Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
K». »Mai 1964. március 1, vasárnap Megyénk hírességei Megkezdik a művészsétány kialakítását Új szobrokkal gazdagodik Kecskemét RESTAURÁLJÁK a kecske- méti parkokban felállított szobrokat. A városi tanács a múlt esztendőben 180 ezer forintot fordított a megyeszékhelyen elhelyezett 12 szobor rendszeres megóvására. * EBBEN AZ ÉVBEN tovább gazdagodik a megyeszékhely szoborállománya. A megyei kórház előtt állítják fel Ispánky József: Gyógyítás című szobrát. Az SZTK előtti parkban Ben- csik István: Anya gyermekével című alkotása kerül. Józsa Bálint plasztikáját a tavasszal átadásra kerülő műkerti Hírős vendéglő előtt helyezik el. Az ének-zenei általános iskolában kapott helyet Kiss Roóz Ilona: „Kecskeméti diákok” című nagyméretű kerámia faliképé. Rácz Edit — jelenleg a kecskeméti művésztelepen alkotó — szobrászművész Úttörők című alkotása pedig a fehértói úttörőtáborban kerül felállításra. VÍZSZINTES: 1. Megyénk szülötte, nemzeti tragédiánk színrehozója, aki a Tiborc alakjával a magyar parasztnak állított örök emléket. Kecskemét aljegyzője volt és szülővárosa kegyeletének jeléül emlékkő őrzi a város tanácsházája élőt az író halálának helyét. 11. öltözet. 12. Híveim. 13. Az igenlés németül, fonetikusan. 15. Őseim. 17. NDK— lengyelországi határfolyó. 18. Ráesik. 19. Kicsinyítő képző. 21. Minőséget vizsgál, ékezet hibával. 22. Német elcljárószó. 23. Súlyt állapít meg. 25. Kettős .mássalhangzó. 26. Kötőszó. 28. Győr megyei község. 29. KG A. 30. VSK. 32. Olasz folyó. 33. Gyermektápszer. 35. Finn csodafutó. 37 Francia zeneszerző, fonetikusan. 38. öregség jellemzője. 39. Felelet. 41. Tölgy, angolul. 42. Megyénkben született világhírű költő, a szabadság harcosa, a születési helyéért még napjainkban is megyénk több helysége versenyez. i>,Szülőföldemen” című versében költői pátosszal ábrázolta a szülőföld Iránti szeretet ét. FÜGGŐLEGES: 2. Mozart személyneve. 3. Keleti háziállat. 4. Tolna megyei helység, a szabadság- harc híres ütközete fűződik hozzá. 5. A monopóliumokkal együttműködő amerikai szakszervezet rövidítése. 6. Vissza: Felkiáltószó. 7. Olajféle. 8. Kerti vetsmény. 9. Téli sportoló. 10. Keleti rang. 13. Művei fordítása révén a világirodalomban Is jelentős regényírónk, romantikus egyéniség, aki a kecskeméti jog- akadémia hallgatója volt, s itt emléktábla őrzi emlékét. Kecskeméti tartózkodása alatt is őszinte barátság fűzte a vízszintes 42-höz. 14. Olasz skálahang. 18. Kecskemét méltánytalanul elfeledett költője, kinek életművével lapunk mostanában többször foglalkozott. Szülőházán levő emléktábla következő soraival örökíti meg a költő emlékét: „Ha megmarad a nép, s magyarul szól szája, Emlékezetében él annak poétája.” 20. Hibázik. 24. Bács megyei község. 25. Mássalhangzó kettőzve. 27. Szeptember. 29. Romlik. 30.. Éljen, idegen nyelven. 31. Férfi főszereplő a Turandot című operában. 32. Fúvós hangszer. 34. Vissza: ez az erőd. 95. NS. 36. Tisza-parti város. 38. Vissza: pók igéje. 40. Sporteszköz. * BEKÜLDENDŐ: Vízszintes 1., 4£. éc a függőleges 13. és 16. A megfejtéseket a következő szombatig szerkesztőségünk címére kell beküldeni (Kecskemét, Városi Tanácsháza, I. em.). A borítékra írjuk rá: Rejtvény és mellékeljük PETŐFI NÉPE 1964. 0^ rejtvényszelvény Azonnali belépéssel keresünk felvételre vasipari normást, gyártást előkészítő technikust, terv és statisztikust és belső ellenőrt Fém- és Vasipari Ktsz. Kecskemét, Szent, István város 17. Telefon: 28-61. 735 az alábbi rejtvényszelvényt. A, nyerteseket sorsolással választjuk ki a helyes megfejtők közül és értékes könyvekkel jutalmazzuk. A megfejtéseket és a nyertesek nevét két hét múlva a vasárnapi számunkban közöljük. 8. számú rejtvényünk megfejtése: A keresztrejtvényben elrejtett 14 európai folyó a következő: Visztula, Maros, Sió, Tisza, Don, Odera, Volga, Dvina, Tevere, Szeret, Dral, Oka, Drina, Adige. A helyes megfejtők közül sorsolás révén az alábbiak nyertek egy-egy könyvet, melyet számukra postán adtunk fel: Nagy Károly keceli. Györgyfalvi r.ászlA bajai és Király Sándor or- goványi kedves olvasónk. AZ IDEI esztendőben megkezdik a Katona József park rendezését. A kialakítandó művészsétányon ebben az évben Deák István: Kelemen László; Závorzik Nándor: Hornyik János; Papachirstos Andreas: Ivá- nyi Grünwald Béla; Varga Miklós: Budai Dezső; Ströcker Károly: Horváth Ambrus; Ács József: Révész Imre; Tóth Sándor: Kada Elek és Nagy Sándor: Szilády Károly emlékére készített mellszobrait helyezik el. Három baleset — két életveszélyes sérülés Az utóbbi napokban nem elsősorban a gépjárművezetők, hanem a lovaskocsin utazók okoztak közúti balesetet. Az esetek többségében a figyelmetlenség, az ittasság játszott közre a súlyos sérülések bekövetkezésénél. Az alábbi esetek is figyelmeztetnek arra: helyes lenne, ha a lovaskocsi-hajtókat is kioktatnák a KRESZ szabályaira, s az ittasságuk következtében előforduló balesetekért pedig hasonló szigorral vonják őket felelősségre, -mint a gépjárművezetőket. Szabálytalanul előzött az ittas motoros A Nemesnádudvar és Hajós közötti úton haladt Kovács János, a Munkaügyi Minisztérium bajai tanintézetének oktatója az EL 68—09 rendszámú motorkerékpárral. A motorkerékpár vezetője indulás előtt jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Egy szabálytalan előzés kövekteztében összeütközött a vele szemben haladó, a Hosz- szúhegyi Állami Gazdaság tulajdonát képező, VC 53—03 rendszámú pótkocsis vontatóval. Kovács János, a motorkerékpár vezetője, szerencsére nem hajtott túlságosan gyorsan, s így könnyebb sérüléssel „megúszta” az összeütközést. A balesetért őt terheli a felelősség. A kocsiról az autóbusz elé ugrott Könnyen végzetessé válható baleset történt ' február 29-én Kecskemét határában, a Kecskemét—Dunaföldvár között vezető úton. Dunai Jenő, Kecskemét, Alsószéktó 138. szám alatti, tízéves kisfiú felkéredz- kedett G. 1. kecskeméti lakos lovaskocsijára. A gyermek, anélkül, hogy közölte volna a lovaskocsi hajtójával, egy óvatlan pillanatban leugrott a kocsiról. Ekkor érkezett oda a 9-es szántó Autóközlekedési Vállalat <3A 65—33 rendszámú autóbusza. Török János, a gépkocsi vezetője, már nem tudott fékezni, s a gyermek az autóbusz bal oldalának fejjel ütközött neki. A baleset következtében Dunai Jenő súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Egy arra haladó személygépkocsi vezetője szállította be a kecskeméti megyei kórházba. A baleset bekövetkezéséért sem a lovaskocsi hajtóját, sem az autóbusz vezetőjét nem terheli felelősség. „Elhagyta" ivócimboráját Együtt italozott, majd egy- fogatú lovaskocsira últ, hogy Harkakötönybe utazzon Szemerei István kiskunhalasi és Nagy Faragó Benő harkakötönyi lakos. A lovat Szemerei István hajtotta, de a szesz hatására mind a két ivócimbora elaludt. Harkákötöny külterületén a be- kötőúton a kocsi egy kőprizmóra szaladt, s Szemerei István a kocsiról lezuhant. Ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Nagy Faragó Benő, aki tovább aludt a kocsiban, csak a lakásán ébredt fel. A balesetért Szemerei Istvánt terheli a felelősség, mert ittas állapotban hajtott. A bajai balesetvizsgáló alosztály bűnvádi eljárást indított ellene. G. G. A rendőrség felhívása A megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti oszálya felhívja a magánhasználatú gépjárművezetői igazolvánnyal, valamint gépjárművel rendelkezők figyelmét: hogy a Vezess baleset nélkül! versenymozgalmat megindítja. Az ezzel kapcsolatos KRESZ-előadássoro- zat március 1-én kezdődik a megye négy járásában. Az első előadásra Kecskeméten március 2-án 19 órakor kerül sor az Üjkollégium dísztermében. Az előadásokat megrendezik a kiskunfélegyházi, a duna- vecsei, valamint a kiskőrösi járás székhelyén is« HUMOR Kép szöveg nélkül — Most pedig beszéljük meg, hogy mi legyen a rádió szóm* bat esti vidám műsora!... Iratkozzék be a községi, járási, megyei könyvtárakba! Szépirodalmi és szakkönyvek ezrei várják. A könyvtár segíti tanulását, munkáját! , 343 CúJUo^. SZAKEMBERHIÁNY — Sajnálom uram, de sehol sem találunk vizsgázott kazán* fűtőt. Pénzt kap felesleges ingóságaiért a Kecskeméti Bizományi Áruházban! Készpénzért is vásárolunk. Nagykőrösi utca 22. 706 Rádió, televízió, motorkerékpár javítását szakszerűen végezzük. Lakatos- és szerelőipari javításokat és ' új munkákat vállalunk. Kovácsolt és drótfonatos kapuk és kerítések, díszkapuk, díszkerítések készítését vállaljuk, Tisza- kécskei Építő és Vegyes Ktsz. Telefon: 32. 448