Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-17 / 89. szám
IVägyobb tudás — kevesebb baleset Szakmunkásképzés a közlekedésben Kísérleti alany cserepekben Űj, DDT-tartalmú rovarirtószert próbálnak ki a Tassi Növényvédő Állomáson. Elsősorban a gabonapoloska ellen szeretnék vele felvenni a küzdelmet. A kísérlet céljából a képen látható cserepekben kalászosokat nevelnek, amelyeknek a növekedését Fejszés Rózsa laboratóriumi gyakornok rendszeres öntözéssel serkenti. 41amizsnás tányér a mosdóajtóban Manapság sok szó esik a szakmunkásképzésről. s nem egy beszámolóban, jelentésben olvashatjuk ezt a sürgető igényt: Szakmunkásokat kérünk. Ezzel a sürgetéssel egy időben szinte naponta történnek balesetek — amelyeknek legnagyobb százalékát a hiányos képesítésű betanított, vagy segédmunkások okozzák. Ez a két jelenség legjobban a közlekedésben érezteti hatását. Igény van a jól képzett gépkocsivezetőre, ugyanakkor emelkedett a közúti balesetek száma... Erről folyt a vita a napokban a KPM Autóközlekedési Tanintézet kecskeméti iskolájában. Papp Elek, az iskola vezetője, a sok éves tapasztalat, no meg a rendeletek alapján a következőkben summázta véleményét. — A hivatásos járművezetők nagy többsége csupán az alapfokú tanfolyamot végezte el, s így szerzett jogosítványt —, amely ugyan elegendő a forgalomban való részvételhez, de szaktudásuk nem éri el a szakmunkás színvonalát. Ez igaz, hiszen a megnövekedett gépkocsipark sürgetően követelte meg a gépkocsivezetőképzést, de ugyanakkor biztosította azt is, hogy ezek a betanított munkásaknak számító járművezetők továbbképezzék magukat szakmunkássá. Ezt a lehetőséget azonban, csak jgén kevés járművezető — és tegyük hozzá: vállalat, intézmény, mezőgazdasági nagyüzem — használja ki. A középfokú — tehát a szakmunkás-bizonyítvánnyal egyenértékű — jogosítvány megszerzése pedig egyaránt érdeke a munkáltatónak és a gépkocsivezetőnek. A nagyobb műszaki tudás, a közlekedésrendészeti szabályok behatóbb ’ ismerete a forgalomban nagyobb biztonsághoz, tehát kevesebb balesethez, s a népvagyon védelméhez nyújt segítséget. Ezért is kötik annak megszerzését az alapfokú jogosítványhoz, s a kétéves vezetői gyakorlathoz. Talán egy jó példát is említsünk meg. A Helvéciái Állami Gazdaság igazgatója elégedett a gépkocsivezetőivel, de mégis lehetőséget teremtett, sőt, kötelezte valamennyi járművezetőjét a középfokú jogosítvány, vagyis a szakmunkásvizsga megszerzésére. Ennek kapcsán arról is tudomásunk van. hogy ezt a mércét is tovább emelik, s alkalomadtán valamennyi gépkocsivezetőnek meg kell szereznie a felsőfokú képesítést. Ez az elgondolás mindenképpen helyes, ugyanis a KPM Autóközlekedési Tanintézete megfelelő kapacitást tud biztosítani e tanfolyamok lebonyolításához, ami végeredményben a népvagyon védelmét, s a balesetek elkerülését célozza. A szakmunkásképzés, mint már azt említettük, fontos feladat, különösen, ha arra gondolunk, hogy a gépkocsivezetők szakképzettségének megszerzésével biztonságosabbá tehetjük a közlekedést. Követnie kellene tehát több vállalatunknak, mezőgazdasági nagyüzemünknek a helvéciai példát, hogy minél több alapfokú képzettségű gépkocsivezetőből szakmunkás válhassék. Gémes Gábor r » Uj gyártmány a pulzáló légmatrac A Medicor Müveknél olyan új gyártmányt alakítottak ki, amely a hosszú fekvés kellemetlen következményeitől mentesíti a betegeket. Az új gyártmány, a pulzáló légmatrac. A szerkezet két részből, a húsz szeletre osztott gumimatracból és egy kompresszorral, automatikával felszerelt mechanikai egységből áll. Az ápoló a matracot gombnyomással hozza működésbe, s a mechanikus szerkezet 3—5 percenként — automatikusan mozgatja a matrac 10—10 szeletét úgy, hogy a beteg a változást, az emelkedést vagy a lapulást észre sem veszi. A gyógyítást elősegítő és a betegek kényelmét szolgáló lüktető légmatrac első példányát a Budapesti Nemzetközi Vásáron is bemutatja a Medicor. (MTI) Sokunk feiében megfordult már a kérdés, hogy vajon milyen címen ücsörögnek a vendéglátóhelyek mosdóajtói előtt az idős nénikék. Vajon a Vendéglátóipari Vállalat rendes, bérből élő alkalmazottai-e — és ezek szerint a tányérjukba dobott fillérek borravalónak számítanak — vagy a koldulás egyik — legalizált — módját űzik. Minderre választ találunk a Területi Egyeztető Bizottság március 13-i jegyzőkönyvében. Ugyanakkor azonban Petrik Józsefné ügye számos újabb kérdést vet fel és ezekre már igen nehéz megnyugtató választ, megoldást találni. A Bács-Kiskun megyei Vendéglátóipari Vállalat és az említett dolgozója között támadt munkabérvita lényege a következő: Petrikné — saját állítása szerint — 1954 óta dolgozik a kecskeméti szórakozóhelyeken. A vállalat időről i’dőre meghosszabbította munkaszerződését, amely kimondja: „Köteles a férfi és a női WC-ket naponta rendszeresen kitakarítani. Ezért havi 200 forintot fizetünk. Az összeg után SZTK- szoigáltatás nem jár.” Kerek tíz esztendei szolgálat után az idős asszony váratlan követeléssel rukkolt elő. Mint mondta, ő éveken keresztül napi nyolc órát töltött a munkahelyén — nemegyszer többet is —, ezért pedig több jár havi kétszáznál. Fizesse meg tehát a Vállalat a bérkülönbözetet — visszamenőleg — és tegye lehetővé egyben azt is, hogy nyugdíjba mehessen. Kérését a vállalat vezetősége és egyeztető bizottsága is elutasította, azzal az indokkal, hogy a szerződés meghatározott munkára szólt. Senki sem utasította arra, hogy napi nyolc órát tartózkodjon a vendéglátó helyen. A vita végül a Területi Egyeztető Bizottság elé került, és az igyekezett emberséges határozatot hozni. Kiindulva abból, hogy a napi egyszeri takarítás után senki sem szólította fel Petrik Józsefnél a munkahely elhagyására és hallgatólagosan tudomásul vették további ténykedését is, a vállalatot felszólította, hogy négy hónapra visszamenőleg térítse meg dolgozójának a kifizetett 200 forintot és a nyolc órára járó havi 750 forintos bér különbözetét. Ezzel azonban az ügy nincs lezárva. A munkaadó eleget tett ugyan a határozatnak, de közvetlenül ezután átszervezés címén felmondott Petriknének, és hasonló beosztású munkatársainak. Az idős asszony sem nyugo-i dott bele a történtekbe. Most már a bírósághoz fordult. Kérte, hogy kötelezzék munkaadóját a bérkulönbözet megfizetésére egészen 1954-ig visszamenőleg. Ez az összeg pedig közel nyolcvanezer forintra rúg. A bíróság döntése előtt felesleges lenne jóslatokba bocsátkozni az ügy végső kimenetelére vonatkozóan. Azt a tanulságot mindenesetre levonhatjuk, hogy a Vendéglátóipari Vállalat illetékesei megkímélhették volna magukat a hercehurcától, ha egyszerűen a takarítónőkre bízzák a mosdók tisztántartását is. De ha már a szerződéses dolgozók mellett döntöttek, akkor miért tűrték, hogy naphosszat ott tartózkodjanak a vendéglátóhelyen — alamizsnát koldulva a vendégektől. I égül, de nem utolsó sorban nyitott kérdés az is, hogy az idős asszony — és vele együtt elbocsátott társai — mihez kezdenek most állás és nyugdíj nélkül? Békés Dezső ! Kecskeméti anyakönyvi tiirek SZÜLETTEK: Marosi Irén (anyja neve: Fekete Rozália), Oláh Paula (Csömör Paula), Ézsiás Erzsébet (Parádi Erzsébet), Kállai Attila (Fazekas Mária), Petrás Tamás (Nagy Gizella),' Fekete Irén (Orosz! Irén), Pap Zsolt (Kerekes Agnes), Nagy Irén (Pólyák Irén), Kordás Erzsébet (Csapiár Erzsébet), Faragó Tibor (Gőzön Julianna), Kovács Sándor (Nyúl Rozália), Méhes Károly (Rohács Ilona), Szíjjártö Márta (Tari Julianna), Juhos Ilona (Göröcs Julianna), Istenes Tamás (Bende Erzsébet), Bagi Zsuzsanna (Surányi Franciska). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Imáncsi Dezső és Mohtorisz Irén, Dinók István és Dinók Julianna, Kalocsai János és Herczeg Julianna, rftgedűs János és Kormos Márta, Sutus András és Hegedűs Sára, Katona Tibor és Paucza Márta, Tóth Antal és Veres Rozália, Kovács József és Kovács Mária. MEGHALTAK: Barabás Gizella 60 éves, Igmánci Sándorné Csontos Anna 60 éves, Kovács Mihályné Csabai Mária 74 éves, Halasi Józsefné Szántó Vilma 68 éves, Barna Istvánné Pólyák Magdolna 71 éves, Laczi Mihály 71 éves, Csabai Ilona 84 éves, Fazekas János 72 éves korában. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét- Városi Tanácshoz Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 17a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefoni U-85 Indexs 25 065» Betonnál erősebb kötőanyag... — Portrévázlat egy falusi gyógyszerészről — C aluai gyógyszerészről aikarr tam írni, amikor elvetődtem Kisszállásra Prohászka Szilveszterhez. A tanácsházán beszélgettünk, az elnök szobájában. A gyógyszerész ugyanis a helyi tanács mellett működő állandó bizottság vezetője, ezenkívül vöröskeresztes titkár, s mint főnökétől Kecskeméten mellékesen is megtudtam, egyik legképzettebb gyógyszerész a megyében. Így vallott eddigi életéröl: — Az egyetem elvégzése után hosszú évekig „hakniztam”, negyven község volt az „otthonom” Csongrádban, mint állandó helyettesítőnek. Meguntam. Igaz, előzőleg mehettem volna Szegeden, az egyetemre tanársegédnek, vagy kutatóintézetbe, de engem a gyakorlati munka, maga az élet érdekelt. — Eleinte úgy éreztem, hidegen fogadtak, mikor Kisszállásra jöttem. Később kiderült, tévedtem. Sikerült rendbehozni a patikát: festés, vízbevezetés, modern bútorok, berendezés — volt elég tennivaló. Egyszer eljött hozzám a tanácselnök. Kitudódott: akad munka bőven a patikán kívül is, és számítanak rám. Azóta Prohászka Szilveszter harcol, verekszik a kis faluért, melynek azelőtt talán még hírét sem hallotta. Lelkesen magyarázta: — Tudja, mennyi munkája van az állandó bizottságnak, s hány jegyzőkönyvet vettünk fel már? Nemrégiben, az újonnan épült pedagógus lakásokat vizsgáltuk. kiderült, hogy a falak salétromosak. A falu szégyenfoltját, a patikától nem messze levő bűzös, egészségtelen gödröt is sikerült eltűntetni, de éppen úgy küszködni kellett az új tűzoltószertárért, ahogy most a korszerű üzlethálózatért hadakozunk. Nem, vagyunk türelmetlenek, csak minél előbb szeretnénk megteremteni azt, ami Prohászka Szilveszter, megyénk egyik küldötte a Magyar Vöröskereszt II. Országos Kongreszszusán. a városokban és a fejlettebb községekben már természetes. Felcsillant a szeme: U**zletházat akarunk, hiszen a jobb étkezés, a kulturáltabb öltözködés itt is állandóan magasabb igényeket szül. Ám, hiába van annyi televíziótulajdonos nálunk, mint a háromszor ennyi lakosú Mélykútom, ha megfelelő áruválaszték hiányában, másutt kénytelenek vásárolni a helybeliek. Érdekesen fogalmazta meg a távolabbi perspektívát is: — A tsz-tagok társadalombiztosítása csupán a lehetőség egyik oldala, a teljes felemelkedéshez hihetetlenül sokat kell még tennünk a higiéniai, egészségügyi felvilágosításért. Ezért szervezzük meg minden utcában az egészségügyi állomásokat, ezért emeljük a jelenleg 60 tagú vöröskereszt alapszervezet taglétszámát az országos kongresszusig 200 fölé. Mint a Magyar Vöröskereszt II. Országos Kongresszusának egyik Bács-Kiskun megyei küldötte szeretném .majd elmondani a kongresszuson: sikerült elérni célkitű zésti nket. Nincs váltótársa, kisegítője, ő állandóan inspekció®. Napjai intenzív munkával, tanulással telnek, jövőre beadja és megvédi doktori disszertációját. — A szakmában sem akarok lemaradni — magyarázta. — Ebben ötéves kisfiam és kétéves kislányom is „segít”. Hiszen, ha rájuk gondolok, minden könnyűnek tűnik. S tudja, az is érdekes, hogy amikor ide költöztünk, a feleségem ' mint „bennszülött” szegedi, nehezen barátkozott meg Kisszállással. Hét végén mindig haza kellett motoroztatni az édesanyjához. Ma már ritkábbak a szegedi kiruccanások, inkább a mama jön. IJ agyon megértettem, iga' zat adok neki, amikor búcsú zásom előtt elgondolkozva, halk, megfontolt hangon mondta: — Nehezen tudnék megválni innen. Az embert köti az, amit csinált, s nagyon jó érzés látni a munka eredményét. Ez a betonnál is erősebb kötőanyag. B, Gy.
