Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
1964. március 1, vasárnap 3. oldal kíjCrtrrTnesnÚZA^) Közös érdek A városi ember számára látszólag nem sokat jelentő esemény zajlott le a hét utolsó két napján Kiskunfélegyházán és Baján. Mindkét városunkban zömmel falusi parasztasszonyok voltak a résztvevői azoknak a tanácskozásoknak, amelyen a Magyar Nők Országos Tanácsa által múlt évben meghirdetett baromfitenyésztési verseny eredményeit értékelték és jutalmazták. Ha azonban jobban a hírek „mögé” nézünk, s az újabb „felfedezéseket” összekapcsoljuk korábbi értesüléseinkkel, kiderül: nemcsak a tanácskozáson megjelent néhány száz asszony érdeklődésére tarthat számot az a verseny, melynek eredményeit most először ösz- szegezték. Amikor a nőtanács a baromfinevelés fellendítése érdekében az asszonyokhoz fordult, az is nyilvánosságra került, hogy a háztáji gazdaságokban felnevelt baromfiféle még ma is mintegy ötmillió falusi ember önellátásához járul hozzá, de jelentősen segíti a városi lakosság ellátását is. Ide kívánkozik, hogy az országos adatot néhány megyeivel is kiegészítsük. Az országos arányokhoz hasonlóan megyénkben is az összes állatállománynak több minta fele a háztáji gazdaságokban található, s ezek a múlt évben több mint 700 vagon baromfit és 100 millió tojást biztosítottak a bérből és fizetésből élők háztartási szükségleteinek kielégítésére. Ehhez járult — mégpedig jelentős mértékben — az a mozgalom, melynek eredményeit a cikk elején említett tanácskozásokon értékelték. E mozgalom keretében a kiskunfélegyházi járásban például 622 háztáji gazdaság nevezett be a baromfitenyésztési versenybe. Nagy részük eleget tett a vállalt kötelezettségeknek, amit bizonyít az is, hogy a tanácskozáson 40 elismerő oklevél került kiosztásra a három első díjon — egy hatszemélyes étkészleten, egy női karórán és egy önitató-önete- tető felszerelésen — kívül. A legjobb eredményt elért három asszony: a kiskunmajsal Balogh Sándorné, a petőfiszál- lási Kállai Balázsné, s a kiskunfélegyházi tanyavilág egyik lakója. Kiss Szabó Istvánná annyi libára és tojásra szerződött, hogy az egynémely falunak is dicséretére vált volna. Balogh néni például 465 — hét kilós átlagsúlyú — májlibát nevelt fel (a szerződött 400-zal szemben), s ötezer tojást értékesített. Kállainé 400 libát és a szerződöttnél kétezerrel több, összesen nyolcezer tojást adott a háztájiból a felvásárló szerveknek, Kiss Szabóné pedig 175 libát és kétezer tojást. Hármójuk jövedelme a háztáji baromfitenyésztésből összesen meghaladja a 172 ezer forintot! Míg a felsorolás első része — a szerződésre nevelt liba és az eladott tojás mennyisége — a városaikat érinti közelebbről, az utóbbi, a jövedelemre vonatkozó adatok azt hiszem főként a falusi asszonyok érdeklődését keltik fel. Talán mondanunk sem kell, hogy a verseny nemcsak a háztáji gazdaságokban járt szép eredményekkel. Ettől is ösztönözve, a tiszaújfalusi Tisza Tsz-bén például hétezer pecsenyekacsát, ötezer gyöngyöst, 3500 pulykát és 11406 csirkét neveltek fel az asszonyok. A kiskunfélegyházi Pet- tőfi Termelőszövetkezet két baromfigondozója — Bajáki Bálintné és Kiss Ferencné — pedig 11 900 csirkét. A közösség haszna mellett itt is megvolt az asszonyok haszna is, hiszen Bajákinénak 635, Kissnének pedig 566 munkaegységet írtak javára a baromfitelepen végzett munkáért. Az esemény és értékelés kapcsán azt hiszem, joggal hívhatjuk fel a figyelmet a városi és falusi családok érdekében egyaránt — a baromfitenyésztési mozgalom és ver- 'seny idei, s a tavalyinál még hatékonyabb támogatásra, a tanácsok és a termelőszövetkezeti vezetők' részéről egyaránt. Nem egy helyen — mint például Kömpöcön és Jász- szentlászlón — már felismerték ennek szükségességét, ami abból is látszik, hogy Kömpöcön 22 hold, Jászszentlászlón pedig 4 hold libalegelőt bizto- ß sított erre az évre a helyi tanács a libaneveléshez. S ezért Kömpöcön 98 asszony vállalta máris a versenybe való benevezést. Hasonló segítség bizonyára, máshol is jól jönne, ösztönözné az asszonyokat. Ne mulasszák hát el támogatásukat, hisz nem kis fáradságot igénylő munkájuk m i ndanny ionknak hasznára válik! Eszik Éva Mibe kerül a göx? Szép és modem látványt nyújt a kecskeméti Béke Tsz palántanevelő üzeme. Különösen most, amikor a négy hajtatóház már a kitűzdelt apró zöldségfélék zöld fényében úszik. A csövekben sisteregve árad a gőz, ontja a meleget. Számunkra azonban mégis az a fontos: gazdaságosan termel-e a 17 és fél millió forint költséggel megépített üzem? A múlt év szeptemberében készült el véglegesen, de a 200 hollandi ^ágyban már egy évvel ezelőtt is neveltek palántát. Tavaly igen — de most nem. Miért? Erre a kérdésre próbálunk választ keresni ... Az első kudarc A palántanevelőt a Konzervgyár Il-es telepének szomszédságában építették fel. A hely kiválasztását főképp a távfűtési vezeték közelsége indokolta. A telep fűtésére ugyanis az a megoldás látszott legcélszerűbbnek, ha a Kecskeméti Hőerőmű által fejlesztett gőzt veszik igénybe. A tervek is ennek megfelelően készültek el, ily módon került beszerzésre a költséges elosztó géprendszer és a 32 kilométeres csőhálózat. Az erőmű vállalta a gőzszolgáltatást. Az előzetes gazdaságossági számvetés 340 ezer forintot tervezett a telep egész évi hőenergia-szükségletének a költsége gyanánt. Eléggé hozzávetőleges számítás volt ez, de az országban jelenleg is egyedülálló a palántaneveléshez szükséges hőszolgáltatásnak ez a módja. Érthető, hogy a költségek pontos számbavételére vonatkozóan nem álltak rendelkezésre gyakorlati tapasztalatok. Tudni kell ehhez még,v hogy az üvegfelületek alatti hőmérsékletet rendkívül érzékenyen befolyásolja a napsütés, a szél. Elég sok bizonytalansági tényezőt kellett tehát figyelembe venni. Az átadás után — az időjárás alakulásának rryegfelelően — üzembe helyezték a fűtőberendezést. December végére szedésre ért volna gz üveg alatti paprika, paradicsom. JM in tégy 100 ezer forint bevételre volt kilátás. Ám a hőerőmű december elején benyújtotta a számlát, s a „csillagászati'’ összeg láttán a közös gazdaság vezetői számolni kezdtek. Kiderült, hogy a téli primőrök beéréséig — tehát egy hónap alatt — a gőz költsége elérné a 350 ezer forintot. A deficit nyilvánvalóvá vált, s a vő ellenség® erők és tendenciák ellen.” E zek a célok világosak és teljes mértékben elfogadhatók társadalmunk döntő többsége számára. Nem a pártnak valamiféle „taktikai húzását” takarják, hanem olyan tudományosan megfogalmazott politika ez. amely a társadalmunkban végbement történelmi változások reális alapjára épül. Ezek a célok a pártnak azt a pozitív szándékát tükrözik, hogy az emberiség legteljesebb szabadsága, a legemberibb társadalom: a szocializmus és a kommunizmus mindenki javára, mindenki közreműködésével valósuljon meg. Az élet két területén kell különösen sokat tennünk azért, hogy létrejöjjön a szocialista nemzeti egység: A munkásosztállyal szövetséges termelőszövetkezeti parasztságnak egységes, szocialista paraszti osztály- lyá válásában, s az egész társadalom tudatának átformálásában, szocialistává tételében. Ha a fentiekben előbbre lépünk, akkor ez erősíti az egységet és ez az egység jótékonyan hat egész ópítőmunkánkra. A szocializmus tudatos vállalása „anyagi erővé válik” és ezzel tulajdonképpen céljainak is közelednék. Végzetes hiba lenne, ha a szocialista nemzeti egységet a munkásosztály és a párt vpzető szerepe nélkül képzelnénk el. A , munkásosztály a legkövetkezetesebben forradalmi osztály, mincfen más osztálynál inkább érdekelt a szocializmus telj® felépítésében. Ez a tulajdonsága t®zi hivatottá arra, hogy vezesse az egész dolgozó társadalmat. Gyakorlatilag ez a vezetőszerep a szövetségi politikában és a nép- frontpolitikában érvény®ül. — Legszélesebb értelemben osztályokon ker®ztül és a Hazafias Népfront kereteiben minden becsület®. hazáját szerető ember összefogására épül. A VIII. kongresszus a szövetségi politikában a következő felismerésre jutott: ”,.. .a munkásosztály a társadalom valamennyi osztályának és rétegének összefogására támaszkodhat és velük együtt munkálkodhat a szocialista nemzeti egység megteremtésén.” A népírontpolitikában a következőképpen jelöli meg a feladatokat: „A szocialista nemzeti egység alapján egyesíteni kell mindenkit,1 aki a szocializmus és a béke ügyéért tevékenykedik. Össze kell fogni a kommunistákat és pártonkívü- lieket, a rendszer politikailag aktív támogatóit és a még ingadozókat. közömböseket, a materialista világnézet híveit és a vallásos érzületű embereket egyaránt. A szocialista társadalom felépítése az egész nemzet ügye. Ez a nemzet jövője, a szocialista társadalomban valósul meg a magyar nemzet, jólétének korábban nem ismert felvirágzása.” Ü gy vélem, nin® társadalmunknak olyan becsüle- t®, jó szándékú tagja, aki ellenérzéssel fogadná az összefogás ilyen elveit.* A szocialista nemzeti egység gondolata nem lehet idegen a dolgozó, hazafias érzésű embereknek. Ezért közel az idő, amikor az egység nem cél, hanem valóság lesz, hiszen már régóta nemcsak a kongr®z- szus határozataiban ?étezik, már ma is él és növekszik. Pozsgay Imre közös gazdaság kérésére megszüntették a hőszolgáltatást. A szedés előtt álló paprika és paradicsom — elfagyott. Az alapdíj Csak e kudarc bekövetkezte után vették alaposan szemügy- re a Nehézipari Minisztériumnak a gőz ára megállapítására vonatkozó rendeletét. Eszerint az egy tonna gőz után megszabott 97 ezer forint alapdíj- nek évente annyiszorosát kell fizetni, ahány tonnát a maximális igénybevétel órájában elhasznál a fogyasztó. Ha tehát az egyik hideg téli napon az óránkénti fogyasztás eléri az 5 tonnát — jóllehet az csak az egyetlen ilyen óra az évben —- az erőmű az ®etben már minden további nélkül felszámíthatja a 485 ezer (5x97 000) forintos alapdíjat. Ezenkívül természetesen felmerül a gőz ára is, amely millió kalóriánként 195 forint. Ilfyen körülmények között a primőr term®ztése nem látszik kifizetődőnek. Csak egy példát vegyünk. Egy négyzetméter területen 60 nap tenyészidő alatt 25 fej saláta termeszthető. Ennek a hőenergia-költsége: 150 forint. Tehát: egy fej üvegházi salátának 6 forint a „melegítési” ráfordítása. Nem is szólva az egyéb költségekről. A gazdaság ugyanakkor legfeljebb 2 forintért értékesítheti darabját. (Nyilvánvaló, a felvásárlóktól sem várható' el, hogy ennél többet fizessenek érte.) Hasonló a helyzet a palántanevelést illetően is, amely az üvegházakban jelenleg 800 négyzetméter területen folyik. Igaz ugyan, hogy a tervek szerint a szövetkezet ebből 660 ezer forint bevételre számít, s a hőenergia költsége — a kalkuláció szerint — alatta marad a 600 ezer forintnak, de figyelembe kell venni az évi félmillió forintos hiteltörl®ztést, az üzem értékcsökkenését, a munkabéreket stb. Ez esetben pedig már erősen a ráfizetés felé billen a mérleg. Méltányos rendezést! Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a gőz imént részletezett alapdíjának meghatározása — az időjárástól nagyon is befolyásolt mezőgazdasági üzem ®etében — méltánytalan. Hiszen maximális fűtésre úgyszólván csak az év első hónapjában van szükség, már februárban is jobbára az éjszakai órákban, márciusban kimondottan csak éjjel, és akkor sem minden esetben, áprilisban meg csupán rendkívüli ®etekben szorul fűtésre a telep. Októbertől kezdve fordított arányban jelentkezik az igény. Szükséges tehát a gőzszolgáltatás és téríté^j költségének oly- fajta rendezése, amely megfelel a fenti igényeknek. Ország® szervek már foglalkoztak ezzel’ az. üggyel. Hangsúlyozzuk, hogy csak olyan rendezés segít a gondokon, amely az erőmű számára sem jelent hátrányt. A gőz ráfizetés® előállításának csak a népgazdaság vallaná kárát. Ez azonban ®upán az egyik része a dolognak. A másik a szövetkezet vezetőinek, szakembereinek hozzáértésén, leleményességén múlik. Előttük is nyilvánvaló, hogy a telep munkája nem merülhet ki csak a palántanevelésben. Kiderül ez az idei tervekből is. Alacsony hőigényű .primőrök termesztése az üvegházakban, a hollandi ágyak alatt, a fóliabarlangokban, évente három turnusban, télen a fokozott mértékű gombatenyésztés — ezek minden bizonnyal hasznossá is teszik ezt a szép és modem kertészeti üzemet^ H. D. ezűpopw amm Tabletta kötbérburokban? A vállalatok között létrejövő szerződések betartása törvény. Ha valaki a törvény ellen vét, megbüntetik. így történik ez a termelési szerződést felrúgó vállalattal is, de nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a kötbér kirovása, a mulasztó dolgozó megbírságolása még nem jelent megoldást. A szállítás elmaradása ugyanis zavart okoz a kapcsolódó vállalat munkájában is, és ez a zavar nem áll helyre a büntetéssel. Mert például mit szólnának a betegek, ha egy napon a gyógyszerész egyszerűen a markukba öntené a „Polyvitaplex 8” tablettát, vigasztalásul közölve ve-, lük. hogy a gyártással késlekedő vállalat elnyerte méltó büntetését, mert közel 13 ezer forint kötbért fizet. A Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára 128 ezer forint értékű Polyvitaplex- fiolát rendelt az Alföldi Műanyagfeldolgozó Vállalattól. — Szerződés szerint 1963. augusztus, szeptember, és október hónapban kellett volna szállítani az árut. Az üzem azonban december 31-ig sem tett eleget kötelezettségének. \ A Chinoin a Megyei Döntő- bizottsághoz fordult, kérte, hogy kötelezzék szállítóját 12 800 forint kötbér megfizetésére a szerződés meghiúsulása miatt. A műanyagfeldolgozó vállalat — mentségéül többek között felhozta, hogy tulajdonképpen a megrendelő akadályozta a gyártást, mert azzal az igénnyel lépett fel, hogy csak „gyógyszer csomagolásra alkalmas” fiolákat hajlandó átvenni. Az igényt figyelembe véve ugyanis kénytelen volt az előírt minőségvizsgálatra bocsátani termékeit és a vizsgálat elhúzódása miatt nem készülhettek 1963-ban fiolák. Az érvelés jó] hangzik, de van egy hibája. Éspedig az, hogy a műanyagfeldolgozó vállalat csak december 4-én kérte a minőségvizsgálatot, holott október végéig eleget kellett volna tennie az egész megrendelésnek. Vajon miért nem kérte előbb? Erre nehéz magyarázatot találni. Azt ugyanis fel sem tételezhetjük, hogy a szerződés megkötésekor még nem tudta, hogy a Polyvitaplex-fiolákba Polyvi- taplex-tabletta kerül és ebből kifolyólag az üvegcséknek alkalmasaknak kell lenniük gyógyszer csomagolásra. Bek® Dezső
