Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-15 / 63. szám
1964. március 15, vasárnap 3. oldal ^ m ni SfiL^ fcut^rmesritáA^, Rendelők a tanyavflágban Jártak-e már hetipiaci napon a kecskeméti SZTK rendelőintézetében? Ha igen, akkor felesleges leírnom azt a zsúfoltságot, azt az embertömeget, amit ilyenkor talál ott a látogató. Máskor sem szűkölködik ez az épület vendégekben, de ilyenkor különösen nagy a forgalom. S ez abból ered, hogy a tanyavilágrób beutazók egyéb dolguk mellett felkeresik az orvosi rendelőket is. Szemüveget íratnak, rendbe hozatják fogukat, várakoznak reumás betegségükkel a szakorvos szobája előtt, vagy fájós lábukat mutatják meg az ortopédián. Jórészt parasztemberek, tanyai lakók, zömében azelőtt orvost is alig látó újdonsült SZTK-tagok, valamelyik termelőszövetkezet gazdái, dolgozói. A nagy változás, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, s a kormányrendelet, amely a tsz- tagság számára is lehetővé tette a társadalombiztosítás előnyeinek élvezését — mondhatni általánossá válását —, ugrásszerűen megnövelte az igényeket egészségügyi vonatkozásban. Szinte a csodával határos — és nem magyarázható mással csak a rendelőintézeti és kórházi dolgozók becsületes, áldozatkész helytállásával —, hogy ha fogyatékosságokkal is, de „állja az ostromot” az egészségügyi vonal, s miközben igyekszik korszerűsíteni, javítani az érdekeltek ellátását, minden alkalmat megragad, hogy már a jövőn munkálkodjon, s ne csak a pillanatnyi feladatait oldja meg. Ehhez államunk évről-évre nagyobb összegeket irányoz elő — kórházbővítések, új felszerelések, a körzeti orvosi hálózat ki- terjesztése stb. jelzik az előrehaladást —, azonban még ez is kevés ahhoz a sürgető kívánsághoz képest, amely szeretné megszüntetni a pár perces orvosi viziteket, az alaposabb vizsgálatokat lehetetlenné tevő sorbaállást. Érthető tehát a szándék, és óhaj: meg kellene sokszoroznunk erőforrásainkat. Ahogy az már például a községfejlesztésnél is bevált, az egészségügy javára is lehetne társadalmi segítést szervezni, s jó volna ebben is előrelépni. Méghozzá mielőbb, s ha lehet az állami eszközök adott lehetőségeit megtoldva, azt túlteljesítve. Érthető, hogy ez a kívánalom találkozott a „páciensek” és az orvosok, az egészségügyi dolgozók részéről egyaránt. Hiszen nehéz volna hirtelen eldönteni, ki érzi jobban közülük az említett gondok súlyát... Még tavaly megjelent az újságban egy szerény kis híradás arról, hogy a kecskeméti Béke Tsz tagsága összefogott, orvosi rendelőt épített, s. ezt a rendelőt a helyi honvédkórház sze- ményzete, Vöröskereszt és KISZ- szervezete kiselejtezett, de felújított anyagokból berendezte, felszerelte. Ezt követte a kis- izsáki rendelő, a közelmúltban a lajosmizsei Sallai Tsz-ben, a fülöpházi Petőfi Tsz-ben, s a kecskeméti Petőfi Tsz-ben átadott új egészségügyi létesítmény, a helyi rendelőhelyiség felayatása. De ezzel a munka még nincs befejezve: mert máris új tervek születtek a környék „egészségügyi őrhelyeinek szervezésére, további szélesítésére. S hogy az együttműködésnek ne csak ezt az oldalát rögzítsük, érdemes arról a szerződésről is említést tenni, ami a honvédkórház és a kecskeméti Béke Tsz között született. Eszerint a kórház szakorvosi rendelést biztosít bizonyos időközönként a már meglevő rendelőben, s ellenszolgáltatásként a tsz primőrféléket, s egyéb kertészeti árut szállít a kórháznak. Természetesen a rendszeres körzeti orvosi rendelést a kezdeményező, patronáló fél már nem láthatja el, s ebből származnak bizonyos nehézségek. Nyilvánvaló, hogy az új rendelőhelyiségek orvosi ellátása nem megy könnyen és egy csapásra, az amúgy is orvoshiány- nyal küzdő városban. De az is tény, hogy még mindég köny- nyebb, ha egy orvos utazik ki —■ megfelelő szállítóeszközről a tsz is gondoskodhat! — a tanyai, külterületi rendelőbe, mintha — különösen nagy munkák idején —• onnét járnak be a városi rendelőhelyekre a betegek. S ha minden területen nem is pótolhatja a kinti orvosi szoba a jól felszerelt központi szakrendelőket, arra mindenképpen alkalmas, hogy „megszűrje” a bekerülő betegeket, s a kisebb, egyszerűbb esetekben javallatokkal, gyógyszerekkel lássa el azokat. Dicséretes kezdeményezés körvonalai bontakoznak tehát ki Kecskeméten. A lényeg csak az, hogy ebbe bizonyos szervezettséget vigyenek a felsőbb egészségügyi szervek, s adják is meg hozzá a szükséges támogatást. Ez természetesen önmagában véve még nem szüntetheti meg egy csapásra a rendelő intézetek túlzsúfoltságát, de valamelyest bizonyára enyhít azokon, s enyhít minden olyan kezdeményezés, melyet kellő szakértelem és segíteni akarás vezérel. F. Tóth Pál Séta Kecskemét ] ovo] ebe Lépjünk ezúttal két évet előre és szemlélődjünk a megye- székhely Leninről elnevezett városnegyedében. A második ötéves terv kecskeméti legnagyobb arányú lakásépítkezése tárulkozik elénk — a rajz jóvoltából — befejezetten. A látvány nagyszerű. Még talán azokat a bosz- szúsógokat is feledteti, amelyeket a már birtokba vett Kiskunhalasi úti település lakóinak okoztak az építés kisebb-na- gyobb fogyatékosságai és a gyakorta szinte járhatatlan út. Ilyen lesz tehát a Leninváros 1966 közepére. Addig azonban megfeszített munka vár még az építőipar dolgozóira, az út- és csatornaépítőkre. Az idén két 36 lakásos ház építése fejeződik be, Máris megkezdődtek és folyamatosan épülnek a képünk közepén látható toronyházak, s a különböző szolgáltató egységeket magában foglaló szupermarket. Az Árpád körút mentén folytatódik a hat, összesen 53 lakásos ház építése. A Halasi úton pedig hozzáfognak a csapadékcsatorna, a távfűtő vezeték létesítéséhez, folyamatosan rendezik a már lakott telep környezetét és elkészülnek a várva várt utak. Dr. Ortutay Gyula a kiskőrösi járásban Tegnap a kiskőrösi járásban tett látogatást dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára, megyénk országgyűlési képviselője. Délelőtt Kiskőrösön, a járási pártbizottságon folytatott beszélgetést a pártós tanácsi vezetőkkel a járás gondjairól, tennivalóiról. Utána Soltvadkertre látogatott, ahol a község párt- és tanácsi vezetőivel, valamint a termelő- és szakszövetkezetek elnökeivel folytatott baráti beszélgetést. Délutáni programja keretében Tázlárra folytatta útját, ahol ugyancsak a község vezetőivel, tsz-ek és szakszövetkezetek elnökeivel folytatott eszmecserét. Ezt követően a művelődési házban nagygyűlésen találkozott a község lakosaival, s az időszerű politikai és gazdasági kérdéseken kívül ismertette a nép- frontbizottságokra váró feladatokat. A kecskeméti járás közős gazdaságainak helyzetéről tanácskoztak Szombaton délelőtt együttes ülést tartott a kecskeméti .járási párt- és a járási tanács végrehajtó bizottsága. A megbeszélésen részt vett Buda Gábor, a megyei tanács vb elnökhelyettese és pénzügyi osztályvezetője: Borbély Imjos, valamint Horváth Ignác, a járási pártbizottság titkára és Bene András, a járási tanács vb-elnöke. Az ülésen szó volt a járás közös gazdaságai idei zárszámadásának tapasztalatairól, a termelőszövetkezetek adottságairól, a növénytermesztésről, az állat- tenyésztésről, a pénz- és hitel- gazdálkodásról, ,a tsz-ek vagyoni helyzetéről és a gazdák jövedelméről. Ebéd az árokparton Ki bekecsben, ki felső testét a válltól átlósan takaró és a derékon megkötött nagykendőben ül az árokparton, a szatyorból fogyasztja ebédjét. Asszonyok, leányok mind a huszonötén, s bár foga van még az időnek, kinn vannak már a szabadban, a fajszi Vörös Csillag Tsz Csukmának nevezett határrészén. — Hogy miért hívják így ezt a földdarabkát? Csak az . ősök tudnák megmondani. De, hogy a tévében Tenkes kapitánynak a kutyája is Csukma névre hallgat... óh, hogy egye meg a fene. .. Nevetnek csapatvezetőjük, a fiatalabbak korosztályához tartozó Farkas Sándorné tájékoztatásán. Egészséges derű árad belőlük akkor is, amikor megkérdeztem tőlük: „Hol vannak a férfiak? ” — A mi szövetkezetünk asszonymunkára van építve. Legalább százötven nő dolgozik a növénytermesztésben. Ezért ugrott a munkaegység értéke tavaly is 41 forint 50 fillérre... A férfiak?! — legyintenek többen is. — Csak azt tudják hangoztatni, hogy ők a teremtés koronái. Közben jóízűen tüntetik el a főtt tojást, sonka-, szalonnaszeleteket, héjában főzött burgonyát („kóstolja meg az elvtárs, így tavasz küszöbén, jót tesz a szervezetnek a krumpli”). Lóvontatta gumis kocsi halad el mellettünk, a műúton. Asszonyok ülnek azon is, tíz fejkendőt lobogtat enyhén a szellő. — Pétisózni voltak a gabonát — okosít fel Farkasné, majd majd utánuk kiállt: „Szóljatok a brigádvezetőnek, küldjön Arvalint. Nemsokára elfogy.” A vegyszer nyilván hozzátartozik mostani munkájukhoz. Igen, már sorolják hárman- négyen is, de úgy. hogy a „prímet” a csapatvezető viszi: tavaly nyáron ötven holdon spenótot vetettek itt. Magnak. Két évvel azelőtt tizedennyi területen csinálták ugyanezt, s jelentős jövedelemre tettek szert általa. A mezei pocok azonban pocsékolja a mái szépen zöldellő növényt. Rágja a gyökerét. Ellene kell az Árváim, kukoricadarával összekeverve. Végigmennek a sorokon, s ha egérlyukat találnak, betömik a keverékkel. Most veszem észre a kalocsai öntözőfürt nyomásközpontjának távolabb emelkedő épületét, s nem messze a csatornát is, amelynek földhányásán eternit csövek szürkédnek. — Öntözzük is majd a spenótot — mondják szinte kórusban. — És ha nem működik a nyomásközpont?! — Majd beszervezzük a felettünk valót, hogy küldjön errefelé esőt — válaszolja egy nénike. S mert vége az ebédszünetnek, vidáman kacarászva elin- iulnak a spenóttáblára. Tarján István. Becsű leirablók „A szövetkezet vezetőségének utasítására üzemi konyhánkon jobb minőségű, rozsdamentes evőeszközt kell alkalmazni. Természetesen a 450—500 étkező között mindig akad olyan, akinek megtetszenek az evőeszközök. A legnagyobb elővigyázattal sem tudjuk megakadályozni, hogy el ne tűnjön a kés, villa közül néhány.” A fenti mondatokat abból a levélből idéztük, amit a Kecskemét és Vidéke Körzeti Fmsz konyháján dolgozó kilenc asz- szony írt a szövetkezet egyeztető bizottságához. Tiltakozásul az evőeszközök eltűnése miatt kiszabott kártérítés ellen. A „természetesen” — szót mi emeltük ki a szövegből, de bizonyára szemet szúrt volna az olvasónak e nélkül is. Mert az nem természetes, hogy az üzemi konyha nyújtotta (kedvezményt úgy hálálja meg valaki, hogy rendszeresen zsebre rakja az evőeszközöket. Véletlenül csúszott ki tehát ez a kifejezés a hivatalos levelek fogalmazásában járatlan dolgozók tolla alól, amikor papírra vetették fellebbezésüket? Sajnos, nem. Olyan dolgozók írták ezt a levelet, akik a maguk kárán tanulták meg, hogy közvetlen munkatársaik között tolvaj is akad. Talán nap mint nap találkoznak vele az ebédlőben, szíves mosollyal teszik asztalára az ételt. De nemcsak az üzemi konyhák „szarkáit” vonzzák a csillogó evőeszközök. Néhány lelkiismeretlen = mondjuk ki, gazember miatt vesszük kézbe szégyenkezve a fúrt nyelű, vagy egyéb módon megjelölt kést, villát valamelyik vendéglátó helyen. Mert a társadalmi tulajdonért felelős dolgozók védekeznek. Kigyullad a piros lámpa az üzem blokkoló órája fölött, és a portás bocsánatkérő mosollyal teljesíti kötelességét, tapogatja végig munkában és becsületben őszült öreg cimborájának zsebeit. Az önkiszolgáló boltban bosszankodva érezzük hátunkon az eladók éber tekintetét; Nem ők a hibásak, hanem azok, ismét csak azok, akik miatt vigyázni, figyelni kell. Számuk kevés, mégis szinte felmérhetetlen kárt okoznak. És ez a kár nemcsak az eltűnt evőeszközök, gépalkatrészek, csokoládétáblák értékével mérhető. Egy ismerősöm panaszolta a múltkorában, hogy az önkiszolgáló bolt raktárában megmotozták. Természetesein nem találtak nála semmit és az üzlet vezetője bocsánatot is kért, A kellemetlen hatás mégis napokra elvette a munkakedvét — mint mondta — nem felejti él míg él. Hogyan tehetjük még eredményesebbé. a léhűtők ellen vívott harcunkat? Vigyázzanak az eddiginél is jobban a portások, felszolgálók, bolti eladók? Igen, de ez még kevés. Segítenünk kell nekik, hiszen a társadalmi tulajdonban keletkezett kár mindany- nyiónk becsületén csorbát ejt és mindannyiónk „zsebébe vág’*, B, D.
