az iskolai „férő­helyek” gondjai is. Vessük mindezt össze azzal, hogy ma még a megye összlakosságának 36 százaléka él tanyákon. Említsünk egy konkrét pél­dát. Kerekegyháza mostani 6168 lakosából 2634 külterületen él, 1945 óta 386 ház épült a köz­ségben, s a tulajdonosok kö­rülbelül fele arányban tanyá­ról költöztek be. Ebben az év­ben 36—40 tanya szűnik meg. Tehát ezek az adatok is vilá­gosan bizonyítják a folyama­tot. Jönnének itt is, máshol is, még gyorsabb ütemben a határ­lakók, de — említettünk né­hány okot, miért csak fokoza­tosan lehetséges a beáramlás. Egy bizonyos. Csak ér­zelmi, hangulati hozzáállássá! sem az irodalom, sem a film­művészet, sem a tv, de a sajtó sem old meg sokat az élet át­alakulását kísérő problémákból. Ha szenvedélyes hivatásérzettel, „közéleti indulattal” — mint egyik nagyra becsült írónk kife­jezte — közeledünk napjaink égető kérdéseihez, nem állha­tunk meg a puszta regisztrálás­nál, ami végső soron polgári objektivitás, látszattárgyilagos­ság és mindenképpen hamis ké­pet ad, hiszen szüntelen átala­kulásban van világunk. Világ­nézeti biztonság, gyakorlati közreműködés a közéletben, tu­dományos fegyelmezettségű, kö­vetkezetes felkészülés kell olyan tv-filmhez is, amely a „homo­kon élők vágyairól” akar szólni. Tóth István ■4 TEREMBEN LÖVÉS DÖRREN. FŐORVOS UR 4 vj- RNTL4N ÖT LÉTŐL 4THdTV4 VÚKTáBAN LÖVÖLDÖZNI KEZD, NÉHÁNYON SIKOLTdNÚK. BUNKÓ IRTÓZATOS CSAPÁSAIVAL PÁRHUZAMOSAN ROZSDÁS AZ ÉGŐ ÓLAD lámpát vágda a tömegbe: erre többen mcq­syUL tAONAK PISZKOS EREDET NVAKSZ/RTEN CSAPDÁK, MIRE ABBA HAGVDA A BANK0E6VSZEDÉST. NYUGODTAN, BOBBRA -BALRA SZÚRKÁLVA ELÉRI A KIDÁRATI AD~ TÓT... AZ ABLAKOKON ÚDABB ES UDABB SEGÍTŐK ÉRKEZ­NEK... BUNKÓ EGV NYOLCVANKILÓS, HIVATÁSOS VEREKEDŐ „ KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL" UTAT NYIT... perzsel a kérdés forrósága. Van valami varázsa ennek a csen­desmunkás tanyai életnek, s a tengerzöld szabadság még az ilyen magamfajta rendíthetet­len urbánust is megbűvöli: zak­latott pillanataimban még iri­gyelni is tudnám Balogh Fe­rencet, aki farmer és király a maga csöpp portáján, ha csak petróleumlámpa mellett is .. Csakhogy Karinthy Ferenc szinte a rácsodálkozás örömé­vel jelenítette meg azt is, ho­gyan változik, gazdagodik, vá­lik kulturáltabbá a parasztok élete a nagyüzem ölében. A valóságban nem olyan tragikus töltésű az átalakulás, még ha egyéni összeomlások is járnak vele, talán amúgy is magukra maradt, talaj ukvesztett öregek­nél — mint a tv-filmben volt. A tanyavilág elmúlása, az át­meneti módosulást jelentő ta­nyaközpontok létrejötte, a köz­ségekbe, városokba szívódás miért járna a „tengerzöld sza­badság” elvesztésével — ahogy kimondva-kimondatlanul ítéli a tanyarendszer sorsával foglal­kozók egyike-másika a bomlás folyamatát? Ha meggondoljuk, ilyeneknél egy eredendően té­ves koncepcióról van szó. Miért kötik a végtelen, felemelő sza­badságot megtestesítő „tenger­sík vidéket”, a mezőgazdasági foglalkozással mindenhogy együttjáró szabadban élést egyetlen épülethez, a tanyához? Vajon a messzenyúló szánt ík nem ugyanúgy töltik el a ma­gyar parasztot a szabadság in­tenzív érzésének örömével, ha azok a földek termelőszövetke­zeti táblák? Még csak így iga­ziból végtelen puszta a puszta, amikor eltűntek már róla az elkülönült, magának való életet kifejező mezsgyék. A paraszt­­ember most is ugyanott dol­gozik, felette a nagy ég, szemét a látóhatárig semmi sem za­varja. Életsikereinek perspek­tívája viszont nem 5—10 hold, hanem ezer holdak térségeire, lehetőségeire tágult. A régi tanyában nem az nyugtalanítja, hogy odalett a tengerzöld szabadság. Ha tu­datos, ha ösztönös ez benne, igenis az elzártság, a magány keseríti. Közösségben, brigád­ban, munkacsapatban dolgozik. Közösen tervez, javasol, dicsér, bírál a közgyűlésben. Még ha káromkodik is a sokszor rajta kívülálló körülményekből ere­dő hibák miatt, azt is sokad­magával teszi, dröm és gond, de még a családi tervezés is összekapcsolja tagtársai sorsá­val. Mindezekhez hozzávetve szűk, nyomasztó az elmúlt élet­formákhoz épült, árva tanya. A szükségszerűség, a természetes érdek hozta létre a tipikus alföldi tanyavilágot. A török hódoltság alatt váro­sokba húzódott nép a török­tatlan sors által sarokba szorí­tott, riadt emberek látványa miatt, és a bizonytalanság érzé­sét: „Hol van itt kiút? Mi lesz ezután?” Ugyanakkor a régimódi élet­formához való ragaszkodást ki­fejező vélemények felváltva kö­vették egymást. „... Szeretik ezt a nagy pusztaságot...” — „... Minek mennénk el? Jól élünk mi itten, jó itt nekünk. Tanyán könnyebb az élet.” — „Itt több a levegő. Meg szebb is...” — mondották sorban az életből vett szereplők. Persze >ez is elhangzott: „Nem ember­nek való élet ez ...” Miért adódott a riportfilm­ből sugárzó határozatlanság, bi­zonytalanság? Azért, amiért fél­igazság, félállásfoglalás futotta az alkotók erejéből. A film vég­eredményben csak az eddig voltat, tehát a múltat, a régit mutatta meg a valóságból. Hogy pedig ennek riasztó, esetenként tragikus volta őket is elárasz­totta hatásával, az abból követ­kezett: ők sem tudják teljes biztonsággal, miért jobb az új, amiért elfordulnak az emberek a szűk egyéni «érdekek határán alig túlterjedő egykori paraszti élettől. Ezért maradtak adósak a továbbvezető út ábrázolásá­val. Pedig a látogatott helyek­től nem messze megtalálták volna azok százait, akik a futó­homokból „aranyhomokot” va­rázsoltak, a nagyüzemi terme­léssel, az állam bőkezű invesz­­tálásai és saját bízó hitük, dol­gos kezük munkája révén. Az autótulajdonos tsz-tagok, veze­tők százaiból is megkérdezhettek volna egy-kettőt, lehet-e virág­zó életet teremteni a homok­világban? Mert ez a megoldás, ez az átalakulás lüktet egyre pirosab­ban az egykori, sorvasztó nyo­mort újratermelő futóhomok helyén. Az erőtlenebbek, a ke­vésbé bízók, tanácstalanok, aki­ket a film bemutatott, megszó­laltatott, a megoldások útjai­nak, módjainak ábrázolásával kaptak volna ösztönzést, báto­rítást — a jövőre nézve. Így a film velük együtt egy nagy keserű sóhajtás volt: „Bizony, bizony, így van ez.” Hatásos volt a film, de nem igazán, művészien, mert nem oldott fel. Elvágyódást, vissza­húzó nosztalgiát, pusztába vá­gyódást egyaránt sugallt. A maguk eszközeivel hasonló érzéseket, élményeket is kife­jeztek a „Vágyak a homokon” megalkotói, mint amilyenekről „Kecskeméti hírek” c. riportso­rozatában Karinthy Ferenc plasztikus őszinteséggel írt a múlt év májusában. Arról szól­va, hogy milyen lehetséges al­ternatívái volnának a tanyakér­dés megoldásának, így nyilat­kozott: „... ebbe a vitába el­vileg nem mernék beleszólni, ám azért így érintőben is meg­T anya világ. Mostanában mind többen teszik le a garast a tanyarendszer tagadhatatlan, lassan felbomlását mutató je­lenségek elemzésével. Legutóbb a televízió „Vágyak a homo­kon” c. dokumentumfilmjét lát­hattuk megyénk határairól. Hal­lottunk véleményeket tanya­siak szájából, s azok sejtették, milyen változások mennek vég­be bent, az emberek ösztönei­ben — csendben, feltartózhatat­­lanul. Sajnos, annak ábrázolása hiányzott a filmből, hogy kint, a gazdasági életben zajló átala­kulások alakítják szükségsze­rűen, döntően azokat a vágya­kat, melyek a jövőben a régi tanyasi életforma megszűnésé­re vezetnek. A filmben azonban íppen ezek körül a vágyak körül volt a baj. Körülbelül úgy adódott, hogy először volt egy szándék,, amiből a cím lett — „Vágyak a homokon”, azután ez a leve­gőben is maradt az egyoldalú, lehangoló, csüggedést sugalló ábrázolás miatt. Nem volt mi­hez kötödniök ezeknek a „vá­gyaknak”. Mi az a más, az az új, jobb élet, ami megállítha­tatlanul húzza az embereket a tanyasi elszigeteltségből, magá­ra hagyottságból? Esett egzisztenciák, emberte­len, elmaradott körülmények között élő családok vívják küz­delmüket a „kegyetlen” törté­nelemmel — láttatta a film. Tagadjuk talán, hogy nincsenek százával ilyen életet élő em­berek a Duna—Tisza közén? Értelmetlen volna, és magun­kat csapnánk be, ha ezt ten­nénk. De ez csak részigazság a tanyavilág mai képéről. Talán a dogmatizmus idő­szakának „metódusa” szerinti, „amennyi pozitívum, annyi ne­gatívum”, vagy „vannak még hibák, de értünk el eredmé­nyeket is” elv megvalósulását kérjük számon a film készítői­től? Szó sincs erről. De ha meg akarunk oldani valamit, annak végére is kell járni. Ha a népi megjelenítés eszközeivel be akarjuk mutatni a földhözra­­gadtságtól való elvágyódást, ob­jektíve nem hagyhatjuk ki an­nak ábrázolását sem, merre, miért indulnának a tanyasi életformába belefáradt parasz­tok. Ha ezt kirekesztjük a film­ből, elhallgatjuk a valóság má­sik, döntően nagyobbik felét. De egyszeriben testetlenné vá­lik a tanyavilág helyzetéről hírt adók szándéka is — és a változást elősegítő, megkönnyítő filmalkotás helyett születik egy tragikus elkívánkozást, keserű nosztalgiát, romantikus szabad­ságvágyat ébresztő képsor. Eh­hez aztán logikusan illeszkedik az öreg, erőtlen paraszt bácsi pesszimista, hitetlen záró -sóha­ja: „Mondják, hogy itt is arany­homok lesz — talán az lesz.” Meg kell mutatnunk a kendő­zetlen valóságot! — határozták sl a film alkotói. Szólnunk kell a tragikus sorsokról! — indul­tak együtt érző szívvel a sötét, reménytelen zugok felkutatásá­ra. Meg is csinálták, meg is nutatták, és mit hagytak mű­jükkel a nézőkben? Valami szomorú hangulatsort, a látha­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom