Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
SZÁZ LÁNY OTTHONA... „Hány éves vagy, kicsi?” A „kicsi” kuncog. A csoportba verődött lányokból is kitör a nevetés. Válasz közben pajkosan csillog a kisnövésű Erzsi koromfekete szeme: „Hatodikos vagyok és brigád vezető.” Nagy szó ez itt, a Kunfehértói Állami Gyermekotthonban. Csak a legjobbak vezethetik az otthon lakóiból alakított brigádokat. Azok, akik elsők a tanulásban, ügyelnek a rendre és a viselkedésük is példamutató. A nevelők megnyugtattak. A többiek sem adnak panaszra okot. Udvariasak, készségesek. Bár év elején sok bukott tanuló érkezett — 3,78 százalék a tanulmányi átlaguk. Szabad idejüket sem töltik el haszontalanul. A fotó, kézimunka, politechnikai, irodalmi és etikai szakkörben mindenkinek jut izgalmas feladat képessége, vagy érdeklődési köre szerint. — Zsuzsa néni roppant érdekesen beszél — dicséri az irodalmi szakkör vezetőjét, a VIII. osztályos Tóth Gabriella. — Nagyon sokat tanulunk tőié. Olyan jó olvasni, főleg verseket. Minden vers gyönyörű. Mégis, talán Tóth Árpádé a legkedvesebb. Az Esti sugárkoszorú.;. Gabi kitűnő tanuló. Pedagógus szeretne lenni. Szüleitő* nem várhat segítséget, hiszen hatan vannak testvérek, apja évek óta ágyban fekvő beteg. Az igazgatónő most próbálja állami gondozásba vetetni. Ha sikerül — jövőre már ott ülhet ő is a középiskola padjaiban. és tisztaság. Az ablakokon tarkamintás függönyök, az asztalokon népi hímzésű térítők. A dfctrűs társalgóban zöld-sárga műanyaggal bevont modem bútorok. — Tavaly új, világos bútorokat kaptunk — mosolyog az igazgatónő. — Rá sem lehet ismerni a szobákra. Az induláskor, 1955-ben, még semmink sem volt. Csak a négy fal, néhány szedett-vedett bútor. És mindössze 26 gyerek. Aztán 70- re szaporodtunk, tavaly szeptembertől pedig száz lány nevelkedik a kezünk alatt, 6—14 éves korig. Tanulnak, szórakoznak. A vasárnapi program: vidám teadélutánt, Ki miit tud, yagy mint legutóbb, jelmezes farsangi bál. Na, és természetesen közös mozilátogatás. Az udvarról felhallatszik a legkisebbek zsongása. A társaltér, azért legtöbbször a szülő hibázitatható. Mert az ital miatt elhanyagolja, vagy túlságos elfoglaltságára hivatkozva nem törődik vele. Ezek az érzékeny kis emberek pedig értelmesek, a szépre, jóra fogékonyak. Ügy lehet formálni őket, mint a Mi történik akkor, ha kirajzanak az intézetből? Tizennyolc éves korukig az állam gondoskodik róluk. Addig vagy szakmát tanulnak, vagy leérettségiznek. A jó tanulók előtt nyitva áll az egyetem. De bárhová kerülnek, a kapcsolat nem szakad Az udvarról felhallatszik a legkisebbek éneke... viaszt. És micsoda erkölcsi fertőből kerülnek ide! Szerencsére jó nevelőink vannak, szeretik a gyerekeket, de szigorúak. Persze következetesen azok. Ennek köszönhető, hogy 9 év alatt egyetlen gyereket kellett csak meg. Felkeresik gyermekkoruk kedves színhelyét, nevelőiket. Sokan hozzák a családot, a gyerekeket is... Benyitunk a napfényes hálókba, ahol hímzett párnák díszítik a katonásan sorakozó ágyakat. Az egész épületben rend van Vajon hogyan sikerültek a felvételek? Tóth Magdolna nevelő, a fotoszakkör vezetője a lányok legfrissebb munkáit ellenőrzi __ Nagy család ez a miénk — mondja dr. Stammer József- né igazgatónő — és mi, nevelők a szülők helyett vagyunk felelősek gyerekeik sorsáért. A legtöbbjük állami gondozott, 20 százalék „térítéses”, a szüleik fizetnek értük. Az ok, amiért idekerültek: erkölcsi elhagya- tottság, anyagi nehézség, fél-, vagy teljes árvaság. Az utóbbiakkal nincs sok bajunk, de látná milyen állapotban érkeznek a többiek. Vadak és bizalmatlanok. Káromkodnak, mosdani nem szeretnek, az evőeszközökkel nem tudnak bánni. Nagyon nehéz megtalálni a hozzájuk vezető utat. Nehéz, de nem lehetetlen. Tüjavítóba küldeni. Nehezíti a munkánkat, hogy őszinte jellemzést ritkán kapunk. Gondok, amelyeket megszépítettek, az állandó figyelem, az egyéni foglalkozás eredményének első, biztató jelei. Milyen jól eső érzés: a bántóan ellenséges arcokra fényt, színt varázsol a nevetés. A közömbös tekintetekben érdeklődés csillan — életöröm. Egy-két hónap és nemcsak megszokják a kulturált életmódot, de igénylik is. Látogatóba ugyan hazamehetnek, de mind azzal jön vissza: a régi környezetben már nem találta fel magát. Alig várta, hogy ismét itt lehessen. A közösségben. gooan kis csoportok vi tatját meg szenvedélyesen a farsang: bál eseményeit. A komolyabbal félrehúzódva olvasnak. Egy vékony, fekete kislány, Kati merengő arccal hajol az asztal fö lé. Levelet ír a nagymamának Ki hinné róla. hogy megfékez- hetetlennek tartották, az egr hegyekben garázdálkodó gyere kék közt valamikor ő volt < bandavezér? Szalad a toll a fe bér papíron: „Kedves Nagy marha! Nagyon jól érzem magam ... Vigyáznak rám .. Igen, vigyáznak rájuk, a: egész társadalom őrködik felettük. A mi társadalmunk, amelj szerte az országban sok ezei árva, vagy elhanyagolt gyerek nek, Kunfehértón pedig szá2 lánynak igazi otthont adott... V. Zs. relern kell hozzá és szeretet. A boldogulás útjai (M. L.) Másfél ezer utolsó éves középiskolás és kerek tízezer nyolcadik osztályba járó általános iskolás választott, vagy választ pályát, illetőleg dönt a továbbtanulásról, elhelyezkedésről ezekben a hetekben. Életüknek bizonyára legfontosabb döntése ez, hiszen a többség számára egész jövőjét * elhatározó lépésnek számít. Fontos lépés ez a társadalom szempontjából is, hiszen már itt eldől, hogy évek múlva milyen létszámú és milyen felkészültségű szakembergárda áll majd rendelkezésünkre a termelés és a kultúra sokrétű feladatainak végrehajtásában. Ezért jut olyan fontos szerep ma a pályaválasztási tanácsadásnak. a tanácsadás különféle szintű szerveitől a pedagógusok gyakorlati munkájáig. Az ifjúság soha nem dönthetett olyan szabadon a pályaválasztásról, mint a szocialista társadalomban. Valamikor kötötték a fiatalembereket — s a lányokat még inkább — az anyagi lehetőségek, igen gyakran a társadalmi helyzetük, s még többször a szülői óhaj. A parasztgyerek, a módosabb ja is, ha másért nem, azért kellett megmaradjon a földművelés mellett, hogy ki ne csússzon a család kezéből a föld. Az iparos fia a műhelyt, a kereskedőé a boltot örökölte. A gyári munkás abban reménykedett, hogy könnyebben bejuttathatja a gyerekét a gyárba, a hivatalnok a hivatalba... És így tovább, sorolhatnánk a végtelenségig. Nem kizárólagos érvénnyel persze, de azért a többség számára ez volt a szabály. Ma másképpen jelentkezik a szülői ház hatása. Aránylag kevés szülő elégszik meg annyival, hogy az legyen a gyerekéből, ami ő maga. Taníttatja, igyekszik lehetővé tenni számára a magasabb képzettség megszerzését. Ez önmagában helyes is. Csakhogy sok szülő a pályáit is meghatározza, ahova a gyerekének mennie kell. Szelídebb formája a kényszernek, ha nem erőlteti ugyan, de úgy neveli, hogy a gyereknek eszébe se jut a saját hajlamai szerint pályát választani. Bár nem vétlenek benne a fiatalok, de elsősorban mégis a szülők nézeteinek tulajdonítható, hogy ma némelyik pálya valósággal divatos. Ezekre a szükségletnél sokkal több a jelentkező, s ezért nagyobb részük persze ki is marad — már a felvételnél. Meglehetősen széles körben uralkodó hiedelmek szerint könnyű, illetőleg jó kereseti lehetőségeket kínáló foglalkozás az értelmiségi pályák közül az orvosi, egyebekben pedig a fodrász, pincér és hasonlók. Természetesen érthető, hogy a szülő — ahogyan mondani szokták — „biztosítani akarja a gyereke jövőjét”. A legtöbben azonban ott tévednek, hogy azt hiszik: csak egyetlen, s méghozzá éppen a szülő által elképzelt pályán boldogulhat a gyerek. Egy községi orvos például minden lehetséges összeköttetését megmozgatta, hogy a fiát felvegyék az orvostudományi egyetemre. Az első évben nem sikerült elég jól a felvéti; vizsga. A másodikban sem. A fiú — aki örökké a rádiókat bújta — a harmadik évben az apja tudta nélkül megpróbálta a műegyetemet is. Felvették. Ma kezdő elektromérnök. És boldog ember. Csak látszólag különbözik tőle az a fiatalember, aki meg éppenséggel mindenáron orvos akart lenni. Sehogy se vették fel. Ma kitűnő esztergályosszakmunkás. elégedett ember, s most jár a felsőfokú technikumba. Mi a közös mindkét fiatalember esetében? Az, hogy bár előre elhatározottan vagy véletlenül kerültek a mai helyükre — szeretik a ^unkájukat és boldogak — mert hasznosnak érzik magukat. A pályaválasztásban ez a legfontosabb szempont. A politechnikai oktatásnak, a középiskolai gyakorlati oktatásnak, a szakközépiskolának, amint az egész iskolareformnak a legfontosabb célkitűzése: a munkára nevelés. És' bár a középiskolában egy szakmában folyik a gyakorlati oktatás, s a célja a szakmai előképzés vagy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése — a fő cél a munkára nevelés marad. Hiszen a gimnáziumból is, a szakközépiskolából is az érettségizettek bármelyik főiskolára vagy egyetemre jelentkezhetnek, nem kötelező megmaradniuk a négy éven át tanult szakmánál. Az a tapasztalat, hogy az 54-1-es oktatásban például egyre többen leteszik a szakmai minősítő vizsgát az érettségivel együtt, akár meg akarják szerezni a szakmunkás-bizonyítványt, akár nem. Tavaly előtt még alig százan, tavaly már félezren voltak, az idén pedig előreláthatóan még sokkal többen lesznek ilyenek. Nem csupán praktikus okai vannak ennek. Hogy „hátha nem vesznek fel az egyetemre, s akkor rövidített úton szakmát szerezhetek”. De akik ilyen meggondolás alapján teszik le a minősítő vizsgát, azok is azt a tételt igazolják, hogy a legtöbb ember több foglalkozás. több hivatás között is választhat. s ezek közül bármelyiken megtalálhatja a boldogulását. A társadalomnak mindig nagyjából meghatározott számú dolgozóra lesz szüksége egy-egy foglalkozási ágban, egy-egy munkakörben. A köz érdekeivel nem számoló egyéni óhajok, kívánságok alapján sohasem lehet elosztani majd a munkát, ilyen társadalom nem is lehetséges. A modern, szocialista társadalmi berendezkedés sokkal inkább azt jelenti, hogy a társadalom tagjai felismerik a szükségszerűségeket es ésszerűen azokhoz alkalmazkodnak. , A kivételes* tehetségű, s valóban csak egyfajta képességekkel bíró ember ritka. Legtöbbünk több irányú adottságokkal és hajlamokkal rendelkezik. Az ezeknek megfelelő pályák közül bármelyiken megtalália a nemes értelemben vett boldogulást, vagyis: a megélhetésen kívül a jól végzett munka tudatát, a hasznosság érzését, az alkotás örömét. Ahogy a kertész nyesegeti gyengéd kézzel, óvatos mozdulatokkal féltett növényeiről a vadhajtásokat, vigyázva arra, hogy meg ne sértse az egészséges részeket, ilyen aprólékos, kényes a nevelők munkája is. Helyrehozni a kárt, amit könnyelmű, vagy erkölcstelen szülők vétkes felelőtlensége okozott, messzire űzni, felejttefcni a hazulról hozott szomorú emlékeket. — Ha a gyerek rossz útra KÉPEK SÍKSÁG Lábatlan asztal, széle-hossza nincs, s körülülik csendes, kis tanyák, arítékéből — áldott földi kincs — a nép gyomra tölti meg magát. DOMBOK \rcon a ránc úgy futnak össze szabálytalan, szeszélyes ívvel. Az ember nézi lenyűgözve, mit a természet maga mível. FOLYÖK Lüktetnek, mint sebek a teste«, medrüket mélyen földbe vájva, és hajókat cipelnek resten hátukon el az óceánba. HORTOBÁGY Füvekbe mar fehér-mohón a szik. itt-ott egy kútgém kelleti magát: öreg és sovány. Pihen a ménes. Fent köröz a Nap. s folydogál lustáin a szűk Hortobágy kilenc ív alatt. feRDŐ / Bogárháton petty: ennyi vagy csak kicsiny hazám változó képén, enni-inni adsz a vadnak, és csenevész fáid nőnek békén. FALU Mint tyúk csibéit tartja a torony össze a széledt, apró házakat. Meztelen lábnyom látszik a poron, malac turkál nagy, kontyos fák alatt. Nagy Istók István
